Pete lefékezte az autót a kölcsönző előtt, és hátrafordulva a nagybátyáékhoz, állát az ülésnek döntötte, úgy nézte őket. Leginkább Mira foglalta le, és egyszerűen gyönyörűnek találta még így is, piszkosan, kisírt szemekkel, maszatos arccal, szakadt ruhában, ahogy fejét Dann vállán nyugtatva aludt.

– Nehéz volt? – kérdezte csendesen nagybátyját, aki mintha akkor ébredt volna fel, kihúzta ujjait a lány kezéből, és óvatosan, nehogy felébressze Mirat, megdörzsölte sajgó homlokát.

– Mit gondolsz? Milyen lehet az alvilág?

– Baltagor? Sokat akadékoskodott?

– Szeretett volna, de nem nagyon hagytam rá alkalmat.

– Nem volt semmi gond kifelé sem? Nem vették észre Mirat? – kérdezte a fiú, mert minden részletre kíváncsi volt. Dann azonban a legszívesebben egy szót sem szólt volna, és ezért nem is válaszolgatott, csak fél szavakkal.

– Nem.

– Ez jó hír – sóhajtott Pete, majd Lenara pillantott, aki szintén elbóbiskolt az első ülésen. – Most mi legyen?

– Nálad van a Visa kártyám? – Dann kezét az első ülésre téve, kedvesen megpiszkálta a fiú fülét, mert úgy érezte, hogy az előbb kissé mogorva volt hozzá, pedig nem vele van baja, hanem saját magával. – Szükségünk lenne tiszta ruhára, mert így nem fognak bennünket felengedni a repülőre.

– Nem ártana megmosakodnotok sem. A reptéri mosdóban szerintem elintézhetjük. Akkor körbenézek és veszek nektek valami ruhát és cipőt is. Remélem van elég pénzed – ütögette meg a zsebét Pete, amiben a kártya volt.

– Van, de azért ne a legdrágább holmikat vedd ha lehet, mert még a repülőjegyet is ki kell fizetnünk valamiből.

A fiú készült kiszállni, de aztán mégsem tette, mert még volt valami, amit tudatni akart a nagybátyával. – Apa hívott. Mira szülei jól vannak. Az apja már másnap rendbe jött annyira, hogy fel tudott kelni. Apával megkeresték Mira barátnőjét, és kiszabadították az anyját. Csak egyetlen áldozat lett, a lány.

– Azt hiszem, ez nem éppen rossz hír a jelen állapotban. Így Baltagor egyelőre nem tud lépni.

– Nem – sóhajtotta a fiú, majd mosolyogva egyet, kiszállt a kocsiból, csendesen behajtva az ajtót, és elsétált a hajnali félhomályban, hogy keressen egy éjjel is nyitva tartó hipermarketet.

Dann elgondolkodva nézett utána, majd kissé elfordítva a fejét, Mirara pillantott, de csak egy egészen rövid időre, mert nem engedte, nem engedhetett meg magának többet. Ha tehette volna, azonnal elfut, elszalad, vagy csak bedugja a homokba a fejét és megpróbál elfelejteni mindent, de tudta, az nem lenne más, csak gyáva megfutamodás, ami nem volt rá jellemző. Levegőre vágyott, ezért megpróbált kibújni a lány alól, hátha sikerül észrevétlenül kiszállnia, de amint elengedte Mira megcsukló fejét, az azonnal felébredt, és álmosan pislogott a távozni készülő férfira.

– Megérkeztünk? – ásította, és még nyújtózkodott is egyet hozzá, ami a szűk helyen nem is volt olyan egyszerű.

Dann azonban nem felelt, csak kilépve az autóból, beszívta a hajnali levegő friss illatát, miközben kezeit végighúzva a haján, nekidőlt a kocsinak. Az eget nézte, és próbálta megfejteni a benne rejlő igazságokat. Most azonban túl tompa volt ahhoz, hogy olvasson bennük, így hagyta is, és inkább a hajnalba pirkadt tájat figyelte, mígnem hallotta nyílni a kocsi másik ajtaját. Teljesen biztos volt benne, hogy Mira unta meg az ücsörgést, és ahogy arrafelé fordult, már látta is közeledni formás, csinos alakját. Nem szólt hozzá, úgyis tudta, hogy a lány megteszi helyette. Talán ezért is lepődött meg, hogy Mira is néma maradt, és csak a kezei mozdulatai fejezték ki azt, amit el akart mondani. Mert amint egészen a férfi elé ért, ujjait végighúzta annak izmos karján, és zavartan, de annál nagyobb elszántsággal bújt oda hozzá. Dann azonban nem ölelte át úgy, mint a barlangnál, csak állt mereven, mozdulatlanul, és tekintete a távolba révedt. Ám, ahogy megérezte Mira testének melegét, muszáj volt eltávolodnia tőle, mert a benne lévő tűz túl erős volt ahhoz, hogy azt mereven ki lehessen bírni. Így zsebre dugta a kezeit, és tett néhány lépést előre, majd lehajtott fejjel próbálta önmaga számára is érthetővé tenni a dolgokat.

Mira nem értette a férfi elhúzódzkodását, és nem is volt hozzá elég kapacitása, hogy gondolkozzon rajta. – Dann! – szólalt meg félszegen, és remélte, hogy ezzel eléggé fel tudja magára hívni a figyelmet. De amikor a férfi nem reagált rá, mégiscsak odament hozzá, és odaállva elé az arcát fürkészte. – Baj van?

Dann a fejét rázta, majd összeszedve magát, belenézett Mira csillogóan tiszta szemeibe. – Nincs.

– Biztos?

Dann szája szélén egy halvány mosoly futott végig, ám mégis teljesen komolyan sóhajtott fel. Nem volt biztos benne, hogy helyesen teszi -e, de muszáj volt tisztáznia, egyszerűen kikívánkozott belőle – Mira, te egy nagyon kedves lány vagy. Csodálatos, és... szóval, én... én nem akarok tőled semmit.

A csend úgy állt meg közöttük, mintha az egész világ megfagyott volna egy pillanatra. Mira arcán értetlenség tükröződött és zavartság, ami a saját esetlenségéből adódott, mert úgy hitte, ő értette félre az egészet. Ezért is akarta elütni a dolgot azzal, hogy lazán próbálta venni. – Értem. Nem probléma. Legalábbis azt hiszem – fülig pirult ahogy a szavakat kimondta, és a csalódottságtól a hangja is elcsuklott, de nem törődött vele, mert nem akart gyengének látszani.

Dann bólintott, majd kissé könnyedebben fordult körbe, hogy megnézze, mihez lehetne kezdeni ebben a korai órában. De mielőtt bármit is felvázolhatott volna, Mira nekiszegezte pont azt a kérdést, ami az ő fejében is járt. – Most mi lesz? Mihez kezdünk?

– Őszintén? Nem tudom. Pete azt mondta, hívta az apja. A szüleid épségben, jól vannak. Anyukádat is kiszabadítottak a barátnőd karmai közül, úgyhogy a dolognak ez a része megoldódott. De, hogy az alvilággal mihez kezdünk, arról tényleg fogalmam sincs. Még végig kell gondolnom az egészet, de most túl fáradt vagyok hozzá.

Mira szívét elhagyta egy megkönnyebbült sóhaj. A legszívesebben beleugrott volna a férfi nyakába örömében, de nem tehette, mert Dann láthatólag tartózkodott minden nemű kapcsolattól vele. Így csak hálás, vágyakozó tekintettel bólintott. – Értem – motyogta, majd látva, hogy a férfi itt befejezettnek is tekintette a beszélgetést, kissé csalódottan visszasétált a kocsihoz, és csendesen beszállt. De odabentről is egyfolytában Dann felé pislogott, és próbálta felidézni magában, hogy mit ronthatott el vele kapcsolatban.

– Ne aggódj gyermekem, nincs okod rá – hallotta elölről Lena hangját, és amikor az asszony oda fordult felé, a tekintetéből is ki tudta olvasni, hogy pontosan tudja, mi zajlik le benne. Ettől iszonyú zavarba esett, és a feje búbjáig elvörösödött. Felidéződött benne, ahogy Dann bemutatta az asszonyt, és úgy gondolta, hogy jobb ha kontrollálja a gondolatait a nő közelében. Ezért inkább a szülei arcát lebegtette a szeme előtt, és nagyon boldog volt, hogy legalább értük nem kell aggódnia. Persze addig nem tudott egészen megnyugodni, míg a saját szemével nem láthatja őket, de már magától a tudattól is fellélegzett, hogy legalább felettük nem lebeg a veszély tovább. Sokáig azonban nem tudott a békének örülni, mert Pete futott oda hozzájuk lélekszakadva, és aggodalmas arccal azonnal Dannhoz fordult.

Mira, hogy hallja miről van szó, ismét kiszállt, és odament ő is a férfiakhoz.

– Sokan vannak és randalíroznak. A legkülönbözőbb fajták, akik csak napközben kitehetik a lábukat – ecsetelte a fiú, mire Dann arcizmai megfeszülték, és káromkodva tette kezét a tarkójára.

Mira nem akart belekotnyeleskedni, de az idegességet és félelmet látva, nem bírt néma maradni. – Kik?

– Démonok – felelte készségesen Pete, majd nagybátyja arcát fürkészve várta az ötletet vagy utasítást.

– Rendben – sóhajtott Dann, szinte már fájdalmasan. – Szálljatok be, megpróbálunk eltűnni innen.

– Mégis hová? Ezek úgyis ránk találnak. – Mira szája lefelé görbült a félelemtől, és szeretett volna a férfi biztonságot nyújtó karjai közé bújni, de tartott tőle, hogy ez nem épp a legmegfelelőbb pillanat.

– Ha kihúzzuk reggelig, akkor a démonok legtöbbje visszahúzódik, mert nem bírják a napfényt. Akkor kevesebben lesznek ellenünk, van esélyünk, hogy túléljük.

– Te így is túléled – szúrta neki a lány, csakhogy éreztesse vele, itt egyedül neki nincs veszítenivalója.

A férfi rámeredt Mirara, és látva rajta a rettegést, a szíve is összefacsarodott. Mégsem szólt, csak beszállt a vezetőülésbe, és várta, hogy a többiek is ezt tegyék.

Pete most Mira mellé került a kocsi hátuljába, és amint felcsikordultak a kerekek, lazán megfogta a lány kezét, és gyengéden megszorította. – Nem lesz baj, ne félj!

Mira sóhaja most keserű volt, inkább elhúzta az ujjait, és az ölébe ejtve őket, ijedten bámult maga elé. Kellett pár perc, mire sokkal bátrabban, elszántabban tudott felpillantani, mert más választása nemigen maradt, minthogy összeszedje magát. Harcolnia kellett és küzdenie, nem csak magáért, de az egész emberiségért, hiszen ő volt Harmonia leszármazottja, aki a békét és szeretetet közvetítette a földön. Milyen egyszerű is volt ezt így elmondania magának, de átérezni ebben a helyzetben nemigen volt képes. Ám amint tekintete a visszapillantó tükörre esett, észrevette, hogy Dann őt lesi, szinte minden pillanatban. Amikor pedig összeolvadt a szemük, a férfi pillantása égszínkéken, tisztán csillogott, mintha csak az érzéseit akarná átközvetíteni a lánynak. Mira ezt így is vette, és apró boldogság járta át az egész testét.

Amint tehette, Dann tankolt, majd úgy döntött, hogy Akropolis felé veszi az irányt. Nem akarta Görögországot elhagyni egy kölcsönautóval, ezért keresett egy olyan helyet, ami talán valamennyire menedéket nyújthat számukra. Tudta, hogy a démonok többsége követni fogja őket, és egy felbőszült aljanép bármire képes. Persze leginkább Mirat akarta biztonságban tudni, mert valamiért biztos volt benne, hogy még mindig ő a célpont, de most már nem játszani akarnak vele, hanem megölni.

Úgy egy órai autózás után Akropolis bejáratához értek. Itt leparkolták a kocsit, és gyalog indultak tovább. Mira odaszegődött Dann mellé, és olyan szorosan lépkedett mellette, ahogy csak tudott. Ujjait a férfi tenyerébe csúsztatta, és Dann most nem is ellenkezett, csak vezette a lányt felfelé, Nike templomáig. Elsőként a Dionysos színház mellett haladtak el, aztán még feljebb kapaszkodva, hatalmas oszlopok mellett jutottak fel a legmagasabb részre. Vigyázniuk kellett, mert csúszósak voltak a fényesre koptatott kövek, pláne ilyen korai órán. A legnagyobb építmény a Parthenon körbe volt állványozva, de hatalmas mérete, így is lenyűgözte mindnyájukat. Vele szemben Erechteion állt elegánsan, a hat kariatida bal lábbal előrelépő nőalakjával, amik fejükön tartották az egész építményt. Akropolis még látványnak is csodás volt, és Mira hamar el is felejtette, hogy miért is vannak itt. Valójában mindnyájan úgy sétálgattak a szentélyek között, mintha csak turisták lennének, akiket lenyűgöz a látvány.