- Szóval, mi lesz ma a napirend? – kérdezte Ágnes egy szelíd mosollyal, kezében az újabb adag teával.

     - Tegnap úgy döntöttünk a bátyáddal, hogy ma te, én és Zsolt egy napra elutazunk Magányfa Lagúnára – válaszolt a kapitány. - Mivel lakatlan, ezért ott aztán majd kedvedre lövöldözhetsz és kardozhatsz!

     A férfi felnevetett Ágnes hirtelen felderült arcán. Fogalma sem volt, hogy az elmúlt két hét alatt miért erőlteti állandóan a lány, hogy harcolni akar. Talán a fejébe vette azt az abszurd ötletet, hogy velük együtt fog küzdeni Vargas ellen, és ezért próbálkozik folyton… de bármi is legyen a terve, annyi biztos volt, hogy mindez remek elfoglaltságot nyújtott a számára. Ágnes boldogabb, összeszedettebb, lelkesebb mint valaha, így mind ő, mind Norbert örömmel teljesítették ezt a légből kapott kívánságot. Még úgy is, hogy tudták előre, hogy ha eljön az idő, a szobába is bezárják a lányt ha kell, csak azért, hogy távol tartsák a veszélytől.

     Ágnes felettébb megörült a hírnek, de pár pillanat után ráeszmélt, hogy bátyja nem kapott említést. Mosolya lekókadt, kérdően nézett rá Norbertre.

     - Neki sajnos itt kell maradnia! – válaszolt a kapitány, leolvasva Ágnes arcáról a kérdést. – A bátyád sok embert ismer ezen a szigeten, akik segíteni tudnak a Vargas elleni küzdelemben, így ők gyülekezőt fognak tartani a mi távollétünk alatt. Megbeszélik, hogy hogyan tovább, információt cserélnek, ilyenek.

     - Szóval lesz egy saját hadseregünk… – gondolkodott el hangosan a lány.

     - Nem egy hadsereg! – nevetett fel kínosan Norbert, tagadva az iménti állítást, hogy elkerüljenek mindenféle félreértést. – Úgy körülbelül ötven, hatvan ember. Hosszú ideje dolgozunk már együtt a chthonic… - Norbert megakadt, látva Ágnes összerándult arcát a kiejthetetlen szó hallatán. – a Halál ellen. Remek harcosok és tiszteletbeli férfiak, akikre gond nélkül rábíznám akár az életemet is – szünetet tartott. - Most is épp ők fizetik nekünk ezt a lakást!

     Ágnes elcsendesült egy kicsit, próbálta felfogni a hirtelen rázúduló dolgokat, de nem ment sokra vele.

     - És te milyen szerepet játszottál köztük? – tette fel könnyedén a semmiből azt a kérdést, amely még a kapitány tudatalattiját is napok óta ostromolta. Ő is a férfira nézett, választ várva.

     - Mondhatni, egyfajta őrszem voltam – tört meg Norbert a rászegülő tekintetek alatt. – A csapat itt, Kirin szigetén székel, ezért kell minden más világra egy-egy ember, aki képes őket folyton tájékoztatni az eseményekről! A Jáde szigetcsoport kapuján lakva például én játszottam az összekötőt Kirin és a távoli Tigrislevél Hegység között, aminek következménye képpen az anyaföldi osztagok vezetése is rám hárult.

     Húga csak pislogott a szavak hallatán, hisz a felét nem értette annak, amit bátyja most mondott. Képtelen volt eldönteni, hogy az imént elhangzottak most jó, vagy rossznak számítottak-e, tanácstalanul nézelődött, amíg a megfelelő szavakat kereste.

     - Ez megmagyarázza azt a levelet! – csúszott ki a kapitány száján, de erre már túl későn figyelt fel, Ágnes figyelmét nem kerülte el.

     - Milyen levél? – kérdezett ismét, ezúttal gyanakvóan. Nem tetszettek neki a kifejezések, melyeket a két férfi arcáról leolvasott abban a pillanatban.

     - Igazán semmiség! – mentegetőzött hevesen a bűnös férfi. – Csak egy régi történet, ami eszembe jutott! – kacagott fel.

     Norbert nem szólalt meg, idegesen váltogatta figyelmét húga és Maverick között. Úgy érezte, nem áll jogában hazudni a lánynak többé, beleértve a szüleikről sem, de képtelen lett volna elmondani az igazat. Ezért is örült a férfi segítségének, bár tisztában volt vele, hogy nem érte teszi, hanem csak Ágnes törékeny szívét szeretné megóvni.

     - Rendben – fogadta el kedvetlenül a magyarázatot. Érezte, hogy valami titkolva van előle, de egyenlőre rájuk hagyta a dolgot.

     Bátyja megkönnyebbülten fellélegzett. Ismét sikerült még egy kicsit halasztani azt a szörnyű napot, mely előbb-utóbb rájuk fog virradni. Már sokszor volt rémálma arról a pillanatról, amikor kiderül minden, lelkiismerete egy percre sem hagyta nyugodni mostanában. Tekintete rászegült az utolsó érintetlenül maradt bögrén az asztalon.

     - Zsolt nem jön? – kérdezte kettejüket. Csodálkozott, Zsolt eddig sohasem hagyta ki az alkalmat, hogy előre kritizálja a főzeteit.

     - Valami olyasmit mondott, hogy inkább nem szeretne gyomormérgezést kapni… - idézte szavait a kapitány, majd felidézve az ízvilágot, melyet az ital nyújtott, már sajnálta, hogy nem hallgatott rá.

     Norbert körbeforgatta a szemeit. Zsolt még akkor is rácáfol a gondolataira, mikor még csak jelen sincs…

     - Felfogadom személyi tanácsadónak! – határozta el humorosan Norbert, majd ez egyik dísznövény földjére ürítette saját bögréjének maradék tartalmát.

     - Hé! – kiáltott rá parancsoló hangnemben a kapitány, hogy figyelmet szerezzen, majd hangja visszaváltott a már jól megszokott örömteli tónusra. – Hát te művelsz azzal a szegény növénnyel? Szerintem még ő is szeretne élni!

     - Való igaz! – kapcsolódott be kacagva a játékba Norbert. – Még ma megkérem Zsoltot, hogy cseréljen földet alatta!

     Jókedv árasztotta el a konyhát, egyedül a tanácstalan Ágnes nem nevetett, ő boldogan szürcsölgette a finom italt. Biztos megint valamiről lemaradt, gondolta. Túl sokszor történik meg ez mostanában.

     Miután jól kinevette magát, a kapitány Ágnes felé fordult. Ha már úgy is előhozták Zsoltot témaként, akkor szeretett volna megtudni valamit, most, hogy Ágnes sokkal jobb kedvben volt.

     - Miért voltál annyira lehangolt pár perce? – tűnödött, bár sejtette, hogy a válaszban szerepelni fog egy bizonyos fiú, egy bizonyos lakás emeletén, és ha a feltételezése igaznak minősül, akkor egy, a közeljövőben nem túl bizonyos testi épséggel.

     Ágnes kérdően nézett fel a kapitányra.

     - Miről beszélsz?

     - Tudod, amikor lesétáltál ide közénk! Olyan voltál mint egy voodoo zombi, majd nekiestél annak a… - megpróbálta visszafogni magát. - löttynek.

     A lány tovább gondolkodott, de nem rémlett neki semmi hasonló eset. Fent volt, beszélt egy kicsit Zsolttal, jól érezték magukat, majd boldogan lejött a férfiakhoz. Lehangoltnak látszott volna?

     - Nem volt semmi bajom! – válaszolta az általa gondolt igazat, tisztán a szíve mélyéről.

     Norbert és a kapitány egymásra nézett, talán remélték, hogy a másik majd választ ad a furcsa helyzetre, de mindketten értetlenül álltak az eset előtt.

     - Megrontottad az elméjét a teával! – vádaskodott a kapitány, majd undorodva eszébe jutott, hogy ő is lehúzott egy bögrével.

     A férfi figyelmen kívül hagyta a szavakat, Ágneshez lépett, majd aggódóan féltérdre ereszkedett mellé, hogy a szemébe nézzen.

     - Idézd fel, hogy mi történt ma reggel a lőgyakorlat alatt! – tett egy vak próbát. Nem egyszer fordult már elő Ágnessel hasonló eset az utóbbi pár nap alatt. Akadt is egy elmélete már, de még nem volt hozzá elég információja, hogy szilárd alapokon bizonyítsa azt.

     - Oké – válaszolta összezavarodottan Ágnes, hisz mind ott voltak, látták és hallották, hogy mi történt. Miért kell neki elmesélnie most? – Meglőtted Zsoltot!