Riport

Hogyne emlékeznék azokra a szép napokra, mondta Oechsle az Oxen Times riporterének. Ez volt a fénypont az életünkben. Igaz, Baronochs?

Baronochs elbődült, ami ebben az esetben azt jelentette, felejthetetlen élmény volt, bárcsak meg lehetne ismételni akármikor.

A riporter egy szalmabálán ült, és olyan elegáns volt, hogy azt egyszerűen nem lehet elviselni. kedvenc sötétkék zakóját viselte, a nyárra és a vidéki helyszínre való tekintettel sötétebb árnyalatú térdnadrággal. Élénkpiros mellénye kiválóan harmonizált diszkrét, mindössze másfél ujjnyi széles nyakkendőjével. Egy világlap munkatársától mindenki elvárja, hogy megadja a módját. Kissé aggódott a riportalanyai miatt, de nem kellett volna, Oechsle minden elképzelhető nyelven értett és beszélt. Baronochs nem sokkal intelligensebb, mint a riporter stylistja, viszont nagyon fotogén. Szarvai teljesen kitöltik a kép felületét, természetesen csak akkor, ha a felvétel megfelelő szögből készül.

Oechsle folytatta: Mint tudja, mi még ma is húzzuk az igát. Az informatikai forradalom úgyszólván átrobogott a fejünk fölött. A gazda éjjel és befog, nekünk meg be kell fogni. A szánkat. Igaz, Baronochs?

Bööö, helyeselt a másik ökör.

A dologban az a legrosszabb, hogy már borjú koromban megfosztottak attól, amitől csak egy bikát lehet, sóhajtotta Oechsle. Nagy marha voltam, hogy engedtem nekik. Ez végleg megpecsételte a sorsomat. Egyszer sem húzhattam meg a teheneket. Csak a stráfkocsit. Nem tudok hozzászólni, de szerintem van különbség.

Baronochs bődült, be sem várta a kérdést.

Azon az éjszakán egy nagy halom szénát hoztunk haza. A fakeresztnél odajött hozzánk ez az alak, és stuffolni kezdett. Hogyan stuffolt? Hát, ahogy a stuffolók szoktak. Állati sorban tartanak minket, ki vagyunk zsákmányolva, és ne tűrjük. Lázadjunk fel! Kössünk szövetséget a forradalmi munkásosztállyal! Mondtam, hogy az nehéz lesz, mert ebben a kaffban nincs olyan. Ő meg stuffolt tovább, hogy akkor legalább szúrjunk ki a gazdával. Vágjunk neki alá. Vágjunk, de hogy? Álljunk meg, és a herkópáternek se menjünk tovább. Álltunk, mint a jancsiszög, ha a gazdában van három deci vodka, bereccsent minket. Sötét éjszaka volt, Benyesz már ment volna szovázni, mi nem mozdultunk, a plenyós meg stuffolt tovább. Hogy ezt kell csinálni a dög kapitalistákkal. Aztán taktikát változtatott, és szólt a Benyesznek, hogy ő szívesen segítene. Benyesz néz jobbra, néz balra, sehol senki, csak A Hang. Meg az X-faktor. Jól van, elhúztuk hazáig a stráfkocsit, a Benyesz meg azt mondja, kösz a segítséget, ne menj sehova, eszünk valamit, meg is alhatsz.

A plenyós még odaszólt nekünk: Most majd meglátjátok, hogyan kell elbánni a dolgozó nép ellenségeivel, és besattyogott a házba.

És meglátták? – kérdezte a riporter, a szakmájára jellemző közönnyel.

Baronochs bőgve rúgkapált, ami azt jelentette, nem sokat láthattunk, mert ez a budárhányó tényleg úgy bánik velünk, mint az állatokkal. Beköt az istállóba, elénk löki a tápot, oszt’ Jézus. Nem törődik a kulturális igényeinkkel. – Oechsle közlékenyebbnek bizonyult, és elmondta, hogy a kampi rendszeresen tájékoztatta őket a folyó ügyekről. Kicsiben kezdte, apró tárgyakat dobált, eltüntetett, kopogtatott, zörgött a fiókban. Persze nem hagyhatta, hogy nagyon hozzászokjanak. Áttért a komolya csínytevésekre, például kitépett egy hajcsomót a Benyesz fejéről, és belepasszírozta a levesébe, meg ilyesmi.

A riporter felélénkült. Milyen leves volt?

Minestrone con vongole. Egyszerű paraszti étel, amiben a haj lehetett a legjobb.

Baronochs tiltakozott. Bööö! A haj nem jó, csak a nyikhaj, a duhaj, meg a sejhaj.

Ne is beszélj a sejhajodról, intette le Oechsle, most is csupa vér, ahol elvert a Benyesz.

Családon belüli erőszak, jegyezte fel a riporter.

De aztán már alig volt mit följegyezni. Tégladobálás, bútortologatás, gyújtogatás, a poltergeist szokásos repertoárja. Végül a gazda nem bírta tovább, és elhívatta a papot. Az egész család térdre kényszerült, elmondták az összes imát, amit tudtak. Úgy értem, azt az egyet. Rosszul.

Gyorsuljunk már, gondolta a riporter, ezért megkérdezte: Na és, hogy sikerült az exorcizálás?

Nekem nincsenek exeim, felelte Oechsle sértetten, mondtam már, hogy nem vagyok bika.

Úgy értem, elment a poltergeist?

Remélem. Ha csak vele is nem bántak el úgy, mint velem. Mert én a legjobb esetben sem tudok elmenni, gondolom, nyilvánvaló.

Baronochs keservesen bőgött. A sebészet áldozatai vagyunk!

Oechsle mélázott egy kicsit, aztán hirtelen megszólalt: Jut eszembe, tényleg elment a plenyós. Igaz, csak egy pillanatra láttam; valami ukrán pénzbehajtónak öltözött. Állítólag a pap vitte magával, hogy belebűvölje a Hűdemáj szakadékba, de az lett a vége, hogy a plenyós egyedül jött haza. Azt mondja, a pap úgyis mindig az ördöggel harcol, most legalább nem kell elfáradnia a Pokol-csárdáig, ha pofozkodni akar. Gondoltam, stuffol még egy kicsit, de nem, csak elbúcsúzott, és visszament az Auróra cirkálóra. De azért jó érzés, hogy megbüntette ezt a vérgőzös kulákot. Az a miatyánk-party kemény lehetett.

Oechsle úr, köszönöm szépen a beszélgetést, összegezte a riporter, de Baronochs felháborodott: Bööö, maga ökör, nem látja, hogy én is itt vagyok?