-         Takarodjatok az anyátokba – mondta Tony rekedt, erőtlen hangon. Kiáltani szeretett volna, de már tegnap reggel óta hasztalan ordítozott segítségért és lassan minden ereje elfogyott. Feltámaszkodott a könyökére, majd felmarkolt a levelek közül néhány makkot és elhajította. A nyüszítve szétrebbenő falka egyik tagja megkaparintotta Rick elnyűtt sportcipőjét, szabaddá téve lyukas zoknijából kiálló lábujjait.

Tony összezúzott derekába a mozdulattól újra belehasított a fájdalom, kegyetlen intenzitással végigfutva a hátán keresztül egészen a tarkójáig.

Arcát a nedves avarba ejtve fogcsikorgatva visszahanyatlott a földre.

Kétségbeesetten kapaszkodott az éberségbe, azonban a kimerültség és a fájdalom erősebbnek bizonyultak nála. Fekete foltok kúsztak megállíthatatlanul a látóterébe, lágyan körülölelték, mint egy puha takaró és lerántották az öntudatlanságba…

         Lázas, ködös álmában Tony Losing újra útnak indult Rick Boozy cimborájával az erdő belsejébe, hogy kivágják, feldarabolják és ellopják az előző nap kiválasztott öreg tölgyfát.

Kissé másnaposan, de jókedvűen zötykölődtek Tony kopottas kisteherautójában.

A havonta esedékes háromnapos hétvége szombat reggelén ezúttal csak ketten voltak. Harmadik barátjuk, Jack Thompson otthon maradt a városban influenzával küszködve.

Az összetartó társaság több mint húsz éve, még a gimnáziumi időkben szokott rá a kizárólag „kanoknak” tartott kiruccanásokra az erdei kunyhóban.

Tony a nagyapjától örökölte az egyszerű kis faházat, ami tökéletes helyszínnek bizonyult egy kis piálásra, kártyázásra és a közeli tóban kifogott halak sütésére. Idilli környezet. Távol minden hétköznapi problémától, távol az otthon hagyott asszonyoktól és a gyerekektől.

         Péntek délután mielőtt megkezdték volna az első és feltehetően nem az utolsó rekesz sör elpusztítását, beautóztak mélyen az erdő belsejébe felderíteni a terepet. Kiszemelték a téli tüzelőnek valót.

Minden a tervek szerint haladt.

Egészen a szombat reggeli favágásig.

Tony álmában újra hallotta Rick hangját, amikor megérkeztek a távoli tisztáson magányosan álló harminc méteres tölgyhöz.

-         Na adjunk a melónak, mielőtt még erre téved valami erdész vagy szarvasvadász. Gyorsan kivágjuk, felaprítjuk, aztán elviszünk annyit amennyi csak ráfér a platóra.

-         Azért vigyázz merre döntöd, ha ráborul a tragacsra nincs kedvem ötven kilómétert gyalogolni a kuckóig – mondta Tony miközben barátját figyelte, aki a láncfűrész beindításával bíbelődött.

Harmadszori próbálkozásra a motor beröffent sűrű kékes füstfelhőt eregetve magából.

-         Bízd csak ide. Profi vagyok – válaszolta Rick önelégült vigyorral az ajkán és belemélyesztette a fűrész sivítva forgó fogait a fa törzsébe.

-         Ha ez egy mamutfenyő lenne, a következő harminc évre meglenne a kandallóba való! – viccelődött Rick túlordítva a fűrész hangját.

Miután kivágta a dőlés irányában lévő éket a törzs oldalán és már csak egy keskeny darab tartotta a hatalmas fát, váratlanul feltámadt a szél és nagy erővel belekapott a megsárgult őszi lombozatba.

Mielőtt észbe kaphattak volna, már recsegve dőlt is az öreg tölgy.

Egyenesen feléjük.

Tony álmában megint átélte a rémületet, ami éppen annyi időre dermesztette meg, hogy amikor sarkon fordulva futásnak eredt már tudta, elkésett. Mintha egy óriás csapott volna le rá a tenyerével, kérlelhetetlenül a földhöz passzírozva.

Valami fájdalmasan roppant a derekában és ordítva a fa széles törzse alá szorult.

Közben látta maga előtt döbbent arccal hátráló barátját, és látta azt a vaskos ágat, ami Rick koponyájának csapódva bezúzta a homlokát.

A lidércnyomás innentől kezdve bizarr fordulatot vett.

         Tony üvöltve feküdt a földhöz szegezve és látta, ahogy a tisztás széleiről villogó szemű sötét árnyak közelednek felé. Dühösen morogva körülvették őt és halott társát.

Azután csak bámulták őket azokkal a vörös fényű éhes tekintetükkel.

-         Bassza meg, ez kurvára fájt – mondta a halott Rick és mintha egy rugó hajtaná, hirtelen felült darabos, szaggatott, természetellenes módon. Üveges szemei fölött, meglékelt fejéből véres agydarabok csordogáltak az arcába. Bal kezével egy marionett-bábu esetlen mozdulatával a képére ragadt trutyiba  nyúlt, megbámulta majd lenyalta az ujjairól.

-         Nem is rossz. Megkóstolod? – mondta, aztán kúszva-mászva megindult a tehetetlenül vergődő Tony felé.

Amikor odaért hozzá, Rick belenyúlt a homlokán tátongó sebbe, kimarkolt egy emberes adagot a saját szürkeállományából és Tony ordító szájába kente.

-         Egyél cimbora, tudom, hogy neked is ízlik – mondta merev, halott mosollyal az arcán. A háttérben az árnyak kórusban vonyítani kezdtek.

Tony érezte a sós, meleg ízt. Az orrába hatolt a bűzös rothadó szag…

…és kinyitotta a szemét.

Álmában is felkiáltott, amitől a száját nyalogató kutya szűkölve hátraugrott.

Tony kábultan nézte az orra előtt farokcsóválva ácsorgó jószágot.

         Amint magához tért és lassan kitisztult a feje, tudatosult benne igencsak szorult helyzete. A baleset, a fatörzs alá ragadt deréktól lefelé érzéketlenné vált teste, Rick halála és az erdőből előmerészkedő kóbor kutyák falkája.

Mielőtt elájult még sikerült elzavarja az éhes dögöket barátja tetemétől.

Nyögve felnézett és látta , hogy az elvadult állatok lassan összeszedik a bátorságukat és ismét megkörnyékezik a feltálalt finom falatot.

Szűkülő körökben acsarkodva, egymás felé kapdosva keringtek Rick hullája körül.

Az a pokoli kinézetű beesett horpaszú fekete német-juhász aki a falkavezér lehetett, szemeit gyanakvóan Tonyra szegezve kiharapott egy darabot Rick vádlijából.

Legalább tíz kutya. Nem tudta megszámolni.

Ugrálva csaholó rohangászó dögök. Csapzott bundájú, sebhelyekkel tarkított fenevadak, akiknek kiálló bordáik arról tanúskodtak, hogy már nagyon régen volt az az időszak, amikor még gumilabda után szaladgáló házi kedvencek voltak.

Nagyrészt útszéli korcsok és beazonosíthatatlan eredetű keverékek. Egy félszemű széles homlokú Rotweiler és a többiek lába alatt vékony hangon vinnyogva tülekedő aprócska Yorkshire terrier.

-         Joke, te vagy az? – kérdezte Tony, mire a nemrég még az arcát nyalogató fekete-fehér Labrador keverék boldogan felvakkantva leült mellé.

Ez az önmagára már alig-alig emlékeztető állat Tony tavaly elkóborolt kutyája volt.

Nem felejtette el gazdáját és most a társaitól különválva mellé telepedett, s együtt nézték végig a nagy zabálást.

Tony feladta a harcot.

- Hagyjátok – erre a gyenge tiltakozásra futotta erejéből, azután már csak tehetetlenül bámulta legjobb barátja táplálékká válását.

Az első vért fakasztó harapás után eszét vesztve begőzölt az éhes csapat és egymást lökdösve próbáltak minél jobb darabokhoz jutni.

Tony bármennyire is szerette volna, képtelen volt levenni szemét a látványról. Egy drótszőrű korcs felhúzott ínnyel belemélyesztette pofáját Rick hasába és kihúzta a beleit. A többiek is egyből lecsaptak a puha belsőségekre, és mintha kötélhúzó versenyen volnának, úgy rángatták a cuppogó hangokat adó kékes zsigereket.

Téptek, haraptak, fuldokolva nyelték a húscafatokat. Végül a fekete Német-juhász megragadta a maradékot és vonszolni kezdte.

Rick egyik megrágott karja bágyadtan integetve búcsúzott barátjától, ahogy eltűnt az aljnövényzetben…

Tony könnyes arcát belefúrta a dohos szagú avarba és hangtalan, kétségbeesett zokogással gyászolta barátját…

Tudta, érezte, vissza fognak jönni, és akkor ő következik.

Lassan besötétedett és Tony halk telefoncsörgésre eszmélt. Valahonnan a súlyos fatörzs alól, megnyomorodott csípője környékéről onnan ahonnan az orrfacsaró ürülékszag terjengett, közeli mégis elérhetetlen távolságban volt a szabadulás.

Joke a megkerült kutya izgatottan hegyezte füleit a hangra.

Tony megpróbálta betuszkolni a kezét a fa alá, de próbálkozása nem járt sikerrel.

Ökölbe szorított kézzel dühöngve csapkodta maga előtt a földet, mint egy csapdába esett állat.

Tudta, hogy valószínűleg a felesége Maggie keresi, miután már lefektette a kicsi Tomot aludni. Elképzelte hatéves kisfiukat, ahogy játék maciját magához ölelve fekszik a takaró alatt, az asszony finom vacsorájától jóllakva, utána vaníliafagylaltos desszerttel.

Ez a kép lebegett a szeme előtt akkor is, amikor a falka visszatért a sötét erdő mélyéről, továbbra is éhesen és most már magabiztosan.

Gyilkolásra készen. Már nem is ellenkezett, beletörődött a sorsába. A fájdalom, amikor a fekete démon a torkába mart csak egy pillanatig tartott.

Joke, a hűséges társ kitartóan védelmezte, amíg a túlerő le nem gyűrte. Sebesülten, lesántulva végül engedett ösztöneinek és csatlakozott társai lakomájához ahol egykori gazdája volt a főfogás…