Egbert az egész éjszakát ébren töltötte. Ezerszer végiggondolta az egész tervet. Működnie kell! Sikerülni fog, ha minden pontosan történik.
A fejéből az ötlet a Guardian utolsó céges buliján pattant ki. Mint minden vállalati parti, ez is csak arról szólt, hogy a vezetőség jól érzi magát, a beosztottak pedig jó képet vágnak hozzá. A társaság a rengeteg vodka hatására viszonylag ha-mar illuminált állapotba került. Egbert szokásához híven most sem ivott, és csak szánakozni tudott a felső kasztból származó igazgatókon és más vezetőkön, akik már járni is alig tudtak a sok alkoholtól. Mint eddig minden alkalommal most is a buli egy részét az erkélyen töltötte. A tizenhatodik emeletről szép kilátás nyílt az éjszakai városra. Egbert mégis inkább a csillagokat nézte. Egy új, szabadabb életre vágyott valahol máshol, egy másik bolygón. Ismerte már majdnem az összes csillagképet. Az remélte, hogy egyszer majd túljut rajtuk, egy olyan csillagrendszerbe, amit innen az erkélyről nem is lehet látni. Szíve mélyén azonban érezte, hogy ez nem történhet meg.
Azon az éjszakán viszont minden megváltozott. Az egyik fejlesztőmérnök – Egbert nem tudta a nevét, ő pedig nem mutatkozott be – mellé dülöngélt és beszélgetni kezdett vele azon a lassított, akadozó módon, ahogy a részeg emberek tudnak. Egbert csak tőmondatokban válaszolgatott, azt is csak ritkán, de a mérnök nem vette a célzást.
– Láttad már az új csajomat? – kérdezte hirtelen témát váltva, majd válaszra sem várva karon fogta Egbertet és az irodája felé húzta. Az ajtónál elveszítette az egyensúlyát, és beesett a szobába. Harsány nevetésbe tört ki, mintha a világ legnagyobb poénjának részese lett volna. Egbert erőltetetten mosolygott, miközben a pokolba kívánta az ittas kollégát. A férfi nagy nehezen talpra állt, az asztalhoz támolygott és bekapcsolta a computerét. Begépelte az azonosítót, majd rövid gondolkodás után a zsebéből előkotort egy fecnit, aminek segítségével lassan, bizonytalanul begépelte a tizennyolc ka-rakterből álló jelszót is.
– Oda nézz! Egy igazi istennő – mutogatta büszkén, a gépen rejtegetett fotókat, de Egbert nem arra figyelt. A jelszót memorizálta. Néhány perc elteltével kitörölhetetlenül bevésődött az agyába. Ekkor született meg fejében a szökés gondolata. Ha sikerül a terve, az nyilván a mérnökúr állásába kerül majd, de hát így jár, aki sokat iszik.
Még azon az éjszakán kidolgozta a szökés minden lépését, megírta a szükséges programot is, amit másnap a megszerzett jelszó segítségével könnyedén elrejtett a Guardian rendszer tárhelyén StatCom álnéven. Sok ezer hasonló néven futó kimutatást tároltak a tárhelyen, így senkinek nem tűnhetett fel, Egbert programja.
Célállomásként az NCU-t jelölte meg, ahol nem keresheti senki. Az NCU és a Föld között nincs kiadatási egyezmény. Oda a nagy távolság miatt csak térkapun keresztül lehet eljutni, ami viszont csak a gazdagok kiváltsága. Egy utazás bármelyik térkapuval annyiba került, amennyit Egbert ötvenévnyi munkával sem tudott volna összegyűjteni.
Voltak azonban kivételek is. A fegyveres erőknek – rendőrség, katonaság és a börtönök tartoztak ide –, a kórházaknak és a tűzoltóknak saját térkapujuk volt, amit a felső kasztbeli dolgozók ingyen használhattak, amolyan fizetésen kívüli juttatásként. A Guardiannak is volt egy térkapuja, amelyen keresztül a rabokat a Megairára küldték. Az új rend vezetői, mint minden területen itt is nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra. Azért, hogy egy esetleges szökés esetén a fogoly ne juthasson vissza a Földre, a börtön térkapuját a Holdra tették, amit viszont csak az ősi módszerrel, űrkomppal lehetett megközelíteni. Az elítélt eddig juthat, hacsak nincs űrha-jója.
Már csak egy társ hiányzott, aki járatos a csillagközi jog-szabályokban, hogy könnyebb legyen a letelepedés. Cecil főleg adóügyekkel foglalkozott, de alapszinten járatos volt a jogtudományban is. A Philomelával történt afférja éppen kapóra jött, így könnyebb volt rábeszélni a szökésre.
A terv szerint Egbert a szökés napjára előrehozza Cecil börtönbe vonulását, saját magát is, mint elítélt felveszi a listára. Mielőtt a rabokat szállító kisbusz elérné a térkaput, a StatCom működésbe lép, kinyitja a bilincseiket és átminősíti őket őrökké. Normális esetben a kisbuszon nincsenek őrök, csak egy esetleges ellenőrzés esetén kísérik át a térkapun a fegyenceket. A kapun átérve negyed órájuk marad, hogy a Megaira kapuján becélozzák az NCU-t és meglépjenek. A Guardian ugyanis negyedóránként önellenőrzést hajt végre, és ha olyan változást talál, amit legalább egy parancsnok nem hagyott jóvá, visszaállítja a beavatkozás előtti állapotot, bekapcsolja a riasztót és lezárja a térkapukat. Egbert csak egy mérnök jelszavát ismerte, parancsnoki jogokat nem kapott vele. Mindennek viszont már nem lesz jelentősége, mert ad-digra az NCU-n lesznek mindketten. Eddig tartott a terv. Egbert újra és újra végigfutott rajta.