Mira szipogott a félelemtől, reszketett a nedves testét érő hűvös hajnali levegőtől, és Markus vizes ruháinak érzésétől, ami időnként szorosan hozzátapadt. Dannhoz vágyott, az ő ölelő, biztonságot nyújtó karjaiba. Így amikor megállt a hajó, Mira kibújt Baltagor karjaiból, még lökött is rajta egyet, és a férfihez rohanva, szorosan hozzásimult. Nem foglalkozott a külvilággal, csak fejét Dann vállhajlatába fúrva, pislogott ki néha, az izgalmaktól lihegve. Érezte a férfi szívének heves dobogását, a szapora levegővételét, a remegő ujjait, amik nyugtatóan a hátát simogatták. Szerette volna, ha a mai nap itt ér véget, és a pillanat megáll, feledve minden bajt, gondot Ám ahogy ott álltak összefonódva, valami furcsa morajlás csapta meg a fülüket a déli irányból. Mindnyájan odanéztek, és őrjítően hatalmas hullámok közeledést vették észre.

– A francba! – szitkozódott idegesen Dann, és visszafordulva a kormány felé, újra elindította a hajót, miközben hátraszólt Miranak. – Kapaszkodj erősen!

A lány ösztönösen átkarolta hátulról a férfit, és olyan erősen ölelte a mellkasát, ahogy csak bírta. Abban az érintésben szinte egyé is olvadtak, ahogy testük egymáshoz tapadt. De nem volt idejük ezzel foglalkozni, mert a veszély oldalról egyre közelebb ért hozzájuk. Dann a legnagyobb sebességre kapcsolt, és a hullámok ezáltal úgy dobálták a Jachtot a morajló tengeren, mintha csak egy papírcsónak volna. A víz befolyt a fedélzetre, és az arcukba csapott, mintha csak direkt tenné, hogy megtanítsa őket, ne kezdjenek ki vele többé. Akár Poseidon haragjának is vélhették volna, de nem merengtek ilyesmin, mert csakis a szabaduláson járt az eszük.

A hullámok egyre magasabbra csaptak, és már-már úgy tűnt, hogy elnyelik a Jachtot is, mikor Dann egy éles jobb kanyarral besiklott az öbölbe. Amikor már biztonságban látta magukat a víz dühe előtt, leállította a hajót, és odafordult, hogy megnézze, mi ez az egész. Közben reszkető kezekkel megragadta Mira meztelen karjait, és szorosan tartotta őket, hogy a lány érezhesse, itt van vele, félti és őrzi, ahogy csak tőle telik.

– Ezt nézzétek! – ordította Markus egyik kezével a korlátot fogva, míg másikkal észak felé mutogatva, ahonnan egy hasonlóan óriási hullám tartott a déli felé, hogy néhány másodperc múlva éppen ott érjenek össze, ahol a démonok küzdöttek a létükért. Azonnal elnyelték és eltemették a szörnyeket, mintha soha nem is léteztek volna. Majd a hullámok abban a pillanatban el is tűntek, helyükbe pedig csak a békés, nyugodt csend telepedett.

A levegő hirtelen könnyű és lágy lett. Mira a hátán érezte a tengeri szél immár langyos fuvallatát, amitől megborzongott és rájött, hogy hiányos ruházata hamarosan feltűnik majd a kihajózó görögöknek is. Bizonyára kérdések áradata is éri őket, hiszen a kibérelt hajó sem éppen úgy nézett ki, ahogy elhozták. Ezzel azonban egyikük sem foglalkozott, mert arra vártak, hogy történik -e még valami, vagy befejeződik végre a menekülés és küszködés.

Lena lépett elő a kabinból sápadtan, meggyötörten, de nem panaszkodott. Jól látta az ablakból ő is a hatalmas hullámokat, csak az volt kellemetlen, mikor a hajó ide-oda dobálta, és nekiütköztette mindig valaminek. Ráadásul a gyomra is felfordult kicsit, és már azon a ponton volt, hogy elhányja magát, mikor megálltak. És mivel nem történt semmi, gondolta felnéz a fedélzetre, hogy megtudakolja, mi van a többiekkel. Hatalmas kő esett le a szívéről, mikor úgy látta, hogy Dann és Mira is épségben van, Markust azonban nem szívesen látta viszont. Mégsem szólt, csak körbenézve bámulta az elcsendesedett tengert.

Dann nem sokáig bírta nyugalomban. Ismét a kormányhoz állt, és visszafordítva a Jachtot, arra a helyre irányította a hajót, ahol Petet kitették. Hiszen az ő számára ez az egész ügy akkor ér csak véget, ha biztonságban tudhat mindenkit, akiért annyit küzdött.

A vízben nyoma sem volt a néhány perccel ezelőtti pusztításnak, még csak egy hajóroncs vagy ruhadarab sem árulkodott róla, hogy itt bárki is járt és a vízbe veszett. Olyan mélyen nyelhette el őket a tenger, hogy onnan talán soha nem kerülnek fel.

– Petenek sikerült – suttogta Mira, és arcát Dann hátához fúrta, mert érezte, tudta, hogy most a fiú élete a tét. A néma, elcsendesedett levegőben volt valami furcsa nehézség és keserű várakozás.

Csak Markus nem érezte ezt, mert értetlenkedve pislogott körbe. – Mi a csuda volt ez?

Dann úgy fordult a démon felé, mintha rá akarná zúdítani minden dühét. Mégsem ugrott, de még csak válaszra sem méltatta Baltagort. Az arcizmai viszont olyan fürgén ugráltak az idegességtől, hogy Mira kezdte azt hinni, mindjárt fel is robbannak. A helyzetet Lena mentette meg azzal, hogy odafordult a démon felé, és hihetetlen nyugalommal felelt neki.

– Poseidon volt. Segített megszüntetni a gonosz hatalomra jutását.

– Poseidon? – ámult el Markus, és elgondolkodva huppant le a kabin mellé, de olyan képpel, mint akit fejbe vertek.

– Igen – nyugtázta az öregasszony, majd ráemelve tekintetét a reszkető Mirara, akinek hajából úgy folyt a víz, mint Dann ruhájából, úgy gondolta, ideje rendbe szednie őket, lévén, hogy ő volt az egyetlen, aki száraz maradt. Ezért odasétált hozzájuk, és lágyan megérintve Mira karját, ami még mindig Dannt fogta át szorosan, kedvesen megszólalt. – Odalenn a kabinban jobb az idő. Itt még hűvös van, és meg fogtok fázni.

Dann azonban nem mozdult, csak odafordult Baltagor felé, és olyan egyértelmű tekintetet meresztett rá, hogy az kitalálja minden gondolatát.

– Nem! – állt fel Markus határozottan, és egy pillanatig állta Dann szemeinek átható kékjét, de aztán már nehezen bírta, és mérgesen, mégis engedelmesen felmordult. Mikor látta, hogy hiába is hadakozna, odafordult a tenger felé, és egyetlen ugrással belevetette magát, hogy pillanatok alatt lemerülve, eltűnjön a szemük elől.

Feszült figyelem követték a démon elsüllyedésének a helyét, és egyedül Mira nem értette, hogy miért. Bár nem akart ostobának tűnni, sem pedig akadékoskodónak, de úgy érezte neki is joga van tudni, amit ezek egymásra nézve is értenek. – Miért? – tette fel végül a többiekre pislogva. És csak azért ennyit, mert még magát a kérdést is képtelen volt megfogalmazni.

– Hogy megkeresse Petet – dörmögte csendesen a férfi, mintha csak a szívén facsarnának. De a következő pillanatban már megfogva Mira karját kibontakozott az ölelésből, és kissé zavartan elengedte. – Öltözz fel!

A lány engedelmesen ment a hajó hátuljába a ruháiért, de akárhol is nézte őket, sehol sem találta. Egy darabig tanácstalanul álldogált, mert nem akarta magára jobban felhívni a figyelmet, hiszen most nem ő volt a fontos, ám végül mégis visszabotorkált a férfihez, és átkarolva magát, fogait kocogtatva megszólalt. – Nincsenek.

– Biztosan a vízbe estek – nyugtázta Dann, és azonnal magához is vonta a lányt, hogy a saját testének melegével próbálja enyhíteni fázós reszketését. Bár az ő ruhája is vizes volt, de csupán néhány pillanatig tartott, míg a férfiból áradó tűz átvágott rajta, és végre enyhülést adott a hűvös ellen még Miranak is. Még a fejét és a lány nyakához dugta, hogy a lehelete is melegítse valamelyest.

– Megnézem odalenn mi van – motyogta Lena, mikor látta, hogy azok ketten most nem nagyon törődnek mással. Persze értette, hiszen az aggodalom őt is átjárta, és tisztában volt vele, hogy addig egyikük sem fog megnyugodni, míg Pete elő nem kerül. Ezért lassan botorkálva ment vissza a kabinba, hogy összeszedje az összes törölközőt és pokrócot, amit csak talált.

A percek most óráknak tűntek. Mira egy pokrócba csavarta bele magát, és apróra kucorodva nekidőlt a kabin falának. Aggódva figyelte hol a vizet, hol pedig Dann ideges, egyre feszültebb alakját, amint fel-alá járkált a hajón, tekintetét pedig egyetlen pillanatra sem vette le a tengerről. Olyan erősen akarta Pete életben maradását, hogy szinte szuggerálta Baltagort, hogy megtalálja. Minden porcikáját átjárta a félelem, és ettől még idegesebbé vált. Kezeit végighúzta vizes haján, és a legszívesebben felordított volna, mikor egy apró pontot vett észre a távolban. Hirtelen dermedten megállt, és a szemeit meresztgette, majd a nők legnagyobb megdöbbenésére, a vízbe vetette magát, és erős, gyors karcsapásokkal távolodott a hajótól.

Mira felállt, és heves szívdobogás közepette nézte a távolodó férfit, amihez Lena is csatlakozott. Egymásba kapaszkodva, tétlenül vártak, és ez jóval nehezebb volt, mint segíteni. A lány eszében megfordult ugyan, hogy odairányítja a hajót, de attól tartott, hogy nem hogy elindítani nem tudja, de lehet, hogy tönkre is teszi a motort. Lena azonban olvasva Mira gondolataiban, azonnal a kormányhoz ugrott, és korát meghazudtoló fürgeséggel indította a hajót Dann után.

A vizet szelő Jacht bár nem ment gyorsan, mégis nagy hullámokat csapott, ezért Lena jóval előbb le is állította a motort, és hagyta, hogy sodorja őket az áramlat. Közben aggódva figyelték, ahogy Markus és az odaérkező Dann, szinte húzta, vonszolta a kifulladt, alélt Petet.

Mikor végre sikerült a hajóhoz úszniuk vele, Dann volt az első, aki kimászott a vízből, és kezét nyújtva húzta fel az ájult fiút, akit addig Baltagor tartott. Mira is odaugrott, és segített Petet a fedélzetre fektetni, majd az életjeleit vizsgálgatta.

– Él – suttogta a sírás határán, de most nem a félelemtől, hanem a megkönnyebbüléstől. Sietve levette magáról a saját pokrócát, és a fiúra terítette, majd a jéghideg kezeit kezdte melengetni.

Lena is azonnal odasietett, és a maradék törölközőket, pokrócot is a fiúra tette, hogy minél hamarabb átmelegíthessék a teljes kihűlés határán lévő testét. – Nem kellene levinni a kabinba? – aggodalmaskodott az asszony, mire Dann némán bólintva a nyalábjába kapta Petet, és már indult is vele lefelé. Lena kitárta előttük az ajtót, Mira pedig az elpotyogott törölközőket vitte utánuk. Csak Markussal nem foglalkozott senki, és ő nem is akarta felhívni magára a figyelmet. Inkább felmászva a fedélzetre, leült a hajó szélére, és meredten, szótlanul bámulta a nemrég még háborgó, dühös tengert, ami most úgy ringatta őket, mint anyja a bölcsőben fekvő gyermekét. Nem nagyon értette, mit is keres itt, hiszen ő egy vad démon, aki nemhogy nem ment embereket, de egyenesen gyilkolja is őket. Most viszont éppen ő volt az, aki ki tudja miért, de az életét adta vissza Petenek azzal, hogy megtalálta. Ez a dolog egyszerre okozott neki csalódást és valami különös felemelkedést.

Dann odalenn az ágyra fektette unokaöccsét, levett róla minden vizes ruhát, és gondosan betakargatta. A tekintete fátyolossá vált, a kezei reszkettek az aggodalomtól, és a szíve reménnyel telve, nyugtalanul várakozott. Simogatta Pete arcát, szerette volna a saját életét lehelni belé, vagy csak tenni valamit, amivel tudatára ébreszthetné. Talán ha szólongatná – futott át az agyán, de hangosan megszólalni nem mert, mert attól félt, hogy a hangja elárulná zaklatott érzelmeit. Leguggolt az ágy mellé, és onnan nézte, figyelte unokaöccse rezdüléseit, olykor-olykor megremegő ajkait. Bár némileg megnyugtatta, hogy a fiú lélegzik és él, de megkönnyebbülést ez sem nagyon hozott a számára.

– Menj és bújj be te is Pete mellé – hallotta Lena hangját Mira, és mikor látta, hogy az asszony hozzá beszél, teljesen megrémült.

– Tessék?

– Pete a kihűlés határán van. A legjobban és leggyorsabban egy másik test tudná csak felmelegíteni. Ráadásul akkor te sem fáznál.

– Én, nem... – dadogta a lány kétségbeesett arccal, és segélykérőn Dannra nézett.

A férfi azonban nem sokat törődött vele, mert egy pillanatra sem vette le a szemét az unokaöccséről.

– Nem hiszem, hogy jó ötlet – mondta végül Mira, és remélte, hogy ezzel a témát le is zárhatják, de Lena nem tágított.

– Nézd, most nem számít az, hogy te nő vagy, vagy, hogy épp félmeztelen. A lényeg, hogy a fiú jobban legyen. – azzal odalépett elé, és egy száraz törölközőt tekert a testére, majd határozottan, szinte utasítva az ágyra mutatott.

Bár a lány nem hitte, hogy pont ez a megfelelő megoldás, kénytelen-kelletlen mégis szót fogadott, és zavartan, szinte reszketve attól amit tenni készül, bemászott az öntudatlanul is reszkető fiú mellé. Lena azonnal ott termett, és kikerülve Dannt, felemelte a pokrócokat és a törölközőket, hogy Pete férfiasságára is terítsen külön valamit, hogy az még véletlenül se érjen Mirahoz. Majd mikor a lány már zavartan odasimult a fiúhoz, gondosan betakargatta őket, majd megveregetve Dann vállát, lassan kisétált a kabinból egy másik, száraz törölközővel a karján. Mert bárhogy is neheztelt a démonokra és főleg Baltagorra, nem tagadhatta, hogy Pete neki köszönheti az életét. Ezért, hogy némileg kompenzáljon, úgy gondolta, hogy egy kedves gesztust ő is megérdemel. Így a fedélzetre érve odasétált a démonhoz, és lágy mosollyal az arcán felé nyújtotta a törölközőt.

Markus értetlenkedve nézett fel, és mikor meglátta az öregasszony kezében a törölközőt, és azt, ahogy rápillantott, szinte feszélyezve érezte magát. Sietve elvette tőle a puha frottírt, majd eldörmögve egy köszönöm-öt, már el is fordult.

Az asszony azonban nem ment el, egy darabig némán nézte a démont, majd hamarosan meg is szólalt. A hangja cseppnyi félelemről sem árulkodott, sőt, egészen lágyan csengett. – Nagyon bátor tett volt a fiú után menni. – Mikor Markus erre nem reagált, folytatta. – Nem is gondoltam, hogy megteszed.

– Nem sok választásom maradt – dörmögte Baltagor maga elé, miközben a hajáról itatta fel a vizet.

– Ugyan már! Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Meg is szökhettél volna.

– És mi hasznom lett volna belőle? Ez a félőrült felkutatna, és valamilyen módon még talán ki is nyírna. Így legalább leszáll rólam.

– És te is róla? – húzta fel a szemöldökét kíváncsian Lena, miközben kezeit a csípőjére tette, szinte kihívó állásban.

Markus felpillantott rá, majd összehúzott szemöldökkel mormogott. – Engem ő sosem érdekelt.

– Ó, tudom. Most viszont már a képbe került, és szeretnél megszabadulni tőle, mert feletted áll. Nem igaz? – firtatta tovább az asszony, és cseppet sem törődött vele, hogy a démon felettébb unja ezt az egyoldalú beszélgetést. – Azért is mentetted meg a fiút. És ez rendjén is van így.

– Rendjén? – horkant fel Baltagor, és hirtelen felállva arrébb sétált, miközben a törölközőt a vállára terítette. – Cseppet sincs rendjén. Ez volt az első és az utolsó, hogy egy embernek engedelmeskedtem.

– Ó, én a helyedben ezt nem jelenteném így ki, hiszen nem tudhatod, hogy mit hoz a sors. Gondolom az alvilág már nem fogad olyan kitörő örömmel, mint eddig, hiszen ahelyett, hogy megölted volna Harmonia leszármazottját, még Castor utódját is megmentetted. Nem hiszem, hogy ezt egyhamar lenyelik. Szükséged van szövetségesre, szükséged van barátra.

– Barát? – Markus harsányan felkacagott, majd komoran odafordult az öregasszonyhoz, és a szemeibe nézett. – Démon vagyok! Nekem nincsenek barátaim, pláne nem emberek. Hol él maga?

Lena nem felelt, csak sejtelmesen felhúzta a bal szemöldökét, majd lazán a kormányra mutatott. – El tudod vezetni? Szerintem nem ártana hamarosan kikötnünk a parton. Nem ártana néhány száraz ruha, még neked sem – nézett végig a férfin, majd egy utolsó mosoly kíséretében, lassan visszaballagott a kabinba.

Dann egész testében mozdulatlan volt, mikor Mira átnyúlva Pete feje felett megérintette a karját. Mintha csak erre eszmélt volna, felpillantott, és könnyes tekintettel pislogott a lányra.

– Érzem, hogy lassan melegszik a teste – dünnyögte Mira, csakhogy megtörje a közéjük állt csendet, és leplezze teljes zavarát.

Dann válasz helyett csak megfogta a selymes, reszkető női kezet, és lehajolva egy csókot lehelt rá, ezzel jelezve, hogy mennyire hálás neki azért, amit tesz. Bár nem örült, hogy Lena szinte összezárta a takaró alatt a két fiatal testet, de belátta, hogy nemigen maradt más választása, hacsak nem ő maga, vagy az öregasszony bújt volna Pete mellé. Abban viszont teljesen biztos volt, hogy a mostani felállásnak a fiú fog a legjobban örülni, ha egyszer magához tér. Már csak azt várta, hogy ez bekövetkezik végre, és nem kell tovább aggódnia.

Lassan megrázkódott a hajó, és a lágy, néma ringatózást felváltotta a motor egyenletes zúgása. Dann értetlenkedve emelte fel a fejét, majd elengedve Mira kezét felállt, és az ablakhoz sétálva látta, hogy elindultak. Már ment volna, hogy megnézze mi történik odakinn, mikor Lena teljesen nyugodtan leért a lépcsőn, és kedvesen felsóhajtott.

– Elindultunk a partra – felelte a fel nem tett kérdésre a választ.

– És ki vezet? – értetlenkedett Dann, kezeit a vizes nadrágja zsebeibe süllyesztve.

– Hát Baltagor. Vagy esetleg van valami kifogásod ellene? Mert akkor magadnak kell a hajót a partra kormányoznod – közölte Lena, és már nem is figyelt tovább a férfira, inkább a fiatalokhoz ment, hogy megvizsgálja Pete életjeleit.

A ráncos, öreg kezek alatt hirtelen megmozdult Pete feje, és ösztönösen a meleg felé fordult, amit Mira jelentett. Arcát belefúrta annak nyakába, a kezével átölelte vékony derekát, és olyan közel húzta magához, ahogyan csak tudta. Egész testében rázta a hideg, de már nem is foglalkozott vele, mert megérezte a rongyba csavart kellemesen langyos testet.

Mira azonban nem volt ennyire lelkes. Zavartan próbált menekülni, és egyre hátrább húzódni, de a kabin fala megakadályozta ebben. Szinte mozdulatlanul várta, hogy végre valaki megmenti, vagy a fiú magához térve elengedi, de egyik sem történt meg.

– Apám! – hallotta egyszer csak Pete rekedt, félálomban lévő hangját. – A mennyországban vagyok? Te biztosan egy gyönyörű angyallány vagy. Ezt a fogadtatást!

Lena felkuncogott, mire Dann észbe kapva, egy megkönnyebbült sóhaj közepette guggolt le ismét a fiúhoz, és megragadva a vállait, odafordította maga felé. – Pete! Jól vagy?

– Hogyne lennék? – vigyorgott a fiú, mikor megpillantotta a nagybátyja aggódó tekintett. – De te mit keresel a mennyországomban?

– Ne ökörködj már! A földön vagy!

– A vízen – javította ki Mira, és megpróbált kikelni a fiú mellől, de ekkor Pete egész testében felé fordult, és ismét átkarolta.

– Nem érdekel hol vagyok, a lényeg, hogy hagy élvezzem még.

Dann erre halkan felnevetett, és felegyenesedve a fejét rázta. – Hála az égnek, hogy ismét a régi vagy!

– Az hát, de most magamra hagynál az angyalkámmal? – suttogta rekedten, és behunyva a szemeit, odafúrta fejét a lányéhoz. – Szeretnék behatóbban megismerkedni vele.

Erre már a férfi sem bírta ki nevetés nélkül, és szinte azonnal ki is sietett a kabinból. Hallotta ugyan Mira hangját, amint kérlelve utána kiabál, de nem akart reagálni rá. A szíve boldog volt, hogy az unokaöccse visszatért közéjük, és egyelőre nem is akart másra gondolni, csak erre. Na meg arra is, hogy pénz nélkül hogyan fognak majd hazajutni, hiszen a Visa kártyája, Pete ruhájával együtt, valahol a tengerben úszott. Mégis ezt érezte most a legkisebb gondnak, mert a kő, ami eddig a szívét nyomta, olyan erővel gördült le róla, hogy meg is könnyezte.

Mira érezte ahogy a pokróc alatt Pete keze felfedezőútra indult, és elérve a törölközője alját, már a combját simogatta. Eleinte még csak szólongatta, hátha a fiú teljesen a tudatára ébred és rájön, hogy mit csinál, de látva, hogy erre hiába vár, drasztikusabb módszerhez folyamodott. Megragadta a fiú vállait, és eltolva magától próbált kiszabadulni. Ám amikor ez sem segített, mert a karok erősen tartották, akkorát lökött Peten, hogy az legördülve az ágyról a padlóra huppant. A pokróc és a törölközők is lecsúsztak róla, így láttatni engedték merev férfiasságát, amire Mira halkan felsikoltott, és az arca elé kapta amit csak ért.

Pete kevésbé szégyellős volt, de mivel Lena is ott nevetett a helységben rajta, ezért morgolódva eltakarta az intim területét, és fintorogva feltápászkodott. – Na szép! Milyen mennyország az, ahol az angyalok csak úgy lökdösik le az ágyról az ártatlan lelkeket?

– A valóság! – rivallt rá Mira, és az egyik pokrócot kisajátítva maga köré tekerte, de olyan szorosan, hogy Pete még véletlenül se férjen többet hozzá.

A fiú izmai megrándultak, ami a meztelen testén jól kirajzolódott. Nem volt épp erős, de a maga korabeliek között kiemelkedett testének felépítése. Mirat azonban cseppet sem hatotta meg. És ezt látva, a törölközőt a derekára tekerte, majd jókedvűen leült az ágyra, és csillogó szemmel nézte a lányt. – Nyugi, nem harapok. Vettem az adást – mosolygott rá.

– Csak melegítettelek, mert nagyon kihűltél – magyarázta Mira sietve, mielőtt Pete esetleg rossz következtetéseket vonna le az eléggé különös helyzetből. – Csak azért.

– Nem mondom, hatalmasat csalódtam – viccelődött a fiú, és odahajolva egy puszit adott a lány arcára, miközben a füléhez hajolt. – Azt hittem, hogy le akarsz támadni, kihasználva a helyzetemet. Annak jobban örültem volna.

Mira ekkor ismét ellökte magától a fiút, és korholóan rászólt. – Hagyd már abba! – de addigra már ő is mosolygott.

A helyzet kissé kínos volt a lánynak, és ezt Lena is észrevette. Ezért, hogy kimentse, odaballagott ő is hozzájuk, és leült az ágyra, miközben lágyan Pete vállára terítette a másik pokrócot. – Mi történt odalenn? Elmeséled?

A fiú hirtelen elkomolyodott, de éppen csak addig, míg összeszedte magát, mert utána már ismét derűs arccal mesélte, hogyan talált egy víz alatti üreget, és beszélt a halakkal, hogy a segítségüket kérje. Az egyikük egy nagy hajóroncshoz vezette, ott egy öreg rája meghallgatta, és megígérte, hogy elrendez mindent. Ám ahogy fel akart úszni a felszínre, úgy érezte, hogy valami megragadja és húzza le a mélybe. Hiába kapálózott és próbált szabadulni, nem tudott. Nem látott maga körül semmit, mintha egy láthatatlan marok szorította volna a lábait. Várta, hogy történjen valami, de egy idő után fázni kezdett, majd egyszer csak elveszettet az eszméletét.

– Azt hiszem, hogy én tudom, mi is volt az – mondta Lena, és kezét az ölébe ejtve a távolba meredt. – Ez volt Poseidon próbája, hogy mennyire vagy fontos, mennyire számítasz nekünk. Hogy megmentünk -e, vagy hagyunk elveszni. Mikor pedig látta, hogy igenis számítasz, elengedett.

– És végül egy angyal mellett ébredtem fel, amit azt hiszem, minden pasi kíván magának – bagatellizálta el a dolgot egy viccel, és jelentőségteljesen a lányra pillantott.

– Na persze! – Lena kedvesen megkócolta a fiú már alig nedves haját. – Kívánna, mi? Azt meghiszem!

Erre mindnyájan nevettek, még Mira is. De ahogy múltak a másodpercek, mégis inkább lekászálódott az ágyról, hogy végre megszabaduljon a kínos helyzettől. Na és főleg attól a tudattól, amit Dann gondolhat abból, amit látott és hallott mielőtt felment. Szorosan összefogta magán a pokrócot, majd zavartan, pironkodva felsétált a lépcsőn, nem szólva egyetlen szót sem. Biztos volt benne, hogy azok ketten úgyis tudják azt, ami benne zajlik, talán jobban, mint ő maga. Így nem is foglalkozott velük tovább, inkább a fedélzetre lépve Dannt kereste, hogy vele beszéljen.

A férfi a Jacht hátulján ücsörgött és a hajó alól kicsapó vizet nézte. Kezei még mindig reszkettek kicsit, de már csak az izgalom utóhatásaként, és talán a tengeri szél okozta levegő miatt, ami a nedves ruhán keresztül, igencsak hűvösnek hatott. Olyannyira elmerült a gondolataiba, hogy észre sem vette a lányt, csak amikor az már ott állt előtte, és kérdőn a tekintetét kereste.

– Nem akarsz beszélni vele?

– Most nem, hamarosan megérkezünk – nyugtázta Dann, és, hogy nyomatékot adjon a szavainak, fel is állt, hogy a kormányhoz menjen. Ám Mira tekintete szinte rabbá tette, mert annyi könyörgés volt benne, ami egy egész hadsereget is meglágyított volna. Ezért, mint egy lassított felvétel átkarolta a lányt, és finoman odahúzta magához, majd hogy oldja a feszültségét, kedvesen megcirógatta. – Te édes kis angyalka!

Mira döbbenten lépett hátrább, és látva Dann nevető szemit, ökölbe szorított kézzel egy hatalmasat a karjába vágott, majd készült elfordulni. Ekkor a férfi azonban megragadta, és ismét magához vonta, miközben kezét a derekára kulcsolta, majd odahajolva egy csókot lehelt a homlokára.

A lány felnézett rá, és fülig pirulva suttogott. – Téged is felmelegítelek, ha akarod. Abban nagyon jó vagyok.

Dann halkan felkuncogott, majd lazán a fejét rázva elengedte Mirat. Nem a szavakkal volt problémája, hanem magával a helyzettel. Ráadásul nem ő volt az egyetlen, akit a lány akaratlanul is levett a lábáról. Bár Baltagor láthatólag nem is foglalkozott velük, mert a vezetésre koncentrált, Dann mégis látta megfeszített izmaiból és különös testtartásából, hogy hall minden szót, és egyáltalán nem tetszik neki. Ráadásul Pete is itt volt a hajón, és egyenesen rajongott Miraért. Gyakran felejtette rajta a szemét, és amikor csak tehette, közeledett hozzá. Ennek fényében Dann úgy látta jónak, ha megtartja a kellő távolságot, ami még lehetséges, és ezentúl is csupán egy segítőtárs marad, aki megoldja a legtöbb problémát, gondot. Még ha ez a titulus már érvényét is veszítette az ügy megoldottságával, egyelőre mégsem akart másikat.