Kapaszkodás…

Fagyos télben egy látomás,

hogy itt a nyár.

Tudod te is,

a délibáb meg se vár,

elillan,

s neked agyadba villan:

hideg van és fázom.

A börtön rácsát rázom,

de nem enged.

Mindenem csak szenved.

Kell az ellenszenved –

még az is jobb, mint ez a hely,

ahol senki nem felel,

csak a sok néma hal,

hiába akarom,

nem válaszol úgysem

a betonfal.

Fázom. Nagyon.

Inkább hagyom,

hadd pusztítson engem,

mit nem lehetett tennem.

Mért van ez?

Hogy van ez?

Körbejár egy lemez,

s újra-újra ugyanaz a nóta:

fújom már mióta…

Sorsom taszít, hiába húz a fény,

életem egy halvány, bús remény,

hogy egyszer talán én is élhetek.

Vagy tán az a sorsom, hogy másokat éltetek?

Meglehet. Nem lehet.

Ember ilyet nem tehet,

azt mondják.

Istenem, ők tudják:

nem ember, ki álmok nélkül él,

én mégis kérdezem:

ha az álmomat megfékezem,

nem valósulhat meg?

Fázom. Félek.

Hiszen én már élek,

de semmi nem elég,

a vége messze még,

vagy mégsem?

Nem értem egészen,

hogy az élet mért nem ad, ha kérek?

És miért marad minden,

ha meg is változom benn,

egy üres ígéret?

Jó lesz majd neked, ha nem vágysz –

mondják… Istenem, ők tudják,

amit én nem.

Vágyam nincsen nekem,

vagyis,

csak olyan, mi nem hamis.

Vágyom például a jóra,

ami itt van hívószóra,

amiért nem kell mozdulni,

csak őhozzájuk idomulni.

Vágyom a pohár tej

langyos-melegére,

vágyom a pörköltnek

isteniségére,

vágyom a telefon megcsörrenésére,

vágyom rá, hogy rögtön rohanjak vécére,

vágyom a füzetlap tapintására is,

vágyom szavaimra, akkor is, ha hamis,

vágyom az órámra, vágyom az ágyamra,

vágyom az erkélyen ülő galambpárra.

Rád is vágyom, ki e sorokat olvassa,

vagy éppen a napi robotot tapossa,

magamévá akarlak ám tenni!

Hogy ne tudj hová menni

anélkül, hogy követnélek téged –

ugye, ezt megérted?

Gyűlöllek, mert utóbbi vágyam lehetetlen,

bár azt mondják, olyan nincs, csak tehetetlen,

de hogy válhatnék eggyé teveled?

Én vagyok ellenfeled

az élet játékában.

És azt hiszem, ha végre

felnéznék az égre

a te szemeiddel,

már sírnám is vissza saját testemet.

Ez egy álom, mi eltemet:

egy vagyok, de külön.

Csípjenek hát fülön,

ha ez jó így.