- Előnyt adsz neki? – kérdezte hitetlenkedve Barnabás. – Visszavonom, amit az imént mondtam, elpuhultál! Mióta vagy te ilyen kegyelmes?

     Vargas vállat vont.

     - Talán a korral jár! – nevette.

***

     - Siessetek! - kiáltotta Norbert, miközben irányt mutatott az őt követő embereknek.

     Sárkányfészek csúcsán, a Felkör márványos építményei között bujkáltak az ellenség elől, látszólagos sikerrel. A Chthonic serege szétszóródott a szigeten, hajthatatlanul igyekezve, hogy felmorzsolják a maradék életet is a csepp világon, de úgy tűnt, hogy nekik sikerült egy időre lerázni a holtakat. Megálltak egy pillanatra, majd mindannyian fellélegeztek a pillanatnyi békét kihasználva.

     A kapitány körülnézett, az ezüstös fényárban csupán pár ismerős arcot látott az alig tucatnyi lelket számláló csoportban. Kész katasztrófa ez az offenzíva, gondolta, de hangosan nem mondhatta ki, hiszen az tovább rontott volna az amúgy is kilátástalan helyzeten. Ráadásul csapdába estek, ha rájuk találnak, akkor erről a helyről már csak lefelé fog kiút vezetni.

     - Látta valaki Zalaniát? – kérdezte halkan Noam. A nagy rohanás alatt nyomát veszítette régi ismerősének, rendkívül aggódott érte.

     - A fenét érdekli az a nő! – szólt rá Dennos kíméletlenül. Élet és halál között táncolnak, ez meg itt egyetlen személy miatt aggódik? – Foglalkozz inkább a mi helyzetünkkel!

     - Higgadj le! – igyekezett csillapítani Norbert a férfi indulatát. Parancsoló hangjával sikerült kivívnia Dennos figyelmét, de tiszteletét még koránt sem.

     - Nem fogok lehiggadni! – hangja egyre jobban emelkedett, már a többiek is csitítóan köréje gyűltek, félve, hogy hisztériája idevonzza az ellenséget. – Kérlek, áruld el nekem, hogy hogyan fogjuk mi ezt túlélni!? – lépett fenyegetően Norbert felé, ujját a férfi mellkasára szegezve. – Most okoskodj!

     - Sehogy! – válaszolta hideg hangnemmel haragjának célpontja. Dennos dühösen elhúzta a száját. – És pont ezért kell most összetartanunk. Ha szeretnéd megcáfolni az iménti „okoskodásomat”, akkor ajánlom, hogy játsz a szabályok szerint!

     Dennos megadóan hátrébb lépett, amitől a többiek is megnyugodtak. Bár Norbert megállapítása nem váltott ki belőlük túlságosan pozitív.gondolatokat.

     A kapitány barátiasan félre rántotta a férfit egy kis magánbeszélgetés érdekében.

     - Értékelem, hogy végre kiállsz magadért, de nem gondolod, hogy az a „sehogy” egy kicsit túl kemény volt? – kérdezte halkan, hogy a többiek ne hallják.

     - Ez az igazság, vagy tévedek?

     - Nem ezt vitatom – rázta a fejét a kapitány. Ő is tisztában volt a valósággal, a helyzettel.

     - Akkor nem látom a problémát – felelte Norbert szinte azonnal.

     - Próbálj egy kicsit pozitívabban hozzáállni a dolgokhoz! – folytatta. – Ha a vezető elveszíti a reményt, akkor az emberei is! – A férfi igyekezett az óceánon szerzett hajóskapitányi tapasztalatok alapján tanácsot adni.

     Norbert sóhajtott, majd szemeivel újból felmérte a helyzetet. Tizennégy embert számolt maga körül. Nem mert belegondolni, hogy mi történt a többiekkel… Mindenesetre, a vak is láthatta, hogy ha több mint százötvenen képtelenek voltak rendesen felvenni a harcot, akkor egy ilyen kis osztaggal sem fognak sokra menni.

     - Ki mit fog csinálni, miután ennek vége lesz? – kérdezte hirtelen az egyik nő, remélve, hogy ezzel javíthat a hangulaton.

     Eleinte furcsa tekintetek szegeződtek rá, amitől egy kicsit meg is ijedt, ám a kapitány személyében gyorsan megérkezett a segítség.

     - Nos, miután beverem Vargas vigyorgó arcát, fogom az első hajót és hazamegyek a családhoz – nevette, de ez az elhatározás újból eszébe juttatta a szomorú tényeket. A kezdeti egyhetes távollét egy szempillantás alatt másfél hónapra duzzadt, félt a választól, hogy szerettei mit gondolnak az állapotáról. Megfogadta magában, hogy felhagy a hajózással, sohasem lesz többé távol a szerető otthoni háztól.

     Mindenki jót kacagott, s egyre többen vették a bátorságot, hogy csatlakozzanak a kis társalgáshoz.

     - Elutazok Limára és átmúlatom a hetet! – szólalt fel az egyik férfi. – Pia, nők, pénz, minden, ami elfeledteti velem ezt az estét!

     - Én pedig megfogadom,.hogy többé egy nyamvadt temető közelébe sem megyek! – mondta humorosan a mellette ülő személy, remélve, ogy ezzel nevetést csikar ki az emberekből.

     Nörbert eközben a sikátor végében állt őrt Dennossal, ügyelve, hogy nem éri őket semmi féle kelletlen meglepetés

     - Valami ötlet, hogy merre tovább? – kérdezte őket Maverick, hátrahagyva a jobb kedvre derült társaságot.

     - Egyenlőre semmi – fordult Norbert az idős férfi felé.

     - Az nem sok… - sóhajtotta a kapitány, majd rátért a lényegre. – Szerintem felesleges őrt állnotok.

     - Kifejtenéd? – nézett rá gyanakvóan Dennos.

     - Gondoljatok bele, egy olyan ellenséggel állunk szemben, akik mindig, minden látnak, mert mindenhol ott vannak, a vezetőjük pedig minden eshetőségre előre felkészül. Ha Vargas nem akarna minket itt fent látni, akkor már rég nem lennénk itt.

     - Ebben lehet valami – gondolkodott el Norbert.

     - Ha viszont ezt a „Vargas” fickót nem zavarja, hogy itt vagyunk, akkor nyilván nem jelentünk rá itt veszélyt – vágott közbe Dennos. – Ami viszont azt jelenti, hogy a közelében sem vagyunk!

     A másik két férfi szemei tágra nyíltak eme szavak hallatán. Egymásra néztek, majd egyszerre kiáltottak fel.

     - Vagy pont az ellenkezője!