Mire a hajó megállt a kikötőben, Mira már a kabinba vonult, mert nem akart senki előtt ruha nélkül, pokrócba tekerve mutatkozni. Dann persze azonnal indult, hogy intézkedik, és valahonnan kerít néhány ruhadarabot, de Markus megelőzte. Sietve leugrott a hajóról, és magára vállalva a ruhakeresés feladatát, a kocsikulcsért nyújtotta a kezét. Az arca nyugodt volt, és olyan, mintha neki már minden mindegy lenne.

Dann összehúzott szemöldökkel nézte, majd kivéve a zsebéből a nedves kulcsot, átnyújtotta a démonnak. Bár nem bízott meg benne cseppet sem, most mégis engedett, hiszen egy fillér sem volt a zsebében, ráadásul alig ismerte Athént, nem tudta, honnan is juthatna hozzá a kellő dolgokhoz. Markus azonban jól informáltnak tűnt, mint akire rá lehet bízni bármit, így hát Dann is ezt tette. Leírta neki a kocsit, amivel idáig jöttek, mert valamiért úgy hitte, hogy a démonok nem járművel siettek utánuk és követték őket. Majd amikor Baltagor távozott, még sokáig követte a tekintetével, mintha azt szuggerálná belé, hogy siessen vissza.

Korán volt még, de az emberek már javában ébredeztek a kikötőben, és sokan már indultak is kihajózni a tengerre. Voltak akik a munkájukat végezték, de mások csak egy kis kiruccanás tervét kívánták megvalósítani. Dann nem sokat foglalkozott velük, ahogy a kíváncsiskodó pillantásokkal sem, amit a vizes ruhájának a látványa okozott. Igaz, lassan száradt már rajta minden, de közel sem olyan gyorsasággal, mint szerette volna. Ráadásul teljesen a testéhez volt tapadva, ami felettébb idegesítette is. Mégsem zavartatta magát, mert volt egyéb gondja is ezen kívül. Mivel azonban a tömeg egyre sűrűsödött a kikötőben, ezért inkább ő is a kabinban keresett menedéket, míg Markus visszaér.

– Hamarosan hazaértek, és akkor megoldódik minden. A szüleid bizonyára már nagyon várnak – mosolygott Lena kedvesen Mirara.

– Igen, biztosan. Remélem jól vannak – sóhajtott a lány a pokrócba csavarva, és az ágyon kuporodva.

– Amikor legutóbb apa hívott, még jól voltak. – Pete áthatóan méregette Mirat, de amint megpillantotta nagybátyját lefelé lépkedni a lépcsőn, inkább elfordította a tekintetét, és a helységet kezdte tanulmányozni. Alapjában véve tetszett neki a hajó, és ha nem ilyen körülmények között lennének, nyilván még élvezné is a ringatózást a Földközi tengeren. Most azonban egy meleg szobára, és egy meleg pulóverre, nadrágra vágyott leginkább, mert a pokróc nem melegítette fel túlságosan. Bár gondolt rá, hogy megkéri Mirat, újra bújjon hozzá, de erről letett abban a pillanatban, mikor ráemelte a tekintetét, mert a lány olyan mélységes rajongással figyelte Dannt, hogy abból azonnal rájött, kiért is dobog a szíve.

– Ha majd szárazföldre jutunk és lesz rajtatok ruha, majd keresünk egy telefont, és akkor felhívhatod őket – folytatta az eszmecserét Lena, és láthatólag fel sem tűnt neki a kialakult helyzet, pedig hallotta a fiatalok gondolatainak minden kattanását, és talán még a szívük dobogását is. Igazából a Dann fejében lévő eszmefuttatások lepték csak meg, mert egyik pillanatban rajongott, mint egy kamasz, a másikban pedig lemondott minden boldogságról. Lena érezte, hogy küszködik, és szívesen segített volna rajta, de nem tehette. Jó látta ugyanis, hogy a férfit kötötte a büszkesége, és úgysem hallgatott volna meg semmilyen véleményt.

– Nem tudom hogyan, mert egy fillérem sincs. – Mira fintorogva vont vállat, majd lesütve a szemeit még kisebbre gömbölyödött össze, mikor megpillantotta Dannt, aki lassan odasétált az ablak elé.

– Azon ne aggódj, majd én fizetem a beszélgetést – mutatott a táskájára az asszony. – Van annyi, hogy beszélni tudj.

Pete csak ekkor eszmélt fel, és döbbenten nagybátyjára emelte kikerekedett szemeit. – Te jó ég! A kártyád a nadrágzsebemben volt. Hogy jutunk haza pénz nélkül?

A férfi vállat vonva a fejét rázta. – Keresünk egy bankot, és telefonálunk apádnak, hogy küldjön át pénzt. De ez beletelik egy kis időbe, úgyhogy ma még nem ülhetünk repülőre.

– Jaj ne! – szomorodott el Mira, mert már vágyta látni a szüleit, hogy biztosra tudja, valóban jól vannak.

Hirtelen a csend rátelepedett a helységre, és csak a kinti zajok beszűrődő hangja oldotta valamelyest a némaságot. Lena bírta legkevésbé ezt, ezért együttérzőn megsimogatta a lány kezét. – Nyugalom amíg engem látsz! Ha megvan az útleveletek, akkor a hazaút nem lesz probléma.

– A miénk a táskában van – mutatott Pete a sarokban lévő hátizsákra, amit még Olaszországban vettek, miután Baltagor elvitte a holmijaikat.

– Az enyém viszont nincs – sóhajtott fel szenvedve Mira, és kezdett egészen kétségbe esni. – Markusnál van.

Dann fáradtan megforgatta a szemeit. – Remek! Akkor még kell néhány kört futnunk.

– Hol van? – kérdezte Pete a nagybátyját, és mindnyájan tudták, hogy kire gondol.

– Ruhákért ment.

Pete nyugtázta a választ, majd didergősen összébb húzta magán a takaróját. A feje lüktetett, és kezdett rátörni a bágyadtság. Azért megpróbálta tartani magát, és úgy tenni, mintha nem lenne semmi problémája, mintha teljesen jól lenne. Ám Lena sasszemei azonnal kiszúrták a fiú összekoccanó fogait, és a libabőrös nyakát. Fürgén oda is penderült Petehez, és szorosan átölelve a vállát, mellé ült, majd lazán simogatni kezdte ahol csak érte.

Mira is fáradt volt, és a várakozással egyre inkább el is tompult. Csak szó nélkül bámult maga elé, mintha valami nagy gond nyomná a lelkét. Pedig valójában most könnyebbülhetett volna meg, hogy véget ért a rémálom, és Pete szerint a szülei is jól vannak. Mégsem volt maradéktalanul boldog, mert valami mégis hiányzott neki, amit egyre inkább, és egyre erősebben akart. Lopva rá is pillantott Dannra, de a férfi, talán épp direkt, úgy tett, mintha észre sem venné.

Percek teltek el, és hamarosan nehéz léptek zaja futott végig a hajón, majd a kabin bejáratánál Baltagor komor arca jelent meg. A tekintete nem árult el semmit, és Dann már azt nagy meglepetésnek érezte, hogy a démon egyáltalán visszajött. Petenek azonban éppen időben, mert a fiú egyre jobban fázott, és igazán ráfért már néhány száraz, meleg ruha. Markus nem is habozott sokat, csak leadta a lépcsőn a kocsikulcsot és a táskákat, amikben Dann azonnal felismerte a saját holmijaikat. Már a nyelvén volt, hogy tesz valami epés megjegyzést, mikor Mira felugorva az ágyról, ott termett a démon előtt, és boldogan kikapta a táskáját a kezéből. Még azzal sem foglalkozott, hogy a lendülettől a pokróca hátraakadt, és ez által kibuggyant alóla fehérneműbe bújtatott, formás teste.

Markus úgy tett, mintha észre sem venné, pedig más helyzetben, biztosan ott tartotta volna a tekintetét, és még ennél is többet engedne meg magának. Mert még most sem felejtette el azokat a feszes combokat, amiket alig néhány napja még ő simogatott. Nem is tett le róla, csupán átmeneti szünetnek gondolta azt, ami most történik. Így, a többi táskát sietve letette a padlóra, majd visszafordulva kiment a fedélzetre, hogy a friss levegőn újra és újra átgondolhasson mindent. Sokáig azonban nem tudott egyedül merengeni, mert pár pillanat múlva már Dann is odakint állt, és a messzi tájat fürkészve várta, hogy végre indulhassanak a reptérre, onnan pedig haza. Előbb azonban még mindenkinek fel kellett öltöznie. Előbb Mira kapott magára a fehérneműje fölé egy pólót meg egy nadrágot, és felvette a papucsát, mivel egyéb lábbelije nem maradt. Majd a táskáját a vállára téve, Lenaval együtt sétált a fedélzetre. Így Pete is magára tudta venni a ruháit, amit a táskájából kihalászott. De melegebben öltözött fel, mint a többiek, mert a reszketése ahelyett, hogy múlt volna, minden perccel erősödött. Mégsem hagyta el magát, inkább összeszorított fogakkal tűrte, csakhogy miatta ne kelljen még egy napot itt tölteniük. Mire Dann is a kabinba ment, hogy átvegye a már alig nedves, de kényelmetlenné vált ruháit, a fiú már készen állva, vastagon felöltözve szorongatta a holmiját és ücsörgött az ágyon.

A férfi nem szólt, pedig jól látta, hogy unokaöccse nincs túl jó bőrben. Ám tisztában volt vele, hogy ha rákérdezne, Pete úgyis letagadná vagy elhárítaná valamivel. Így csak vetett rá egy aggódó pillantást, majd a cuccaiból elővéve egy farmert és egy inget, na meg egy másik cipőt, sietve átöltözött. Amint elkészült, felkapta a saját és unokaöccse táskáját, majd intve egyet a fiúnak, már indult is kifelé a kabinból. Odafenn nem sokat teketóriázott, nem búcsúzkodott, csak komor, haragos tekintetét Baltagorra vetette, és leugorva a hajóról, indult előre, hogy leadja a Jacht kulcsait.

Lassan a többiek is kiszálltak a mólóra, de míg Mira bizonytalanul pislogott a többiekre, mert nem tudta eldönteni, hogy mi legyen, addig Pete odalépett Markushoz, és kedvesen a kezét nyújtotta felé.

– Lena asszony mondta, hogy te mentetted meg az életemet. Tartozom annyival, hogy ezt személyesen meg is köszönjem.

Baltagor döbbenten nézett a fiúra, mert úgy gondolta, hogy őt ezek az emberek ki nem állhatják. Erre előbb az öreg nő, most meg ez a kölyök próbál vele normális lenni. Hirtelen azt sem tudta, hogy mit feleljen, mert Pete láthatólag magától tette ezt a gesztust, nem kérte és nem kényszerítette senki. Így hát ő sem akart utálatos lenni, megadóan elfogadta a felé nyújtott kezet, és lazán megrázta.

– Nem tesz semmit – dörmögte hozzá.

Petenek ez épp elég volt. – Akkor hát, viszlát! – azzal hátrálva néhány lépést megfordult, majd zsebre dugva hideg kezeit, követte Dannt.

Markus csak egy pillanatra nézett utána, mert tekintete összeakadt előbb Lenaéval, aki mosolyogva bólintott felé, majd Mira csodaszép szemeivel. Onnan nem is tudott olyan hamar elszakadni, mert kíváncsi volt, hogy a lány osztozik Pete kedvességében, vagy követi Dann mogorva példáját.

Ám Mira senkit nem utánzott, csak kíváncsian, szinte kérdezve figyelte a démont, mintha csak azt tudakolná, hogy mégis ki ő és mit akar. De mivel válaszul csupán egy átható, magába forduló tekintetet kapott, inkább elfordult, és csatlakozva Lenahoz, sétált kifelé a kikötőből. Mire a kijárathoz értek, már Dann is ott lépdelt mögöttük, és lazán megveregette Pete fázósan összehúzott vállait. De a következő pillanatban már a kocsit kereste, ami ugyanott állt, ahová ő előzőleg leparkolt vele. Ennek szívből örült, mert utálta volna, ha azzal kellene eltölteniük több percet, hogy azt kutatják, vajon Markus hová tette le az autót. Így azonban csak beszálltak, és Dann már ki is kanyarodott az útra az athéni reptér felé.

Az út nem tartott túl sokáig, jó negyed óra múlva már le is parkoltak a reptér egyik autókölcsönzője előtt, ahonnan Dann a kocsit hozta. Míg a férfi elintézte az autóval kapcsolatos ügyeket, addig Lena Pettel a reptér várójába ment, hogy megvegyék a jegyeket. Ugyanis az asszony a fejébe vette, hogy ő állja a repülőjegyeket, mivel Dann bankkártyája valahol a tengerben úszott éppen. Ő maga ugyan csak Rómába utazott, és legbelül sajnálta is, hogy nem kísérheti el a többieket a nagy Amerikába, de a kötelességei szólították, amik alól nem akart kibújni, Így is időt vesztett, mert amit a felkészülésre és városnézésre szánt, azt legújabb ismerőseivel töltötte. Örülhet majd annak is, ha legalább az előadására időben odaér.

Mira volt az egyetlen, aki téblábolva az utcán várakozott, a táskájával a kezében. Nem akart Lenaékkal tartani, és az autókölcsönzőbe sem mert bemenni azok után, amiket ott Markus művelt azelőtt. Így a járdán maradt, amit nem is bánt, mert a már melegedő friss levegő illata betöltötte az egész várost. Teljesen más volt ez, mint odahaza, mégis annyira baráti és kellemes. És ha visszagondolt magára az országra is, szinte fájt a szíve, amiért nem tudta élvezni az itt töltött perceket, mert ez a hely valóban lenyűgöző volt, tele csodákkal és csodálatos látnivalókkal.

Amint Dann kilépett a kölcsönző ajtaján, odaballagott a lány elé, és lágyan lenézett ábrándosan csillogó szemeire, és pirospozsgás arcára. Ha őszinte akart lenni, örült, hogy Mira megvárta, és érezteti, hogy vele akar lenni. Mégis, némileg zavarta ez a feltűnő rajongás, amit nyilván Lena és Pete is észrevett már. Más helyzetben, más körülmények között talán egyszerűbb lenne a választás, most viszont meg akarta tartani a kellő távolságot. Mira azonban nem, és amint a férfi odaért hozzá, ő lágyan hozzábújt, és egy mély, reszketve feltörő sóhajjal fejezte ki a megkönnyebbülését az elmúlt napok zűrös és fájdalmas eseményei után. Fejét Dann mellkasára hajtotta, kezeivel pedig átfonta izmos, karcsú derekát. Cseppet sem érdekelte, hogy ki mit gondol, mert csak azt tette, amit jónak érzett. Hosszú és fáradtságos út állt mögötte, és valamiért úgy hitte, hogy a jövő még több különleges és nehéz dolgokat tartogat. Nem akarta egyedül megélni, szüksége volt Dannra, aki rendkívüli éleslátásával és arany szívével, a legfőbb támasznak bizonyult. Most is, ahogy megsimogatta a lány haját, abban benne volt minden kimondatlan szó és gondolat, a biztonság és az együtt érzés. És Miranak éppen ez kellett. Kissé hátra is hajtotta a fejét, hogy belenézve az égszínkék szemekbe, még több erőt és bátorságot tudjon meríteni, még több biztatást és szeretetet. Bár eleinte úgy érezte, ennyi éppen elég neki, de aztán beleolvadva a férfi tekintetébe, mindezt kevésnek vélte.

– Nem lehetünk láthatatlanok néhány percre? – kérdezte tőle elcsukló hangon, amit az izgalomnak tudott be.

Dann halványan elmosolyodott, de nemlegesen a fejét rázta, majd el is engedte Mirat, és kissé meghátrálva lehajtotta a fejét. – Menjünk, Petek már biztosan várnak. Nem tudom, hogy mikor megy a következő járat, nem akarom lekésni. Szívesen vennék egy jó forró fürdőt, és Petet is meg kellene mutatni egy orvosnak.

– Értem – suttogta Mira kissé csalódottan, és úgy állt ott, mint akivel a halálos ítéletét közölték. Ezt jól látta a férfi is, ezért lazán átkarolva a lány vállait magához húzta, és úgy indult meg vele a repülőtér bejárata felé. Még egy puszit is adott a hajára, csakhogy Mira ne érezze olyan látványosan rosszul magát, és persze azért, mert ez neki is jól esett.

– Na végre! – sóhajtott fel Pete, mikor meglátta őket a terminál felé közeledni. – Azt hittem már sosem értek be. A gépre negyed óra múlva már fel lehet szállni. – Csak ekkor nézte jobban meg őket, és ha nem vacogott volna annyira, talán még egy epés megjegyzés is elhagyja a száját. Így azonban megtartotta magának a véleményét, és csupán a tekintete árulkodott arról, hogy mennyire nem tetszik neki, amit lát.

– Máris? – döbbent meg Dann, és elengedve Mira vállát, sietett Pete után.

Lena a terem egyik végében álldogált a csomagokkal, és teljesen nyugodtan várta a beszállást jelző felszólítást, mert teljesen biztos volt benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz az utazás körül. És amikor megpillantotta Dannékat, még el is mosolyodott, majd egyszerűen odanyújtotta a jegyeket a férfinak.

– Köszönöm – mondta Dann hálásan. – Normális esetben nem fogadnám el, de most nemigen van más választásom, hacsak nem akarunk itt maradni még egy darabig. De ígérem, hogy amint hazaérünk, beugrok a bankba és visszafizetem.

– Tudom – nyugtázta az asszony az idegesség legkisebb jele nélkül, mintha természetes volna, hogy rövid ismeretség után ennyi pénzt áldozzon néhány emberre. – De nekem jobb ötletem van – azzal a retiküljéből előhalászott egy névjegykártyát, amit aztán a férfi ingének a zsebébe süllyesztett, és még lágyan meg is ütögette. – Ezen a kis papíron rajta van a címem. Három nap múlva már otthon leszek, és örömmel venném, ha a pénzt magad hoznád el. És persze ne felejtsd otthon őket sem – mutatott a fiatalokra, akik némán álldogáltak mellettük. – Ha nektek megfelel, készüljetek úgy, hogy ott is alszotok.

– Ez nagyon nagy teher lenne – szabadkozott Dann. – Három emberre készülni. Nem gond magának? Így is sokat tett már értünk. Elég ha a számlaszámát megmondja, és...

Lena hárítón felemelte a jobb kezét, és amikor Dann elhallgatott végre, ellenkezést nem tűrően nézett a szemeibe. – Tudod, én egy házsártos vénasszony vagyok, aki folyton unatkozik, ha otthon ül egyedül. Mit gondolsz te, mi a csudának mentem én veletek? Már forrt a vérem egy kis izgalom után. Tehát jöttök és kész! Ezen nem vagyok hajlandó vitatkozni – azzal befejezettnek tekintve a témát, odafordult Mirahoz. – Azt hiszem, hogy már nincs idő, hogy felhívd a szüleidet, de így legalább annál hamarabb találkozhatsz velük. Remélem, hogy kibírod addig. – A lány halványan mosolyogva bólintott, ezért az asszony most Petere emelte aggódó tekintetét. – Hogy érzed magad fiam? Bírni fogod az utat?

– Igen, persze – felelte a fiú azonnal, szinte túl gyorsan is, ám az állításával szemben a testtartása egészen mást mondott. Olyannyira össze volt már húzódzkodva, hogy Lena azon tanakodott, hogy valahonnan egy télikabátot kellene szerezni neki. Ám tudta ő is, hogy ezt látva, a biztonságiak bizonyára nem engednék fel a gépre a fiút.