Már három éve annak hogy kapcsolatunk tönkre ment. Mégsem értem e furcsa helyzetet. Miért dobban mégis szívem amikor meg látom... Jobban mondva ha mással látom. Talán részemről még nincs vége. Jaj, hát miket hordok én itt össze? Persze hogy vége van! Hiszen már nem is beszéltünk annyi éve. Mégis miben reménykedek ? Talán valami csodába? Hah! Csak nevetni tudok az ostobaságomon, ez nem egy mese, ez a valódi élet...sajnos.

-Miss Madison, talán megint megzavarjuk a nyitott szemmel való álmodozását?

Zavartan néztem körül. Minden szem rám szegeződött. Hirtelen nem tudtam mit tegyek csak dadogtam.

-N..nem tanár úr.Sajnálom, többet nem fordul elő.

Mérgesen nézett. Szemei ki dudorodtak, akár két golyó,arca a megszokott sápadásból át tért tűz vörösbe és én már tudtam, hogy ennek jó vége nem lehet. Mielőtt bármi magyarázatot át gondolhattam volna megszólalt. A hangjából kivehető nyugalom szinte síri volt.

        - Madison, ez nem az első eset ezt te is tudod és valószínűleg az utolsó sem. Úgy döntöttem, hogy fel fogom édesanyád hívatni, hátha magyarázatot tud adni ezekre az álmodozásokra.

  Ugyan, mégis hogy gondolja hogy bármire is választ fog kapni? Nekem egyetlen bajom csak annyi,hogy folyton a régi szerelmemre gondolok.

      Szerencsére anyu nem ült sokat az iskolában. Mikor haza jött azt mondta, hogy jelentéktelen dolgokat mondott és ez az álmodozás az én koromban normális, de nem is igazán figyeltem rá. Csak húzta az időt. Értelmetlenül mindent kétszer vagy háromszor elmondott.

          - Jó, jó, jó,de nekem most mennem kell.

Mondtam anyunak türelmemet elveszítve. Ő mintha akkor tért volna vissza a földre, bambultan rám nézett és csodálkozva kérdezte

          - Hova mész?

          - Találkozom Márkkal és Amber-el a kávézóban.

És azzal kimentem az ajtón és ott hagytam anyut az arcára fagyott csodálkozásával együtt.

Az úton végig csak arra gondoltam, hogy mi lenne ha újra felbukkanna Matt és a szemembe nézne és bármit is mondana. Talán sírva fakadnék, talán karjaiba vetném magam. Pontos választ magam sem tudtam adni ezekre a kérdésekre és talán így a legjobb,ha egyes dolgokra nem kapunk válaszokat .

Mire észbe kaptam volna már a kávézó előtt álldogáltam.

Az hogy balszerencsém van nálam az már megszokott dolog,de hogy a balszerencse ekkora szerencsétlenségbe menjen át még nem fordult elő. Amint be akartam lépni a kávézóba figyelmetlenségemnek köszönhetően neki mentem az éppen távozó alaknak. 

Földre estem és mikor felém nyújtotta kezét, hogy felsegítsen szembe néztem vele.

Szeme, pont , mint három évvel ezelőtt smaragd zölden csillogót, lágy mosolyától most is reszkettek térdeim,arca finom vonásait mintha magamba ittam volna egy pillanat alatt. Barna haja tökéletesen állt kivéve egy kis huncut tincset, mely folyton az ég fele mutatott. Talán csak ez volt az egyetlen hibája .

Ahogy fel álltam és újra szemébe néztem, rájöttem, hogy részemről meg koránt sincs vége. Újra meg újra szerelmes lettem abba a fiúba aki három évvel ezelőtt nem hagyott mást szívem helyén csak egy árnyat...