-    Anya, hál Istenek, hogy magadhoz tértél. Ahogyan kijöttél a fürdőből, elájultál.
-    Nincs semmi baj. Már jól vagyok, csak hirtelen megszédültem, majd elsötétült a világ, és kész, ennyi elájultam.
-    Anya, annyira aggódtam, aggódok érted. Menyünk be az orvoshoz.
-    Nem.
-    Az én kedvemért – légy szíves.
-    Szó sem lehet róla. Már jól vagyok.
-    Anya, ha holnap nem jössz el velem az orvoshoz, akkor nem megyek a bálra.
-    Mi van?
-    Jól hallottad, ha nem ígéred meg, hogy holnap eljössz velem az orvoshoz, én ma nem megyek a bankettre. Ígérd meg, tudom, ha megteszed, akkor azt be is fogod tartani.
-    Jó kislányom. Tudom, hogy mennyire
-    Mennyire féltelek?
-    Nem, hanem tudom, hogy mennyire akaratos vagy.
-    Köszi, anya. Ez jól eset.
-    Most menny öltözni.
-    Rendben.
Az idő csak úgy repült. Hamar félegy lett. Elindult a kicsengetésére. A szülök, csak kettőre kell, menjenek, ezért egyedül, gyalog indult útnak.
-    Vajon, milyen lesz a holnap? Felkelek, nincs suli, csak részben az érettségi időtartama alatt kell, bejárjak. Jó lesz. Egész…Így gondolkodott magába a lány, míg …
-    Szia, Aliz!
-    Jaj, mindjárt észre sem veszlek, szia!
-    Gyere, elviszlek a suliba.
-    Nem, nem.
-    Miért, Aliz?
-    Mit mondanának rólad s rólam az emberek? Van barátnőd, s
-    S gyere, hisz régi ismerősök vagyunk. Gyere, ilyen lassan nem tudok közlekedni, ki fog fogyni az üzemanyag.
-    Jól van, na, rendben.
Beszállt a régi barátja vadonatúj autójába.
-    Hogy vagy?
-    Te is tudod, akkor miért kérdezed?
-    Miért vagy rám, ilyen dühös?
-    Nem vagyok, csak…
-    Nincs pasid, ezért vagy ily rosszul?
-    Talán. Ti Mártával, hogy vagytok?
-    Mi jól. Mondjuk, mi folyton veszekszünk. Tegnap, azért veszekedtünk, hogy milyen inget viseljek, fekete, fehér, ö rózsaszín inget akart rám adni, érted egy fiúnak.
-    Milyet veszel?
-    Hát, amit ö akar. Rozsa szint a vörös rozsa mellé, amit anyu választott.
-    Ha, ö neked nem tetszik, akkor miért vagy vele?
-    Nem tom, talán, azért mert négy éve járunk, vagy azért mert anyuék ezt akarják. Nem tom.
-    Itt, légy szíves rakj ki.
-    Miért, Márta?
-    Igen, s a te barátaid.
-    Jó. Este találkozunk?
-    Igen, ott leszek a banketten.
-    Jó a hajad.
-    Kösz. Szia.
-    Rendben. Szia.

Az igazgató beszéde borzasztóan unalmas volt. Igaz az évfolyam első is a szentike, is tartott beszédet. Ö volt Aliz.
-    Hát ez a lány, milyen nyálas, undorító. Még beszédet is tart.
-    Laurára célzol?
-    Igen drágám, de te tudod a nevét?
-    Igen. Osztálytársunk volt, négy éven keresztül.
-    EZ, a söpredék?
-    Ne hívd így! 
-    Miért véded?
-    Nem védem, de régebb óta ismerem, mint te. Ne nevezd így! Én, egy ilyen lánnyal nem akarok lenni, mint te!
-    Jól van édesem, cunci mókuskám. Nem bessz többé róla így.
-    Jó.
-    Ugye azt az inget választod ki, amelyiket én akarom.
-    Igen.
-    Akkor megnyerjük a végzős koronát.
Dániel, lehajtotta fejét, s magában csak annyit mondott. „Meg”
Márta megcsókolta a barátját. Érzékien, ahogyan csak ö tud, bűbájjal, szeme mosolyával.
-    Nézd meg milyennek.
-    Zsazsa kik?
-    Hát ők.
-     Kik?
-    Hát a nagyképűek.
-    Dánielre s Mártára gondolsz?
-    Hát igen, rájuk.
-    Hagyd békén őket. Márta nagyképű, de Dániel, irtó helyes s rendes alak.
-    Belézúgtál?
-    Nem.
-    De igen. Ismerd be.
-    Hallgass, az aligazgató most szólítja ki a díjazottakat.
-    Remek, de ezt még folytatjuk.
-    Nincs mit folytatni.
-    De van.
Lejárt a beszéd a díjak, s minden egyéb.
A bankettre való izgalom, szégyen, hogy egyedül kell mennie, ez mind Aliz lelkében összecsapódott, mint a Trójai háború. Pár személy, akik a háborút elkezdték, s a veszteség, az egyedül lét érzése a mind elvesztése, a reménytelen szerelem be nem teljesülése… Bonyolult.
-    Kislányom, háromnegyedkor indul a busz. Siess.
-    Anya nyugi.
-    Nem, siess.
-    Jó, szia.
-    Megharagudtál? Ne hari.
-    Anya, beszélj normálisan. Nem haragszom.
-    Bella?
-    A barátjánál, az apja meghívta vacsorázni.
-    Jó. Szia.
-    Aranyos vagy. Szia, kicsim.
-    Szia.
A majdnem felnőtt lány kilépett az ajtón. Igaz Bella a sminket nem csinálta meg.
Aranyos mi, mindig aranyos. Miért aranyos, miért nem mondott semmit, ha csak annyit tud mondani, hogy aranyos. Ne mondjon inkább semmit. Én nem vagyok aranyos. Én jól nézek ki, vagy csak jól akarok kinézni? Mindegy.
-    Szia.
-    Már megint te vagy?
-    Igen, gyere, elviszlek a suliig.
-    Felőlem.
A majdnem jó csaj, beült a kocsiba.
-    Amúgy, kire számítottál? Hisz szomszédok vagyunk.
-    Senkire.
-    Mikor csinálod meg a jogsit?
-    Talán, ha már lesz egy gyerekem és lesz egy férjem.
-    Csak akkor?
-    Igen, addig a nővérem elvisz, ahova akarom. Úgyis megyek Kolozsvárra, tovább tanulni. Te hova akarsz menni?
-    Nem tom. Márta Vásárhelyre akar menni.
-    Nem Mártát kérdeztem, hanem téged. Te hova akarsz menni?
-    Ezen nem gondolkoztam el. Talán én is Kolozsvárra megyek. Ott van az unokatestvérem is.
-    Igen? Gyere oda!
-    Megérkeztünk.
-    Igen, megérkeztünk.
-    Szia.
-    Köszi, hogy ismét elhoztál, egy nap kétszer. Szia.
A lány az utolsó szavainál elmosolyodott. Szerette volna, ha a srác a szomszéd kislány helyett, a szeretett nőt pillantja meg személyében. Szerette volna… de tudta, lehetetlen.
-    Zsazsa várjál meg.
-    Siess Aliz.
-    Te is ne sietess, olyan vagy, mint az anyám.
-    Na, hagyjuk.
-    Jó. De az előbb, azt mondtad a telefonban, hogy késni fogsz. Vagy tévedek?
-    Nem, de elhoztak kocsival.
-    Ki hozott el?
-    Az mindegy.
-    Ki az a mindegy?
-    Ne érdekeljen.
-    O na, léci, mond meg, hogy kivel jöttél?
-    Menjünk. Szálnak fel a többiek.
-    Jó.
-    Akkor jó.
-    Majd mond el.
-    Nem. Fejezd be. Nem akarom egész éjjel ezt hallgatni.
-    Jó.
Az éj hamarabb eljött, mint gondolnánk. A lányok, akik párban mentek el a mulatságra azoknak szerencséjük volt. Nem kellett a székeken egyedül üldögélniük, jó esetben a barátaikkal beszélgetniük. Így van, az egyedülállók, egész este egyedül voltak, mint például Aliz és a barátnője Zsazsa. Három fele járt az idő, épp az egyik tanár beszédet mondott, amikor a táncparkett felöl hangos veszekedés hallatszott.
-    Mit csinálsz te, idióta!
-    Ne nevezz idiótának.
-    Tűnj innen! Most!
-    Nyugi el akartam menni!
-    Kapd be! Utállak.
-    Szintúgy.
-    A szóváltást egy tanár szakította félbe. A fiú kirohant.
-    Aliz! Nézd. Dániel kirohant.
-    O jaj!
-    Mi van?
-    Ö most ideges, nem kellene, vezessen.
-    Kocsival van?
-    Kimegyek.
-    Nem rád tartozik.
-    Majd jövök. Meg próbálom megakadályozni, hogy vezessen.
-    Igyekezz.
A fiú épp a hintán próbált megnyugodni. A lány oda lépett hozzá.
-    Jól vagy?
-    Nem.
-    Leülhetek ide?
-    Tőlem.
-    Azt hittem, hogy haza akarsz menni?
-    És? Mi közöd hozzá?
-    Semmi, csak féltettelek.
-    Hogy, mi?
-    Igen. Régóta ismerjük egymást. Féltem, hogy a veszekedés után balesetet okozol.
-    Kedves vagy.
-    Talán?
-    Érdekes, hogy bent annyi barátom van, s egy sem jött ki. Egyetlen egy személy sem, csak te.
-    Sors?
-    Nem, annál több. Jóindulat. Köszönöm.
-    Haza akartál menni?
-    Igen.
-    Te is haza akarsz menni?
-    Igen. Nagyon unalmas a buli.
-    Szerintem is. Hozd a kabátot. Menjünk.
-    Jó. Egy pill.
-    Addig hozom én is a dzsekit.
-    Jó.
-    Öt perc múlva a kocsinál.
-    Öt perc.
Bent a barátnő sírt. Őt vigasztalta az összes fiú és pár lány, akik a csajszi legjobb barátnői voltak.
-    Te hova mész?
-    Haza.
-    Te nem mehetsz haza!
-    Dehogynem. Nézd.
A srác vette a kabátját s kiment.
-     Most ki fog hazavinni? Jenet, hazavisztek - e?
-    Bocsi, nincs hely.
-    De négy személyes a kocsitok!
-    Tudom, de mi nem megyünk haza.
-    Hogy, hogy nem?
-    A Tomi kivett itt a tónál egy szobát.
-    Ti már itt tartotok?
-    Igen. Ti Dániellel nem?
-    Nem.
-    Lara van nálatok hely.
-    Nincs.
-    Mivel fogok hazamenni?
-    Busz, mint a többiek.
-    Kösz szépen.

-    Zsazsa, megyek haza.
-    Haza. A busz hét fele indul.
-    Tudom, csak nem akarok itt maradni. Nem akar táncolni velem senki.
-    Van, aki haza vigyen.
-    Igen. Szia.
-    Ki az?
-    Szia.
-    Látom, hogy nem akarod elmondani. Szia.
A lány kiment a fiú már kint várta.
-    Na, végeztél?
-     Igen. Mehetünk?
-    Persze. Ülj be az autóba.
-    Jó.
-    Szoltál – e valakinek?
-    Igen. Zsazsának. Márta mit szólt hozzá, hogy eljössz?
-    Kicsit hisztizett, de eljöttem.
-    Min vesztetek össze?
-    Nem érdekes.
Az út hosszú és fárasztó volt. Jó pár percig hallgattak. Se Aliz se Dániel nem szólt semmit. Hallgatták a fák suttogását, a víz folyását, a bagoly és egyéb kicsi még ébren lévő bogarak hangját, mozgását. Minden, olyan idilli volt.
-    Mindjárt hazaérünk.
-    Tudom.
-    Nem akarok hazamenni!
-    Én sem. Van valami ötleted?
-    Talán.
-    Mi az?
-    Kicsit durva, inkább nem mondom el. Menjünk haza!
-    Ha már elkezdted, akkor folytasd tovább a gondolatod.
-    Jó. Épp itt megállok.
-    Rendben. Mondjad!
-    Kezdem ott, hogy Márta azért szakított velem, mert a városban kivettem az egyik szobát. Ezt elmondtam neki, és ő kiakadt. A szobába mehetnénk, de nem akarom, hogy félre értsd.
-    Értem. Menjünk, majd beszélgetünk.
-    Jó. Közben vehetünk pár italt is.
-    Így máris jobban tetszik.
-    Aliz, mi párti vagy, Fehér vagy vörösbor?
-    Vörös ezt természetes. Te?
-    Igen, a vörösbor a legfinomabb.
Közben elindultak és egy non stopnál megálltak.
-    Két üveg elég lesz?
-    Vegyél hármat, három az Isten igaza.
-    Jó.
Dániel vett három üveg Egri Bikavért és két tábla csokit is.
-    Vettél csokit is? Olvasol a gondolataimban. S pont ez a kedvencem.
-    Ezt tudom, ezért vettem.
-    Ezer hála.
Közben megérkeztek a szállodához. Felmentek a 117 – es szobába. Bementek.
-    Nézzünk tévét?
-    Ne Daniel. Beszélgessünk.
-    Miről?
- Például, Márta a sex témán, hogy tudott kiakadni, hisz ti már mennyi három, vagy négy éve jártok?
-    Négy és fél. O, ne beszéljünk erről. Kibontottam a bort, igyunk.
-    Jó. Pohár?
-    Minek ide pohár? Itt az üveg.
Nem beszéltek tovább, csak ittak. Először Aliz részegedett meg. A lánynak elég volt egy üveggel. Dániel nem tudta, hogy mit csináljon. Kívánta a lányt, mert a lány szép volt, s ő meg fiú volt. Aliz megcsókolta és bevallotta, hogy kicsi kora óta szerelmes belé. Aztán minden jött magától. A fiú ivott még egy kicsit, majd minden megtörtént, aminek történnie kellett köztük.
Reggel. Aliz korábban felébredt. Megijedt. Dániel meztelenül ott feküdt mellette s rajta sem volt sok ruha, csak a paplan.
-    Dániel?
-    Mi történt?
-    Mit keresünk mi itt?
-    Mi van?
-    Mi történt az éjjel?
-    Ne ordíts. Fáj a fejem.
-    Nekem is. De, mit csináltunk, mi ketten együtt?
-    Uram Isten. Mi ketten együtt? Te jó ég.
-    Nyugodjuk meg. Dániel hány óra van?
-    Egy pillanat. (Elé vette a telefont.)
-    Fél tíz!
-    Hogy mi?
-    Fél tíz van. Az anyám ki fog nyírni.
-    Az enyém is. Majd csak kitalálunk valamit.
-    Igen, majd.
Lauráéknál, az anya ki volt készülve. A lánya a telefont ott hagyta a Zsazsánál. Így az anya nem tudta elérni a lányt.
-    Remélem, védekeztél?
-    Nem. A kocsiban maradt.
-    Nem, nem lehet igaz.
-    Mi van.
-    Hülyeség.
-    Nem eshetsz teherbe. Csak egyszer történt köztünk intimitás.
-    Anyám is így született, sőt a nővérem is így született.
-    Nyugi már. Velünk nem történhet meg.
Hazamentek. Otthon Lauráéknál nagy hiszti volt. Az anya ugyan gyanakodott, hogy egy fiúval töltötte a lánya az éjszakát, de azt várta, hogy a lánya fogja majd elmondani.
-    Mi történt az este?
-    Semmi.
-    Kivel voltál?
-    Senkivel.
-    De Zsazsa azt mondta, hogy valakivel már háromkor haza indultál. Csak félóra az út, de akkor is négyre itthon kellett volna, legyél. Ne mondjam még egyszer, hogy hol voltál kivel és hogy mit csináltatok? Fiúval voltál?
-    Felmentem. Nem válaszolok a kérdéseidre.
-    Aztán ne gyere azzal, hogy nem védekeztünk és teherbe estem.
-    Nem vagyok, olyan, mint te.
-    Az anyának, nagyon rosszul esett ez a kijelentés, főleg a kisebbik lányától nem várta ezt. Tőle nem.
-    Anya ne haragudj. Elnézést.
-    Semmi baj. Csak ez fájdalmat okoz nekem. Tényleg ezt gondolod rólam?
-    Nem, csak igazad van. Együtt töltöttem az éjszakát egy csodálatos fiúval. Nem akartam elmondani.
-    De hisz az anyád vagyok.
-    Igen. Pont ezért.
Addig, a szomszéd házban, az anyát nem érdekelte, hogy a fiú, hol és kivel töltötte az éjszakát. Diánát, a külseje, a szomszédi pletykák és a diétája érdekelte, se a fiai se a férje nem. Vince Dániel apja, örült, hogy a fia túl van az első alkalmon. De Dániel vele sem tudott igazán beszélni, csak egyedül az ikertestvérére számíthatott, de ő nincs itthon. Magyarországon van, a nagyszülőknél.
-    Jó hogy itthon vagy. Már négyszer hívott Márta anya. Azt ajánlom, hogy béküljetek, ki vagy ha nem…
-    Akkor mi lesz?
-    Majd meglátod.
-    Jó reggelt fiam! Milyen volt az éjszaka? Ilyenkor kell hazajönni?
-    Apa ne reagáld túl.
-    Szépe a lány?
-    Igen az.
-    A telefonokból kivettem, hogy László szeretne beszélni veled. Márta elmesélte, hogy szakítottál vele.
-    Igen apa. De ő szakított nem én.
-    Az mindegy. Még ma béküljetek ki.
-    Rendben, este fele átmegyek.
-    Az, jó lesz.
Dánielnek bűntudata volt. Tudta, hogy az este kihasználta a lányt, aki odaadta magát, tiszta szerelemből.
- Kedves naplóm. Egy hónap telt el az éjszaka óta. Dániel nem beszélget velem, sőt nem is köszön az úton. Minden megváltozott. Holnap, majd találkozni fogunk, mert holnap, igen holnap kezdődik el az érettségi. De mostanában, nagyon rosszul érzem magam. Szoktam szédülni, lehet, hogy a vérnyomásommal van a baj. Ma reggel hánytam, félek, a következményektől. Már meg kellett volna, jöjjön, de nem jött. Egy hete késik. Félek.
Másnap.
-    Szia!
-    Szia! Rég nem beszélgetünk.
-    Igen. Rég.
-    Amióta az, történt, azóta
-    Ne beszélgessünk róla.
-    Jó. Az autód?
-    Elromlott.
Az angol szóbeli volt aznapra programálva.
-    Ambrus Aliz és Ambrus Boglár.
-    Jövünk.
Bementek. Aliz nagyon izgult.
-    Mutatkozzatok be. Sorban.
-    My name is Ambrus Aliz. (Alig kezdett bele, egyszeriben elsötétült a világ. Elájult.)
-    Orvos, hívjátok a mentőket.
-    Aliz a mentőben tért magához.
-    Kislány jól vagy?
-    Igen. Hol vagyok?
-    Elájultál vizsga közbe. Biztos az igalomtól van.
Aliz gondolta, hogy nem egyáltalán nem. Nagyon félt a gyanútól.
-    Kit hoztak?
-    Egy tini, aki érettségi közbe elájult.
-    Vigyék a kettes vizsgálóba.
-    Jó.
-    Szia! Hogy vagy?
-    Jó napot. Jól.
-    Mitől ájultam el?
-    Van ötleted, hogy mitől?
-    Talán van.
-    Mondjad.
-    Lehet, hogy terhes vagyok.
-    Vizsgáljalak meg.
-    Ha már itt vagyok igen.
-    Hozok egy tesztet.
-    Köszönöm.
-    Itt is vagyok. Menj ki és pisilj ebbe a pohárba.
Aliz kiment, be a fürdőbe.
-    Kérlek Istenem, csak nehogy terhes legyek. Bármit megteszek. Kérlek, a gyanúm ne legyen igaz.
Visszament. Az orvos bele rakta a tesztet, és lám pár perc elteltével, beigazolódni látszott a gyanú.
-    Igazad van. Terhes vagy, nemsokára anya leszel!
-    Anya, Doktor úr én nem akarom ezt a gyermeket.