Keresd a lányt!

   - Öregem! - szólt bele ijedten a telefonba Bence. - Te hol vagy most? Mert valaki mintha neked anyázna!

 - Basszus! - suttogta a telefonba Krisz. - Elfelejtettem neki visszaírni!

Majd ekkor oldalra nézett, ahol már nem csak egy, hanem egyszerre három egymás mögött várakozó autós is rádudált, mire villámgyorsan átszaladt a járdára.

 - Azt akarod mondani, hogy nem írtál neki vissza? - vihogta a telefonba Bence, aki ezúttal is remekül szórakozott barátja hibáján.

- Azt! - vicsorogta a dühtől Krisz, aki most kivételesen nem Bencére hanem önmagára haragudott. - Lefoglaltak a képei, meg a levele és le is telt az egy óra!

Bence továbbra is a telefonba nevetett, majd mikor nagy nehezen abbahagyta, hosszas köhögés után így szólt.

- Ne aggódj, ennek már úgysem fogod elfelejteni a nevét! Holnap majd írsz neki, addig legalább jobban megfogalmazódik benned a válaszlevél! Na, leteszem, mert át kell öltöznöm! Köszi hogy elmesélted!

- Rendben, jó pihenést, minden jót!

 Azzal kinyomta a beszélgetést és a zsebébe csúsztatta a mobiltelefonját. Szinte hazáig énekelt volna, olyannyira feldobta a kedvét az Évától kapott levél.  Immár korántsem bánta meg, hogy regisztrált a közösségi oldalra. Igaza volt Rufusznak.  Ez a fészbuk valóban egy hatalmas óceán, ahonnan könnyedén ki lehet halászni a csinos lányokat.  Míg önfeledten haladt végig a járdán, észre sem vette, hogy a magas, hidrogén szőke hajú fiú észrevétlenül követte őt, arcán pedig olyasféle elégedetlenség ült, ami arról árulkodott, hogy valamit nagyon csúnyán elszúrt és fogalma sincs arról, hogy teszi majd jóvá.

  Másnap reggel, a munka kezdete előtt, hogy örömét még ennél is jobban fokozza, Krisz ismét a közértbe indult.  Szokásához híven, elegánsan megfésülködve, alaposan bekölnizve és kiöltözve indult el a boltba. Gondolatai azonban nagy ívben elkerülték a névtelen lányt és egyre jobban Barna Éva felé terelődtek.  Hamarosan itt lesz a hétvége, a várva várt találkozásuk időpontja, ami még jobban felgyorsította szíve dobogásának az ütemét.   Emellett olyannyira összezavarodott, hogy amikor a közérthez ért, bamba képpel bámult maga elé s egyenesen továbbsétált a bolt és a bank között húzódó kisutcán. 

  Egy nagy kanyart téve a városközpontban, csak akkor vette észre, hogy a tervét alaposan elkerülte, amikor ismét az emeletes ház sorai elé ért. Mintha egy hosszan tartó álomból keltették volna fel, heves pislogások közepette tekintett fel a magas épületre, majd hirtelen a háta mögé nézett s arcát a tenyereibe temette.   Az Éva körül forgó gondolatai olyan szinten összezavarták, hogy még csak a lábát sem tette be a közértbe, a munkaidő kezdetéig pedig már csak öt perce maradt. 

   Így hát, a nagy szerelme iránti keresését alaposan meghiúsította és még csak annyi ideje sem maradt, hogy az étteremhez vezető útvonalon, véletlenül a közért felé vehesse az irányt.   Hosszas mérgelődések közepette megfogadta, hogy a mai nap folyamán kevesebbet gondol Évára s annál jóval többet a névtelen szerelmére. 

  Amikor az étterembe ért, végigsétálva a díszes asztalok között, Zsolti a pult mögött tartózkodott s éppen egy kartondoboz fölé hajolva, számolgatta a hétvégi vadászvacsorára a benne lévő üvegpoharakat.   Krisz odasétálva kollégájához, kezet nyújtott neki, majd a konyhába indult.    A szakácsok között azonban voltak, akik meglepettem reagáltak Krisz nyilvános köszönésére s egykedvűen megjegyezték neki, hogy van, amikor az orra hegyét sem dugja be köszönni, most meg ünnepélyesen odamegy mindenkihez.   Erre a fiú csak a vállát rángatta és egy szót sem szólva, az öltözőbe indult. 

 - Figyelj már, Krisztiánó! - lépett be kis idő múlva az öltözőbe Zsolti, aki gondolatban még mindig komoran számolgatta a poharakat. - Hétvégén elérhető leszel, ugye?

Krisz gondolkodás nélkül így felelt.

 - Nem, mert randim lesz!

Zsolti, aki ezúttal végig sem futtatta fejében a fiú válaszát, elégedetten összecsapta a tenyereit.

 - Frankó! Akkor... - s ekkor akár egy filmben látható, lassú felvételt játszana el, kezeit leeresztette combjai mellé és markáns húzott szemeit most olyan nagyra nyitotta, amilyen nagyra csak tudta. - Várjunk csak, azt mondtad, hogy nem?

 - Nem - ismételte egy jókedvvel telített mosollyal az arcán Krisz, majd belebújt az összegombolt fehér ingje, amire fekete mellényt húzott.  Mikor ezzel megvolt, felnézett Zsoltira, aki még mindig nagy szemekkel meredt rá.

 - Krisztiánó, két hete dumáltuk meg, hogy most hétvégén lesz a vadászvacsora! Kellesz, mint tini lánynak az Éjjel-nappal Budapest maraton!

 - Most nem érek rá - rángatta meg a vállát Krisz és esze ágában sem volt lemondani a munka miatt a találkozóját. - Hívjatok be valaki mást!

Azzal leült a padra és felhúzta lábaira a fekete cipőit, míg Zsolt tehetetlenül csapott a combjára és kínos arcképet vágva, a falnak támaszkodott. Látszott rajta, hogy nagyot csalódott munkatársában és egyszerűen nem jutott szavakhoz a döbbenettől.  A további győzködésről azonban nem mondott le.

 - Na és ha csak délig leszel bent? Utána mész amerre akarsz!

 - Mondom nem és kész! - emelte fel a fejét türelmetlenül Krisz, ami a rábeszéléssel küszködő férfiból ennél is nagyobb dühöt váltott ki.

 - Akkor azt mond már meg, mi a francnak mondtad biztosra a hétvégi melót? 

 - Nekem nem lehet egyszer a büdös életbe egy szabad hétvégém? - lázadt fel Krisz, mire Zsolt már azonnal mondta is, ami eddig a nyelve hegyén csücsült.

 - Szabad, nem erről van szó, de tudod nagyon jól hogy a hétvégi rendezvények alól nincs kibúvó mert nagyon fontos esemény! Ráadásul a dupláját fizetik érte!

 - Ugyan már, mire megyek egy plusz ötszáz forinttal, Zsolti, ne viccelj már! - rántotta el az arcát Krisz. - Akkor se keresnél hülyére magam, ha száz évig ebben a lepratelepen dolgoznék! Engem akarsz rábeszélni arra, hogy gürcöljek itt még hétvégén is? Szerinted, nem elég hétköznap elviselni a zabálni vágyók mocskos pofáját? Van én nekem ennél fontosabb dolgom is, ember!

Majd dühösen visszahuppant a padra és az eddig be nem kötött cipőjének, összecsomózódott fűzőjével szenvedett.   Zsolti értetlenül állt egyhelyben és szinte mukkanni sem tudott a döbbenettől.

 - Hiába bámulsz rám úgy, mint aki még nem látott fehér ember, akkor sem vállalom a hétvégét mert randevúm lesz! - morogta a fűzőbogozás közben Krisz.

 - Nem azért bámulok rád öreg, engem nem érdekel, hogy mit csinálsz hétvégén - rázta a fejét csalódottan Zsolti. - Hanem azért, mert akármi is hozta ki belőled ezt a stílust, nem tett vele csodát! 

  Azzal sarkon fordult és elhagyta az öltözőt.

 Krisz felnevetve munkatársa után intett.  Nem tudta elképzelni, hogy ezt miért mondhatta neki Zsolti, hiszen ő eddig mindig úgy viszonyult a munkatársakhoz és a vendégekhez, mint aki azt a parancsot kapta, hogy mindig vágjon jó képet, még ha élete legrosszabb napját is éli.  Sosem panaszkodott, még csak egyetlen rossz szó sem hagyta még el a száját, mert ha véletlenül meglátták rajta hogy rosszkedv gyötri, máris megszólták érte.   Ezúttal nem hagyta magát.   Innentől kezdve, ami a szívén, azt a száján is.  Nem akart többé az a nyájaskodó, mindig vigyorgó robotként viselkedni, mint ahogy egész életében eddig.  Végre alkalma nyílt rá, hogy boldogabb életet élhessen, meg volt az oka a vidámságra és végre találkozhat egy gyönyörű lánnyal, amit egy feleslegesen megrendezett vadászvacsora, biztos hogy nem fog elrontani.