(A draco támadás után egy évvel)

Új időszámítás, az új világban.

Megmenekültünk a romok alól, és ami a felszínen fogadott bennünket lesújtónak nevezni is kevés.  A draco-k mindent elpusztítottak. A Földi Flotta elkésett azzal, hogy megmentse a Ragnart. Agarth városa megszűnt létezni, de a bitorlókat vissza űzték az Aeneas-ra.

A sérülésem, amit a támadáskor elszenvedtem gyógyítható volt. Két hónap a bakta-tartályban, és mint ha kicseréltek volna.

Rég nem merültem a gondolataimba, pedig folyamatosan keringenek a fejemben. A bakta-folyadék utóhatása lehet. Volt időm átgondolni az életem, a tetteim, a tapasztalataim és a hibáim.

Az hogy az új világba jöttem okkal történt, és az, hogy a népem sorsa ellenségesre fordult a draco-kal megint csak okkal történhetett. Amit mi elszenvedtünk, csak egy csepp volt a pohárban, nem pedig a pohár maga. Önző dolog lenne azt hinni, hogy a mi szenvedéseink voltak a legnagyobbak a világban.

A Földön még mindig ezrek halnak éhen, vagy szomjan; háborúznak a létért.

Egyedül a sötét gondolataimat bántam meg a menedéken. De kit nem gyötörtek volna, a bizonytalanság fojtogató karmai között. Azt hittük, hogy ott ér a vég, a dicstelen halál, egy gyermekkel együtt. Ez volt a leglesújtóbb, mely mindannyiunkat belülről emésztett. Azóta viszont nem is láttam a kis Jessie-t. Hallottam, hogy egy gyermek nélküli családhoz került. Az ő sorsa, ami a leginkább megindított. Tomról annyit tudok, hogy a Ragnar Flotta szolgálatában újra tervezik a bolygó védelmi rendszerét. William százados vette pártfogásába a fiút, aki bejött hozzám, a korházba, a bakta-kezelés lejárta után. A tiszt az újonnan alakult Bolygóvédelmi Hivatal különleges ügyosztályához került, a Fu.T.A.-hoz.

Én pedig csatlakoztam egy félkatonai mozgalomhoz, melyben egy esetleges következő támadás ellen próbálunk felkészülni.

Ma láttam egyet. Egy valódi draco-t. Szembesíteni akartak bennünket velük, hogy lássuk az arcukat. De én egy fiatal fiút láttam, nem egy ízig-vérig gonosz szörnyeteget. Pedig arra számítottam, hogy egy Darth Vader szerű Sith ül majd előttünk.

Fizikumra valóban eltérnek tőlünk. A szokásos, amit olvasni lehet. Szögletes áll; felfelé ívelő orr; magas, szögletes homlok; fejhez simuló fülek és persze a hüllőszerű szemek, mégis emberszerű vonások.

A szemében nem lehetett félelmet látni, azt mondják a draco-k nem ismerik ezt az érzést.

Kíváncsian figyelt, és végignézett az arcokon. Sikerült kiharcolnom, hogy beszélhessek vele, ami nagy kiváltság volt számomra.

Elárulta, hogy a családja az emberi rabszolgatartás alatt hunyt el, így az elsők között ragadt fegyvert ellenünk. Mikor az maruco-k vagyis emberek kiűzésére került sor, a menyasszonyát megölték, így esküt tett, hogy segít a kiirtani minket. A fősepton azt mondta nekik, hogy a rauco-k, vagyis a démonok tőlünk származnak, és hogy a Draco Deusok akarata, az, hogy a maruco-kat egytől egyig megbüntessék az Aeneas-i borzalmakért. 

Való igaz, hogy több ízben lehetett hallani az elmúlt években a draco-k ellen elkövetett merényletekről, és a háború előtt fél évvel már vérbe fojtottak egy lázadást, melyet csak Aeneas-i mészárlás néven emlegettek. A halottak számát pár százra tették, de az ohtar (draco harcos) azt mondta, hogy több tízezer halott hevert a földeken, melyet vérmezőnek neveztek el.

Én döbbenten hallgattam, amint nyílt őszinteséggel, és rezzenéstelen arccal beszél a történtekről, a történelmükről, a hagyományaikról, az isteneikről, és magáról a draco kultúráról, melyet az emberek a sárban tiporva tapostak, amint megszerezték maguknak a koronát, és hatalomra kerültek egy számukra egyszerű civilizáció fölött, melyről most számomra kiderült, hogy összetettebb, mint ahogy legmerészebb álmaimban gondoltam volna.

Mikor a halálról, a Nuru-ról kérdeztem, azt mondta tisztában van vele, hogy hamarosan meghal. Nem fél meghalni, hiszen így egyesülhet őseivel az Ëala-ban vagy újra harcba küldik az Aeneas-ért.

A Hetek arcát látja majd, mikor eljön a pillanat, akik döntenek a sorsáról. Azt sajnálja, hogy nem csatában éri el a Nuru fekete karma, így visszaküldik a becsületét megmenteni, hogy az Ëala-ra méltó lehessen.

A beszélgetésünk annyira elgondolkoztatott, hogy egész éjjel a fiú szavai jártak a fejemben.

Végül úgy döntöttem, hogy ha valamikor, akkor most kell hősnek lennem, így megszöktettem az ifjú draco-t.

Az ohtar megszökött, én pedig most egy cellában csücsülök, hadifogoly szöktetésért. Ismét van időm elmélkedni a tetteimen, de nem bántam meg, amit a draco-ért tettem. Nem állítom, hogy helyes, amit a népe tett ellenünk. Bár nem tudom, hogy mi emberek, hogy reagáltunk volna ilyen esetben. A szokásainkat tekintve ugyanígy háborút indítottunk volna.

Nem kegyetlen gyilkosokkal állunk szemben, hanem egy kétségbeesett, fájdalomtól meggyötört néppel, akik negyven évig viselték a rabigánkat, akiket saját szülőföldjükön mészároltunk le. Férfiakat, nőket és gyerekeket dolgoztattunk önös érdekeink miatt állati körülmények között, míg a bányák mélyén nem ragadta el őket a Nuru.

Itt ülök a tűz mellett és azon merengek, merre járhat a szökevény, míg én az ő szabadságáért megfizetek. A lángok közötti látomásom azt sugallja helyesen tettem, amit tettem, és mint ha a Hetek szemét látnám visszaköszönni belőle. Lehet, hogy ez a sok szabadidő kezd az agyamra menni, és látomásokat vetíteni a fejembe, de azt hiszem a draco-k azért hisznek a Draco Deus-okban mert a galaxis ezen, részén valóban létezik a Szent Hetek, ha a mi Szentháromságunkból indulunk ki. 

Nekem pedig nem jutott más itt a tetteimért, mint a fogság, és egy szép húsos alrugon, és a gondolat, hogy ismét szabad leszek. Ha egyszer sikerült, sikerül még egyszer!