A férfi nem volt egy hagyományos ember. Körülötte mindig történt valami, jó is rossz is, de inkább az utóbbi. A sorsának hajója állandóan hullámhegyeken és völgyeken bucskázott. Egy idő után nem harcolt az elemekkel, csak hagyta, hogy sodródjon az árral. Rájött, hogy sokkal erősebbek az életét irányító erők, minthogy küzdjön ellenük. Olyan lett, mint aki kívülről szemléli önmagát, mintha nem is az ő léte lenne.

Egy ideig kereste a másik felét, de igazán nem találta meg. Olyan nők kerültek az útjába, akikben előbb-utóbb csalódott, csak kihasználták, összegyűrték és eldobták. Első házassága, maga volt a téboly, tele útvesztőkkel, csapdákkal, hamissággal. Amikor kilépett belőle, azt hitte, hogy végre szabad, de tévedett. Ő is beigazolta, hogy az ember mindig elköveti ugyanazt a hibát újra és újra. A második újrakezdése jónak indult, de egy idő után visszaköszöntek az előző kísértő árnyai. Megint itt állt kiüresedve, de közben elszálltak felette az évek, már nem volt ereje újrakezdeni. Életének egyetlen értelme az öregkorára született lánya lett. Ő tartotta benne a lelket, úgy érezte, hogy csak miatta viseli el a szürke hétköznapokat.

Soha nem tudta jól kifejezni a gondolatait. Ami megfogalmazódott benne odabent, mire szavakká váltak, már nem voltak ugyanazok. Ezért sokszor inkább megbénította saját nyelvét. Egy idő után inkább leírta a gondolatait. Az írás lassan szenvedélyévé vált, egy mentsvárrá, amihez mindig fordulhatott, ha belső csendre volt szüksége. Könnyebb volt elviselni mindent, ha kiírhatta magából. Gyűltek a gondolatok a titkos mappában. Könnyen írt, gördültek le a szavak a szívéről.

Időközben lett egy másik kedvence, ami mögé el lehetett bújni, és ez volt a világháló. Falta a sok információt, minden érdekelte. Talált hozzá hasonló, íráskényszerrel megáldottakat, szívesen olvasta őket. Egyszer aztán erőt vett magán és kezdte feltöltögetni az írásait. Mivel jó visszajelzést kapott, egyre jobban felbátorodott. Belépett közösségekbe, aktív taggá vált. Egy hölgy írásai különösen megragadták, mert lelki rokonságot érzett a sorai mögött. A nő profi újságíró volt, úgy érezte, hogy a lába nyomába sem léphet. De egy napon megkereste őt a soraival és az egekig magasztalta az írásait. Azonnal válaszolt. Nem tellett bele sok idő és már napi levelezésben voltak, egyenlőre csak egymás írásait elemezve. Ezután következtek a fokozatok: fényképcsere, lakcímcsere, a napi életük kis titkai, empátia, szimpátia. Észre sem vették és már a burkolt, majd nyílt szenvedélyeknél tartottak. A férfi soha sem gondolta volna magáról, hogy kis villogó szíveket fog küldözgetni, romantikus filmekről fog fecsegni, élete legintimebb titkait fogja megosztani bárkivel is. Pedig így történt, egyre elvakultabb szenvedély alakult ki közöttük. Soha nem érzett ilyet, hogy ennyire megértik, ennyire szeretik. Egyre csak az dobogott az agyában, hogy itt az utolsó esély az igaz szerelemre. Talán még nem annyira öreg, hogy ne kezdhetné újra. Jár neki is a boldogság az utolsó évekre. Naponta, már többször váltottak levelet, egymás rabjaivá váltak, lelkük egybeforrt. Már személyes találkozást terveztek, ami eddig a nagy távolság miatt akadályokba ütközött. De üzeneteikben már a közös jövőt tervezgették. Eddig minden szépen alakult, a férfi végső elhatározásra jutott, döntött és készülődött kilépni, és mindent maga mögött hagyni. De ekkor történt valami. A nő a következő levelében arról írt, hogyan képzeli el a férfit maga mellett. Legyen mindig jól ápolt, a harminc éve dédelgetett szakállát vágja le, a lófarokba kötött hajával együtt. És így tovább három oldalon keresztül sorolva a további szabályokat. Ledöbbent és egy pillanat alatt kijózanodott. Gyűlölte, ha egy kapcsolatban az egyik fél a saját igénye szerint kívánja átalakítani a másikat. Mindenkit olyannak szeretünk amilyen, a hibáival együtt. Megnyomorít egy kapcsolatot, ha valamelyik félnek alkalmazkodni kell. Körülnézett maga körül. Olyan volt ez, mint mikor az alkoholista másnap kijózanodik, vagy a narkós visszatér az életbe, még egyszer utoljára. Rádöbbent, hogy csak egy jól előkészített csapdába lépett. Annyira elvakult volt, hogy nem vette észre, hogy egy „Feketeözvegy” hálójába sétált, akinek csak arra kellett, hogy megédesítse a saját napjait, és miután végzett, halálos mérget fecskendezett volna a vérébe. Szégyellte a hiúságát, az önzését.

A lánya jött be a szobába, odaszaladt és megölelte, mintha érezte volna, hogy erre van szüksége a teljes kitisztuláshoz.

Még aznap este írt egy búcsúlevelet.

Másnap, amikor felébredt, már más szemmel nézte az őt körülvevő világot, érezte, jól döntött.