Másnap reggel Mira különösen szaggatott légzéssel, és erős fejfájással kelt. Úgy vélte, bizonyára a különös álma miatt érzi magát olyan furán, ezért el is határozta, hogy megpróbál az álmoskönyvben utána járni az éjszaka rátörő képeknek. Fel is kelt, a polcáról lehalászta a titkok tudóját, és fellapozta. Legelőszőr is az ajtó mögötti lépcsőt kereste, aminek a magyarázatát hangosan olvasta fel magának, hogy meg is értse.

- Titkot sejtesz, de legalábbis elhallgatnak előled valamit – elmerengve húzta össze a szemöldökét, és vakargatta a fejét. - Erre álmoskönyv nélkül is rájöttem. - Azért csak tovább lapozott, míg a pilótafülkéhez ért, ami álmában a lépcső legalján volt. - Kényes helyzet, felszínes kiegyensúlyozottság. Hát ez sem mond újat – vélte, és a fényhez ment vissza. - Megoldást keresel és találsz, egy nem könnyű feladatra. Ha a fény erősen a szemedbe világít: már régebben észre kellett volna venned egy összefüggést. Ha erőtlen, pislákoló fényt látsz: rajtad múlik, hogy kivezetsz -e valakit a bajból. - Ezt a bejegyzést viszont érdekesnek találta. Az álmában a fény változó volt, hol erősen világított, hol alig. Tehát mindegyik állítás igaznak gondolta rá. Már csak a pilótafülkében ülő férfi jelentését kereste, de arra már nem talált ép eszű magyarázatot. - Önmagáért beszél – olvasta, és ezt úgy értelmezte, hogy azzal kapcsolatos, akit álmában látott, tehát az idegennel, aki olyan áthatóan figyelte egész este.

Hirtelen összecsapta a könyvet, és az ágy végére dobta, majd kissé durcásan felkelt, és a fürdőbe ment, hogy felfrissítse magát. A hideg víz azonban nem segített a fejfájásán, ezért még pizsamában leslattyogott a lépcsőn, hogy a konyhaszekrényben keressen magának valamilyen gyógyszert. Útközben elhaladt a falon lógó nagy tükör előtt, és el kellett fintorogja magát, mert a látvány, ami a szeme elé tárult, egyáltalán nem tetszett neki. Sárga, vékony pizsamapólója megcsavarodott a melle alatt, a rövidnadrág része pedig felgyűrődött a combhajlatáig. A haját ugyan kifésülte már, de a szeme alatti karikák nem akartak eltűnni. Az arca szinte lángot, és olyan piros volt, mint előző este, mikor Markus...

Amint eszébe jutott a férfi neve, szinte látta is maga előtt titokzatosan csillogó tekintetét, metálkékben játszó haját, érezte ujjainak érintését, ajkának leheletét, amitől elöntötte a vágy. Meg kellett ráznia a fejét, hogy észhez térjen. El is fordult a tükörtől, és leballagott a konyhába.

- Jó reggelt kicsim! - hallotta Sarah lelkes üdvözlését, aki még futtában egy puszit is nyomott a lánya fejére. - Jól aludtál?

- Aha – felelte Mira, és a fejét vakargatva pislogott az anyjára. - De te mit keresel itthon? Nem munkában kellene lenned?

- De igen, csak elaludtam, ezért beszóltam a főnöknek, és engedélyezett még két órát – pillantott a falon lévő időmutatóra -, ami negyed óra múlva lejár. Úgyhogy rohannom is kell, ha nem akarok ma kétszer késni – azzal kisietett a nappaliba, és magához véve a táskáját, egy puszit küldött a lánya felé, mielőtt kiviharzott volna az ajtón.

Mira felsóhajtott, és a fejét rázva elmosolyodott. Már megszokta ugyan, hogy az anyja mindig rohan, de akárhányszor látta, nevethetnékje támadt. Olyan jópofa volt, ahogy a magabiztosnak tűnő asszony kapkodott, és az utolsó pillanatban ért oda szinte mindenhová. De ezt nem rótta fel neki senki, mert mindig mindent teljes odaadással csinált, ugyanúgy az otthoni dolgait, mint a munkahelyieket.

Sarah a városházán dolgozott jegyzőként, és intézte a lakosok ügyes-bajos dolgait. Mindenki szerette, mert kedvességével, közvetlenségével, és hozzáértésével rengeteg problémát megoldott már. Emellett pedig igazán szemet gyönyörködtető nő volt még így a negyvenes évei közepén is. Vállig érő világosbarna haja egykor olyan lehetett, mint a lányáé, a szemeinek színe is sötétedett már, de a tekintete így is igéző és szeretettel teli volt. Magas, vékony testalkata fittnek, korához képest fiatalosnak tűnt, amihez hozzátársultak a feszes, kidomborodó formák, amin a férfiak gyakran rajtafelejtették a szemüket. Még az volt a szerencse, hogy a férje Karl nem volt féltékeny típus, vagy ha mégis eszébe jutott engednie a zöld szemű szörnynek, hát hamar megbékélt. Nem is volt oka sokáig tépelődni, hiszen kinézetre neki sem kellett felkeresnie Adonist. Bár bizonyára annyira jól nem nézett ki, de nem is panaszkodhatott, mert közel az ötvenhez is sportos, vonzó férfinak tartották. Teljesen ősz haja és kedves, barátságos, megértő viselkedése sok asszony szívét megdobogtatta.

Mira minden jó tulajdonságot megörökölt a szüleitől, és olykor érezte is kivételes jelenségét, mikor az iskolában egy vitát kellett elrendeznie, vagy haragosokat kibékítenie. Gyakran járt közben az iskolai bizottság szervezői munkáiban is, mert rá nagyon sokan hallgattak. Így nem is volt csoda, hogy szerette a főiskolát, leginkább azért, mert azt tanulhatta, amit szeretett, a művészettörténetet. Leginkább mégis a görög mitológia vonzotta, maga sem értette, hogy miért. De az volt a gyengéje, és érdeklődésének középpontja. Eredetileg archeológus akart lenni, de az anyja lebeszélte róla, mert szerinte az nem az a szakma, amit egy csinos, fiatal lánynak művelnie kellene. Ezért döntött a művészettörténet mellett, amit már Sarah is támogatott.

Mira belekortyolt a kávéjába, majd benyúlva a szekrénybe, még egy fájdalomcsillapítót is kivett magának, majd azt is lenyelte. Utána visszament a szobájába, hogy felöltözzön. A szekrényhez lépve kiválasztott egy lenge nyári trikót, és egy rövidnadrágot, majd nyújtózkodva egyet arra gondot, hogy mivel is üthetné el a nyári szünet ezen ragyogó napját. Azonnal Markus jutott az eszébe, hogy előző este megbeszélték, hogy ma találkoznak, de sem az időpontról, sem a helyről nem esett szó. Így Mira le is tett róla, hogy a délelőttöt a férfival töltse, pedig be kellett vallania, hogy ilyen erős hatást, még senki nem gyakorolt rá. És ha belegondolt, hogy még a lakás is üres... egész testét elöntötte a forróság.

Össze is rezzent, mikor odalentről megszólalt a csengő magas hangja, és a szíve is vad kalapálásba kezdett. Kettesével szedte a lépcsőket, hogy minél előbb lejusson, ám amikor az ajtóhoz ért, türelmet és nyugalmat erőltetve magára nyomta le a kilincset.

- Szia Mira! - vigyorgott egy barna, fiúsan rövid hajú, kissé tömzsi lány, és lazán félretolva Mirát, besétált a lakásba. - Bocsi, hogy csak így rádtörök, de anyám minden áron azt akarja, hogy menjek nyári munkára, és rábeszélt, hogy nézzek meg néhány helyet. Nem akartam egyedül menni, ezért jöttem hozzád. Ugye elkísérsz?

Mira becsukta az ajtót, és csalódottságát takarva, visszamosolygott a jövevényre. - Persze Kate, elkísérlek. Úgyis nagyon unatkoztam volna itthon egyedül.

- Szupi! - lelkendezett a lány, és széttárva a karját körbenézett. - Mehetünk? Fél kilencre ígértem magam az egyik presszóba. Ott keresnek felszolgálót. Ha az nem jön be, akkor még van két címem, ahová kézilány kell.

- Jól van, tőlem mehetünk, csak felszaladok a kis hátitáskámért. Útközben meg ehetnénk is valamit – azzal otthagyva Katet, már szaladt is fel a lépcsőn, hogy néhány pillanat múlva már indulásra készen menjen vissza barátnőjéhez.

Katevel már óvodás koruk óta elválaszthatatlan barátnők voltak, szinte együtt nőttek fel, és együtt csináltak mindent. Még a főiskolára is együtt jelentkeztek, de mivel Katet nem vették fel, így ő a szakmai képzéseket nyújtó iskolák felé fordult, és a kereskedelmet tanulta. A barátságuk viszont megmaradt, pedig olyannyira különböztek egymástól, mint a tűz és a víz. Kate külsejében egy átlagos fiatal lányhoz hasonlított, nem volt benne semmi extra. Kissé telt alakja cseppet sem zavarta abban, hogy néha a kelleténél is szemtelenebb és nagyszájúbb legyen. Ugyanakkor odavolt a fiúkért, és ha lehetett, egész álló nap csak a társaságukat kereste. Minden lány utálkozva nézte, egyedül Mira tartott ki mellette már jó néhány éve. De nem bánta meg, mert Kate bizalommal és őszintén fordult felé, és ha kellett, egész vállszélességben ott állt mellette.

Amint kiléptek az ajtón, Mirat azonnal megcsapta a meleg nyári fuvallat, és kellemes érzéssel töltötte el. Tekintete azonban rögtön az utca túloldalán álló fára esett, de most nem állt mellette senki, így megnyugodva adta át magát a fiatalság élvezetes perceinek, az önfeledt fecsegésnek és a szórakozásnak. A tegnap estéről azonban hallgatott, mert tartott barátnője éles nyelvétől, és kioktatásától, hiszen biztos volt benne, hogy Kate nem hagyott volna ki egy ilyen helyzetet, mint amit Markus teremtett. A másik férfit viszont megemlítette, csakhogy ne tűnjön titkolózósnak.

- ...és képzeld, ott állt a házunkkal szemben, és engem nézett.

- Ez biztos?

- Igen, mivel senki más nem volt ott, csak én és... - nyelt egy nagyot, mert kis híján elszólta magát - senki más.

- Ez érdekes. És nem kérdezted meg, hogy mit akar? - fordult barátnője felé teljes kíváncsisággal Kate.

- Azt hiszed, hogy mertem? - kuncogott esetlenségén Mira. - Úgy menekültem be a házba, mint akit kutyák kergetnek. Pedig az a pasas meg sem mozdult. És egyébként is, ha bántani akart volna, akkor már a sarkon megteszi, mikor összeütköztünk. Nem? Lehet, hogy tényleg ostoba voltam?

- Naná! - bólintott Kate rosszallóan a fejét rázva. - Így most furdalhat a lelkiismereted, hogy nem tudtad meg, mit akar. Ha meg valóban olyan jó pasi volt, ahogy leírtad, akkor meg azért, mert elszalasztottad.

Mira szenvedve karolt bele barátnőjébe, hiszen ő tudta, hogy nem szalasztotta el a jó pasit, csak az éppen egészen más. Így, hogy elterelje magáról Kate figyelmét, őt kérdezgette mindenféle apróságról, ami eszébe jutott.

Nagyon jól érezték magukat együtt sétálgatva, de amint a presszóhoz érve Kate megállt, majd mélyet sóhajtva belépett, Mirat egyszerre rázta a hideg és öntötte el a forróság. Ez volt az a hely, ahová előző nap Markus is elhozta, és ahol azok a kellemesen tüzes percek érték. Szüksége volt néhány másodpercre, mire össze tudta szedni magát, és félretéve a történteket, képes volt higgadtan menni barátnője után.