Erzsike egyszerű falusi kisleány volt. Iskoláit kis iskolájukba végezte. Tanárai szerették a csendes mindig szót fogadó leánykát. Jól tanult nem esett nehezére, esze jól fogott. Mindent megértett elsőre. Sok dicséretet is kapott érte. Szülei büszkék voltak az okos gyerekre. Hát még mikor a tiszteletes úr a misén megdicsérte. Az volt ám a nagy öröm. Így telt el az utolsó iskolaév is.
- Valamit kezdeni kell ezzel a leánnyal - mondta a tanító néni. - Túl okos ahhoz, hogy itthon csirkét etessen. Tovább kell taníttatni!
Na hiszen lett is sopánkodás. Hová menne egy ilyen kicsi gyerek abba a nagy idegenbe egyedül. De amikor a tiszteletes úr is ezt javasolta, megnyugodtak kissé a kedélyek. Már csak Isten szolgája tudja mi a jó az ember leányának. Neki is indultak a városnak, hogy iskolát, szállást keressenek Erzsikének. Mivel jó ajánló levelük volt, mind a tanító nénitől, mind a tiszteletes úrtól, nem kellett sokat keresgélni. Erzsike tanító képzőbe került. Jó lesz majd a faluba, ha végez, úgyis öreg már a tanító néni.
Szállást egy távoli rokon adott egy kis élelem fejébe. Így mindent elrendeztek, s a szülők hazatértek. Várta őket a munka az állatokkal és a földeken.
Megkezdődött Erzsikének az új élet. Bizony nem volt az könnyű. Már az első nap kinevették falusi ruhái végett. Aztán befont haja, majd mindig volt valami, amiért csúfolták. Nem értette ő, aki mindig első volt mindenben, most miért csak gúny tárgya. De neveltetése nem engedte, hogy visszafeleseljen. Talán nem is tudott volna.
Így figyeltek fel rá a városi suhancok is. A mindig félre húzódó leányka izgatni kezdte őket. Egyre többször megszólították, hívták sétálni. Erzsike eleinte félénken elhárította ezeket a próbálkozásokat. De amikor látta, hogy társnői is így sétálgatnak, ő is engedett a szép szónak. Mikor legközelebb hívták, igennel felelt. Nos, most a ficsúrokon volt a meglepetés sora. Ki is vigye el Erzsikét. Ők csak viccből hívogatták a leányt. Mindnek volt városi barátnője. Jóska éppen most veszett össze vele, így rá hárult a feladat. Úgy tervezték egy idő után, majd megunja a leány és abbamarad a dolog.
Már aznap a kiserdei sétányon sétáltak. Sokat beszélt a fiú, mert nem is ismerte Erzsikét. Ő eleinte hallgatott, majd boldogan mesélt falujáról, az ottani életről. Jóskát nem igazán érdekelte a leány beszéde. Esze volt barátnőjénél járt. Erzsike mindezt észre sem vette. Tetszett neki a csinos, divatos ficsúr. Ám ahogy teltek a napok, Jóska jobban megnézte a leányt. Nem is volna olyan csúnya, csak ez a sok gönc ne lenne rajta.
Egy délután a boltba vezette Erzsikét, mondván kéne már neki valami divatos holmi. A barátai kinevetik hogy ilyen a ruhája. Erzsike nem bánta ő is látta mennyire mások az itteni leányok. Ő is olyan akart lenni. Sikerült is jó pár ruhát kiválasztani. Nagyon boldog volt. Csak mikor a fizetésre került sor vette észre, kevés a pénze.
- Semmi baj - mondta Jóska, s könnyedén kifizette a maradék pénzt.
Elindultak hazafelé. Erzsike egész úton csacsogott. Nem tudott betelni a sok szép ruhával. Megígérte mikor apja a városba jön, elkéri a pénzt, s visszaadja.
Jóska nevetve azt felelte:
- Nem kell neki a pénz, inkább egy csók.
Erzsike elpirult de látta ő már a többiek is így csinálják, hát nem tiltakozott.
Teltek a napok, repültek a hónapok, de ők még mindig együtt voltak. A fiú barátai már nagyon várták mikor számol be Jóska a nagy esetről. De ő csak hallgatott, pedig bizony már jól benne voltak a szerelem közepében. Erzsike falusi leányként ismerte az élet törvényét. Ismerte az állatok párzási szokásait, így nem lepte meg mikor Jóska szép szavaival levarázsolta róla a bugyiját. Eljött az iskolaszünet, a leányok boldogok voltak. Örültek a szabadságnak. Csak Erzsike sírt keservesen, mikor apja érte jött, s haza vitte.
Hiába vigasztalta Jóska, hogy hamar eltelik az a hónap, s megint együtt lesznek. Ő csak sírt, s nem akart haza menni. De hiába volt minden, menni kellett. Otthon már nem az az Erzsike volt, aki elment. Hiányzott a megszokott nyüzsgő élet, a séták, a szerelem. Számolta a napokat mikor mehet már vissza.
Egy reggelre nagyon rosszul érezte magát. Alig bírt felkelni, szédült s hányingere volt. Nagy nehezen kiment a kert végébe s bizony jól kihányta magát. Így ment ez nap nap után. Alig evett, arca beesett. Anyja már orvoshoz akarta vinni, de ő csak azt hajtogatta, majd a városban jobban lesz.
Eljött az idő, vissza is utaztak a városba. Erzsike boldogan ment az iskolába, mert tudta, órák után jönnek a fiúk, s már alig várta, hogy láthassa Jóskát.
A csengőszó után rohant a kertbe az ő fájukho,z ahol mindig találkoztak. Ott is volt Jóska, de a régi barátnője karjaiban. Erzsike csak állt némán, nézte a csókolódzó párt, majd csendesen összecsuklott. Az arra járó emberek kiáltozására figyelt fel Jóska. Odarohant, élesztgetni kezdte az ájult leányt. Az lassan kinyitotta a szemét, ránézett, s csak ennyit kérdezett:
– Miért?
Ekkorra ért oda Jóska barátnője. Rákiáltott a már ülő leányra.
– Mi a fene bajod van? Kelj fel és tűnj el! Csak nem hitted, hogy tied a Jóska? Játszottak a fiúk egy kicsit veled.
Erzsike felállt, leporolta szoknyáját, s Jóska elé lépett.
– Ez igaz? - kérdezte.
A fiú csak hallgatott, nézte a leány sápadt arcát, majd mérgesen rákiáltott:
– Mi a bajod? Most miért vagy úgy oda? Más sem jár örökké egy csajjal.
Erzsike nem szólt, csak elindult hazafelé. Esze már csak zakatolt, mi lesz most. Tudta, hogy terhes, így a faluba nem mehet vissza. Apja agyon is veri. Anyja belehal a szégyenbe. Mi lett belőle? Megesett leány ő, aki a falu esze volt. Nem is látott a könnyektől, így azt sem vette észre, hogy Jóska a kapuban áll.
A fiú a vállánál kapta el. Maga felé fordította, s megkérdezte:
- Mit bőgsz? Azért még veled is lehetek néha. Nem fogy az el – mondta röhögve.
– Nem, az nem, csak ez nő itt. - mondta Erzsike, kezét hasára téve.
– Mit beszélsz? Csak nem terhes vagy te falusi lotyó? Azt hiszed így elveszlek?
Ezzel pofon vágta Erzsikét s elrohant. A leány még pár percig nézett utána majd bement a kapun. Útja a fürdőszobába vezetett. Teleengedte a kádat vízzel és beleült. Elmondott egy még otthon tanult imát, s a kezében lévő borotvával felvágta mind a két kezén az ereket. A vér már beborította az egész kádat, mikor kicsapódott a fürdőajtó s a villany fénye megcsillant a rubin vörös víztükrön.
Kommentáld!