A presszó inkább hasonlított egy rosszabb hírű kocsmára, és Mira nem is volt biztos benne, hogy be akar oda menni. Ám Markus olyan határozottan indult előre, hogy nem akart lemaradni tőle, így a nyomába szegődve ő is besétált a helységbe. Szinte azonnal találtak üres asztalt, ahogy jó néhány éhes férfiszemet is. A lány ekkor kicsit szorosabban simult Markushoz védelmet keresve, és a férfi, kapva az alkalmon, átfogta a derekát, lazán magához is húzta. Az asztalhoz ülve sem engedte el, inkább szorosabban fogva vonta egészen közel, hogy a csípőjük és a combjuk összeérjen.

Mira feje lüktetett az egyre forrósodó vérétől, a szíve heves kalapálásától, és az érzékei csalóka játékától. A gerjedelme egyre nőtt, ahogy Markus ujjai gyengéden simogatták a derekát, mintha csak utat keresnének a szoknya felett a csupasz bőréhez. Eleinte Mira azon imádkozott, hogy bárcsak soha ne érnék el, de végül már be is húzta egy kicsit a hasát, hogy a betűrt blúza felett a szoknya elálljon, így szabad utat engedve Markusnak a felderítésre. És amint az ujjak megérintették meztelen derekát, egy mély és vágyakozással teli sóhaj hagyta el a száját. Remélte, hogy ezt nem hallotta más, mert szégyellte volna ha rájönnek, milyen hatást tud kiváltani belőle egy ártatlan simogatás.

Markus azonban érzékelt mindent. A lányból áradó visszafogott, szinte már visszafojtott testi gerjedelmet, bőrének perzselését, szívének heves dobogását, és jól látta a mellkasa szapora emelkedését is, amitől a mellei lazán megrázkódtak. Nem is habozott sokat, inkább odahajolt a lány füléhez, és szinte a nyakába lehelte a mondandóját.

- Miről beszélgessünk? A regékről, vagy talán valami egészen másról?

Mira ölébe belenyílalt a szenvedély, de azért még sikerült összeszednie magát, hogy anélkül válaszolhasson, hogy elcsuklana a hangja. - Az előző miatt jöttünk ide. Nem?

- Az, hogy mi volt a cél, nem is olyan fontos. A lényeg, hogy most mi az – búgta, de aztán azonnal elfordult, mert megjelent az asztaluknál a pincér, és a rendelésükre várt. Markus két feketét kért, majd megvárva a felszolgáló távozását, szinte ugyanazzal a természetességgel már ismét a lánynak szentelte a figyelmét.

De nem ő volt az egyetlen, mert sok más hím is felfigyelt a csinos, kívánatos lányra, amilyenekhez hasonlók nemigen teszik be a lábukat ilyen lebujokba. Ha járnak is errefelé fiatalok, azok inkább csak lerészegedni jönnek, így már a kinézetük is egészen más. Ezt mindnyájan tudták és érzékelték, ahogy maga Mira is. Vetett is körbe egy pillantást, de a füstös helységben nemigen tudta a részeg arcokat megkülönböztetni egymástól, ezért inkább a berendezést kezdte pásztázni, csakhogy elterelje a figyelmét Markusról. Nézte a kopott, vastag, bordó függönyöket, a sörreklámmal teleragasztott ablakokat és falakat, az ósdi lámpákat, a kissé megviselt asztalokat, és a repedezett ülőalkalmatosságokat. Szánalmas látványt nyújtottak, ahogy a lerészegedett, üveges tekintetű, mámoros emberek is, akik közül egy-kettő már a zenegépnél járt, és bekapcsolva azt, felemelt kézzel mulattak.

- Nem ez a legjobb hely. Nem igaz? - követte Markus a lány tekintetét. - Az az igazság, hogy nem sok presszót ismerek, ezt is csak moziba menet fedeztem fel. Azt hittem, hogy belülről jobban néz ki, mint kívülről.

- Semmi baj. Kávézáshoz ez is megfelel.

- Igen, arra igen - nyugtázta Markus.

Ekkor egy igen illuminált állapotban lévő, igencsak jókedvű férfi közeledett az asztalukhoz, majd odaérve, ingatag lábakon állva meghajolt, és belevigyorgott Mira arcába. - Szabad?

A lányt elkapta az undor a férfi leheletétől, hát még a szájában uralkodó fogatlan, vagy épp rothadó fogak látványától. Segélykérőn Markusra pillantott, és még az arcát is belefúrta annak izmos karjába.

- Sajnálom öregem, de a kisasszony most nem táncol, és ahogy láthatod, nem is szabad. - hallotta Mira védelmezője határozott hangját, és érzete erősen tartó kezeit, melyek már sokkal bátrabban csúsztak a blúza alá, amit abban a pillanatban egyáltalán nem is bánt. Felnézni azonban nem mert, így amikor a részeg elment, Markus hajolt le a lány arcához, és szájával megérintette annak fülcimpáját. - Elment – suttogta, és hogy egyértelmű legyen az álláspontja, még egy puszit is adott Mira szabadon maradt, csupasz nyakára.

Forgott a föld, és az egész terem a lánnyal, mikor megérezte Markus ajkainak érintését. Szinte fájt a vágyakozás, és az egyre jobban lüktető öle is. Kívánta a férfit, de a józan eszét még nem veszítette el egészen, így maradt benne némi tartás, amivel lassan fel is tudott egyenesedni, és zavartan körbepillantani.

A pincér akkor ért oda a két kávéval, és szó nélkül letette eléjük az asztalra, majd azonnal távozott. Mira a csészéjéért nyúlt, és amint tekintete a szemben lévő, távolabbi asztalra tévedt, egy komor, ismerős arcot pillantott meg, amint éppen őt nézi. A fejében kutatott a vonások tulajdonosa után, mikor is bevillant a mozi előtti jelenet, amikor a sarkon összeütközött egy magas, jóképű, igencsak vonzó férfival. Alaposabban elnézve már egészen biztos volt benne, hogy ő az, csupán azt az egyet nem értette, hogy mit keres itt. Persze feltételezhette volna, hogy a véletlen sodorta erre, de ahogy a tekintetük találkozott, és a férfi állta a pillantását, már biztos volt benne, miatta van itt. Talán jelnek kellene vennie, talán reagálhatna, de nem tette. Inkább elfordult, és belekortyolt a kávéjába, majd hagyta, hogy Markus ismét magára vonja a figyelmét, és elkápráztassa a férfias, magabiztos, csábító viselkedésével.

Mindez azonban nem tartott sokáig, mert a lány szemei egyfolytában a másik asztalhoz tévedtek, és mikor látta a férfi rezzenéstelen arcát, rosszalló pillantásait, az esze azt súgta, józanul kell viselkednie. Így miután elkortyolgatta a kávéját, és az idegen figyelmétől visszanyerte az önuralmát is, már képes volt úgy társalogni Markussal, mint a legelején.

- Régóta tanít?

- Nem, csak pár éve. De nem gondolod, hogy ez a magázás olyan idétlen? - mosolygott a férfi valami elképesztően szívdöglesztő módon. - Ha jól gondolom, már nem vagy kiskorú. Nem igaz?

- Nem, valóban nem. De anyukám arra tanított, hogy a nálam idősebbeket magázzam.

Markus odahajolt a lány füléhez, és úgy suttogta el a kérdését. - Mégis mennyivel idősebbekre gondolt?

- Azt nem tudom – vont vállat Mira, és kezével forgatta a már üres csészét, miközben próbált nem tudomást venni a férfi simogató ujjairól, melyek még mindig birtokban tartották a derekát.

- Nos, akkor megnyugtatlak, engem nyugodtan tegezhetsz, nem sértődöm meg.

Mira tekintete ismét a másik asztalra tévedt, és pironkodva épp arra gondolt, hogy ilyen szerencséje sem volt még senkinek, hogy egyszerre két ilyen karakterű férfival hozza össze a sors. Nem is értette, mert ez már igencsak többnek tűnt, mint a véletlen. De nem is akart rágódni rajta, inkább örök vidámságával megpróbált az idegen felé is küldeni egy halvány, félszeg mosolyt.

A férfi azonban nem értékelte ezt a gesztust, mert hirtelen felállt, és még egy utolsó pillantást vetve Mirára, elindult kifelé a kocsmából.

Különös gondolatok futottak át a lány agyán. Szerette volna megfejteni a történéseket, tisztán látni, és értelmezni a kapott jeleket. De Markus mellett szinte eltompultak az érzékei, és nem maradt más, csak a mérhetetlen, gyötrő vágyakozás. Mégsem akart engedni, mert nem volt az a típus, aki könnyedén odaadja magát valakinek. Ezért inkább kissé elhúzódott a férfitól, és kedvesen megpróbált a szemeibe nézni.

- Lassan mennem kell.

- Gyerek még az idő – felelte Markus, és megtett mindent, hogy visszahúzza a lányt, de mindhiába, mert az inkább menekült.

- Lehet, de én megígértem, hogy mozi után rögtön hazamegyek.

- Hát jó, de hazaviszlek – egyezett bele a férfi, és még kacsintott is hozzá egyet, miközben felállt, és megfogva a lány kezét, őt is felhúzta a székről. Lazán megfogta Mira derekát, és a már jól ismert úton, a csupasz derekára csúsztatta az ujjait, úgy vezette oda a pulthoz. Ott azonban el kellett engednie, hogy kifizesse a számlát, utána pedig már nem akadt alkalma átölelni, és magához húzni a lányt. Csupán a kocsiban tudta újra úgy alakítani a helyzetet, ahogy neki a legkedvezőbb volt. De most nem adta alább, egyenesen Mira térdére tette szabad kezét, és útközben egyre feljebb és feljebb csúsztatta meleg, már-már lángoló tenyerét.

A lányt eszeveszett extázis kapta el, már a levegőt is csak kapkodni tudta hevültségében. És ahogy Markus keze elérte a combhajlatát, szinte sikoltott a vágytól és az izgalomtól. Még sosem csinált és nem is érzett ilyet. Még sosem hagyta, hogy egy férfi néhány órai ismeretség után ennyire közel kerüljön hozzá. A józan esze tudta, hogy most sem szabad, de a Markusból áradó szenvedély és tesztoszteron olyannyira vonzotta, hogy lassan elvesztette minden önkontrollját.

- Hol laksz? Merre menjek? - törte meg a csendet, és az izzott levegőt a férfi, a mélyen búgó hangján.

- Jobbra és a következő sarkon pedig balra.. Egy nagy, emeletes ház, zöld kerítéssel – suttogta elhaló hangon Mira, miközben próbált természetesen viselkedni. Még a férfi kezét is megfogta, hogy megakadályozza a tervezett tettében. Az érintés viszont nemhogy letörte, de sokkal inkább fokozta Markus vágyait, mégis engedelmesen visszahúzta a kezét a formás combokról, és hamarosan le is fékezte az autót a ház előtt. Miután leállította a motort, egészen odafordult a lányhoz, és úgy nézett rá, mintha azonnal fel akarná falni. A tekintete vörös tűzben égett, amin Mira teljesen elámult. Csak bámulta, és úgy érezte, hogy egyre forróbb, egyre lángolóbb körülötte a levegő. A vére izzott, és a legszívesebben az ellenállását is saját maga tette volna sutba, de ekkor a férfi feje mellett elnézve, az utca túlsó oldalán megpillantotta ugyanazt az embert, akibe mozi előtt belebotlott, és aki a kocsmában is olyan áthatóan figyelte. Most egy fának támaszkodott zsebre dugott kézzel, és ugyanúgy rajta tartotta a szemeit, mint a presszóban. Különös volt és ijesztő. De ennek hála, Mira azonnal ki is józanodott, és zavartan pislogva nyitotta ki a kocsi ajtaját, hogy kiszállva a biztonságosnak vélt házba siethessen.

Markus azonban elkapta a karját, és gyengéden visszatartotta. - Látlak még?

- Biztosan – felelte a lány zavartan, és magára erőltetett egy lágy mosolyt.

- Holnap?

Mira végiggondolta az eseményeket, és érezte, tudta, hogy valami nem stimmel, de mégis bólintott, mert Markus egyszerűen lenyűgözte. Lopva azonban odapillantott mögé, és amikor a másik férfit még mindig ott látta a fa mellett, nem akart tovább várni. Sietve odahajolt Markushoz, és egy futó csókot lehelt az arcára, majd ugyanazzal a lendülettel ki is szállt a kocsiból, és a ház felé igyekezett. Hallotta felbőgni a Nissant, és egyre távolodni, ezért visszafordult, de az utca addigra már teljesen üres volt, nem várakozott, és nem is közlekedett arrafelé senki. Mira csak most rémült meg igazán, hiszen ha a férfi az előbb még ott állt a házzal szemben, akkor látnia kéne éppen távozóban valamerre, nem tűnhetett el csak úgy. Mindez annyira hihetetlennek és félelmetesnek hatott, hogy szinte feltépte a lakás ajtaját, és úgy vágódott be rajta, mint egy bomba. Odabent pedig alaposan kulcsra zárta, és még egy széket is odavitt, hogy a kilincs alá dugja. Bár a legszívesebben a szekrényt tolta volna elé, de tisztában volt vele, hogy az már kicsit feltűnő lenne, és paranoiás. Megpróbált higgadtságot erőltetni magára, és mindent egyszerűen, optimistán látni.

- Zűrös volt ez az este – rázta meg a fejét, és a lehető leghalkabban felsietett az emeletre, a szobájába, hogy végre aludni térjen.