A hívatlan látogatók másnap este érkeztek. Szürkület volt, a gyerekek már hazamentek. A nővérek éppen a közös esti imát végezték a kápolnában, amikor két nagydarab, marcona fickó rájuk törte az ajtót. Bess nővért keresték, és minden tiltakozás ellenére magukkal is vitték, magukra hagyva az ijedt nővéreket.

 

A fekete limuzin az iskola bejáratánál várta őket. Bess – kísérői nem éppen gyengéd segítségével – beszállt a hátsó ülésre.

Szintén az Avana Arcképcsarnok pályázatára írt novella. A téma a mesterséges intelligencia és az ember viszonya volt.

 

 

JOHN^®

 

 

 

Gyönyörű verőfényes napra ébredtek a zárda lakói. Még Bess nővérnek is jó kedve volt, pedig nem szerette a napsütést. Jobban érezte magát viharos időben, szélben, villámok között. Ilyenkor jobban érezte Isten jelenlétét. Szép időben viszont a dombtetőn álló zárda ablakából messze ellátott. Beláthatta az csaknem az egész világot, legalábbis ami megmaradt belőle.

 

Miközben a hajó a Sziget felé száguldott, a tanácsos a nap eseményein gondolkodott. Végül mégis úgy döntött, hogy önként leadja vagyonát, utána elmegy az egyetem adatbankjába. A gép egy scanner segítségével negyed óra alatt feltérképezte az agyát, kivetítette, majd rögzítette a felhalmozott információkat.

 

Ennyi egy élet munkája. Negyed óra – gondolta Tobiah elkeseredetten.

 

A házat viszont sajnálta. Születésétől kezdve ott élt, sok szép emléket kellett otthagynia.

Akkor, kezdjük újra. Úgy döntöttem, újra közzéteszem az eddigi életművemet. Ez talán ösztönözni fog, hogy mire avégére érek, elkészüljön az új.

 

***

 

 

Az elfekvő

 

 

 

 

 

Tobiah Krudop tanácsos türelmetlenül járkált fel-alá az ezredes irodája előtt. A titkárnő már vagy tíz perce bejelentette, és neki fogalma sem volt, mi tarthat ilyen sokáig. Már csaknem negyven éve volt befolyásos tagja az Egyesült Kontinensek vezető testületének.

Miközben a hajó a Sziget felé száguldott, a tanácsos a nap eseményein gondolkodott. Végül mégis úgy döntött, hogy önként leadja vagyonát, utána elmegy az egyetem adatbankjába. A gép egy scanner segítségével negyed óra alatt feltérképezte az agyát, kivetítette, majd rögzítette a felhalmozott információkat.
Ennyi egy élet munkája. Negyed óra – gondolta Tobiah elkeseredetten.
A házat viszont sajnálta. Születésétől kezdve ott élt, sok szép emléket kellett otthagynia.

Tobiah Krudop tanácsos türelmetlenül járkált fel-alá az ezredes irodája előtt. A titkárnő már vagy tíz perce bejelentette, és neki fogalma sem volt, mi tarthat ilyen sokáig. Már csaknem negyven éve volt befolyásos tagja az Egyesült Kontinensek vezető testületének. Ennél azért több tiszteletet várt volna.
Időnként le kellett ülnie a folyosó hatalmas ablaka előtti székre. Sokáig már nem bírt állni és járkálni sem. Hatvan évével már sok mindent nem tehetett meg, ami fiatalon még egyszerű volt.

 

Már elmúlt tíz óra is, amikor Petra és Uriás a híd felé sé-táltak. Nyári este volt, egyikük sem volt túlöltözve. Uriás fehér pólóban és kék farmerben jött el arra a találkozóra, amit már régóta várt. Petrával már régóta jóban voltak, de soha nem hitte volna, hogy bármilyen esélye lehet nála. Már elmúlt húszéves, de komolyabb kapcsolata még nem volt. Az igaz szerelmet kereste, ami a barátai szerint ritka egy férfinél. Sokat várt ettől az estétől.

A folyó egy papírlapot sodort magával. A hullámok ide-oda dobálták, míg végül megakadt a part közelében egy kövön. Petra szórakozottan figyelte. Lassan közelebb sétált, lehajolt, hogy jobban láthassa. Végül közelebb lépett és kihalászta a vízből. Közben vizes lett a cipője is, de ezzel most nem törődött.
A szöveg majdnem teljesen elmosódott.
„…bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön…”
Többet nem tudott kivenni.

A térkapuhoz értek. Egbert jól sejtette, itt is egy folyosón kellet átmenniük. Néhány lépés után egy fénysugár indult feléjük. Cecil megtorpant, nem mert továbbmenni, de Egbertet nem zavarta.
– Egbert Percifield! – szólalt meg egy gépi hang – Üdvözöljük a Megaira Guardian1 térkapujánál. Felhívjuk a figyelmét, hogy jelenlegi célállomás a Föld Guardian térkapuja. Amennyiben ez nem megfelelő Önnek, a terminálon új célállomást állíthat be.
Ugyanezt a szöveget Cecilnek is elmondta a hang, miután a DNScan beazonosította.

Ahogy Egbert mondta, egy folyosón haladtak át, aminek a végén már látható volt a térkapu. Cecil korábban még nem látott ilyent, kicsit csalódott volt. Valami nagy, látványos dologra számított, helyette csak két oszlopot látott, közöttük a sínpár, azon haladtak előre. A kocsi a folyosó elején megállt. Egy fénysugár indult el a vagon elejétől, minden elítéltnél
megállt egy pillanatra. A DNScan beazonosította a kocsiban ülőket. Az utolsó sor után visszafelé indult, újra ellenőrizve mindenkit.

Másnap reggel Cecil már túl volt a vérvételen és a rabok szürke ruháját viselte, mire Egbert megérkezett. Néhány perccel később már ő is szürkében volt. Befutott a rabszállí-tó kisbusz, ami a Holdra induló komphoz szállítja őket. Ösz-szesen tízen voltak.
– Az első sorban ülünk majd, így elsőként szállhatunk le, mintha őrök lennénk. Majd én beszélek, te egy szót se szólj!
– Honnan fogjuk tudni, hogy mit kell csinálni? Még soha nem utaztam így – kérdezte Cecil.

 

 Egbert az egész éjszakát ébren töltötte. Ezerszer végiggondolta az egész tervet. Működnie kell! Sikerülni fog, ha minden pontosan történik.
A fejéből az ötlet a Guardian utolsó céges buliján pattant ki. Mint minden vállalati parti, ez is csak arról szólt, hogy a vezetőség jól érzi magát, a beosztottak pedig jó képet vágnak hozzá. A társaság a rengeteg vodka hatására viszonylag ha-mar illuminált állapotba került. Egbert szokásához híven most sem ivott, és csak szánakozni tudott a felső kasztból származó igazgatókon és más vezetőkön, akik már járni is alig tudtak a sok alkoholtól.

Cecil hitetlenkedve dőlt hátra a kanapén miközben barátját hallgatta. Luxus-apartmanjának nappalijában ültek, ahol Egbert – jó szándékú, álmodozó embernek tartotta, aki mindig töri valamin a fejét – előadta legújabb ötletét. Eddig már többször előfordult, hogy örültebbnél őrültebb ötleteket beszéltek meg. Az megbeszélést rendre megvalósítás követte, hol sikeresen, hol sikertelenül. Volt már szó gyors pénzszerzésről, egy csinos nő becserkészéséről vagy éppen értelmetlen, de izgalmas kalandokról is.

Egy nap a látnok meglátta a világ végét. Biztosra vette az álom valódiságát, hiszen eddig minden látomása valóra vált.
Ez az álma félelemmel töltötte el: az emberek tömege, amint tekintetüket az égre emelik, vakító fény, lángok mindenhol. De amitől igazán megrettent, az, az a tudat volt, hogy mindezek bekövetkezéséig kevesebb, mint egy óra van hátra.
Mit tegyen most? Már nincs idő semmire. Nem látogathatja meg vidéken élő szüleit, nem érne oda. Vallásos ember lévén megpróbált elmondani egy imát, de nem jöttek szájára a megfelelő szavak.