Rendkivüli vállalkozó szellemének, semmi sem tudott gátat vetni(most talán hasznát veszi), mert  amikor két kovácsot kerestek a kovácsmühelybe, elsőnek jelentkezett , akkor amikor az igazi kovács csak másodiknak. Igaz, nem sokáig kovácskodott, mert másnap már visszazavarták, ugyanis  nem birta a nagykalapácsot. Eredeti álláspontját akkor sem adta fel --állitotta , hogy a kovácsság és az aranymüvesség, rokonszakma. Szinte sajnáltam , hogy neki még ott kell maradni, de félteni egyáltalán nem féltettem.

           Néhány nap múlva a velünk egyivású káplárok szerzsentek, nem jöttek ki velünk a kombinátba. Ebből arra következtettünk, hogy nekünk sem lehet túl sok hátra, mert az volt a módi , hogy rangosékat néhány nappal hamarabb engedték el, hogy esetleg a közkatonáknak némi elszámolni valójuk van velük , azt ne ejtsék meg itt helyben. Mert jó részük--tisztelet a kivételnek-- igenis durva faragatlan, és csak itt a hadseregben  a kontraszelekció folytán vitte valamire.

           Ahogy csökkent katonanapjaink száma, úgy csökkentek az elvárások is --a munkát illetően. Olykor félnapra is elmertünk kalandozni, hogy közelebbről is megnézzük ezt a nyomortanyát, ami leginkább a szatmári digesztorhoz hasonlitott, de a nyomor itt mélyebb volt, a remény halványabb, a kenyér keserűbb.

           Csak a természat igyekezett megújulásával enyhébbé tenni a fájdalmat, a nyomort, a keserűséget azzal , hogy  satnya bokrok, törpe fák bontogatták gyengécske rügyeiket, amelyek voltak olyan erősek, hogy megbirkózzanak a korommal a hamuval, a szénporral. A bokrok alján halványkék ibolyák dacoltak a nagyipar okozta ellenséggel, , pedig éppen olyan betegek voltak, mint az itt élő emberek , asszonyok.

           A düledező kocsmában elkopott, fáradt emberek itták az olcsó pálinkát sört,különösen fizetésnapokon, feledve bút nyomorúságot. Ilyenkor szalámi került az asztalra , meg néha húsleves, csontra főzve.

           És hol vannak a nők, az asszonyok?-- teszem fel a kérdést magamnak, ideérkezésünk óta egyfolytában. Itt nincsenek igazi  nők asszonyok, csak agyon bugyolált, pufajkába bujtatott, nőnemű lények, akik fejüket is bekötik a hideg,  a kosz, vagy a meleg ellen. Igénytelenek  magukkal szemben , nincsenek elvárásaik az Élettől, csendes belenyugvással türik, amit rájuk mér a sors, vagy inkább a nagyipar peremére való szoritottságuk. Azt hiszem ezek a nők sohasem jártak be a városba, nem tudták mi az hogy szinház, mi az hogy fodrász, vagy kozmetikus, csak azt tudták , hogy ellássák a férfinak is nehéz fizikai munkát, megszerezzék a mindennapi kenyeret és szenet. De itt láttam életembe először női teherautósoffőrt, aki éppen úgy vezetett mint a férfiak és  éppen olyan kacskaringosan káromkodott is.

             A Hunyadi vár néhány százméterre magasodott tőlünk, és már megérkezésünk óta szerettem volna meglátogatni, de mind ez ideig nem jött össze a látogatás, mert bár fogadott látogatókat , hetente kétszer , de kizárólag délelőtt. Kolozsvári aranyműves barátommal el is határoztuk, hogy  egy délelőtt, munkaidőben meglátogatjuk. Egy szombati napon el is indultunk arrafelé , mert láttunk egy népesebb csoportot arra tartani. Futólépésben érkeztünk a felvonóhidra --aminek csak a neve volt az, mert már rég nem volt felvonható állapotban-- hogy csatlakozhassunk a csoporthoz. Amikor odaértünk , az idegen vezető a bejáratnál magyarázta , hogy milyen célt  szolgált a bejárat mellett található sziklába vésett bemélyedés: Itt állt az őr, akit külföldről hoztak , és nem ismerte az itteniek nyelvét, beszédét. Ez azért volt fontos , hogy ne tudjon beszédbe elegyedni  az odáig eljutó, netán nem tiszteséges szándékkal közeledő személlyel -- magyarul , ne legyen megvesztegethető. Aztán továbbindultunk a szük folyosókon, lépcsőkön, ahol a keskeny lőréseken ablakokon, láttuk --felülnézetből --azt a kutat amit a török foglyok  ástak  szabadulásuk fejében. Legalábbis a legenda igy tartja számon.

             A várkápolna bejáratánál egy Mátyás király  félalakos szobor "fogad"!? Állapota lesujtó , poros , koszos  elhanyagolt! Sőt,  rögtön az ajtó mellett, majdnem  egy sarokban . A felületes látogató, vagy a történelmet , kevéssé ismerő , könnyen elmegy mellette , anélkül, hogy észre venné. Pedig hazám fiai is magukénak tudják, mondják! A kápolna mennyezetén óriás freskón nőalakok körvonalai bontakoznak ki. Az idegenvezető szerint , hátszegi asszonyokat ábrázol. Ki tudja?-- Én nem , hiszen alig látszik ki a többszörösen  felrakott fehér mész alól. Mert valakik azt hitték , hogy a történelem , mésszel  lefedhető.