Nemsokára fel is hangzott az Amszterdamba induló járat utasainak beszálláshoz szólító jelzése, ezért Dann vezetésével, elbúcsúztak Lenatól, és mindnyájan elindultak, hogy végre hazafelé vehessék az útjukat. A percek pörögtek, és a fáradtság csak most vett rajtuk erőt igazán. Amint a gépen elpihenve várakoztak, szinte mindegyiküknek leragadt a szeme. A kétüléses járaton Dann Pete mellé telepedett le, míg Miranak egy középkorú nő mellett jutott hely.

Mire a hajó megállt a kikötőben, Mira már a kabinba vonult, mert nem akart senki előtt ruha nélkül, pokrócba tekerve mutatkozni. Dann persze azonnal indult, hogy intézkedik, és valahonnan kerít néhány ruhadarabot, de Markus megelőzte. Sietve leugrott a hajóról, és magára vállalva a ruhakeresés feladatát, a kocsikulcsért nyújtotta a kezét. Az arca nyugodt volt, és olyan, mintha neki már minden mindegy lenne.

Dann összehúzott szemöldökkel nézte, majd kivéve a zsebéből a nedves kulcsot, átnyújtotta a démonnak.

Mira szipogott a félelemtől, reszketett a nedves testét érő hűvös hajnali levegőtől, és Markus vizes ruháinak érzésétől, ami időnként szorosan hozzátapadt. Dannhoz vágyott, az ő ölelő, biztonságot nyújtó karjaiba. Így amikor megállt a hajó, Mira kibújt Baltagor karjaiból, még lökött is rajta egyet, és a férfihez rohanva, szorosan hozzásimult. Nem foglalkozott a külvilággal, csak fejét Dann vállhajlatába fúrva, pislogott ki néha, az izgalmaktól lihegve.

Lena Pete karjába kapaszkodva rótta a métereket, és cseppet sem panaszkodott, hanem kellemesen elsutyorgott a fiúval. Olykor egy-egy épületre mutatott, és magyarázott neki ezt-azt, de különben nem maradtak le egy lépésnyire sem.

A Propylaia déli szárnya előtt, a jobb oldalon, egy óriási mellvéden végül megpillantották Nike, a szárnyatlan győzelem panthelikoni márványtemplomát. Dann ujjai erősebben szorították a lány kezét, miközben fáradtan megállt a templomot körbefutó márvány előtt, és elgondolkozva nézegette.

Pete lefékezte az autót a kölcsönző előtt, és hátrafordulva a nagybátyáékhoz, állát az ülésnek döntötte, úgy nézte őket. Leginkább Mira foglalta le, és egyszerűen gyönyörűnek találta még így is, piszkosan, kisírt szemekkel, maszatos arccal, szakadt ruhában, ahogy fejét Dann vállán nyugtatva aludt.

– Nehéz volt? – kérdezte csendesen nagybátyját, aki mintha akkor ébredt volna fel, kihúzta ujjait a lány kezéből, és óvatosan, nehogy felébressze Mirat, megdörzsölte sajgó homlokát.

Néhány méter után azonban Dann megállt, a nedves falnak nyomta Mirat, és halkan rászólt. – Nyisd ki a szád, és vegyél egy mély levegőt. – És amint kimondta, abban a pillanatban száját már a lányéra tapasztotta, és átfújta a saját levegőjét belé.

Mira döbbenten tapasztalta a meleg ajkakat a száján, és elképzelni sem tudta, hogy mi akar lenni ez az egész. Azért szófogadóan szívta magába amit csak kellett, még ha közben a testében lévő vibrálás egyre erősödött is, és a legszívesebben soha abba nem hagyta volna.

Mira lassan, kótyagosan felnyitotta a pilláit, de a fejébe szinte azonnal belehasított a fájdalom. Odanyúlt, hogy csillapítsa a lüktetést, mikor a keze nedvességhez ért. Megtapogatta a homlokát, és amikor maga elé tartva a kezét, meg akarta nézni, hogy mihez is nyúlt, rájött, hogy olyan mély sötétség van a helységben, hogy semmit sem lát. Hiába pislogott körbe, még csak azt sem tudta kivenni, hogy egyáltalán hol van. Kezeit felemelve tapogatózott maga mellett, majd lassan fel is ült.

Pete úgy ugrott fel, mintha ezen múlna az élete, pedig ezidáig egészen nyugodtan fogadott mindent, de most mégis úgy érezte, kiugrik a szíve a helyéből, ha még sokat kell várnia. Nem is értette, Dann hogy volt képes olyan mértéktelen egykedvűséggel nézni rá, mintha nem is történt volna semmi az elmúlt órákban. Igaz, nagybátyja sosem volt az az érzelmes fajta, de ezt még tőle is túlzásnak vélte. A repülőn ülve nem is bírta megállni hogy ezt a szemére ne vesse.

Hosszú percek teltek el, mire Pete feje felbukkant a folyóban, vagy ötven méterre az indulási ponttól. Mira vette észre először, és izgatottan megragadva Dann karját, ugrálni kezdett. – Nézd! Ott van Pete! – mutogatott hevesen.

A férfi is odanézett, és fellélegezve el is indult a fiú elé, hogy mihamarabb találkozzanak. Nem csak a keresés eredményére volt kíváncsi, hanem arra is, hogy Pete jól van -e, hiszen akármennyire is biztos volt benne, csak aggódott érte.

A levegőben minden olyan más volt, de Mira alig várta már, hogy leszálljanak. Elrebegett egy hálaimát, mikor ez a járat is szerencsésen földet ért. Meg is fogadta rögtön, hogyha nem lesz égetően fontos, soha többé nem ül fel egyetlen repülőre sem. Nem is sejtette, de az izgalmaknak még közel sem volt vége.

A reptérről kiérve megálltak egy pad mellett, és azon tanakodtak, hogy fognak egy taxit. Markus azonban a szemeit forgatta, és egy autókölcsönző felé vette az irányt.

Késő volt már, és a repülőn lekapcsolták a villanyokat, csak néhány tompa fény égett imitt-amott, hogy akinek ki kell mennie a mosdóba, az lásson. A stewardess időnként végigsétált a sorok között, hogy megnézze az utasokat, és megpróbálja a legtöbbjüket alvásra bírni. Úgy tűnt, szinte mindenki elszunnyadt már, vagy legalábbis megpróbál, csak Miranak nem jött álom a szemére, mert a gondolatai nem hagyták. Belekapaszkodott a pokróca sarkába, és erőltette magát, hogy aludjon végre, mindhiába.

A reptéren nagy volt a nyüzsgés. Mira kábultan nézte a tömeget, akik mind utazni akartak. Nem is értette, hogy hová sietnek, mikor az ember úgy is le tudja élni az életét, hogy ki sem mozdul a környékről. Bár neki is volt útlevele, mert a szülei már tavaly elhatározták, hogy az idén nyáron elutaznak valahová hármasban, de még soha, egyetlen alkalommal sem ült repülőgépen. Be kellett, hogy vallja, nem is nagyon állt szándékában, mert kicsit félt olyan magasan a levegőben repülni a szél szárnyán. És nem csak ezzel állt hadilábon, mert a hajózás ugyanígy hatott rá.

Dann bólintott, és hagyta, hogy Baltagor önelégült képpel kisétáljon a lakásból. Nem tett semmit, meg sem mozdult, megállítani meg végképp nem akarta. De amint a démon mögött becsukódott az ajtó, azonnal tárcsázta a mentőket a kezében lévő telefonnal. Sietve elmondta a címet, majd eltéve a mobilt, ő is letérdelt Edhez, és arrébb tolva Petet, átnézte a sérüléseket.

- Az a rohadék lelökte a lépcsőn – sziszegte a fiú mérgesen. - Egyszerűen lelökte.

Miközben Petevel hazafelé sétáltak a reggeli után, Mirat különösen rossz érzés fogta el. Nem tudta ugyan behatárolni, de félt, aggódott valamiért. Hiába nyugtatta magát, az arcáról lerítt minden érzelme, hiszen sápadt lett, az ajkát harapdálta, és megfeszült szinte minden izma.

Pete is észrevette, és hogy megnyugtassa, lazán átkarolta a vállát. - Nyugi! Dann biztosan kitalál valamit.

- Igen, biztosan – suttogta a lány alig halhatóan, de a félelme csak akkor lett igazán nagy, amikor a házukhoz közeledve megpillantotta Markus fekete kocsiját.

Mira, hogy bátorítsa magát, felsóhajtott, majd összeszedve minden bátorságát, és azt a tényt, hogy szülei akár bolondnak is nézhetik egy mítosz miatt, lassan lesétált az emeletről. Olyannyira el volt foglalva azzal, hogy kitalálja a tálalás mikéntjét, hogy fel sem tűnt neki Pete, aki kicsit távolabbról ugyan, de követte. Csak akkor eszmélt rá, hogy a fiú is jelen van, mikor leérve a konyhába, Ed rosszallóan pislogott felé. De most nem volt sem kedve, sem ideje ezzel foglalkozni, mert fontosabb volt megtudakolnia az igazat.

Mira ismét felfájásra ébredt egy valóban különös és érdekes álomból. Ahogy Dann mondta előző nap, valóban előjöttek olyan képek, amik határozottan arra serkentették, hogy elhiggyen mindent, amit előzőleg a férfitól hallott. Álmában megjelent Harmonia istennő, és lenézve rá arra figyelmeztette, hogy legyen nagyon óvatos, mert olyasmi van a birtokában, ami nagy kincs ezen a földön. Bár, hogy mi is lehet az, arról Miranak sejtelme sem volt, mégis beleborzongott a gondolatba, hogy Dann szavai igazak. Már nem kételkedett, csak félt.

Különös volt, ahogy Mira szétáradni érezte magában a nyugalmat. Bár a félelme nem múlt el, de ahhoz elég erőt gyűjtött, hogy folytatni tudja az estét. Bólintott Dannak, aki egy halvány mosoly kíséretében elengedte, és felemelve a földről Markus kabátját, a lány vállaira terítette.

- Csak ügyesen! És ne félj, ott leszek melletted. Rendben?

- Eskü?

- Igen! Bízhatsz bennem!

A lány fintorgott egyet, és úgy sóhajtott fel. - Már nem tudom kiben bízhatok, és azt sem, hogy egyáltalán ki vagyok.

Mira ijedten kapálózott, de amikor háta a falnak ütközött, és a száját befogó férfi, előtte állva csitítani próbálta, ijedtében valóban el is hallgatott, mert támadójában felismerte azt az idegent, aki napok óta leskelődik utána.

- Cssss! - suttogta a férfi, és hogy nagyobb nyomatékot adjon akaratának, még erősebben szorította a lány száját. - Maradj csendben és ne mozogj!

Mira tekintete elárulta félelmét, és eszébe sem volt megmoccanni. Érezte az arcán a hűvös ujjakat, és a testének döntött másik test apró, ideges rezdüléseit.

Van benne egy részlet, ami 18 éven aluliaknak nem ajánlott!!!! :)

Kate ott lábatlankodott Mira körül, és a ruháit válogatta, mert úgy gondolta, hogy erre az estére valami igazán szépet kellene magára vennie, amitől majd Markus szája is tátva fog maradni. Ezért kidobált jó néhány cuccot, mire kezébe akadt egy könnyű, nyári világoskék selyemruha, aminek esése igazán kiemelte a domborulatokat, és ami spagettipántjával kellő belátást is engedett, emellett pedig szabadon hagyta a formás lábakat.

A helység most sokkal barátságosabban festett, mint előző este. A teremben nem volt sem füst, sem pedig részeg alakok. Jóformán vendég sem, csupán egy-két ember lézengett a terem hátsó vége felé, és a zenegépet bűvölték.

Kate a pulthoz sétált, és váltott néhány szót az éppen poharakat törölgető férfivel, aki mosolyogva nézett végig a lányon, majd fejével a pult melletti ajtó felé intett. Mire Mira is odaért, Kate már csak megragadta a kezét, és húzta maga után.

Másnap reggel Mira különösen szaggatott légzéssel, és erős fejfájással kelt. Úgy vélte, bizonyára a különös álma miatt érzi magát olyan furán, ezért el is határozta, hogy megpróbál az álmoskönyvben utána járni az éjszaka rátörő képeknek. Fel is kelt, a polcáról lehalászta a titkok tudóját, és fellapozta. Legelőszőr is az ajtó mögötti lépcsőt kereste, aminek a magyarázatát hangosan olvasta fel magának, hogy meg is értse.

- Titkot sejtesz, de legalábbis elhallgatnak előled valamit – elmerengve húzta össze a szemöldökét, és vakargatta a fejét.

A presszó inkább hasonlított egy rosszabb hírű kocsmára, és Mira nem is volt biztos benne, hogy be akar oda menni. Ám Markus olyan határozottan indult előre, hogy nem akart lemaradni tőle, így a nyomába szegődve ő is besétált a helységbe. Szinte azonnal találtak üres asztalt, ahogy jó néhány éhes férfiszemet is. A lány ekkor kicsit szorosabban simult Markushoz védelmet keresve, és a férfi, kapva az alkalmon, átfogta a derekát, lazán magához is húzta. Az asztalhoz ülve sem engedte el, inkább szorosabban fogva vonta egészen közel, hogy a csípőjük és a combjuk összeérjen.

Előszó

Nagyjából 20 milliárd évvel ezelőtt a világ még üres és sötét volt. Nem léteztek a bolygók, csillagok, meteorok sem az üstökösök. Még a nap sem létezett. Egyetlen atommag volt csupán, melyben benne volt a végtelen űrben kialakuló mindenség anyaga. A tudósok ezt ősanyagnak hívták, a görögök pedig egyszerűen Khaosnak nevezték, melyet mítoszuk szerint egy légáramlat termékenyített meg. Valójában nem lehet tudni, hogy így történt -e, vagy egyszerűen eljött az idő, hogy ez a szinguláris véget érjen, és az atommag, egy emberi mércével mérhetetlen robbanással, szubatomi részecskékre bomoljon.