Ronnie az átkozott mázlista ’˙˙’

         Bob megmutatta, hogy mi az az internet.

El sem tudom képzelni, hogy élhettem idáig nélküle. Hihetetlen dolog átadni az életem egy számítógépes hálózatnak, ami körbe szövi az egész világot. Bármilyen információhoz hozzájuthatok. A legjobban viszont mégis csak azt tetszik, hogy tele van tini lányok fényképeivel, akik meztelenül fényképezik magukat a tükörben. Ha nem Isten ajándéka ez az internet, akkor kié?

            Már egy hónapja, hogy Bob-ék befogadtak. Nekem adták a pincéjüket, ahol korábban Bob edzett. Egy egész jó kis edzőterem ez. Van még egy billiárd és egy csocsó asztal is. Na meg egy játék gép a ’80-as évek végéről. Azok voltak ám az idők.  Lehoztunk ide egy ágyat és egy tv-t. Marha jó dolog a televízió, mennyi csodás film, jobbnál jobb tv sorozatokkal. Végre megadott a lehetőség hogy könyveket olvassak. Borges válogatott műveit: A halál és az iránytű. Irvine Welsh összes művét. Chuck Palahniuktól Altatót. Majdnem az összes Sherlock Holmes történetet. Persze csak két könyvet olvastam ez idő alatt, de ami késik, az nem múlik. Nem unatkoztam többé napközben, ha véletlen felébredtem. Helyem is volt bőven, szinte örülök, hogy kinyírtam Davey-t, nélküle most nem lenne ez az aranyélet. Persze ennek meg is van az ára. Sötétedés után munkára fognak. Pakolászok meg minden, a teherautó amúgy is estefelé szokott jönni. Szóval arról ledobálom a gázpalackokat, meg amit kérnek, azt megteszem. Akinek kell, kiszállítom. Nem adnak fizetést, mert félnek egy ellenőrzéstől, nincs papírom, csak feketén dolgozhatnék. Cserébe inkább szállást adnak és ellátnak kajával, amire nagyon nincs szükségem, de jól esik, ha megtelik a gyomrom. Most, hogy a cigányok eltűntek, kicsit megcsappant a bevétel. Bár Bob-ék elég gazdagok, szóval nem lesz a kárukra.

            Úgy döntöttem, hogy mivel mindennel végeztem, meglepem magam egy sörrel, vagy kettővel.

            - Marley, lelépek a kocsmába! –szóltam Bob feleségének. ­–Ne várjatok meg ébren!

            - Várj, adok egy kis pénzt! –odasietett hozzám, és kezembe nyomta négy-öt sör árát. Talán hat is kifutja.

            - Ó, erre igazán semmi szükség, majd meghívatom magam. –de már csúszott is a zsebembe a pénzt. Megköszöntem majd leléceltem. Már messziről hallottam, hogy balhé volt a kocsma előtt. Egy nő és egy férfi ordítozott. Az utóbbi hangja ismerős volt, ráismertem, az agresszív állat volt az, akivel egy hónapja találkoztam. Közelebb érve egy marha csinos nőt pillantottam meg. Valahol a negyvenes évei felénél járhatott. Közelebbről nézve már nem tűnt annyira bomba nőnek, de panaszra így sem lehet okom. Ilyen egybe részes ruha volt rajta, piros. A derekán egy fekete övvel. Mintha egy ajándék lenne, amit ki kell csomagolni. Szőkére festett haja a válláig ért, a vége be volt csavarva, vagy minek hívják ezt a nők. Csak annyi baj volt vele, hogy az kis agresszor a karját rángatta.

            - Csak gyere velem madárka, majd én megmutatom, miért hívják a várost Thornwood-nak.

            - Jobb, ha elengedi a karomat, különben…

            - Különben mi lesz? Na, gyere, bújj ki a bugyidból, kóstold meg, mi van itt nekem.

            - Engedd el a hölgyet, nem mondom még egyszer. –szóltam közbe.

            - Héj, húzzál el! Ez csak ránk tart… Hé, téged ismerlek. Te vagy az a kis buzi, aki múltkor fellökött! Na, most megdöglesz! –fellökte a nőt, majd egy kést rántott elő. Úgy tűnik, itt mindenki késsel hadonászik. Elkaptam a karját, és kifordítottam a csuklóját, hogy elvehessem a fegyvert. Amikor ez megtörtént, könnyedén eltörtem a pengét.

            - Azt ajánlom, hogy most menj el innen! –figyelmeztettem, de nem hallgatott. Amikor nekem ugrott, beletérdeltem a gyomrába. Egy kicsit összegörnyedt.

            - Argh! –inkább mérgében üvöltött, mint fájdalmában. Felpattant és nekem akart ugrani, de félre álltam, hogy aztán jól fenéken rúghassam. Ettől arccal neki repült egy parkoló kocsinak.

            - Most megtanulod, hogy kell bánni a nőkkel. Megtanulod a tiszteletet, hogyan kell embertársaiddal viselkedned. Megtanulod, hogy nem te vagy legerősebb. –leráncigáltam a nadrágját, miután összegyűrtem, feldobtam a tetőre.  –És most tünés haza, tegyél egy szép szégyen sétát.

            - Ezért kinyírlak! Meglátod, egy nap majd elkaplak! Megdöglesz! –szépen eliszkolt, mint a leszidott kutya. Megijedni nem fogok tőle, ártani nem tud semmivel. Egyszer fejbelőttem magam, de mégis itt vagyok.

            - Köszönöm, nagyon szépen köszönöm, hogy megmentett. Hogyan tudnám meghálálni? –hohó! Lennének ötleteim.

            - Ha megengedné, hogy meghívjam egy italra.

            - Rendben, de csak azzal a feltétellel, ha én fizethetek. –belementem a dologba. Leültünk a pulthoz. És máris több információ öntötte el az agyamat, mint amit reméltem a ma estétől. Kiderült, hogy a pultos keze miért van gipszben. A múltkori csetepatém után, az agresszív törpe rajta töltötte ki a dühét és eltörte a kezét. Azt is megtudtam, hogy Dick a neve a kis örültnek. Jót nevettem rajta, az élet apró tréfája, a természete hű maradt a nevéhez. Aztán kiderült, hogy a nő mellei nem igaziak. Meg is foghattam, de semmi különbséget nem véltem felfedezni, olyan, mint az igazi. Elmondta, hogy az olasz barátjától kapta tavaly Valentin napra. Biztos nagyon romantikus alkat lehet. Azt is mondta, hogy a rokonait jött meglátogatni, de nem ismeri az utcaneveket, azért szeretett volna itt kérdezősködni. Ekkor kötött bele Dick, akinek a nevén mindig elnevettem magam, ha meghallottam. Fejenként három sört ittunk meg, két pohár whisky mellé. Végre elég erősnek éreztem magam, hogy rákérdezzek.

            - Nem akarsz feljönni hozzám?

            - Fiatal vagy te hozzám, kölyök. –hah, fura ilyet hallani kilencvenkilenc éves létemre. –De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nyűgözött le az odakinti mutatványod. Kíváncsi vagyok, hogy az élet más területén is ennyiféle tapasztalattal rendelkezel-e? Mert ha nem, tudok tanítani ezt-azt. –itt jól közel hajolt hozzám, az ajkaimat harapdálta. Egy pillanatig eltűnődtem rajta, hogy lehet vámpír a csaj. Akkor nagyon rossz lóra tett.

            Beültünk a kocsijába, hogy elmehessünk a pincémbe. Ti azért ne vezessetek részegen! Én is csak azért ültem be, mert nekem a napfényen kívül nem árt semmi. Na meg reménykedtem, hogy autóbalesetet szenvedünk és kiszívhatom a vérét. Ilyen ugyan nem következett be, mert a nő is tisztában volt a helyzetével, óvatosan vezetett. Hamar meg is érkeztünk a házhoz.

            - Hű te itt laksz?

            - Csak a szüleim, én a pincében lakom. –ha már hazudok, hazudjak igazat.

            - Pont olyan ez a helyzet, mintha valami krimiben szerepelnénk. Ugye nem vagy darabolós gyilkos?

            - Haha, ha már valami regényben szerepelnénk, akkor inkább egy vámpír lennék. –vágtam rá.

            - Honnan tudod, hogy én nem vagyok az? –kérdezte, amitől eltátottam a számat. Olyan erotikusan bámultam és mosolygott, mint akinek gyilkos szándékai vannak. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy itt én vagyok az, akitől félni kell. Bár, ha tényleg vámpír, képes lett volna megölni. Hírtelen elnevette magát.

            - Látnod kellett volna magad, szerintem te tényleg elhitted. –levezettem a pincébe. Ahol szép lassan körbe sétált, valamiért mindenhez hozzá ért, amit csak ott létezett. A csocsó asztalnál állt meg. Elővett egy kis zacskót a táskájából, és két csíkot szórt az üvegre. Nem viccelt, az egyiket rögtön el is tüntette, a pillanatot egy hosszú nyögéssel koronázta meg. Nem ilyen szexi nyögéssel, inkább megkönnyebbülő nyögéssel. Mondania sem kellett, a másik csík rám várt. Még sosem próbáltam ki a drogot… de az ördögbe is, vámpír vagyok, mi rossz történhet? Felszippantottam. Egy pillanatra elfehérült minden körülöttem, az agyamban egy harang örülten kezdett kolompolni. Megragadtam a nőt és kihámoztam a ruhájából. Fogalmazzunk úgy, hogy inkább kirángattam belőle. Még a táskájából is kiszóródott minden. Ledöntöttem az ágyamra, és már belé is helyeztem a cerkámat. Egy hajszál választott el attól, hogy meg is harapjam, de ezúttal jobban oda figyeltem magamra. A tükörből figyeltem magunkat, úgy néztünk ki, mint a nyulak. Úgy éreztem magam, mintha ilyen gyorsított felvételben szerepelnék. Az agyam továbbra is csilingelt. Közben már a nő nyakát harapdáltam, alig bírtam ellenállni a kísértésnek, a fogam hegyével karistoltam a bőrét.

            - A biliárdasztalra, menjünk át a billiárd asztalra! –mondtam. Szinte átrepítettem oda, olyan könnyen emeltem fel. Ráhajolt, a fejét jól odanyomtam az asztalhoz, hogy távol tartsam a nyakát magamtól. Itt már kezdett hangokat kiadni, elég vad, bestiális szex volt, de a száját befogtam. Volt valami különleges a nőben, volt valami az illatában, amitől teljesen meg vadultam. Ennek ellenére az aktus mégis hírtelen ért véget. A következő emlékem már csak az volt, hogy a földön elterülve feküdtem és nem csilingelt a fejem. Boldog voltam és kacarásztam.

            A nő éppen öltözött, nem marasztaltam, nem akartam még véletlenül sem megharapni. Összeszedtem a táskája tartalmát, amit korábban vertem le. A szokásos holmik közt egy dolog ragadta meg leginkább a figyelmemet. A bankkártyája, amin nem az ő neve szerepelt, hanem egy sokkal ismerősebb: 

            Stuart McKone.