„Egy szoba. Igen mindenképpen szoba. Ismerős. Az enyém.” Ezek a gondolatok jártak a fiú eszében amint a négy fallal körülzárt helyiséget figyelte. Megigazította vállig érő szőkés barna haját és kereste az okát, hogy mégis mi zavarhatja a már olyan jól megszokott közegben. A hatalmas ágy ami tengerként terpeszkedett a szobában három fal közé szorítva mellette húzódott a szekrénye teleaggatva mindenféle képpel és plakáttal azzal szemben pedig a számítógépasztal fáradtan pihent. Az asztal mellett a könyvespolc majd a negyedik fal megint csak rajzok és plakátok tartóhelyéül használva. „Hol a hiba?”

 „Az ablak!” Villant át az agyán. Valóban a könyvespolc felett kellett volna lennie egy ablaknak ami folyamatosan a világ felé ásít. Nem volt ott, ahogy az ajtó sem volt a helyén a szekrénye mellett. „Nem is szoba… inkább koporsó…” A szoba egyre szűkebbnek tűnt a berendezésével mikor ráébredt, hogy kijárat nincs, mintha ide temették volna örök nyugalomra. Sötét volt ami szinte fel sem tűnt neki, hisz nem volt teljes csak kellemes félhomálynak mondta volna. De honnan szűrődött be az a kevés fény ami megvilágította neki a helyiséget?

 Nem találta a válaszokat de sokáig már nem is gondolkodhatott rajta. Azon a helyen ahol az ajtónak kellett volna elterülni egy sötét csuhás alak állt csuklyáját mélyen az arcába húzva. A férfi smaragd szemei összeszűkültek ahogy igyekezett az árnyékok mögé látni de próbálkozásai eredménytelenek voltak. Felemelkedett az ágyról ahol eddig ült és megmozgatta izmai melyek méretre bár nem voltak túlzottan imponálóak sőt igen vékonynak tűnt velük Ő mégis pontosan tudta, mire is képes ha kell.

 Arra gondolt, hogy megszólítja az alakot azonban mielőtt megtehette volna az felemelte vékony kezeit és kapucniját hanyag mozdulattal hátracsapta.  A látvány leírhatatlan volt számára. Derékig érő a feketénél és sötétebbnek tűnő árnyalatú haj omlott le ami folyamatosan mozgott mintha szél fújná pedig meg sem mozdult a levegő. A zöld szemek unott undort tükröztek és olyan gyűlölettel meredt a férfira mintha most ölte volna meg az édesanyját. Jóképű volt akárcsak a szembenálló sőt, ugyanolyanok voltak. Egy és ugyanaz a test két különböző formában és még annál is különbözőbb lélekkel.

 Régen találkozott már énjének sötét felével. Gyermekként fedezte fel magában azt a személyt, akit valamiért leválasztott magáról viszont ahelyett, hogy eltűnt volna életre kelt. Eleinte nem gondolta rossznak a jelenlétét sőt elfogadta tanácsait és használta az erejét rengeteg csatát nyerve ezzel még fel nem fedezte, hogy az önmagát Sötét Lordnak nevező alak lassan átveszi az irányítást és lassan de biztosan ő lesz a suttogó fél. Ekkor taszította el magától, megtagadta és évekig nem is látta nem hallotta csak érezte, hogy valahol mélyen eltemetve benne ott szunnyad.

 „Hogy kerül most ide? Mi történt?” Nem tudta hova tenni a Lord megjelenését, de nem is volt a gondolkodás lehetőségével megáldva, ugyanis énjének baljósabb fele a köpeny alá nyúlt és ívelt pengéjű tőrt húzott elő miközben baljóslatúan mosolygott. Kapkodva már-már rettegve forgatta a tekintetét bármilyen fegyvernek tűnő tárgy után de nem talált semmit de mint a következő pillanatban rájött nem is lett volna esélye megragadni még akkor sem ha történetesen kiszúr egyet. A Lord szemmel követhetetlen sebességgel lendült előre és döfte a gyomrába a tőrt.

 Sikoltani próbált de nem jött hang a torkán csak vér ömlött elő a szájából és a hasából miközben a másik kacagni kezdett. Ömlött a vörös vér és megcsillant az ismeretlen fényben minek forrása továbbra is rejtve maradt. Öklendezni kezdett és a gyomortartalmával elkeveredett vért okádott ami furcsa vasas és maró ízű volt ami csak még jobban felingerelte szerveit és még vadabbul hányt. A penge újra lesújtott ezúttal jobb oldalán a bordák közé. Az ágyra borult és üvölteni próbált majd levegőt kapni de egyik sem sikerült miközben a vér mindent betakart és ragacsossá tett majd mintha a saját vére is árulójává válna olyan erősen tapasztotta az ágyhoz mintha odaláncolták volna.

 Ekkor a kés utolsó végső döfésre emelkedett és ésszel fel nem fogható sebességgel iramodott meg a torka felé…

 …Üvöltve ébredt fel verejtékben fürödve ami hideg volt és ijesztő. Reszketve kapta fel a szemét és az ablakon át beszűrődő teliholdas éjszakának csillagjait csodálta majd visszahanyatlott a párnája ölelésébe. Még eltekintett az ajtó felé, hogy biztosan lássa csak egy rémálom volt amikor ismét kiverte a hideg veríték.

 A hosszú hajú alak ott állt fekete farmerban és pólóban tőrrel a kezében és mosolygott. Majd mutatóujját a szája elé emelte kacsintott és köddé vált. „Hát visszatértél…”