2.

Az út nem tartott sokáig a volt feleség házához, mely a sziget északi partjainál feküdt egy csendes utcácskában. Fehérre festett falak, rézvörös tetőcserepek és virágok mindenhól. Ez a látvány fogadott minket. Személy szerint engem elvarázsolt, de nem volt időm gyönyörködni benne, mivel alighogy leállítottam az autót, Ken már ki is pattant. Én természetesen követtem őt, mint egy pulikutya, de a bejárati ajtóhoz érve felemelt kézzel tiltakozni kezdett.

-          Szeretnék négyszemközt beszélni vele. Te addig várj itt kint! – Mutatott a tornácon felállított hintaágyra.

-          Szó sem lehet róla! Még fogod magad és lelépsz.

-          Nincsen rá semmi okom, hogy ezt tegyem.

Kicsit még vonakodtam, de aztán beleegyeztem, elvégre nem rám tartozott a dolog.

-          Tíz percet kapsz! Addig várok itt kint.

-          Megegyeztünk!

-          Utána pedig aláírod a szerződést!

Bólintott egyet, majd kopogtatás nélkül belépett a bejárati ajtón. Én fogtam magam és leültem a csíkos szövettel díszített hintaágyra. Még kényelembe sem helyeztem magam, máris hallottam a házból kiszűrődő veszekedés és ordítozás zaját. Többnyire egy erőteljes női hangot, melyet ritkán és rövid időre szakított félbe Ken. Talán egy olasz vagy spanyol családi vitához tudnám hasonlítani a vehemenciájukat, mely itt szinte csak káromkodásból állt.

Közben én lágyan ringattam magam az ágyon és bárgyún mosolyogtam a ház előtt elhaladó emberekre. Nem tudom, hogy az én jelenlétem vagy a házból kiszűrődő veszekedés érdekelte-e őket jobban, de rövid nézelődés után mindenki továbbment. Egyre gyakrabban pillantgattam már az órámra, mikor elhalkultak odabent. Hallgatóztam, hogy most mi fog következni. Talán most jön a békülős szex? Ötlött fel bennem a gondolat és egy jót mosolyogtam a saját viccemen. Azonban egyből el is illant a jókedvem, mikor meghallottam a pisztolylövést. Csupán egyetlen egyszer sütötték el, de én így is azonnal felugrottam és rohantam be a házba. Nem volt semmiféle tervem, de hajtott előre a kíváncsiság és reménykedtem abban, hogy mégsem egy fegyvert sütöttek el. Végigrohantam az előszobán be egyenesen a nappaliba, mivel megláttam, hogy ott áll Ken.

Nem mozdult, csak ácsorgott egyhelyben és bámult maga elé. Úgy tűnt, neki nincsen semmi baja. Nem tudtam, hogy mi az, amit ekkora érdeklődéssel figyel maga előtt, de azt láttam, hogy a jobb kezében fegyvert tart. A következő másodpercben értem mellé és észrevettem a földön fekvő nőt. Göndör, rézvörös haja szétterült a földön, tekintete a távolba révedt a homlokán pedig egy lyuk éktelenkedett.

-          Te megölted! – Néztem hol Kenre, hol a volt feleségre, miközben elhaló hangon nyöszörögtem a tehetetlenségtől.

-          Zseniális a megállapításod. Ha nem mondod, fel sem tűnik. – Válaszolta jéghideg nyugalommal.

-          Azt mondtad, hogy meg kell még beszélned vele valamit, nem azt, hogy megölöd! – Fakadtam ki. – Belekevertél egy emberölési ügybe! Most mit csinálunk?

-          Azt mondtad, hogy a kormánynak dolgozol. Csörögj rájuk és intézd el. – Felelte enyhe közömbösséggel.

-          Ez nem úgy megy, hogy halomra gyilkolászod az embereket és meg hívom a segítséget, hogy gyertek takarítani!

-          Szóval nem tudod elrendezni a dolgot? – Nézett rám most már érdeklődően. Talán ekkor kezdett felderengni az elméjében, hogy mekkora bajba sodort mindkettőnket.

Fogtam a fejem, miközben az agyamban vadul forogtak a fogaskerekek. Volt egy tervem, azonban nagyon veszélyesnek, sőt őrültnek tűnt. Én hülye, mégis felvetettem az ötletet Kennek.

-          El lehet tűntetni a holttestet.

-          Tudtam, hogy meg lehet oldani, és csak szórakozol velem. A kormány minden kétes ügyletet tisztába tud tenni. Ismerem ám őket! – Bólogatott, mint aki jól ismeri az összes államtitkot.

-          Azért annyira nem egyszerű a dolog. – Figyelmeztettem. – Magunkkal kell vinnünk New Yorkba. – Böktem a holttest irányába.

-          Mi van!? – Csattant fel egyből. – Te egy hullával a csomagtartóban akarod végigutazni a keleti partot.

-          Te döntesz. Akár hívhatom a rendőrséget is, hogy feladjalak emberölésért.

-          Ez zsarolás és átverés. Szükségetek van rám!

-          De nem mindenáron. – Kontráztam rá minden ellenvetésére, mivel igaza volt. Szükség volt rá, mindenképpen.

Nem meglepő módon Ken a hullával való utazást választotta a börtöncella helyett. Én sem voltam túl boldog a harmadik utas miatt, de a két rossz közül egyértelműen ez volt a jobbik. Ha elkapnak minket a zsaruk, akkor minden ugrik. Ken titka, az érte járó pénz és lehet, hogy a munkám is. Így hát fogtuk a nappaliban lévő függönyt és beletekertük a feleséget, majd kivittük a kocsihoz. Természetesen siettünk, ahogy csak bírtunk, mivel fenn állt a veszélye annak, hogy valaki már kihívta a rendőrséget a lövöldözés miatt. Mindezek mellett szerettük volna elkerülni a kíváncsiskodó szomszédok tekintetét is. A hulla már a csomagtartóban volt, így már csak egyetlen dolog maradt hátra. A szerződés aláírása. Vonakodva ugyan, de Ken alákanyarította a nevét a lapokra, majd kocsiba ültünk és sietősen a kikötő felé vettük az irányt.