Éjféltájt értünk vissza a táborunkba, emiatt már nem mertük parancsnokunkat zavarni, főleg azért  mert ez a kis incidens az őrmesterrel, feje tetejére állitott minden számitásunkat. Mi  ugyanis  azt reméltük, hogy ezért a kis virágbeszerzési akcióért szerzünk egy jó pontot  az új főnöknél. Ez a reményünk  most teljesen elszállt, sőt gondot okozott az is , hogy hogyan tálaljuk az eseményt  a kapitánynak. Sajnos engem biztak meg a tények közlésével.

            Kikérdeztem mozdonyvezető barátomat az esemény azon részéről, aminek szemtanui voltunk , de egy kukkot sem hallottunk a lezajlott párbeszédből. Barátom azt mondta , hoy az őrmester sértegette, lecsavargózta, fenyegette sőt börtönbüntetést is kilátásba helyezett. Ezek után úgy döntöttem , hogy választhatom az igaz utat, már csak azért is mert az már egyszer bevált, bár akkor a fogadó fél  egészen más karakter volt.

            Ahogy mozgást észleltem az irodába, azonnal jelentkeztem  jelentéstételre. Azzal kezdtem , hogy a parancsot teljesitettük, de bizony egy sajnálatos eset történt, mert kollégám összetüzésbe került egy őrmesterrel, az utcán --aki sértegette, beakarta kisérni-- emiatt úgy eldobta magától , hogy könnyebb testi  sérülést szenvedett. A kapitány megkérdezte. --Ki volt az elkövető?

--A mozdonyvezető.

--Küldd ide azonnal!

--Azt nem lehet mert már munkába állt a drezinán.(kis mozdony)

--És benneteket látott?

--Nem , személyesen csak a mozdonyvezetőt látta.

--Akkor letagadjuk, hogy ti voltatok.

Kissé megnyugodtam mert arra számitottam , hogy nagy letolás , büntetés következik, de azután rájöttem , hogy neki sem érdeke, hogy egysége rossz szinbe tünjön fel , mindjárt az elején ,  parancsnoksága első napjaiban. Alig volt időm számot adni bajtársaimnak a kapitánnyal folytatott tárgyalásomról, amikor kocsi állt meg az egység előtt, kipattan belőle a mini őrmester, és egy hasonló méretű kapitány. Tehát a felettesével jött, állapitottam meg, és felhivtam bajtársaim figyelmét , hogy most az lesz a legjobb ha eljátszuk az Agárdy Péter szerepét a Néma leventéből. (A részleteket meseformában  fogalmaztam meg nekik a későbbiekben.) A látogatók teljes gőzzel  robbantak be  kapitányom irodájába, ahonnan  ő kilépett és gyülekezőt fuvatott az egész létszám számára. Soha nem látott fürgeséggel  jelentünk meg a gyülekezőn , mert még élt bennünk a csehszlovák szindróma.

             Ekkor előjött a kis  őrmester, és egyenként vizsgálgatni kezdett bennünket , miközben  egyfolytában hajtogatta : úgyis megtalálom, úgyis megtalálom! Mikor a közelembe ért , fapofával néztem vele farkasszemet, és látnom kellett, hogy kezén , arcán  kék foltok és horzsolások  jelzik az éjszakai  mélyrepülését. Én  már túl voltam a nehezén , de hátra volt még két baka akikben , nem biztam kellőképpen-- féltem , hogy nem fogják tudni megoldani a problémát .Kételyem teljesen fölösleges volt. Barátunknak --már mint az őrmesternek --sem volt könnyű dolga, mert valaki olyat keresett aki nem is volt ott jelen. Közben a mi parancsnokunk, meg a vendég kapitány , egy kicsit eltávolodtak tőlünk, és kedélyesen beszélgettek. Az volt az érzésem , hogy ők a maguk részéről már befejezettnek tekintették az ügyet. Az őrmester meg egyre idegesebben keresett, minden esély nélkül. Már az utolsó katonákat  vételezte szemre, amikor a mozdonyvezető barátunk elhúzott drezinájával mellettünk, és nem szégyelte finoman megnyomni a dudát. Mi majdnem elvihogtuk magunkat, az elkeseredtt horzsoltképű őrmester láttán, de azért csak megálljt parancsoltunk magunknak, mert érezni véltük, hogy már nem tart sokáig a szemle. A két kapitány  közben végleg elhagyta a terepet és bevonultak a  az irodába. Csak feltételezem , hogy bekaptak egy-két pohárka valamit , mert mikor kijöttek, a vendég kapitány elég szigorúan rászolt beosztottjára:--Na, megtaláltad?  --A válasz nemleges volt.

--Akkor gyere , mert szinte biztos , hogy nem innen voltak-- csak tán nem gondolod , hogy hazudik a kapitány elvtárs!--tette hozzá, kezet nyujtva tiszttársának.