A kályha, nem tudom milyen meggondolásból, de nem birta a megrázkódtatást, ezért még az első nap ősszedőlt.  De a munkások --szorgalmas emberek voltak-- ettől még nem hagyták abba az ásatásokat, hanem folytatták egész addig, ameddig a falon  is nem kezdtek  repedések éktelenkedni. Jó mélyre leástak, már attól kezdtünk félni , hogy feljön a talajviz-- ugyanis százötven -kétszáz évvel ezelőtt éppen itt folyt a Szamos.

             Érdeklődésünkre  ezek az  emberek, a legnagyobb diszkréció mellett elmondták, hogy pénz, aranyat vagy valami ékszert kellenne , hogy találjanak, de egy rozsdás kétfilléresnél egyebet nem találtak, hiába látogatta meg őket naponta többször is a civilruhás szekusfőnökük. Persze őket is minden nap megmatatták, hogy nem -e tartották meg maguknak a megsem talált kincset.

              Amikor befejezték az"ásatásokat" szomszédom lakása úgy nézett ki , mintha éppen most fujták volna le a második világháborút. Deszkákon  ugráltak  egyik helyről a másikra , mint a madár , ágról-ágra. Szomszédom némi kártéritést szeretett volna elérni-- meg is igérték neki , de nem tudta kivárni mert már közeledett a Mikulás ideje,  de a cserépkályhája még mindig darabokban hevert szobájában, igy aztán saját költségén felrakatta , mert csak a következő nyáron kapott  némi kártéritést. Ekkor aztán megfogadta , hogy ő biza többet a büdös életben , nem fogad  idegen állampolgárokat lakásába, mert nem hajlandó, minden évben ujraépiteni fészkét mint a madarak.

              Menetrendszerüen megérkezett a tél is ,  a mühelyek és munkacsarnokok, fokozatosan hűltek ki, velük együtt a szocializmus épitésen  munkálkodók népes serege is. Aki eddig megúszta a reumát, ettől kezdve egészen  biztos lehetett benne, hogy csontjaiban az   a hasogatás , az a vándorfájdalom már nem egyéb, mint a reuma  térhóditása, ami évről-évre előjött meg eltünt de már soha ki nem költözött belőlük. Reklamáltam is apámnál-- aki azért javasolta,hogy  asztalosnak menjek, mert ő ugy tudta , hogy az asztalosmühelyben meleg van , persze ő azokra a kisipari mühelyekre gondolt, amelyek  valóban melegek voltak , és  nem ilyen  fagyosak, mint ezek a túlméretezett, betonból, üvegből összekutyult, minden oldalól szellőző kalitkák. Talán egyetlen előnyük volt , hogy világosak voltak. Valami nem stimmelt a tetőzettel sem , mert esős időben meglehetett számolni pontosan, hogy hány elemből  áll a tetőzet anélkül , hogy az ember felnézne a mennyezetre, mert lent a beton padlózaton nedves csikok mutatták a  tetőszerkezet helytelen szakszerütlen illesztését. Azt szinte nem is kell mondjam , hogy az irodákban jóval kellemesebb  volt a levegő, és a megjelenő kávéfőzőkből reggeliben , de később egész nap , illatozott  a kellemes kávéillat. Persze  előbb csak a titkárságon, később mindenütt, ugyannyira , hogy ha az ember arra tévedt ,-- hivatalos ügyeit intézendő -- azt hihette , hogy valamelyik multszázadeleji kávéházba csöppent.

            Következtek a téli ünnepek, a karácsony, az újév , és ahogy jöttek , úgy  el is múltak, mert hivatalosan, nem hogy nem léteztek, de egyenesen tiltottak voltak, mindezek ellenére , a párttitkárnak az igazgatónak voltak a legszebb karácsonyfái, csak a redőny volt leengedve  ablakaikon, hogy ne tudja az utca embere , hogy oda benn kaméleonok laknak, akik belül más színt, kivűl a világ felé ,megint más színt tartanak megfelelőnek látattni.

            A kemény tél után egyre magasabbra  kúszott a nap és jóleső érzéssel tőltött el, különösen akkor amikor már melegét is érezni lehetett. Ilyenkor alig vártam, hogy végigbandukoljak a Szamos-parton, egészen le a Gyöngyössy tanyáig. Megszokott utvonalam volt, már hosszú évek óta  mindig megtettem ezt az utat, ahol olyan emberekkel találkoztam , akikkel sehol máshol, csak kizárólag a Szamos-parton. Ezek közé tartozott Gyöngyössy Pali bácsi ,aki már akkor , jó ötven esztendeje lakott itt a tanyán, ahol  még szülei , nagyszülei, is  laktak. Pali bácsinak  volt  szakmája is --szijgyártó mestersége, de azt nem  sokáig gyakorolta, mert olyan korban született, amikor a fiatalnak menni kellett a háborúba, és ő ment , egészen a Donig , sokadmagával. De csak nagyon kevesen tértek haza! És olyan illusztris bajtársai voltak, mint  a  mikolai  költő, müforditó ,Gellért Sándor. A hetvenes évek végén vagy a  nyolcvanas évek elején,  a Magyar televizió  felkereste a még életben lévő doni harcok résztvevőit,--  igy Pali bácsit is -- és meghivták a televizió studiójába interjura. Pali  bácsi nem ment el azt mondta : Megy a Sándor , ő majd mindent elmond. Gellért Sándor ott volt.