A sűrű csendbe hasító sikoltás semmihez sem fogható hangjára felkaptuk a fejünket.
 - Ajaj, Olinda felébredt - suttogtam rémülten.
 - Igen, nagyon úgy tűnik - felelte Orian.
 - Mi a terv? - kérdeztem izgatottan.
 - Terv? Hát...öööö....az nincs. Nem gondoltam végig, csak itt akartam lenni - dünnyögte.
 - Jesszusom, Orian, akkor most mihez kezdünk? - sürgettem, mert odakint egyre-másra kiáltások harsantak, lángok lobbantak, arra utalva hogy megkezdték a kutatást utánam.
   A férfi nem válaszolt, úgy láttam nagyon koncentrál valamire. Néhány örökkévalóságnak tűnő másodperc múlva szólalt csak meg halkan: - Ki kell jutnunk innen valahogy, a felmentő sereg már elindult. Beszélnek hozzám. Ne félj Stella, nem lesz semmi baj, de nem maradhatunk itt.
A fejemre húzta a csuklyát, még egyszer megcsókolt és a fülembe súgta: - Ne feledd, nagyon szeretlek.
Mielőtt még reagálhattam volna, kézen fogott és kihúzott a rejtekből. Odakint nagy volt a csődület, mindenki szaladgált, minden sátorba benéztek és a tüzek száma megduplázódott. Mindent nagyon jól lehetett látni, természetesen minket is. A tábor széle felé indultunk, de arrafelé nagy volt a nyüzsgés, így vissza kellett fordulnunk.
  Alig léptünk párat, amikor egy hatalmas árnyék megtorpanásra kényszerített. Sigurdur félelmetes alakja tornyosult előttünk, ahogy félrebiccentett fejjel állt az egyik sátor mellett, háttal nekünk. Pár másodpercnyi béna merevség után elkezdtünk óvatosan hátrálni, hátha megúszhatjuk, ám ekkor megszólalt, mint akinek hátul is van szeme: - Egy lépést se többet. Stella, már így is nagy bajban vagy.
Lassan megfordult. A közelben lobogó lángok vörösre festették az arcán a forradást, mintha az is lángolt volna, a pillantásával együtt.
 - Orian. Örülök hogy ismét látlak - nézett a megmentőmre, aki egy lépéssel hátrébb tolt, maga mögé, a testével védve engem.
 - Én annál kevésbé - szűrte a fogai közt Orian.
 - Hé, mi folyik itt? Te ismered ezt a...a...szóval őt? - kérdeztem tőle, s közben riadtan néztem az óriást.
 - Már el akartam mondani, de sosem volt alkalmas a pillanat. Sajnálom - felelte és lehajtotta a fejét.
 - De mégis micsodát? - nyögtem és a szívem összeszorult.
 - Ó, az édes kis szerelmed még nem is tudja? - húzta fel gúnyosan a szemöldökét Sigurdur.
Ekkorra már egész szép kis tömeg verődött körénk, mindenki rájött hogy megvagyunk. Innen már nem volt kiút, teljesen körbevettek a gonosz pillantások, így hát előreléptem és Orianhoz fordultam.
 - Azonnal mondd el mi ez az egész! - követeltem.
A férfi csak hllgatott és könyörgően nézett rám, majd megrázta a fejét.
 - Elmondom én - húzta Sigurdur félmosolyra a száját, amitől a forradása még inkább kiemelkedett az arcából. - Az a helyzet kedves Stella, hogy a te drága Orianodnak köszönhető hogy a seregem ilyen nagy és erős - mutatott körbe. - Egy évvel ezelőtt ő segített összeverbuválni őket, szinte a saját kezével válogatta ki a legjobb Lovasokat, Kiáltókat, Lebegőket ésatöbbi.
 - Stella.. - próbált közbevágni Orian, de a hatalmas szőke ráförmedt: - Talán nem így volt? Talán nem te kerested meg, s vezetted hozzám őket?
 - Kényszerítettél! - sziszegte a férfi mellettem.
 - Ó, ugyan - vonta meg a vállát az óriás - végülis volt választásod, nem? Dönthettél volna másképp is. Erről jut eszembe, hogy van a csinos kis hugod? Még mindig olyan kis tüzes? - nevetett Sigurdur. - Ez jó....tüzes... - mélázott gonosz vigyorral, majd oldalra biccentette a fejét: - Olyan szépen még senkit sem láttam lángolni - váltott a hangja jéghidegre. - Még mindig Tibetben él? Talán meg kéne látogatnom... - töprengett Oriant bámulva.
Én is ránéztem és láttam hogy könnyben úszik a tekintete, de ezek nem a bánat, hanem a düh könnyei voltak.
 - Nahát, milyen szomorú - folytatta Sigurdur - most egy másik szeretett nő szenvedéseit kell végignézned - csóválta tettetett sajnálkozással a fejét. - Vigyétek őket! - intett pár alaknak.
 - Ne! Kérj bármit! - kiáltotta Orian a már indulni készülő óriásnak, mire annak felcsillant a szeme.
 - Hmmm, bármit?
 - Akármit. Az életem is elveheted.
 - Ugyan, ne röhögtess. Azzal semmire sem megyek. Viszont szolgálhatnál némi információval Stella testvéréről. Mutasd a hangját. Hallani akarom. Nos?
Orian alig láthatóan megrezzent, de nem felelt.
 - Ugyan, barátom, már így is áruló vagy. De most megmenthetnéd a fájdalomtól és a szenvedéstől azt, akit szeretsz. Tudod hogy mi lesz a következménye ha nem működsz együtt. Ez a lány is a hugod sorsára jut, aztán mehet mellé Tibetbe bujdosni, lepedőkbe csavargatva az összeégett testét. De ha tényleg ezt akarod... - vonta meg a vállát az óriás és intett az embereinek.
 - Várj... - szólt alig hallhatóan Orian, majd bólintott: - Rendben, megteszem.