19. fejezet

Barbara a nagy tölgyfa mögött rejtőzött, kocsijával kicsit távolabb parkolt le, nehogy valaki meglássa. A múltkori eset után óvatosabb akart lenni, nem kockáztathat többet, tudta jól. Ha sikerül, amit tervezett, John hamarosan visszatér hozzá. Őszintén hitt ebben, hinnie kellett! Mióta John úgy faképnél hagyta, eltelt két hét. Hiába hívta telefonon, nem vette fel, a titkárnője letagadta, hogy az irodában van. Nem reagált semmire, amivel Barbara próbálkozott.

A nő a fa mögül látta, ahogy Natasha megáll a ház előtt, kiveszi Lillyt, átadja Johnnak a kezében lévő táskát, megöleli a kislányt, majd elhajt. Vagyis ez a hétvége lesz az ideális a terv kivitelezéséhez. Már csak pár nap és John újra vele lesz! Teljesen elvakította a fájdalom, düh és tehetetlenség keveréke, ami nem engedte, hogy tisztán lásson. Sietve visszament a kocsijához, aztán haza hajtott, hogy minden részletet újra átgondoljon. Holnap, holnap fogja megtenni!

***

Natasha visszaért a farmra, tudta, hogy Shane estig a földeken dolgozik, hiszen rengeteg volt a permeteznivaló. Bepakolta a furgon hátuljába a képeket, és elindult Montgomerybe a galériába, ahol Sarahval hetek óta dolgoztak az első önálló kiállítása megnyitóján. El sem hitte, hogy ez tényleg vele történik! Hivatalosan is bevonul a művészeti életbe. Végtelen hálát érzett Sarah Brown iránt, aki mindenben támogatta és fáradhatatlanul dolgozott vele. Rengeteg meghívót küldtek szét az eseményre, az összes neves kritikus a környékről jelezte, hogy ott lesz, és Natasha szíve a torkában dobogott, a hányinger kerülgette valahányszor az eszébe jutott, hogy mindez holnap délután fog bekövetkezni!

Szombat este elvégezték az utolsó simításokat, a képek mind a helyükre kerültek, alattuk a címük, keletkezésük dátuma. Jóseső érzés volt körbepillantani rajtuk, s mindkét nő úgy érezte, megérte a sok álmatlan éjszaka, végigdolgozott nappal. Natasha néha bűntudatot érzett, amiért ilyen sok időt kellett a művészetnek szentelnie, ám tudta jól, Shane megérti és támogatja mindenben. Úgy érezte, az életében most minden a helyén van. Boldog volt.

***

John a kukába dobta a kínai étel dobozát, és leült Lilly mellé. A kislány látványosan turkálta az ételt, és Johnt bosszantotta, hogy már az első nála töltött hétvégén sem tud a kedvére tenni.

- Nem ízlik? – kérdezte, miközben a szájába tett egy tekercset és megállapította magában, hogy Lillynek igaza van. Ez förtelmes!

- Mami finomabbat csinál – vágta rá Lilly.

- Nem muszáj megenned, rendelhetünk pizzát is – rántotta meg a vállát John.

- Az szuper lenne! – lelkendezett Lilly.

- Rendben, akkor felhívom őket gyorsan, te meg addig kimehetsz az udvarra játszani, míg ideér!

Lilly széles mosollyal az arcán ugrott fel és kócos hajtincsei csak úgy lobogtak, ahogy kifutott az udvarra. A homokozóba ment, ami már hiányzott neki, hiszen Shane bácsinál ilyen nincs. Persze van számos más sokkal murisabb hely, de jó volt újra otthon lenni. Nekiállt homoksütiket sütni a színes formákban. Eszébe jutott, hogy mamival ezeket mindig olyan szépen kidíszítették virágokkal, levelekkel. Odakint az út túloldalán van egy nagy fa, arról szed pár levelet…

John odabent ült a papírjai fölött, eszébe sem jutott az udvaron játszó Lilly, mikor meghallotta a ház előtt elszáguldó autót, majd a kislány sikoltásának hangját. Felpattant reflexszerűen, és kirohant a zajra, balsejtelem gyötörte… és akkor meglátta az úton heverő kislány testét, körülötte minden csurom vér. Az autóból már nem sok látszott. Nem merte megmozdítani a testet, nehogy még többet ártson. Előkapta a mobilját és tárcsázta a mentőket. Míg rájuk várt, a kislána mellé térdelt a vérben, szólítgatta, simogatta a sápadt arcot és a szíve mintha meg akart volna hasadni. Ilyen fájdalmat még sosem érzett.