Tolo, Görögország

Apollón sugarai forrón simogatták bőröm, miközben a településbe vezető úthoz közeli partszakaszon süttettem a hasam. Napágyamon fekve, napszemüvegben heverésztem, csodálva a szebbnél-szebb lányokat, bár sajnos egyikük sem volt egyedül, hogy bevethettem volna csábítási trükkjeimet. Így hát fogtam a jéghideg sörömet és kortyoltam egy nagyot a habos italból.

Egyetlen felhő sem szaladgált az azúrkék égbolton, mialatt vijjogó sirályok köröztek a hullámzó víztükör fölött. Windszörfösök és vízibiciklis nyaralók „cikáztak” az öböl egyik végéből a másikba. A part közelében vidáman úszkáló turisták lubickoltak, s a távoli kikötőből egy hajó kürtjét sodorta feléjük a szél. A horizonton párába vesző hegyek körvonala rajzolódott ki a közeli kis szigetek mögött. Mosolyogva figyeltem az embereket, élvezve szabadidőm minden percét.

Csupán két napja érkeztem Tolóba, hogy kiengedjem a fáradt gőzt, mellyel telítődtem munkám során. Egy magánnyomozó élete sosem fenékig tejföl. Általában csupa veszély és feszültség. Éppen ezért minden évben megpróbáltam összekaparni egy rövid nyaralásra való összeget, habár nem volt könnyű. Gyakorlatilag minden nap London utcáit jártam, még a hétvégeken is. Mindenesetre sikerült eljutnom Görögországba ismét. Néhány éve elutaztam Athénba, valamint Rodosz szigetén is megfordultam, de Tolo hangulatos kis településéhez még nem volt szerencsém mostanáig.

Már készültem, hogy megyek és bevetem magam a langyos hullámok közé, mikor árnyék vetült rám és egy rózsaszín papírsárkány zuhant a fejemre. Alaposan meglepődtem és még hanyatt is vágódtam ijedtemben, amint vérre menően hadakozni kezdtem a rémmel, ami az arcomra tapadt.

– Úristen! Jól van, uram? – szállt felém egy csilingelő női hang.

Alig hallottam a szavakat, de mentségemre szolgáljon, hogy a homokban fetrengtem és egy kevés belement a fülembe. Miután felismertem, hogy nincs mitől tartanom, ledobtam magamról a papírsárkányt és felálltam. Azon voltam, hogy leüvöltöm a gazdája fejét, ám a szemem előtt éteri jelenség bukkant fel, akire csak pislogni mertem, nemhogy veszekedni vele. Karcsú volt, hosszú szőke haja a derekáig ért és kék bikinit viselt. Napbarnított bőre szinte ragyogott a napsütésben.

– Mi van magával? Megnémult? – kérdezte türelmetlenül.

– Hogyan? Sajnálom! – tértem magamhoz. – Öné volt ez a… papírtákolmány?

– Igen. Ne haragudjon, hogy magára zuhant, de jött egy erős szél és…

– Semmi baj, hölgyem! – legyintettem, kedvesen mosolyogva rá, s a hatás nem is maradt el, mivel viszonozta a gesztust. – Hadd mutatkozzam be: Ron Wyatt a nevem.

– Jennifer Borchardt.

– Érdekes neve van. Az apja német volt?

– Eltalálta.

– Ennek örömére meginna velem egy koktélt? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve, de úgy tűnt, nem érte váratlanul, mert azonnal beleegyezett.

A partot elhagyva átmentünk az úton és beültünk az egyik közeli tavernába, ahol megrendeltem az italokat és a tenger zúgásától kísérve beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy restaurátorként dolgozik a British Museumban, de most éppen ő is a nyaralását tölti. Látszott rajta, hogy örül a társaságomnak, habár időnként mintha máshol járt volna lelkileg, azonban ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Mikor elárultam, hogy mivel foglalkozom, alaposan meglepődött, aztán rendeltünk még egy kört.

Minél többet beszélgettünk, annál jobban elbűvölt. Főleg mikor egyik ujjával csavargatni kezdte az egyik hajtincsét, kacéran mosolyogva rám.

– Nincs kedve eljönni táncolni ma este? – tettem fel a kérdést, mely nem is tudom, hogyan jutott eszembe, mikor a táncban egyáltalán nem jeleskedtem. A parketten leginkább egy kopasztás előtt álló, ideges csirkére emlékeztetett a mozgásom.

– Szívesen. Hová?

– Van egy szórakozóhely a közelben. Disco Klub a neve, azt hiszem.

– Igen, tudom hol van. Melyik szállodában lakik?

– A Démosz Apartmanházban szálltam meg. A város másik végén.

– Én az Apollón Hotelban. Alig ötpercnyire van innen.

– Sejtem, melyik az. Ha tízre magáért jövök, megfelel?

– Az pompás lenne – bólintott, kisimítva egy kósza hajszálat a homlokából, majd az órájára pillantott. – Nos… jól elment az idő. Azt hiszem, most megyek és úszom egy kicsit, aztán visszatérek a szobámba. Különben is a parton hagytam az összes cuccomat.

– Attól tartok, én is – csaptam a homlokomra. – Remélem, még minden a helyén lesz!

Szerencsére egyikünknek sem tűnt el semmilye. Miközben nekiláttam összecsomagolni, Jennifer vidáman integetve besétált a vízbe, majd belecsobbant a habokba, akár egy sellő. Mikor újra felbukkant, már jócskán bent járt a mélyebb részben. Körülötte senki nem volt, ezért arra úszhatott, amerre csak akart. Egyedül egy fehér motorcsónak ringatózott a közelében. Két férfi horgászott róla. Messze voltak, de mintha egyikükön búvárruha lett volna. Vállat vontam és felkaptam a hátizsákomat.

Lassan ballagtam a homokban. Nem tudom miért, de a következő pillanatban hátrafordultam, hogy vessek egy utolsó pillantást önfeledt lubickolására a tengerben. Csakhogy olyan látvány tárult a szemem elé, amire végképp nem számítottam. Jennifer kétségbeesetten kapálózva csapkodta a vizet, majd egy szempillantás alatt alámerült. Felkiáltottam és lélekszakadva rohanni kezdtem. Ledobtam a táskámat és ruhámat, aztán beugrottam a vízbe.

Erőteljes csapásokkal úsztam felé. Időközben újra és újra felbukkant, rémülten kiáltozva segítségért. Megkettőztem a tempót. Ekkor ismét elmerült és nem bukkant fel még egyszer. Odaérve nagy levegőt vettem és lebuktam. A víz alatt síri csönd fogadott. Nyitott szemem erősen csípte a só, de igyekeztem uralkodni magamon, hogy ne csukjam be. Hamarosan megláttam lassan süllyedő testét. Sikerült megragadnom a karját, majd a felszín felé húztam.

Kibukkanva embereket láttam a partról és a vízből figyelni, majd egy vitorlázó férfi bukkant fel mellettem, miközben segített kihúzni minket. Együttes erővel sikerült kiemelnünk Jennifert, akit lefektettem a fedélzeten. Sajnos már nem lélegzett. Rémülten próbáltam mesterségesen lélegeztetni és a karjait mozgatni, hogy felöklendezze a lenyelt vizet. Mindhiába.

Csalódottan és kimerülten hanyatlottam a deszkákra. Az ismeretlen görög férfi, közben a part felé kormányzott. Hihetetlen, de a nő, akivel csak most ismerkedtem meg és elhívtam randevúra, ugyanezen a napon meg is halt. Magamban átkoztam az égieket és gyászoltam Jennifert, mikor valami megragadta a tekintetem.

Fölé hajoltam és megvizsgáltam. Elkerekedett szemekkel bámultam azt a vörös csíkot, mely körbefutott a nyakán. Biztos voltam benne, hogy korábban még nem volt ott. Ahogy jobban megnéztem, már tudtam, mit látok.

Jennifert szakszerűen megfojtották! Felugrottam és a motorcsónakot kerestem a horgászokkal, de sehol nem láttam. Eltűntek, akár szürke szamár a ködben és nem maradt utánuk más, csak egy bájos lány holtteste.

Partot érve azon töprengtem, vajon mi az ördög játszódott le a szemem előtt?