Dr. William miután felfrissítette magát a hosszú út után, Hunt százados, és a két katona kíséretében a laboratóriumba indult. A doktor már nagyon izgatott volt, milyen újdonságok várnak rá ezen a bolygón. A létesítmény a katonai rendszerrel együtt működött, így a bázishoz közel helyezkedett el. A katonák csak a bejáratig kísérték a doktort, majd a bázisra indultak tovább. William, ahogy belépett az ajtón egy fiatal srác fogadta kitörő örömmel.

- Isten hozta a Ragnaron professzor úr. Én James Gordon vagyok. Az ön tanítványa voltam a Földön, az első szemeszterben. Biztos emlékszik rám. - A doktor nem volt felkészülve ilyen fogadtatásra, és a fiú sem volt ismerős számára.

- Sajnálom, de nem rémlik. Rengeteg diákkal találkozom naponta. - próbált fogadkozni.

- Én voltam az, aki felrobbantotta az iskolai geoscant gyakorlaton. - erősködött az ifjú James.

- Így már pontosan tudom ki maga! Én rúgtam ki. Hogy kerül ide?

- Dr. Morgen asszisztense vagyok. Ő a kutatás vezető. Rengeteg érdekes dolgot találtunk a bolygón.

- Hányadik kolóniával jött James?

- A harmadikkal uram. A doktornővel együtt.

- Azt hittem megválogatják ki az, aki ide jöhet.

- Mégis maga előtt érkeztem négy hónappal. Megérkeztünk. - Egy ajtón nyitott be James, majd követte a doktor, aki még mindig a fiú utolsó mondatának hatása alatt állt. A fiatal asszisztens, tudomást sem véve róla folytatta.

- Az egyik szektorban építkezéseket rendelt el a helyőrség, de valami gubanc volt. Minket rendeltek ki. - william is elkezdett bemosakodni, és tovább hallgatta a fiút. - A munkagépek csurom véresek voltak. Mindenki a gödör fölött állt. Mikor oda értünk, láttuk, hogy a gödör aljában áll a vér. Lementünk teljes felszerelésben. Gondolhatja. Mikor leértünk nem láttunk semmit. Mint ha bele öntötték volna a vért. Végeztünk bio-scant a terület fölött, és szerves anyagot mutatott ki. Nem tudtuk meghatározni mi az, de ásni kezdtünk kézzel. Majd rájöttünk mi is vérzett a gödörben. - fejezte be sejtelmes mosollyal az ifjú asszisztens.

- Mi volt az? - Kérdezte a doki.

- A plejádok azt felelték erre, hogy a bolygó.

- A bolygó? Úgy érti, vérzett?

- A bolygó él. Hát elhoztunk néhány építő követ. - Felelte titokzatosan James, majd egy steril szobába léptek, ahol a tudósok dolgoztak. James elsietett, közben William szemügyre vette a munkálatokat.

- Üdvözlöm Dr. William. Julia Morgen vagyok, a központ vezetője. - Nyújtotta a kezét a nő. A maszk mögött is látszottak bájos vonásai, és a barna fürtjei.

- Mik ezek doktornő?

- A Ragnari kövek, de mi csak vérző köveknek hívjuk őket. - Felelte a nő.

- Hát ezek véreztek a gödör alján? Mit tudnak róluk?

-  A kövek burkolata valódi kő. Leginkább a bazaltra hasonlít. Alatta viszont egy húsos hártya védi a belső szerveket. Belső hőmérsékletük 38 és 40℃ között állandósul. Agynak nem találtuk nyomát. A külső ingerekre valahogy mégis reagál. Az egyetlen, amit felismertünk az a szív. Úgy tűnik, a felületén keresztül lélegzik, vagy legalábbis itt történhet a gázcsere. A vérébe a védőhártyán keresztül kerül az oxigén, bár több méter mélyen is találtunk ilyen köveket, tehát a légzési szükségletei komoly kérdéseket vetnek fel. A kiválasztást, a táplálék felvételt nem tudjuk, hogyan fedezhetik, hiszen se szájnyílásra utaló nyomokat nem találtunk sem végbélszerű nyílást. Csak sejtjük, hogy ezek is a felületükön keresztül történhet. A szaporodásukra viszont ötletünk sincs. Sem ivarszervek, sem hormonok, semmi nem utal a szaporodásukra. - A doktor kézbe vett egy követ, mely éppen illeszkedik a tenyerébe.

- Meleg. És mint ha érezném, hogy pulzál. Mennyit találtak?

- Ahonnan a minták származnak több köbmétert. Vizes környezetben még többet. Vannak egészen óriásiak is.

- Megfigyelték már természetes körülmények között őket? - Kérdezte a férfi.

- Egyelőre a kisebbekre koncentráltunk.

- Mutassák meg hol találták őket! 

- Mégis miféle szondák lehetnek ezek? - Kérdezte szinte suttogva, mégis izgatottan az első tiszt a parancsnokot, aki ugyan olyan tanácstalanul nézegette a helyzetjelentéseket, amit a radarról mentettek le.

- Ez már közelebb bukkant fel a Ragnar Zónához. Tudnak a törmelékről a C-05-ös szektorban. - Felelte, és tovább nézte az ismétlésen, ahogy a vörös pont a roncsok között rejtőzködik.  Senki nem volt a szobában rajtuk kívül, mégis úgy érezték, nem mondhatják ki nyíltan, ami tény. Ez a szonda volt a nyolcadik amióta itt van a kolónia. A kalózok támadása óta pedig rendszeresen a roncsok között, a legénység között csak a hajótemető szektorban bukkannak fel, majd tűnnek el. A nyolcból eddig kettőt sikerült megsemmisíteniük, (bár az egyik egy hibás kilépés eredménye volt a hipertérből), de egyet sem sikerült elfogni. A többi szonda amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment.

- A szektorból el kell távolítanunk a roncsokat. Nem maradt más választásunk. - döntötte el végül James parancsnok.

- Ez őrültség. Nem tudjuk elvinni azokat sehova. a három romboló együtt talán meg tudná mozdítani a szállító roncsait. - ellenkezett Marcus. - A bolygó körüli pályán a gravitációs mező tartja őket.

- Meg kell vitatnunk az elnök asszonnyal. Talán a plejádoktól kaphatunk segítséget.

- Mi is vesztettünk el hajókat abban a szektorban. Három pilótánk csapódott ott roncsnak, és robbant fel a gépébe szíjazva. Ismered a pilóták hagyományait. Nem fogják megháborgatni az elesett társaik csillag koporsóját.

- Igen, a csillag koporsók - Sóhajtott a parancsnok, mint ha nem lenne így is elég gondja. -  Aki már meghalt, mindegy hogy egy vadászgépbe csatolva halt meg, vagy a földön járva. A babonák és a hagyományok csak az élők mentsvára, a halálfélelemtől, és saját bűneiktől.

Az első tiszt nem tudott mit mondani, így kínos csönd vette át az uralmat a szoba fölött, majd egy kis idő múlva James parancsnok felállt az asztaltól, és félre rakta a kézi számítógépet.

- Értesítem az elnök asszonyt, hogy támadást várunk a C-05-ösből, és haladéktalanul el kell takarítanunk a roncsokat.

Marcus egyedül maradt a szobában. Az utolsó korty italával szemezgetett, és azon merengett, vajon tényleg kell-e számítaniuk támadásra, vagy valami teljesen más szándékkal küldték már a nyolcadik szondát. És ki küldheti őket? Miért nem jelennek meg ők maguk? Valóban egy háború küszöbén állnak egy láthatatlan ellenséggel, vagy csak ez a berögözött katonai gondolkozás a parancsnok paranoiájának az oka? Mire végig futott minden rossz érzés a gerincén, velejéig megremegtette Marcust, aki lehúzta az utolsó korty italát, majd követte Jamest, a Konföderációs Palotába, hogy beszéljenek az elnök asszonnyal.