A mi utcánk 42.

           A hátra maradt rendőrök, a szaglászáson túl azt a parancsot is kapták, hogy próbáljanak a lakosok bizalmába férkőzni, mert az megkönnyiti a munkájukat, és a gyilkosság felderitésében is  segiti őket. Az új zsaruk tartották is magukat a parancshoz, és nem csak a főnökeik utasitásai miatt , hanem azért is mert, idegenek voltak,nem ismerték a helyi körülményeket szokásokat, viszonyokat, csak annyit tudtak a faluról , meg a lakosairól, hogy itt néha megölnek egy kommiszárt. Nekik ez elég volt ahhoz , óvatosak netán közremúködők legyenek a lakosokkal szemben.Nem is akadt gond velük, bár ők is bejártak a kocsmába lényegesen ritkábban, de  ketten sem ittak annyit, mint az exkommiszár egyedül.De ezek fizettek is.Az élet folyása --miután megtorpant egy kicsit, újra lendült és megpróbált visszailleszkedni a régi kerékvágásba.

          Teljesen úgyan nem tudott mert egyre gyakrabban jöttek haza az emberek a harctérről, jó hireket hoztak, és neki álltak a háború okozta sebek begyógyitásához. Már több munka csapat is dolgozott a falú arculatának rendbetételén. Sálikót is hivták dolgozni , de ő már nem vállalkozott ilyesmire mert már teljesen kész volt az utra. Sorba vette legközelebbi barátait ismerőseit és elbúcsuzott diszkréten-- mindenkinek azt mondta , hogy a városba megy dolgozni. Hogy melyikbe, azt "elfelejtette" megmondani. Csak a közvetlen családtagjai  meg a kocsmárosék tudták az igazi szándékát.

          Az első városig öszvérszekérrel mentek,mert a kocsmárosnak is volt valami vásárolni valója. Ott aztán elváltak egymástól, és Sálikó az állomás irányába indult el. Az állomás környékén nagy volt a forgalom-- egyenruhások és civilek azonos százalékban utaztak- nagyobb részt a frontszolgálatot befejező katonák. A vonatok összevissza jártak-- előfordult , hogy egy -egy vonatot át irányitottak a megadott irányból egy másikra , mert a másik írányba nagyobb volt az igény az utasszállitásra. A frontszolgálatból hazatérő katonákat, a lakosok nagyon nagy becsben tartották, ezért ha csoprtosan léptek fel akkor ők voltak azok is, akik megváltoztathatták a vonat menetirányát. Az állomás főnök mindenütt magasrangú katonatiszt volt. Ezek is mind előzőleg frontszolgálatot teljesitő tisztek voltak.

          Sálikó, egy , a román határ irányába menő vonatot keresett. Erre , egy félnapot kellett várnia, amit nem is bánt különösebben, mert szeretett volna a délutáni órákban érkezni , hogy legyen alkalma szétnézni a környéken, és lehetőleg, minden feltünés nélkül. A vonat jegy nem volt drága, de borzasztó lassan haladt, és volt olyan is, hogy szénhiány miatt megkellett álljon. Ilyenkor teher autóval hoztak szenet, a nem is távol lévő szénbányából. Ráadásul csak annyit, ami megközelitőleg elég volt a következő állomásig. Ha elszámolták magukat akkor, a vonat megállt és várta a szenet a nyilt pályán.

           Egy ilyen vonatra sikerült felkapaszkodnia Sálikónak, ami azt jelentette , hogy a  számitása teljesen felborúlt, és csak a késő esti órákban futott be a vonat a hátártól  hét kilóméterre lévő kis állomásra. Ekkor már nem volt zsúfolt a vonat, csak tizenöt-husz ember -- nagy részük katona szállt le róla. Viszont sokan várakoztak a vissza utra. Ők is régóta ácsorogtak,  mert menetrend, még papiron sem volt. Pláne itt, egy határszéli végállomáson.

           A kis állomáson várakozók felszálltak a vonatra, és arra vártak , hogy az el is induljon. A megüresedett állomáson, a néhány pad elfoglalatlan maradt. Egyikükre letelepedett, és falatozni kezdett a sötét éjszakát alig megvilágitó egyetlen villanylámpa fényénél.

          Evés közben furcsa dologra lett figyelmes Sálikó. Azt hitte , hogy itt ezen az állomáson-- aki leszáll--az szépen haza megy  mert helyi illetőségű. De ez egyáltalán nem igy volt, mert amikor elcsendesedett minden , még tizenketten mutattak várakozó álláspontot, és hasonló gondolatokkal vivódtak mint Sálikó. Sálikó agyába villant valami-- hogy nem elképzelhetetlen ,hogy  ezek a fiatalemberek, hasonló cipöben járnak , mint ő. Ezt nem volt ideje végig gondolni, mert az egyik fiatalember megszólitotta -- kissé furcsa hanghordozásban , de ukránul: Hova utazol? Sálikó zavarba volt és alig tudott valamit válaszolni.-- Valakivel van itt találkám-- aztán ő tudja , hogy tovább merre kell menjünk, mert ő idevalósi , én meg nem.