A következő filmkocka  találkáink módját hozza, aminek helye a Szamos-part, az időpont, egy  egy szál lopott rózsa tövisére  tűzött cédulára irott szám, és a rozsaszál  elhelyezése ablakának párkányán az esti , éjszakai órákban, amikor  az ember megbizhat a sötétség  diszkréciójában. Erre, azért volt szükség , mert ezek a találkák egy időben titkosak voltak . Az öttagu család nem minden tagjának voltam szimpatikus , bár  hárman voltak mellettem és csak ketten ellenem, mégis néha titkolnunk kellett találkáinkat. Itt nem müködött a szavazat többség.

           Igy, hogy felelevenedtek emlékeim, mérhetetlen vágy fogott el, hogy újra lássam, hogy újra öleljem, hogy újra csókoljam, akkor is, ha már a másé. Ezek után gyakran kaptam azon magam, hogy szinte öntudatlanul sétálok-- azokon a helyeken, ahol valamikor együtt sétáltunk, és álmodozva gondolok ki nem teljesedett szerelemünkre.

           Egy délután, a Szamoshoz vezető utca parkjában  csendesen üldögélek, ujságot olvasgatva,-- teljesen belefeledkezve valamibe-- amikor mellém telepedik egy hölgy, könnyedén lezserül. Valahol a hátam mögül bujt elő , vagy a gesztenyefáról ereszkedett alá--angyalszárnyakon, mert észre sem vettem addig, amig felém nem fordult. Még nem láttam, de  szeme sugara már jelzéseket küldött felém, és én anélkül, hogy felemeltem volna  tekintetem az ujságból, már tudtam, hogy ő van itt, akire vártam, akire annyit gondoltam, és akinek az ujján ott fénylett  már az arany karikagyürű. Esteledett már, mégis előbb szétnéztem, és csak azután csókoltam meg felém közelitő ajkát , amelyiket még sohasem éreztem olyan forrónak, olyan édesnek, mint most. Percekig nem szóltunk egymáshoz, csak ölelkeztünk, csókolóztunk  bámultuk egymást, és próbáltuk kihámozni azt, amit ismertünk egymásból és azt amit nem. Ő, én rajtam visszafogottságot, mérsékeltséget , komolyságot vélt felfedezni,  én őbenne a nyitottságot az odaadást és a bátorságot. Az ezt követő éjszakán szavakkal próbáltuk elmondani egymásiránti érzelmeinket, és amit nem lehettett szavakba önteni, azt hajnalig tartó ölelésssel jutattuk kifejezésre.  Elmesélte , hogy ő már rég gondolta, hogy kettőnk  kapcsolatának egyszer vége fog szakadni, de ő úgy akarta, hogy ez a szerelem  ne maradjon torzóban, hanem kapjon egy olyan formát,amelyik mindkettőnk számára elfogadható. Miközben  kinyitotta az ajtót, még hozzátette: Legalább ennyivel tartoztunk egymásnak. Ez volt a pont-- szerelmünk végén. Pont az valóban volt , de én még  nagyon sokáig álmodtam felőle.

          A gyárba teljes gőzzel folyt a munka, százas ezres nagyságrendben gyártottuk a különböző bútorokat, elsősorban a keleti piacra vagy ahogy mondták, a rubelelszámolási piacra. De félszemmel már kacsintgattunk a Nyugat felé. Többféle prototipust gyártottunk, amit minden alaklommal elkellett vinni Bukarestbe, mert csak ott tudták megállapitani, hogy jó, vagy nem jó. Ílyenkor mindig röhögőgörcsöt kaptam, mert nem fért a fejembe, hogy  tudhatja az jobban , hogy mi a jó  vagy mi a rossz, aki sohasem csinálta. Úgy fogtam fel a  helyzetet , mintha egy laikus, egy néző döntené el egy müalkotásról,  egy mű művészeti értékét. Javasoltam is nekik, hogy inkább mondják , hogy tetszik , vagy nem tetszik , mert az közelebb áll az igazsághoz. Na, kaptam olyan bunkót, hogy magam is megbántam, azért mert kétségbe mertem vonni megfellebezhetetlen, igazságukat, felülmúlhatatlan szakmai ismeretüket.Pedig nekem csak az tünt fel ott keresték a zárat ahol a sarok volt a szekrényen

          Ilyenkor eszembe jutott a Szücs Kálmán bácsi által mesélt történet. Az édesapja is  hires szatmári asztalosmester volt, aki maga rajzolta, tervezte és kiviteleze bútortipusait., amelyek az egyszerütől, az intarziáson keresztül, a gazdagon faragottig fellelhetőek voltak műhelyében. Egy alkalommal idősebb Szücsöt mühelyében -- a Weselényi utcán-- egy jómódu gazdag vevő látogatta meg, azzal a céllal, hogy bútort vásároljon férjhez menendő lányának.Nézegetett ezt is azt is, de végül nem vásárolt semmit, sőt  azzal ment el, hogy ha ő nem kap bútort Szatmárnémetiben , akkor ő egyenesen Párizsból hozat, és ha megérkezik,akor megis mutatja Szücs urnak. Alig két hónap mulva  a jómódú gazda  meghivót küld Szücs úrnak , hogy menne el megnézni a párizsi bútort, amit lányának hozatott. Kálmán bácsi el is ment,  a gazda büszkén mutogatta  lánya bútorját-- de Szücs úr  első látásra felismerte keze munkáját, de hagyta nyugodtan ömlengeni az úrat, majd mikor a gazda kezdett  kifogyni a dicsérő szavakból, Kálmán bácsi megkérte , hogy lenne olyan kedves kihuzni , a második fiókot,, és nézné meg , hogy mi van a pecsétre irva. A gazda kihuzta fiókot, felforditja , és a fiók alján ott látja a pecsétet amin ez volt olvasható: Szücs Kálmán asztalosmester , Szatmárnémeti. A gazda homlokára csapott és elnézést kért  Szücs urtól, belátva , hogy mekkora butaságot követett el--Párizsból hozatta el azt amit Szatmárnémetiben készitettek.