Nagy zúgás, a háttérben. Hallom, ahogy a fejem fölött repül el egy gép, ez borzalom, és még két óra az indulásig. Miért is kellett eljöjjek? Hisz nem szeretem a reptereket – kérdem magamtól feldúlva. De a szerződés, jut eszembe hirtelen. Na de ez van, elsétálok a kis üzletbe, s veszek valami enni valót, s legalább addig nem gondolok a repülésre.

- Jó napot kívánok!

- Jó napot hölgyem, mit adhatok?

- Kérek szépen egy mákos és egy lekváros kiflit.

- Azonnal hozom.

Amíg a magányosan álltam és vártam a kért ételeket, egy magas fess fiatalember közeledett. Hátra néztem. Fekete szemei megcsillant a fényben, az arcán egy mosoly látszott, ahogyan üdvözölt egy rég nem látott ismerősét s a jelenléte betöltötte az egész teret. Megszólalt egy női hang.

- Parancsoljon, itt is van.

Újra földön voltam, visszatértem a valóságba.

- Köszönöm mennyivel tartozom?

-A két kifli 6 lej lesz.

- Elé vettem a pénztárcámat és odaadtam a pénzt. Közben kivettem az irataimat és a kifliket beraktam az iratok helyére. Gondoltam átnézem a szerződést. Ez nagyon fontos nekem, mert szeretnénk, bizonyítani úgy magamnak, mint a vőlegényemnek, és mert nem akarok az ügyfelek szemébe nézni úgy, hogy nem vagyok teljes mértékben felkészülve. Ha a két óra alatt nem tudom befejezni a munkát, vagyis átnézni az iratokat, akkor a gépen fogom folytatni, s legalább nem gondolok a repülésre. Általában a repülőn nagyon rosszul vagyok, ezért lehetőleg kikerülöm ezt a járművet, de ez most nem jött össze. Fordultam meg, s véletlenül össze ütközöttem az általam előbb említett fiatalemberrel.

- Elnézést kérek. Nem vettem észre önt asszonyom.

- Nem nézz a szeme elé. Jaj, az szerződés.

- Segítek összeszedni.

- Remek, a nap rosszul indult s hála önnek meg rosszabbá fordult. Gratulálok – mondtam gúnyos hangsúllyal.

Ugyan pár perc alatt össze lett szedve.

- Amiért ekkora bajt csináltam, meghívhatom egy kávéra?

- Maga rámenős egy kicsit vagy tán tévedek? Most találkoztunk először! Nem, ön nagyon rámenős egy alak.

- Ismerjen, meg s majd azután ítélkezzen. Szóval eljönne velem egy kávéra?

- Jó rendben, a gépem három óra múlva indul.

Elmentünk a közeli kávézóba.

A férfi illedelmesen kihúzta a széket nekem, megvárta, míg leülök s utána ő is helyet foglalt. Ezt még egy férfi sem csinálta velem.

- Illene bemutatkoznom – szólalt meg a férfi. Budai Benjáminnak hívnak.

- Örvendek. A nevem Horvát Aliz.

- Én is örvendek. Ön hova utazik, ha szabadna megkérdeznem? Elnézést tegezhetem?

 

- Ez természetes, úgy egykorúak lehetünk. Spanyolország, pontosabban Barcelona. Te?

-A 635-ös járattal.

- Igen, de te ezt honnan tudod? Csodálkoztam. Csaknem itt dolgozol?

- Nem, nem itt dolgozom, hihetetlen, de egy repülő gépen fogunk utazni. Éppen én is oda tartok.

- Mivel foglalkozol?

- Szabad úszó újságíró vagyok. Te?

- Egy cégnél vagyok üzletkötő. Szerződéseket kötök.

- Szegény, az biztos unalmas lehet.

- Nem vagyok, szegény azt csinálok, amit szeretek.

- Biztos?

Egy két percig gondolkoztam, majd választ adtam a kérdésére.

 - Biztos.

Tovább beszélgettünk, különféle dolgokról sport, időjárás…

Megtudtam, hogy Benjáminnak a foci a kedvenc sportja és a csokit mindennél jobban szereti, de ugyanakkor az alkoholt és a szivart ki nem állhatja, pont, mint én a foci kivételével. Hamar letelt a kávézásra szánt idő és elindultunk a biztonsági kapu felé. El is feledkeztem a feladatomról. Közben megbeszéltük, hogy egymás mellett foglalunk helyet, ez így is történt.

Spanyolország fele tartva Benjámin elaludt s jobban megismerve őt, csak arra tudtam gondolni, hogy miért nem találkoztunk korábban. Nekem barátom van, Dávid, aki megkérte a kezemet, és két hónap múlva oltár előtt leszünk, mint menyasszony és vőlegény, akik nemsokára feleséggé és férjé válnak.  Négy hosszú órája ismerem Benjámint, s ahogyan lopva a szemem sarkából rápillantok, egy új érzés fog el, ismeretlen kíváncsiság vagy talán több a nagybetűs szerelem. Ez nem velem történik, nem most és nem ebben a pillanatban. A hosszú út alatt, Benjáminról gondolkoztam, ahogyan az ülésen aludt, ahogyan a lába a földre ért, ahogyan a szeme édesen mozgott, biztosan álmodott valamit. Szép volt, őt nézni. A sötét barna szemeit, ami csak úgy csillog a fényben, a gesztenyebarna kicsit hosszúkás haját, amit, ha meglát egy hozzám hasonló nő, azonnal beleszeret, beleszeret, csak a hajába, az arcába, de legfőképpen a mosolyába.

Elgondolkodtam s közben Benjámin is megébredt.

- Már oda értünk-e? Kérdezi álmos hangon.

- Nem, még nem. Hogy aludtál?

- Jól, köszi. Te nem aludtál?

- Nem, a repülőn, soha nem tudok aludni.

- Pedig, ilyenkor lehet jókat pihenni, a repülő ringatózik, és ez emlékeztet a gyerekkoromra.

-A gyerekkorodra, ez furcsa.

- Furcsa? Hát, ahogy nézzük… Ilyen furcsa alak vagyok.

A gép elkezdett lassan szállni, a fedélzeten érezhető volt a nyomás különbség. Hányingerem lett. Utálom ezt a helyzetet, nem vagyok szerencsés ember, mert amit nem szeretek, pont avval a járművel kell, utazzak. Ez, hogy nem kocsival jöttem, mind az esküvő miatt van, mert minden szabad percem erre megy rá, ruhapróba, ételkóstoló, jegyes oktatás a papnál… Mikor lesz vége? Vagyis, ha nem az én esküvőm lenne, akkor most kocsival jöttem volna. Szenvedélyem a vezetés. Viszont, akkor nem találkoztam volna Benjáminnal, ez az egy pozitívum. Hisz minden rosszban van valami jó. Ebben a helyzetben ez vigasztal.

Tíz percen belül földet is ért. Hál Istennek. Vége. Sorban leszálltunk majd elindultunk, hogy megkeressük a bőröndjeinket. Hamar sorra kerültünk és megkaptuk, amit kerestünk. Na, ilyen még nem fordult elő. Ilyen hamar megkapjam a csomagjaimat. Eddigi életem során, mindig valamelyik csomag eltűnt, vagy nem is rakták fel, mert átvizsgálás után, elfelejtették a csomagtérbe helyezni. Kéz borzalom volt, de ma részben  szerencsém volt.

- Aliz – szólalt meg most először. A város innen még kb. 10 km - re van, bérelek egy autót, akarsz az útitársam lenni?

- Őszintén, nem tudom.

- Egyszerű, igen vagy nem.

- Igen.  

- Jó akkor nem leszek egyedül. (közben egy aprócska mosolyt lehet látni az arcán). Milyen autó márkákat szeretsz?

- Hát, pl. az Audi, BMW, vagy az Opel típusú autókat kedvelem.

- Vagyis finom vegyes. Milyen autód van?

- Egy 2004 kiadású „Audi A4 Cabriolet”

- Az szép, de nagyon nőies, mondjuk nő vagy.

- Ezt gúnyolódásból mondod?

- Nem, de én inkább keményebb autókért rajongok, nekem egy 2005 kiadású Jeep Grand Cherokeeém van. Nagyon gyors és szinte bárhova el tudok menni vele.

A beszélgetés rövid ideig tartott, pár perc alatt elértünk a közelben lévő autókölcsönzőhöz, ami a repülőtérrel szemben volt.

- Jó napot!

- Jó napot! Miben segíthetek?

- Egy autót szeretnénk bérelni.

- Milyen fajtát szeretnének?

 Válaszoltam, de nem engem kérdeztek.

- Egy Audit.

Benjámin félbevágott.

- Nem dehogy, egy Dzsipet szeretnénk.

- Nem.

És így ment tovább a veszekedés kettőnk között.

A kiszolgáló kezdett türelmetlenkedni, aztán kiment a sodrából.

- Na, ide figyeljenek, álljanak félre és döntsék el, hogy önök mit akarnak. Mások is álnak sorba, őket is ki kell, szolgáljam.

A feldühödött kisszolgáló halkan elmorogta magát –hát ezek a frissházasok,(egyet sóhajtott és tovább mosolyogva folytatta a munkát). Mi szerencsére nem hallottunk, amit az úr motyogott magában és a sorból kiálltunk megvitatni a kocsi márkáját. Hát ez nem vicces egy kocsi márkán vitatkozni, még a téma szót sem érdemelne.

- Én hívtalak el, ezért jogom van, olyan márkát kérni amilyet akarok. Sorba állok és Dzsipet fogok kérni és pont a végére. Megértetted?

Kicsit morcosan, de beleegyezetem a döntésébe.

Az ”újra” sorba állás nem ment könnyedén, végére álltunk, többen voltak ellőttünk, mint azelőtt. Benjámin előtt lévő ember nem volt túlzottan szimpatikus, éppen a barátnőjével veszekedett, nagyon hangosan, nem szép szavakat használva.

- Kérem szépen, fejezze be a veszekedést.

- Mit szól maga bele az én dolgomba?

- Elnézést uram, nem akartam beleszólni, de önök túl hangosak.

- Semmi köze hozzánk.

- Benjámin – szóltam.

- Tessék.

- Ne folytasd, hagyd békén őket.

- Jó.

- Meg látod, a párt is visszaküldi az úr – mondtam vicces hangot használva.

- Így legyen.

A jóslat beteljesedett, a pár is úgy járt, mint mi.

Egy órai sorba állás után, már hamar ment minden, tíz perc volt az ügyintézés s tíz perc, míg készhez kaptuk az autót.

A leszállásunk óta több mint két óra is eltelt. Átvettük a Benjámin által kiválasztott autót ez egy három éves fekete dzsip volt és a nagyváros fele vettük az irányt. Már alig vártam, csak egynéhányszor jártam Barcelonába. Ez a világon az egyik legszebb város, s a foci csapatuk sem kis pályás.

A tíz kilométeres utat kevesebb, mint öt perc alatt tettük meg, Benjámin vezetésével. Megérkeztünk Barcelonába és szállást akartunk foglalni a központhoz legközelebb eső szállodába. Leparkoltuk az autót s elindultunk, szállást keresni éjszakára. De ami, ezután következett, az valami Isteni beavatkozás és természetesen katasztrófa.

- Te üzleti vagy magán célból jöttél ebbe a városba? –kérdeztem kíváncsian.

- Hát mindkettő, ebben a városba lesz megtartva a jövő héten egy politikailag fontos esemény ez egy konferencia, amin több európai ország is képviselve lesz, és még ráadásul jön az USA elnök helyettese, aki ezt mind celebrálja.

- És mi a magán?

-A magán, az édesanyám, ő itt él.

- És a család többi tagja?

- Nem szeretnénk róluk beszélni, mert nem tartom velük a kapcsolatot.

- Mért nem?

- Mert édesapám több mint nyolc éve kitagadott a családból és ne kérdezd meg, hogy mért, mert nem válaszolnék a kérdésedre.

A hangja megváltozott, fájdalom, a düh és a meg nem értettség lett kivehető beszédében. Jó emberismerő vagyok, de bele sem tudtam gondolni, hogy vajon mit érezhet legbelül a szívében. Sajnáltam őt. 

- Beszéljünk másról. Például most mesélj te? Van valakid, aki vár otthon?

- Igen van, Dávidnak hívják.

Benjámin e név hallatára elfordította a fejét. Beléhasított a múlt érzése, és egy könnycsepp, kezdett gyűlni a szemébe, mert a testvérét pont úgy hívják, mint a nekem a kedvesemet, de ezt csak később tudtam meg.

- Min elmélkedsz?

- Ne haragudj. Semmin. Komoly az ügy a barátod s közted?

- Nem tudom, majd csak kialakul.

- Az jó.

- Meg kérdezhetem, hogy mi történt veled.

- Az van, hogy most ismertelek meg s elmeséltem a velem történteket, s barátodat Dávidnak hívják s a bátyámat is, mintha ez egy égi jel, hogy nem kellett volna, megismerjelek.

- Dehogyis, ez butaság. A bátyádon kívül még ezer Dávid él szerte a világban.

- Lehet, hogy igazad van.  

 - Most rajtam a sor. Neked van valakid?

- Talán van, nem tudom, mielőtt eljöttem volna szakítottam vele, de nem tudom, hogy ő mit is gondol, érez irántam.

- Mesélsz róla? Hogy hívják?

- Most többet nem, talán, ha jobban megismertük egymást. Így megfelel.

- Igen, megfelel. Kicsit titokzatos vagy.

Most beértünk a szállodába és természetszerűen a férfi kinyitotta az ajtót. Ilyen úriembert aligha lehet találni – gondoltam magamban. A recepcióhoz érve Benjámin elkezdett beszélni.

-         Jó napot.

-         Jó napot.

-         Szabad szobát lehet kapni ebben a hotelben?

-         Igen, még üres szobáink vannak. Egy pillanat megnézem.

-         Egy más melletti szobát szeretnénk kivenni.

-         Sajnálom uram, most néztem meg az adatokat s egy szabad szoba van.

-         Így kérik a szobát.

- Nem kérjük, köszönjük, megnézzük más szállodába.

- Rendben uram, de nem hiszem, hogy más szállodában is kapna szobát, mert tudja, van a konferencia és a legtöbb szobát már lefoglalták.

Felém fordult, de én épp róla gondolkoztam s nem követtem a beszélgetést.

- Neked is jó ez a megoldás?

- Ha neked is jó, akkor nekem is – de nem tudtam, hogy miről is van szó.

- Akkor lefoglaljuk a szobát.

- Egy perc, adom a papírokat.

- Tessék, hogy? Egy szoba, közös ágy, jaj, mibe csöppentem. Szerencsémre magamban gondolkoztam. Tettem mintha elejétől tudtam volna mindent.

Az iratokat már alá is írta mire észhez kaptam.

-         Az inas megmutassa a szobájukat és felviszi a csomagokat az emeletre, a szobájukhoz.

-         Köszönöm, amit értünk tett.

Pár perc elteltével a szobánkba voltunk. Tényleg egy ágy van, úgy ahogy gondoltam. A francba… nem tudtam, hogy mit kezdek a helyzettel.

-         Elmegyek tusolni.

-         Jó, addig rendeljek valami ételt?

-         Igen, rendelhetsz.

-         Mit?

-         Mindegy. –zavaromban csak ennyit tudtam mondani. Elmentem tusolni.

 

A fürdő egy nagy kádból állt, hófehér csempe rakodta padlón egy halványkék szekrény az elegáns kagyló fölött. Minden tökéletes. A tusolóhoz értem. Levettem a ruháimat és belefeküdtem a kellemesen meleg habos vízbe. Milyen rég voltam kádba. El is feledkeztem az érzéséről. Mindezek után jutott eszembe Dávid, a vőlegényem. Vele voltam egy kádba, amikor megkérte a kezem. Azok a régi szép napok. Már nem vagyok naiv, igaz első látásra beleszerettem Dávidba, hisz ő volt az első igaz szerelmem, aki mellett váltam nővé, de most, hogy találkoztam Benjáminnal, már más a helyzetem, merően más. Létezik szerelem első látásra? Azok a gesztenyebarna haj és azok a szemek. Jaj, mi történik velem! Nem, nem szabad Dávidon kívül, más férfira ránéznem. Nem és nem, ismétlés a tudás anya.

-         Itt van az ételek. Mikor leszel kész?

Hirtelen észhez kapok. Szólítanak.

-         Tessék?

-         Gyere, meghozták a rendelést.

-         Megyek. Két percen belül ott vagyok.

Felvettem a tiszta ruhákat, letöröltem a szemfestéket és megfésültem a hajam, majd erőt vettem magamon és kimentem.

-         Mit rendeltél?

-         Hát halat, szalma krumplit, egy kis fokhagymás öntettel.

-         Csak hal van?

-         Nem, gondoltam, hogy nem szereted, ezért rendeltem neked párolt csirkét.

-         Köszi, rendes vagy.

-         Mondtam, hogy ismerj meg.

Elkacagtam magam, amin ő is elmosolyodott.

A vacsora lejárt.

-         Még át kell néznem a szerződést. Holnap lesz az első tárgyalás.

-          Milyen cég?

-         Egy bútor cég, azt hiszem a neve VValdes.

-         Komolyan? Az egy nagyon híres cég!

-         Tudom, épp ezért akarok felkészülni.

-         Mikor végzel?

-         Nem tudom. Miért?

-         Ha akarsz, szeretném, ha eljönnél az édesanyámhoz.

-         Nem, sajnálom. Most ismertük meg egymást s már a szülő.

-         Nem, mint barátnő, félre ne érts, mint egy ismerős.

-         Akkor lehet róla szó. Majd felhívlak.

-         Jó. Most én is elmegyek tusolni.

-         Menj.

Egy órája bent van a kádban. Vajon mit csinál? Pont, mint Dávid. Ő is szeret fürödni. Emlékszek, egyszer egy üzleti tárgyalásra kellett volna, menjünk, s Dávidnak kedve támadt húsz percnél is tovább a kádban lenni, én ellenben, ha fürdésről van szó, öt – hat perc s már kész vagyok. Lehet, hogy megszoktam a tusolást. Az apartmanomban van egy egyszemélyes tusoló, mert nem fér be a kád, abba a kicsi fürdőbe. Miután férjhez mentem, azután lesz egy óriási nagy fürdőm. Valami csörög, a telefonom az. Ez Dávid. Fel kell vegyem, habár nincs most hozzá kedvem.

-         Szia!

-         Szia! Milyen volt az út?

-         Kellemes.

-         Kellemes? Te nem szereted a repülést.

-         Tudom, de sikerült átnéznem az iratokat. Ezért volt kellemes.

-         Holnap ne izgulj. Ma aludt ki magad és holnap egyél sok szénhidrátot. Nyugodj meg és meglátod sikerül meg kötnöd az üzleted.

-         Igen. Sikerülni fog.

Közben Benjámin végzett a fürdéssel.

-         Most mennem kell, drágám.

-         Hova sietsz?

-         Még bele kell a szerződésbe pillantsak le fekvés előtt.

-         Rendben szívem. Szeretlek.

-         Én is. Szia.

-         Szia. Jó éjt!

-         Neked is.

Gyorsan leraktam.

-         Ki volt?

-         Dávid.

-         A barátod.

-         Igen.

Benjámin lefeküdt. Nekem sikerült átnézni a teljes iratot. Ezért a kényelmetlen helyzet ellenére, nyugodt lelkiismerettel tudtam el aludni. De nem voltam biztos a holnapi sikerbe.

Reggel.

-         Jó reggelt!

-         Jó reggelt!

-         Hogy aludtál?

-         Jól. Az ágyamat jobban szeretem, de jól aludtam.

Benjáminnak is szólt a telefonja.

-         Szia.

-         Szia. Miért hívtál?

-         Szeretlek. Azt akarom, hogy tudd.

-         Felejtsük el egymást.

-         Nem. Nem lehet így vége. Szeretlek.

-         Én nem.

Néztem Benjámint. Egyszerre volt zavart és titkolózó. Kiment a fürdőbe. Nem hallottam a beszélgetés folytatását. De, miután visszajött, teljesen meg volt változva. Akkor kezdtem megismerni Benjámin másik titkos oldalát.

-         Ki volt?

-         Semmi közöd hozzá!

-         Elnézést. Ha zavarok, akkor megyek tusolni.

-         Jó. Menj.

Nem tudtam, hogy ki volt, viszont sejtettem, hogy a szerelme lehetett. Sajnos a telefonon keresztül nem hallottam semmit. De nem is érdekelt, addig, amíg Benjámin nem kezdett így viselkedni. Mérges is voltam rá, viszont meg is tudtam érteni. Durva szakítás lehetett. Biztos, hogy nincs túl rajta. Felöltöztem és hamar el akartam indulni a vállalathoz. De mire kimentem Benjámin felszívódott. Se szó se beszéd. Így hamarabb elindultam. Szerencsére kaptam egy taxit. Féltem a bemutatástól, ugyan csináltam már ilyet, de mikor sorra került a projekt, akkor Dávid mindig ott volt mellettem. Már a jelenléte nyugtatott engem, s most ő nincs itt. De sikerült meggyőznöm őket. Háromórai bemutatás, megbeszélés után, egy új időpontot egyeztettem velük. Egyedül is sikerült, félig kész a feladatom. Benjámin, az épület előtti padok egyikén ült. Olvasott egy könyvet. Ahogyan meglátott, egyből felszökött s odajött hozzám, épp amikor kijöttem a hatalmas csillogó üvegajtón

-         Szia.

-         Szia. Hogy ment a megbeszélés?

-         Jól. Csütörtökön újra találkozunk.

-         Remek, addig van még két nap.

-         Igen két nap szabadság. Most hova tovább?

-         Itt van a közelben a Genova utca és azon a házsoron lakik az édesanyám. Menjünk.

-         Jó.

Beültünk az autóba, és egy parkhoz vitt, a bejáratnál ezt a táblát láttam „Parc del Guinardo” ez a felirat díszelgett a bejárat előtt. A park egyszeriben elbűvölt, azok a színek, a növények, ilyen sötétzöld színű fákat nem láttam, de ez nem fa, ez tulajdonképpen nem is tudom, hogy micsoda. Ez is olyan, hogy ismered, láttál már ilyet, de mégsem, tudod a megnevezését. Ez biztosan régi hely, egy részén volt kicsi kövekből összeállított fal, ami egyszerűen elkápráztatott. Gyorsan álhaladtunk a parkon és öt percen belül annál a házánál voltunk,ahol az édesanya lakott. Felcsengettünk.

-         Si? Quién es?

-         Mi madre, mi nombre Benjámin.

-         Vamos, entra.

-         Bueno.

-         Menjünk be.

-         Jó.

-         Tudsz spanyolul?

-         Nem.

-         Majd ha, akarsz, megtanítalak.

-         Jó, lehet, hogy ki fogom használni.

-         Tedd, csak nyugodtan.

-         Rendben.

Bementünk. A ház nem volt túl nagy, de ez nem is baj. Kopott volt a fal, az előszoba sötét volt, egy ablak sem volt a szűk folyosón, csak egy fehéren kopott rozoga lépcső, tündöklött a háttérben. S még egy virág a lépcső alján álldogált egymagában enyhén kiszáradva. De ez láthatólag Benjáminnak fel sem tűnt. Már megszokta.

 

-         Szia!

-         Szia, kincsem. Hogy vagy? Rég nem találkoztunk.

-         Jól vagyok anya. Minden rendben.

-         S te ki vagy?

-         Jó napot asszonyom. Aliznak hívnak.

-         Örvendek, én Mária vagyok.

-         Ne álljunk az ajtóba. Gyertek beljebb.

-         Köszönöm.

-         Tudtam, hogy a napokban meg fogsz látogatni, ezért készítettem csokis mákos diós kiflit.

-         Tessék, vegyetek!

-         Köszönöm.

-         Nem kellett volna, fáradj anya.

-         Ez nem fáradság.

-         Mi van veled? Mesélj?

-         Nincs semmi.

-         Elnézést, de kimehetek a mosdóba?

-         Hát persze, a jobb ajtón menj be.

-         Na, Aliz elment. Mesélj, igazából mi van veled.

-         Nincs semmi.

-         Kérlek? Velem megoszthatsz bármit, én, nem ítéllek el. Kristóf?

-         Nem akarok róla beszélni.

Ezt már hallottam. Kristóf, ki az a Kristóf?

-         Rendben. Az apád és a testvéred? Tudsz róluk valamit?

-         Igen. Az üzlet jól megy. Megnyertek valami pályázatot és most tovább fejlesztik a céget.

-         Dáviddal beszéltél – e?

-         Nem. Ne is kérdezz ilyet. Te is tudod, hogy mi már nyolc éve nem beszéltünk egymással.

-         Sajnos tudom. De, akárhányszor jössz, ezt meg fogom kérdezni. Szeretném, ha megjavulna a kapcsolatod a bátyáddal.

-         Igen, én is szeretném. De ez sajnos nem fog bekövetkezni.

-         Tudom.

Én csendben hallgatóztam. Nem akartam félbeszakítani a beszélgetést. A téma megszakadt. Hirtelen Benjámin megszólított.

-         Aliz ne álldogálj ott. Gyere és csatlakozz hozzánk.

-         Elnézést kérek, csak nem akartam félbeszakítani a beszélgetést.

-         Aranyom, nem szakítottál volna semmit félbe.

-         Köszönöm, hogy ezt mondja.

-         Mi most megyünk.

-         Máris mentek? Hisz, csak most érkeztetek meg.

-         Igen, anya. Már egy órája itt lábatlankodunk. Most megyünk, de még két hétig itt leszek s még meg foglak látogatni.

-         Elnézést, elkérhetem ezt a receptet?

-         Természetesen, de csak annak készítsd el, akinek igazán fontos vagy, s aki neked is igazán fontos.

-         Ígérem.

-         Egy pillanat. Bemegyek a szobába és készítek egy másolatot a receptből.

-         Az interneten nincs meg?

-         Nem Aliz.

-         Miért? A neten minden fent van.

-         Igen, csak a házilag készített ételek, desszertek nincsenek fenn.

-         Anyud készítette?

-         Hát nem teljesen. Anya, a bátyám és én, amikor még kicsik voltunk.

-         Á, értem egy titkos családi recept.

-         Igen.

-         Tessék lányom. Itt is van.

-         Köszönöm. Értékelem, hogy ide adta nekem. Tudom, hogy családi recept.

-         Köszönöm. De tudod, csak annak, aki igazán fontos neked.

-         Szia.

-         Szia.

Mielőtt visszamentünk a szállodába, a parkban voltunk. Megettünk egy fagyit és Benjámin közben győzködött, hogy itt együnk egy közeli kis étteremben. Elmesélte, hogy a családja még kis korában minden év egy nyári hónapját Barcelonában töltötte, abban a lakásban lakott, mint most az anya és ahova el fog vinni galíciai halat enni, ott ettek minden nap.

-         Ez finom.

-         Mindig ezt rendelek.

-         Igazad volt. Ezt nem lehet kihagyni.

-         Mesélj magadról?

-         Te is ne kezd.

-         De léci? Például ki az a Kristóf?

-         Kristóf, egy régi ismerősöm, aki átvert.

-         Átvert? Mit csinált?

-         Nem akarok róla beszélni. Együnk, majd menjünk vissza a szállodába.

-         Jó.

Megemlítettem Kristófot s furán kezdett viselkedni. Addig nevettünk s most, most neki mindentől elment a kedve. Nekem is rossz hangulatom támadt. Az este hátra lévő részében, csak hallgattunk. Ő sem szólt s nekem a bűntudat miatt nem akartam hozzá szólni. Vajon ki az a Kristóf?

-         Menjünk?

-         Igen.

-         Megyek fizetni!

-         Jó, addig belépek a mosdóba.

-         Rendben.

Bementem a mosdóba, de hamar végeztem, épp megigazítottam a sminkemet. Benjámin háttal volt fordulva, épp fizetett, amikor megszólalt a telefonja.

-         Szia.

-         Szia. Ne hari a reggeli miatt.

-         Nem haragszom. Átgondoltam. Két hét múlva haza menyek, és akkor felhívlak.

-         Nem jó, szerelmem, én minden nap fel akarlak hívni. Hiányzol.

-         Talán te is. De, gondoljuk át a helyzetet. Majd beszélünk.

-         Drágám, ne rakd le.

-         Mit akarsz?

-         Szeretlek. Mond ki te is.

-         Még nem vagyok kész. Majd beszélünk. Mennem kell.

Nem mondtam semmit. Tudtam, hogy a szerelmével beszélhetett. Olyan szavakat használt, amivel erre lehetett következtetni.

-         Mehetünk?

-         Igen.

A szállodai szobában is fagyos volt a hangulat köztünk. Jéghideg, de a kíváncsiság az élete iránt nem hagyott nyugodni. A nap óta három hét telt el. Benjáminnal csak kétszer találkoztam. Ő egy héttel később jött vissza, mint én. Ott sokat beszéltünk, mindenről, sport, pénz, házasság, ő volt az egyetlen, akivel tudtam beszélni a félelmeimről. Arról, hogy felemészt a munka, hogy Dávid miatt csinálom mindezt, hogy feleljek meg neki és az apjának. Sokat beszélgettünk Dávidról. Az igaz, hogy nem ismeri, de nagyon jó tanácsokat tudott adni. Meghívtam az esküvőre. Tudom, hogy fura, de én egy ilyen fura alak vagyok. Ez vicces, kedves naplom nemde? Hisz ezt Benjámin mondta a reptéren. Azok voltak a régi szép napok.

-         Szívem?

-         Igen drágám?

-         Nem láttad a fekete ingemet? Mindjárt elkések a megbeszélésről!

-         Itt van az ágyon. Már elé vettem.

-         Na, végre. Köszi, ez az ing mindig szerencsét hoz, úgy ahogyan te is drágám.

-         El fogsz késni. Menj.

-         Jó.

Megpuszilt. Az első pillanat volt, amikor nem éreztem semmit. Hirtelen én is megijedtem. Mi történik velem?

Egy apartman negyedik emeletén.

-         Hazajöttem.

-         Szia. De jó, hogy itt vagy!

-         Vége a kongresszusnak, most már leülhetünk beszélgetni.

-         Jó beszéljünk, csak előbb felhívom a főnököt, hogy nem tudok a megbeszélésen részt venni.

-         Rendben.

Egy szép éjszaka volt…

-         Igen?

-         Jó estét! Kristóf vagyok.

-         Szia! Miért hívtál?

-         Azért mert ma nem tudok elmenni a megbeszélésre.

-         Ne csináld. Pont most, két hónap van, élvezzük ki.

-         Majd holnap a cégnél beszélünk.

-         Kristóf. Gyere léci el. Lefoglaltam egy lakosztályt.

-         Most nem tudok, már mondtam.

-         Megjött a barátod?

-         Igen. Holnap megbeszéljük az estét.

-         Jó. Rendben. Szia.

-         Ne haragudj!

De a főnök már javában haragudott.

-         Mire ne haragudjon?

-         Hát arra, hogy ma cserbenhagytam.

-         Értem.

-         Szeretlek.

-         Megcsaltál!

-         Igen, tévedtem, de szeretlek.

-         Aki szeret, az nem csalja meg a másikat.

-         Bocsánat. Térdepeljek le?

-         Ne. Félek.

-         Ne félj. Amióta megláttalak, azóta szeretlek.

-         Tudom.

-         Akkor mond ki.

-         Nem tudom. Még senkinek sem mondtam. Kérlek, ne erőltesd, mert hazudnék.

-         Jó. Megbocsájtasz?

-         Igen. Menjünk lefeküdni?

-         Lefeküdni?

-         Nem abban az értelemben.

-         Miért? Melyik értelemben?

-         Te is tudod. Nincs kedvem hozzá. Csak hozzád szeretnénk bújni, úgy, mint régen. Akkor volt bonyolult a kapcsolatunk.

-         Akkor nem.

Örökké ezt csinálja velem, megcsal, szakítunk, majd két – három hét nélküle, amikor kezd ráébredni, hogy hiányzom neki, hogy szeret, ilyenkor fűt fát ígérget, hát visszafogadom s rá egy napra, amikor már újra összeköltöztünk, újra egy ágyon osztozunk meg, s újra megcsal. Most éppen a vadonatúj főnökével. Már meguntam. Szól a telefonom, a legszebb s legjobb énekes hangján.

Homokba írtuk azt a szót…

-         Igen?

-         Szia, Aliz vagyok.

-         Szia!

-         Segíthetek valamiben?

-         Szeretnénk találkozni újra.

-         Hol? Mikor?

-         Holnap, 3, központi kávézó előtt.

-         Jó.

-         Köszönöm.

-         Majd holnap.

-         Igen holnap. Szia.

-         Szia.

-         Jó éjsz… de már a lány lerakta a telefont.

-         Ki volt?

-         Aliz!

-         Ki az, az Aliz?

-         Egy lány. Ne légy féltékeny.

-         Van okom rá?

-         Nincs.

-         De lehet mi? Tudom, hogy volt nővel is kapcsolatod.

-         És akkor mi van. Nem veled élek együtt?

-         De igen.

-         Akkor ne szólj.

-         Édesanyád, hogy van?

-         Üdvözöl.

-         Kár, hogy nem mehettem veled. Nagyon szeretem őt.

-         Ő is szeret téged. Majd egy hónap múlva elmegyünk együtt.

-         Csinál, olyan sütit is?

-         Biztosan.

-         Az nagyon finom lesz.

-         Jössz?

-         Igen. Mindjárt, csak elintézek egy telefont.

-         Rendben.

Egy szép éjszaka volt…

-         Szia.

-         Szia. Ne haragudj.

-         Meggondoltad magad?

-         Nem. Ma nem tudok mellőle elszabadulni.

-         Miért hívtál?

-         Holnap, egy órával korábban megyek be a céghez. Az irodádban megvárlak.

-         Jó. Holnap találkozunk.

-         Igen holnap. Szia.

Közben Benjámin, ott állt a szobaajtóban és kihallgatta a beszélgetést. Tudta, hogy állítólagos szerelme újra megcsalja. Amíg Kristóf megfordult, addig Benjámin az ágyban volt. Tetette, hogy alszik. Nem akart beszélgetni vele. Ezek után végképp nem. Várta a másnapot, hogy láthassa ismét Alizt. Hiányzott számára.

Másnap Kristóf nem akart felkelni, meggyőzte Benjámint is, hogy az ágyban reggelizzenek. Hat körül járt az idő. Benjámin a szerkesztőségbe nyolcra megy be, míg a szerelme a céghez, csak kilencre. Kezdtek beszélgetni.

-         Milyen az új munka?

-         Tűrhető. Milyen volt a kirándulás?

-         Az nem kirándulás volt, hanem munka.

-         Mit csinálsz ma?

-         Dolgozok. Miért?

-         Hát, arra gondoltam, hogy ebédeljünk együtt?

-         Az ma nem megoldható, mert egy üzleti ebédre kell, menjek.

-         Üzleti ebéd? Hisz te újságíró vagy.

-         Attól még kell egy másik lap dolgozójával kell, ebédeljek.

-         Jóképű?

-         Nem férfi.

-         Nő?

-         Igen.

-         Akkor jó. Nem félek, hogy egy nő miatt hagynál el. Megesküdtél nekem, hogy nem csalsz meg.

-         Te megcsalhatsz?

-         Nem csallak meg, már megkomolyodtam.

-         Azt hiszem, hogy megcsal. Van okom rá, hogy így gondoljam?

-         Nincs.

-         Hallottam, hogy tegnap este…

-         Mi tegnap este? Mi?

-         Semmi.

Benjámin lehajtotta a fejét, mire Kristóf megcsapta. Felmérgelődött, hogy Benjámin gyanakszik. Ok nélkül senki nem támad. Legjobb védekezés a támad alapon csapta meg.

-         Ezt mire kaptam?

-         A semmire.

-         Tűnj el innen.

-         Nem. Te sem fogsz eltűnni innen, ha haza jövök, itt fogsz engem várni. Vacsorával s egy bocsánatkérő csokor virággal. Megérteted?

-         Igen.

-         Na, szia. Elmentem.

-         Szia!