Keresd a lányt!

    Miután megérkezett a Kossuth étterembe, gyorsan átöltözött a pincér ruhájába és nekiálltak Zsoltival az asztalok megterítésének.  Most nem járta körbe a konyhát, nem volt kedve ezzel a hervadt arccal, ami most éppen rajta volt, mutogatnia magát a mindig vidám szakácsoknak. Még Zsolti vicces megjegyzéseire sem nagyon tudott reagálni, pedig a harmincas éveit taposó férfi, oly lelkesen osztotta meg kollégájával a tegnap este történő szex jelenetét a feleségével.   Miután felterítették az üres asztalokra a lapos és a mélytányérokat, az evőeszközök felé indulva, Zsolti megelőzte Kriszt majd szembefordult vele.

 - Krisztiánó, minden rendben van? Olyan képet vágsz mintha összecserélted volna a rágógumit az aszpirinnel!

 - Csak fáradt vagyok! - felelte közömbösen Krisz és könnyedén elment a vele azonos magasságú férfi mellett.   A lengőajtónál azonban Zsolti ismét megelőzte a fiút, markáns arcán pedig csak úgy fénylett a magabiztos mosoly.

 - Megértem, ha nem akarsz róla beszélni!

Krisz megtorpant és gondterhelten felsóhajtott.

 - Mégis miről? Mondom, hogy csak fáradt vagyok! 

 - Szóval egy lány? - tette karba a kezeit Zsolti. - Hogy hívják?

Krisz az arcába dörgölte a tenyereit, s próbált megbarátkozni a gondolattal, hogy Zsoltit, aki érett, felnőtt gondolkodással lett megáldva, soha az életbe nem fogja tudni eltakarni előle az érzelmeit.   Így végül megadóan felelt.

 - Erről van szó! Nem emlékszem a nevére!

 - De ugye megdugtad?

 - Nem! - nézett rá nagy szemekkel Krisz, mire Zsolti vidám arcát a csalódottság váltotta fel. - Viszont ahogy megpillantottuk egymást, a testünk mintha jéggé dermedt volna, szemünkben pedig olyasféle ragyogás csillant meg, mint a nyári est égboltján egy hullócsillag!

 - Szerelmes vagy! - állapította meg, s ezúttal a csalódottsága nem csak az arcán, hanem a hangjában is megmutatkozott. - Na és legalább bemutatkoztál neki?

 - Igen és ő is nekem! - majd ekkor Krisz elkeseredetten huppant le a mellette lévő asztal díszes székére. - Ne kérdezd hogy, azt se hogy lehetek ilyen bolond, de egyszerűen kiment a neve fejemből!

 - Ezt nem hiszem el, Krisztiánó! - sóhajtotta Zsolti, aki kollégájához hasonlóan helyet foglalt, méghozzá vele szemben.

 - Érted, életemben először találkozom egy lánnyal, akibe az első pillantásra beleszeretek, erre elfelejtem a nevét! Te voltál már ilyen helyzetben?

 - Persze!

 - Na, és mihez kezdtél utána?

 - Mellette ébredtem, meg vártam míg kijózanodom, aztán írtam neki egy búcsúlevelet és hazamentem!

  Krisz fáradt arckifejezéssel hajtotta le fejét az asztalt tetejére s megvárta, míg Zsolti feláll és a lengő ajtón át távozott.   Ez a beszélgetés egy cseppet sem könnyített a lelkének mély fájdalmán.   Az egyre csak fokozódó csalódások már olyannyira kedvét szegték szinte mindentől, hogy legszívesebben felordított volna.   Úgy érezte, mintha az élet szándékosan nehezítené meg a dolgát.   Nem élhetett eddig teljes családi életet, nem támogatták, egyedül érte el amit el tudott eddig és most sem zajlott különösebben az élete.