Ködmadár

Ezen az északi tengerparton gyakran volt köd, és a halászfalu lakói pontosan tudták, hogy miért. A ködmadár hozza magával a rossz időt! Igazság szerint még senki sem látta, de tudták róla, hogy milyen. Először is, nagy, legalább akkora, mint egy albatrosz – el sem lehet képzelni, hogy egy ködmadár apró legyen. A tolla szürke, a hátán sötétebb, a hasán világosabb, és nesztelenül repül. Ahol megjelenik, ott váratlanul leszáll a köd.

Ismerjük el, hogy ez a leírás nem túl kreatív, de mit lehet tenni, egy ködmadarat senki sem képzelhet el fecsegő, tarka papagájnak. Persze kitalálhattak volna a nesztelen szürkeségnél többet is, mondjuk három szárnyat, vagy egy görbe szarvat a homlokán – sajnos ebben a halászfaluban csupa egyszerű és földhözragadt ember élt, akik sosem hallottak az olyan fontos tudományokról, mint a kriptozoológia. Nincs is annál nevetségesebb, mint amikor felnőtt emberek mesebeli állatokban hisznek.

A ködmadár egészen más, senki nem tagadhatja, hogy van ilyen, hiszen most is mekkora a köd. Belesüppednek a házak, mint nagy dunyhákba vagy paplanokba, és az emberek ki sem lépnek az utcára, ha nem muszáj.

Néha felbukkan egy-egy furcsa idegen, kivesz egy szobát az egyetlen panzióban, és naphosszat bolyong a tengerparton. A képe olyan savanyú, hogy eddig csak a vén Kásia merte megszólítani; azt kérdezte nagy bölcsen, hogy mit keres? Borostyánt, felelte a látogató szokatlan élénkséggel, nem bánom, ha egészen kicsi, az se baj, ha nem vihetem magammal, csak én szeretném megtalálni. Kásia anyó szomorúan ingatta a fejét. Errefelé nem laknak ilyen állatok. Az emberek is csak a vodkát döntik magukba. – A látogató megköszönte az értékes felvilágosítást, és eldöntötte magában, hogy a polyák mámi biztosan bolond-

Róla se gondoltak mást, amikor kiderült, hogy rissz-rossz verstöredékekkel tömi meg a panzió egyetlen papírkosarát. Így jár az, aki prózában írna szimfóniát a ködről.

Kezdő poéták kivételével mindenkinek elege volt már az időjárásból, és fűt-fát megkérdeztek, hogyan lehetne elkergetni a ködmadarat. A doktorok Xanaxot vagy Rivotrilt javasoltak, de a boszorkányok és a javasemberek sem tudtak segíteni. Emberemlékezet óta itt él a ködmadár, aztán miért menne el, amikor ő is szereti a hazáját? A halászok csak annyit mondtak, ők is emberemlékezet óta szeretnék, hogy az időnek ne legyen járása, és tovább érdeklődtek mindenféle fórumon, ahol értettek a ködösítéshez. Ügyköd, Köpköd és Röpköd ködügyi tanácsosok elejtett célzásaiból azt vették ki, hogy vannak olyan lányok, akik jó pénzért mindenre képesek; szükség esetén akár a ködmadarat is elcsábítják. Szöget ütött ez a halászok fejébe, mert ők még sosem hallottak arról, hogy valaki pénzt kérjen azért, amit ingyen is lehet. Egyáltalán, mire jó a pénz? Úgy hírlik, nem boldogít. Bizonyos hölgyek azonban megüzenték, ez nem akadály, életük álma, hogy minél boldogtalanabbak legyenek, minél hamarabb. Csak annyit szerettek volna tudni, biztos-e, hogy az illető madár egy ködkakas?

Ki tudja ezt a ködmadárnál, ha még nem látta senki? Leszczinski persze ezt is jobban tudta. Kakas csak a baromfiudvaron van, a ködmadár hím vagy nőstény. – Mi a tücsök, tiltakozott Wodek, én még sosem hallottam olyat, hogy nőstény madár. Tyúk lesz az, vagy semmi sem. – Leszczinski vitatkozni kezdett: A tyúk nem más, mint öreg csirke, de levesfőzéshez még megfelel hétköznapon. – Hogyne lenne Ködkakas, vágott vissza Wodek, pulykakakas is van, meg pávakakas. – Egy darabig rágták a gumicsontot, aztán a tanító elmagyarázta nekik, hogy a ködmadár csakis hímnemű lehet. Láttatok már valaha ködfészekben ködtojást? – tette fel a szónoki kérdést. Na ugye, hogy nincs ködszaporulat. Évről évre ugyanannyi, hogy vinné el az ördög a svédekhez, vagy ahová gondoljátok.

Miután ezt a fontos kérdést sikeresen eldöntötték, megállapodtak Jagustinkával, hogy méltányos díjazás ellenében, khm, megpróbálja a lehetetlent. Jagustinka percnyi pontossággal érkezett meg Gdyniából, teljes védőfelszerelésben. A halászok alaposan megbámulták, különösen a harisnyáját, amely ugyanolyan volt, mint a makrélafogó háló. A hölgy alaposan kitette az árut a placcra, de nem történt baj, mert gondosan elzárták a borjakat. Legyen elég az anyjuk tőgye – a borjak bele is nyugodtak, de a halászok nagyon megtapogatták volna, már csak azért, hogy megállapítják, igazi-e vagy csak szilícium.

Jagustinka tette-vette magát, az ősi mesterség valamennyi fortélyával megpróbálkozott – en pleine des pécheurs, akik nyálcsorgatva nézték az előadást. Minden hiába, a köd nem akart eloszlani – sőt mintha gúnyos nevetést hallottak volna a tengerparti erdősávból, amit lengyel szokás szerint körülkerítettek és bezártak, azzal a megfontolással, hogy határterület és veszély.

Úgy látszik, mégsem macsókakas az a tollas, ha ez a látvány sem indítja be.

Kásia anyó most is ott sertepertélt, és egyszer csak nem bírta tovább. Ejh, mit értetek ti a csábításhoz! Amikor én fiatal voltam – de mit részletezzem, tán nincs itt senki, aki emlékezne még azokra a szexcsatákra? Megmutatom én ennek a cafkának, hogyan kell jól csinálni – és mielőtt bárki is lefoghatta volna, a nyakába kapta a szoknyáját.

Vakuljak meg, ha odanézek, kiáltotta Wodek, és el is fordult látványosan, de a ködmadár nem volt ilyen fürge. Bizony, meglátta, amit nem kellett volna, be egészen a Kásia veséjéig – egyet jajdult, és máris tovaröppent a nagy, szürke szárnyain.

Emberek, mondta Leszczinski, úgy nézem, nyugdíjba tehetjük a paraplét meg a viharkabátokat.

Néha jól jönne egy kis ködösítés, de nincs az a mézesmadzag, amivel vissza lehetne csalogatni a ködmadarat.