Erőd

Az egyszintes ház a város szélén egy olyan utcában volt, ahol csak kertes házak sorakoztak. Az épület beleillett a sorba, külseje akár konvencionálisnak is tekinthető. Lakóját. Egy agglegény bérlőt a környékbeliek ismerték, rendszeresen járt a sarki ABC-be, út közben még beszédbe is elegyedett a szomszédokkal. Íróként mutatkozott be, ez indokolta állandó otthon tartózkodását, az írás márcsak ilyen mesterség. A hitelesség kedvéért volt néhány könyve, amiket "írói álnéven" írt, persze nem ő, hanem eléggé ismeretlen író követte el.

A ház belseje sem különbőzött  sokban a szokásos lakóépületektől, csak a hátsó szoba ablaka volt belülről spalettázva, kívül rácsozva, és volt középütt is egy szoba, amit jó nehéz ajtó védett, ablaka meg nem is volt. Ha megvizsgálták volna az ajtó szerkezetét, feltúnt volna a három mm-es acél réteg és a közepét kitöltő kevlár. Az összesen hat milliméteres acél és a kevlár tömítés mindenféle golyóálló szerkezettel vetekedett. Belül a szobában rádiók, monitorok, egy ágy és egy asztal képezte a berendezést,mindehhez egy guruló fotel tartozott

János a lakó valójában az állam alkalmazottja volt, ennek a biztonsági háznak a parancsnokaként szolgált őrmesteri rendfokozatban. Naponta bejelentkezett a központi ügyeletre, ezzel egyúttal ellenőrizte is az adó-vevőt. Mindössze négy kamera vigyázta az épületet, emiatt volt négy monitor egy pulton a páncélszobában. Mozgásérzékelő is volt bennük, halk pittyegés jelezte ha mozgott valami a kamera látóterében. Így mentesült a folyamatos figyelés terhe alól, mászkálhatott a lakásban, mert minden helyiségben hallható volt a jelzés.

Aznap nem jeleztek semmilyen vendéget, mégis megszólalt a bejárati ajtó csengője. A monitoron két alakot látott, a kezükben nem volt fegyver. Ő viszont elővette és kibiztosította a berettáját,majd beszólt a mikrofonba.

- Jelszó?

- Jedlik Ányos- mondta halkan az egyik.

Valóban ezen a héten magyar feltalálók nevei adták a napi jelszót, stimmelt. János kinyitotta az ajtót és beengedte őket. Óvatos volt, a kibiztosított pisztolyt végig a vendégek irányába fordította, és további utasításokat adott.

- Forduljanak a fal felé. Kezüket tegyék a fejük fölé és ne mozduljanak. Kivette mindkét férfi pisztolyát és elvette okmányaikat. Az egyik igazolvány katonai volt, a másik rendőrségi. Gyakran jöttek már ugyanígy párosával ellenőrzésre. Most azonban a rendőr karja vérzett.

- Mi történt?

Egy maffiózót szállítottunk volna ide pár napra - meséli a rendőr- mikor néhány fickó egy terepjáróval utunkat állta, és kirángatta a kísért személyt a kocsinkból. Tűzpárbaj keletkezett, akkor találták el a kezem, de mikor az egyiket lelőttem kereket oldottak. Beszóltam az ügyeletre, ahol azt mondták menjünk tovább a biztonsági házba, ami már csak egy sarokra volt, és megnyugtattak hogy maga majd ellát. Levette a zakóját és feltúrte az ingét. A lövedék csask súrolta, tényleg nem volt komplikált, János biztos ami biztos alapon egy kapoccsal mégis összefogta. Miután bekötözte rákérdezett.

-Miért is jöttek?

. Bentről azt közölték velünk, hogy ha már erre járunk nézzük meg a személyi okmányokat, mert az egyik fontos lehet.

Valóban, János tisztában volt vele,hogy riadó esetén még öt fő érkezik a házba, az ő anyagaik a beazonosítás érdekében nála vannak. Odament a kispáncélhoz és kivette az okmányokat. Az ellenőrők belemélyedtek. Jó negyed óra telt így el, mikor az utcai kamera monitora megint pittyegni kezdett. János azt látta, hogy néhány fegyveres már bent van az udvaron, és közelednek az épület felé. A rendőr is felnézett, és közölte , hogy úgy tűnik ezek voltak a támadók. Kifigyelhették hova jönnek és utánuk eredtek.

- Vajon mit akarhatnak - tűnődött János - a bűnozőt már elvitték, ezek biztos a cimborái, lehet hogy azt remélik más társuk is itt van. Az ajtón dörömbölni kezdtek:

- Nyissátok ki, akkor megúszhatjátok.

- Ti meg akkor úszhatjátok meg, ha eltakarodtok - szólt ki János. Ezután értesítette a központot  rádión, ígérték hogy tizenötr percen belül  ott lesz a felmentő sereg. Csakhogy a banditák sem vártak egy percet se, a bejárati ajtót egyszerűen berobbantották. Ketten nyomultak be a résen, több nem is fért volna be. A rendőr és János egyet-egyet leszedett, de újabb kettő lépett a helyükre, és sorozatokkal fedezékbe kényszerítették a védőket. Náluk csak pisztoly volt, nem volt idő előszedni hatékonyabb fegyvereket.

Míg tárat cserélt a gengszter, kiléptek a folyosóra, és az utóbbi két főt is lelőtték. A következők már kézigránáttal indítottak, és ádáz géppisztolytűzzel próbálkoztak. A rendőr és János még időben behúzódott a páncélszobába és bezárkóztak. A gengszterek mindennel próbálkoztak, de nem tudtak beljebb jutni. Pár perc után megjelentek a TEK kommandósai és a maradék banditákat elfogták. Mikor elmúlt a veszély Jánosék szétnéztek, vajon hova tünt a tiszt. A páncélterem asztala alól máazott elő.

- Maga se egy hős tipus - értékelte János

- Nem ezért fizetnek - válaszolta a katona.

- Dehogynem…- mondta a rendőr,hangjából mélységes lenézés áradt.

- Uraim az okmányok ellenőrzése mára befejeződött - szólt közbe János - Rendet kell tennem és beszámolni az ügyeletnek

- Volna még egy munkája, amire alaposan kiképezték. Újabb sebem van - szólt a rendőr - most a másik karomon. Inkább maga mint a mentősök. Azok képesek beszállítani a kórházba.

János a jelentésében megemlítette a tiszt viselkedését a harcok alatt, ezt követően a tiszt semmiféle slismerést nem kapott, és tíz év múlva ugyanabban a rendfokozatban nyugdíjazták .