"És mi mégis itt vagyunk"

             Olvasom,most már évek óta,  a szatmári Kölcsey Ferenc liceum udvar felőli falán az öles betükkel kiirt szöveget. Ott áll a szöveg  minden véndiák -találkozó alkalmával. És el gondolkodom: kinek is szól a szöveg, és hogy ez csak alkalomra szól, a véndiák -találkozó egy-két napjára? Nekünk szól, akik mégis itt vagyunk az év, az évtizedek,  akár fél évszázad minden napján ?Nem tudom eldönteni , hogy kinek szól Mert a legbüszkébbek, az egykor disszidált, emigrált, kitelepült, azóta  már távolba szakadt hazánkfiaivá szelidült, évente néhány napra  hazalátogató volt honfitársaim.

             Magunkra , itthon maradottokra gondolok. Tudom, hogy Páskándi , Kocsis István miért  cserélt hazát. Szilágyi Domokost mi  kergette a halálba, és Viski Árpád, hol és hogyan végezte. De nem tudom, és nem akarom megérteni, a többi ezret , tizezreket. Mindenkit üldöztek, mindenkit be akartak szervezni, mindegyikük ellenálló volt, politikai üldözött volt? Vagy mindegyiknek  agyi kapacitása, vagy karjának ereje többre volt hivatott? Bátrak voltak ,  vagy gyávák? Mert mikor hazajönnek, nagyon bátrak, nagyon szókimondóak, nagyon magasra állitják a mércét-- nekünk-- az emberi és nemzetiségi jogaink követelését illetően-- aztán elmennek.

 _______________

               Lányomat, a jóeredménnyel végzett érettségi  útán, román tanárnője megkérdezte:"Hova akarsz felvételezni kislányom?"--"Jogra"--válaszolta.A tanárnő elképedt :Ezzel a névvel?

                Aztán lányom felvételizett a szomszéd város tanárképző főiskolájára.A felvételi bizottság ott helyben megdicsérte jó feleletét. Mosolyogva , boldogan jött ki a felvételiről. Szinte biztosra vettük a bejutást. Néhány nap mulva fel utaztunk ,megtudni az eredményt. Hideg zuhany!A felvételi nem sikerült. Eltört a mécses .  Lányom zokogva sirt.Nem  győztük vigasztalni. Egy helybéli anyuka világositott fel bennünket: Azért nem sikerült mert fel kellett venni  az egész, kézi,- és kosárlabda  csapatot. --Nézzék csak , azok a lányok, akik ott viháncolnak, a sikerüket hozó lista előtt.

--De hisz ezek nem is voltak felvételizni--fakadt ki lányom, és keserű sirás rázta.

És mi még is itt vagyunk!

Még abban az évben sikeresen felvételizett Kolozsváron

__________________

               Fiam , gyerekkora óta háromnyelvü, Nyolc elemi osztályt német nyelven tanult, a kilencediket meg a tizediket román nyelven, majd a Kölcsey Ferenc liceumban, magyarul érettségizett. Első nekifutásra  Kolozsváron a filológián nem sikerült bejutnia. A következő évben  Temesváron, jó  eredménnyel , bejutott. Bentlakást nem kapott. Már az első félévben  egyik profeszora , könyvnyi német nyelvű történelmi szöveget nyomott a kezébe:Ezt forditsd le fiam. A fiú nekigyürkőzött, és éjjel nappal  forditott, közben vádorcigány módjára , hol itt , hol ott volt ágyrajáró, -- egy alkalommal még szuterén szobába  is lakott,  ott birkózott a régies nyelvjárásban, gót betűkkel írt szöveggel. Három hónap után kapott bentlakást .Húsz négyzetmétern öt diák.Mikor meglátogattam , első szavam az volt : gettó! Fiam egyetértően bólintott. És mi mégis itt vagyunk!

                Harmadéves korában csoporttársai kérdezték tőle :Olvastad X profeszor könyvét? Fiam hamar elolvasta. A könyv egyharmada  az ő forditása volt egy az egyben. Mikor végzett a tanügyben kapott állást. Hat hónap után elvitték katonának , a szomszéd városba.

                 Három hét katonaság után  tömeges ételmérgezés  a kaszárnyában. Ő aznap reggel nem evett mert gyanusnak találta  az enni valót. Meguszta. Ám negyvenhét  katona került a a nagybányai és a  felsőbányai korházakba. A média azonnal lereagálta az esetet: Az első tudósitások, (pro tv magán) még a valóságos helyzetet tükrözték,  ám a későbbiek erősen kozmetikázottak voltak -- úgy állitották be , hogy a szakácsok , nem tartották be a higiéniai szabályokat, vagyis nem mostak kezet.Megkérdeztem egy jónevű belgyogyász ismerősömet, mennyi kosz kell ahhoz , hogy negyvenhét ép egészéges  életerős, embert megmérgezzenek. ( katonai orvosok  vizsgálták  bevonulásuk alkalmával)Pontos  mennyiséget  nem tudok mondani , de az biztos , hogy egy tucat  utcaseprő keze sem lehet olyan piszkos-- munka közben-- hogy ennyi fiatalembernek ártsanak, a szakácsnak meg még kevésbé. Ugyhogy kacsa az egész. És mi mégis itt vagyunk.

_____________________

              Apám egyszerű cipész mester volt. Hat -hét nyelven beszélt egy bizonyos szinten .Zsidó  mesternél tanult, és dolgozott négy és fél évig Bukarestben katonáskodott  négy évig, majd a háboruban Kijev és München között "ingázott" , hol biciklivel , hol gyalog, hol előre , hol  meg hátra. De megjárta Szerbiát is. A legbüszkébb mégis arra volt , hogy a háborúban nem ölt embert.

              Aki a nyelv tudása  iránt érdeklődött ,annak azt mondta , hogy akadémián tanult , Sztalin Jóska meg Hitler Dolfi voltak a profeszorai, Tito meg a tanár segéd. Talán ebből kifolyólag " bugyborékolok" én is három nyelven.Emlékszem gyermekkoromban mennyire szégyeltem magam  apám társaságában amikor a zsidó kereskedővel  héberül beszélt , Dragovics bácsival szerbül , és mindenkivel úgy ahogy a beszélgető partner  jobban tudott. Később szinte a hideg rázott , ha arra gondoltam , hogy az én gyermekeim, kevesebb nyelvet fognak ismerni mint én , apámról nem is beszélve.

              Igy aztán kisebbik lányomat is német iskolába irattam .Ha valaki azt hiszi , hogy ez egyszerű dolog volt 1989 szeptemberében , hát az bizony nagyot téved. Amikor először jelentkeztünk beiratkozásra , akkor nem volt ott az a tanitónéni , akinek joga lett volna beirní a gyereket. Második alkalommal a tanitónéni csak az igazgatónő   engedélyével irhatott be bárkit is.Az viszont nem volt ott! Harmadik alkalommal német származásomat kellett volna  igazolnom. Erre gy kicsit felháborodva , azt találtam mondani , hogy akkor nem iratom sehova , majd megtanitom a gyereket annyira , amennyit  ebben az országba tudni kell .Megfagyott körülöttem a levegő, a tanitónéni elrohant,  és rövid idő után , hivattak az igazgatóságra, ahol éppen értekezlet volt , mert másnap kezdődött a tanitás. Az igazgatónő kihúzta magát az asztalfőn, és feltette nekem a kérdést:Ön német származásu?-- Mondtam ,hogy  nem -- és felsoroltam öt-hat román nevet-- a már beirottak közül. Ezek után fel hivtam figyelmét  a valószinüség számitásra--igénybe veheti a jelenlévő matematika tanár kolléga segitségét is-- mennyi a valószinűsége a román nevű gyerekek német származásának. Néhány nevet ismertem . Párttitkárok , igazgatók gyerekei voltak. Majd szerényen  hozzá tettem :Ebben a hazában  eredeti "Echter Deutsch!, nem igen volt , hanem szászok, svábok, cippcerek...

               Egymásra néztek -- lehet hülyének véltek-- majd beírták a gyereket. Ezidőtájt , barátok, ismerősök  sokan feltették a kérdést: Te is dobbantani akarsz? És mi mégis itt vagyunk.

               A negyvenéves érettségi találkozón, mindenki elmondta a hatásos szöveget: Egy gyermekünk  van, de kint él Franciaországban, -bankban dolgozik... Két gyermekünk van , az egyik Kanadában , a másik Kaliforniában él,  jól megy soruk, unokánk nincs , ötévenként látjuk egymást... Én rám is rám került a sor: Három gyermekem van , mindhárom egyetemet végzett, két lányomtól egy kisfiu és egy kislány unokám,van és itt élünk mindannyian, szülővárosunkban Szatmárnémetiben , még akkor is ha nem megy olyan jól a sorunk.