Két koporsó 85.

          Joachim szédelegve lépett ki a Helga irodájából, és azt sem tudta bánatában , hogy hol is van tulajdonképpen, mert ő egyáltalán nem azt szerette volna hallani ami hallott, attól a nőtől akiben a legmesszebbmenőkig megbizott. De azt is tudta , hogy Helga nem akar neki rosszat, mert már máskor ellátta jó tanáccsal, akár szakmai, akár más vonatkozásban. Azonkivűl, néhány évi közös munkájuk is csak erősitette ezt a bizalmat. Joachimnak arról is tudomása volt , hogy Helga, az utóbbi években nem boldog a férjével, mert néha ő is kiöntötte a lelkét , ha az már megtelt keserűséggel. Innen eredt egymás iránti kölcsönös bizalmuk, amelyek az évek során barátsággá  lépett elő , de meg is maradt a felhőtlen barátság talaján.

         Az igazgatónak a következő nap haza kellett indulnia , ezért a délutánt , ajándékvásárlással töltötték el Helgával. Helga kitünő izlésének köszönhetően, szép  aranynyakláncot vásároltak az igazgatónének, mert az  igazgató elbeszéléseiből kiderült , hogy azt a nej, nagyon szereti. Az igazgató szeretett volna venni valamit Helgának is , de Helga ezt nem engedte meg --határozottan tiltakozott ellene, de helyette volt egy kérése, hogy az esti séta alkalmával, a közeli park virágai közűl ,lopjon neki egy szál rózsát.Az igazgató nem akarta elhinni , hogy Helga  beéri ennyivel, de a kérését minden áron teljesiteni akarta.Mindketten érezték , hogy közeledik a búcsú  kényelmetlen, kegyetlen, szomorú pillanata és ez rányomta bélyegét az est hangulatára. Csak a vacsora, és az ott elfogyasztott ital , hozta meg újra a hangulatot mindkettőjük számára. A parkba már vidáman, szerelmesen összebujva érkeztek, és csak arra vártak , hogy a jótékony sötét eltakarja őket a világ szeme elől , hogy az igazgató letépje a legszebb szál  rózsát Helgának. Az igazgató óvatosan közelitette meg a rózsabokrot, tolvaj módjára nézett jobbra balra majd egy ügyes mozdulattal letépte a szép szál vörös rózsát, és átnyujtotta Helgának. Helga megköszönte, és csókkal jutalmazta a bátor férfit.Tudod, olyan régen nem loptak már nekem rózsát, és én azért szeretem, mert a lopott rózsának jobb az illatta

        Az utólsó éjszakát a szállodai szobába óhajtották eltölteni, és hogy a hangulat fennmaradjon szobájukba kértek két űveg francia pezsgőt. Aztán átadták magukat a szerelem mámorának , amiben nagy segitségükre volt a finom pezsgő, ami átlenditette hangulatukat a néha jelentkező melankólián, úgyanakkor eltörölt  minden gátat szerelmük kibontakoztatásának utjából. A hajnal gyatra fénye meztelenül összeölelkezve találta őket ágyukban.

        Mámorosan ébredtek, de kielégülten, és újra urrá lett rajtuk az  elválás gondolata. Sok mindenről beszélgettek az éj folyamán , a pezsgő feloldotta nyelvüket és gondolataikat. Szóba került , az is hogy az igazgató akár kinn is maradhatna, de még az is , hogy együtt egy más országba  telepedjenek le. De ezeket a gondolatokat feledésbe vitte az alkohol, és reggel ezek már nem, jöttek szóba. Csak még egy közös fürdést engedélyeztek maguknak-- de annak előtte még megitták a maradék pezsgőt , ennélfogva a közös fürdés, minden szempontból kitünő hangulatban, és elég hangosan zajlott , de ezeket a zajokat magával vitte zuhany vize a szálloda kanálisába.

         Reggel együtt mentek Helga munkahelyére, ahol összerendezték a papirokat az elvégzett munkáról --ami  nem volt több egy félnapnál , és ami öt napot vett igénybe az igazgatónak. "Hiába jó munkának idő kell"és ezt mindenki tudja. Az igazgató szépen elbúcsúzott mindekitől, ám amikor Joachimhoz ért, az megkérdezte tőle , hogy az  amit Helga mondott neki- igaz? Az igazgató egy kicsit meglepődött, de nem volt hajlandó , újabb hazugságokba bonyolódni ezért meg erősitette , hogy igaz! Joachimon látszott , hogy fáj neki az igazság , de úgyanakkor némi megnyugvás is költözött belé ,mert érezte, hogy Helga nem hazudott , hanem őszinteségével, a segitségére akart lenni. És ezt illene megköszönni neki. Helga lekisérte az igazgatót a az autójához és segitett neki bepakolni. Szerelmesen megcsókolták egymást, majd elválltak és az igazgató keleti irányba forditotta autóját.

         A telefonos kislány, és Emerencia csak ritkán találkoztak egymással, és akkor sem sokat beszélgettek mert  vártak valami változást-- sajnos mindketten úgyanattól a személytől--akiről még nem tudták, hogy mi lesz a döntése. Pedig a döntés már megszületőben volt, csak még nem jutott el hozzájuk. Ahogy teltek a napok, egyre jobban elbizonytalanodtak, és csak halvány remény élt bennük arravonatkozólag, hogy Joachimot még egyáltalán viszontlátják.Talán a telefonos kislány bizott jobban, mert arra gondolt , hogy az igazgatótól ő majd megtud valamit ha hazaérkezik.