Keresd a lányt!

   Még ha több mint háromnegyed órát álltak sorba a postán, Krisz mégis úgy érezte, mintha az ott eltöltött idő, csak néhány perc lett volna.

A csekkek befizetése után, koránt sem akarta, hogy véget érjenek a Barbival töltött órák, így arra gondolt, - s még ráadásul hangot is adván gondolatának - hogy elhívja a lányt a helyi közértbe.  Ennek nyomós oka persze nem csak a további kellemes csevegés volt, hanem a drága tej elpocsékolása, melyet Krisz szerencsétlen módon összepasszírozott a hóna alatt.

  Barbi ellentmondás nélkül elment Krisszel a közértbe.

 Ennél a pillanatnál, azonban mintha kissé megfagyott volna kettejük között a levegő.   Immár kevesebb szó hagyta el a szájukat, többek között Barbit jobban lekötötték az élelmiszerek ára, mint a fiúval való beszélgetés. Krisz, akinek eddig be nem állt a szája, most tanácstalanul forgatta szemeit, miközben kétségbeesetten kereste gondolatai sűrűjében azokat a szavakat, melyekkel talán vissza tudná zökkenteni Barbit a beszélgetésükbe.

   Erre azonban már nem került sor.  Talán Barbi megelégelte a beszélgetésüket, vagy talán ő is ugyanabba a mélységes helyzetbe került, mint Krisz, csupán mesterien takarta.  Majd egyszer csak a fiúhoz fordult és kifejezéstelen arccal megkérdezte tőle, hogy mit szeretne vásárolni, Krisz válaszul a száját biggyesztette és a két literes kiszerelésű üdítők felé biccentett.    A tejet, természetesen elfelejtette.   Azzal felkarolva a két literes üdítőt, még megkérdezte Barbit, hogy esetleg kér-e valamit, majd a lány kelletlen fejcsóválása után, indultak is a kasszához. 

  A mai napon, most először érezte azt, mint egészen eddig életében: bánatot.  Eddig tartott volna ez a csodálatos érzés? Még sem tudott elegendő érdeklődést felmutatni Barbinak?  A lány máris megunta volna? Lehet hogy a sok meggondolatlan mondattól már teljesen elhidegült tőle a lány és el is ment a kedve a Krisszel való beszélgetéstől?

 Miközben Krisz, egyre jobban süllyedt gondolataiba, az előttük álló vásárló véletlenül kiejtette a kezéből a bevásárló kosarát, amely hangos puffanással földet érve, s a benne lévő árú szanaszét szóródtak.  Krisz hirtelen kizökkenve tehetetlenségéből, már hajolt is le hogy segítsen az ismeretlen vásárlónak.  Amikor a földön heverő kukoricakonzervhez nyúlva, először kezük, majd később a tekintetük találkozott össze, hirtelen megállt körülöttük az idő.  Krisz elnémultan tekintett a vele szemben guggoló lányra, aki talán ugyanannyi idős lehetett, mint a fiú.  Aggódóan tekintett a fiúra, mintha attól tartana, hogy Krisz egyszer csak felkapja az elgurult árúkat és dühében messzebbre hajítja.  Azok az ártatlanul vibráló, s mégis gyönyörű fekete szemek, a bennük rejtőző rettegő félelemtől először elkeserítették ám egyszerre meg is hódították Krisz hevesen dobogó szívét.  A fiú, akinek teste, a feje búbjától egészen a talpáig reszketett a boldogságtól, életében először érezte, hogy szerelmes.  Fogalma sem volt, eddig hogy milyen érzés lehetett, hogy teste s lelke miként fog reagálni az emberiség által "legjobb drog"-ként emlegetett érzésre. 

 - Köszönöm, hogy segítettél! - hallatszott a lány csodás hangja, amely kellemes dallamként csengett Krisz fülében.

 - Nagyon szívesen! - mosolygott rá Krisz. Mielőtt azonban további mondatok hagyhatták volna ez a száját, az egyik pillanatról a másikra, mintha hangszalagja elszakadt volna. Csak tátogott, akár egy hal, de hang nem jött ki a torkán. Kétségbeesetten próbált szembesülni a ténnyel, hogy újfent szerencsétlen helyzetbe hozta önmagát, s ami ennél is kellemetlenebb volt a számára, hogy ezt már sokkal komolyabban vette, mint a délelőtti tejes doboz összepasszírozását. A hosszas tehetetlen tátogása láttán, a lány mosolygott rá. 

- Igen? - érdeklődött a lány, miközben ragyogó mosolya láttán, Krisz még azt is elfelejtette, hogy fiú-e vagy nem. Úgy gondolta, hogy ha ez a tehetetlen, szinte lebilincselő érzés is a szerelem vonásai közé tartozik, akkor már most esélytelen rá. 

 - Azt akarom mondani, hogy ez bárkivel megesik - dadogta olyannyira hirtelen gyorsasággal Krisz, mintha egészen eddig levegőért küzdött volna. - Manapság ma már nem gyártanak jó minőségű bevásárló kosarat!

A lány újból mosolyt engedett az arcára, - amely olyan gyönyörű volt, mintha arcát, angyalok formázták volna -majd egy pillanatra a kasszánál ülő, negyvenes éveiben járó eladó hölgyhöz fordult, aki vastag szemüvege mögül, szemrehányóan nézett Kriszre.

 - Vigyázz, még meghallja! - nézett vissza rá a lány, s ahogy fejével közelebb hajolt Kriszhez, a fiúban olyannyira felerősödtek a kellemesen bizsergető érzések, hogy úgy érezte, szíve menten kirobban a mellkasából. Az édes parfümének illata, hosszú, fekete hullámos hajának rugalmassága és üde arcának gyönyörű ápoltsága, nem csak magával ragadta Kriszt, de a fiú, olyan mereven bámult rá, mintha egy kirakat előtt, éppen kedvenc focicsapatának a mezét pillantotta volna meg. 

A lány felállt, majd néhány másodpercre rá Krisz is felegyenesedett.  Tekintetüket még ezután sem vették le egymásról. Ahogy álltak egymással szembe, azokkal a vágyakozással teli ragyogó szemekkel, úgy tűnt, mintha testüket mágneses erő vonzaná közelebb.  A fiú mögött Barbi, aki egészen eddig türelmetlenkedve állt és várta hogy a kasszához haladhassanak, hirtelen rászólt Kriszre, de a fiú, még csak ügyet sem vetett rá. 

- A neven, Krisztián - mutatkozott be a lánynak Krisz, aki úgy érezte, valaki a fejében megszólította s a lánynak való bemutatkozására kényszerítené.

 - Edina - mosolygott rá ám még mindig azokkal a tartózkodó  nagy fekete szemekkel. Nem tudta megérteni, ha létezhet egy lány, aki ilyen gyönyörű szemekkel születhet, akkor miért reszketnek annyira a félelemtől?

- Nagyon örülök, Edina! - mosolyogta lelkesen Krisz.

  Tekintetük összeolvadt s úgy tűnt, hogy örök életüket a kassza mellett fogják leélni.   Végül az eladó hölgy akaratosan közbeszólt, Edina pedig engedelmesen felé fordult.  Kifizette az árúkat, majd utoljára Krisz felé fordulva, elköszönt tőle s távozott.  Barbi és a még mindig vérig sértett eladó hölgy értetlenül pislogott a még mindig földbe gyökerezett lábú Kriszre, akinek arca sugárzott a boldogságtól.

- Megmondanád, hogy mégis mi a franc ütött beléd? - morogta kedvtelenül Barbi.

 - Ez a lány lesz a feleségem - ejtette ki a száján azt a mondatot, melyet életében még soha nem gondolt meg ilyen alaposan.