Köszönöm azoknak, akik éreztetik velem, hogy nem akarnak velem beszélni. Azt hiszik nem veszem észre? Dehogynem, csak nem vagyok hülye, hogy kimutassam azt, ami mélyen fáj! Köszönöm azoknak, akik eldobták a szívemet! Megtanítottak arra, hogy a karrieremet helyezzem előtérbe. Lehet, hogy nem fog hozzám bújni, megölelni egy szomorú délutánon, de nem is fog átvágni, megcsalni, elhagyni. Hiába a szeretet a legfontosabb a világon, ha az emberek már azt sem tudják mi az! Kedves vagy, szeretsz valakit? Ugyan már! Nem fog se viszont szeretni vagy még a barátaid is elítélik a buzgóságod! De ők nem élték át azt amit te, látnak belőled tíz percet és az szerint ítélnek. Van aki sokat beszél...de alig tudja más, hogy szinte egész nap meg sem szólalt az iskolában, a munkahelyén.
Köszönöm tényleg, hogy vannak akik nem tudják a szemembe mondani, hogy nem akarnak velem beszélni, hogy csak maradjunk meg a köszönésnél és nem akarnak a a barátaim lenni. Azt hiszik nem veszem észre, de nem vagyok olyan hülye, mint sokszor hisznek. Naiv vagyok, de hülye nem! Köszönöm azokat az apró tüskéket, amiket ők okoznak nekem!
Köszönöm, hogy volt/van lehetőségem állatokkal foglalkozni. Mert egyet megtanultam, ők azok akik meghallgatnak, akármennyit is beszélek, ők azok, akiket bármikor megölelhetek és ők azok is, akiket ha szeretsz, viszontszeret, önzetlenül! Volt egy kívánságom...hogy hadd szerethessek anélkül, hogy összetörnék újra és újra a szívemet. Azt gondoltam, majd jön a "szőke herceg, fehér lovon", de nem...Ennél csodálatosabb dolgot kaptam...egy kutyát, akit ha szeretek, nem menekül el, nem utasít vissza, nem kell magamban tartanom az egész érzést, hogy aztán belülről felemésszen...Odaadtam neki a szívem és osztogatni kezdte másoknak, úgy hogy nekem nem okozott fájdalmat! Másoknak ő is, csak "egy kutya", de nekem soha nem lesz az!
Köszönöm azoknak, akik megmutatták, hogy sok szép pillanatot ki kell élvezni, mert a következő percben már ugyanaz nem lesz örömteli!
Köszönöm, hogy néhanapján éreztem, hogy szeretnek, még ha csak egy kicsit is, azok akik érdekelnek, érdekeltek... Lehet a viselkedésük megváltozása fáj/ fájt, de megmutatták nem érdemes foglalkozni a múlttal! Aki bent akar lenni a jelenedbe, benne lesz! Akinek fontos vagy, érdekelni fogja mit mondasz! Akinek hiányzol, tudja hol keressen! Aki szeret és bátor, ott lesz melletted még a legrosszabb állapotodban is! Mert manapság kimutatni a szerelmet/ szeretet arra utal, hogy gyáva vagy! De ez nem igaz ! Ehhez igenis elég sok bátorság kell és az hazudik, aki azt mondja, nincs szüksége arra, hogy szeressék!
Mert mindenkinek szüksége van rá! Nekem is... de az már teljesen más, hogy engem nem tudnak szeretni. Minél több mosolyt adok, annál inkább rájövök valamire...Senkinek sem vagyok elég fontos, hogy félrerakja a büszkeségét és ott legyen mellettem, meghallgasson! Néha elég csak egy kis idő, hogy kibökjem amit akarok, máskor minden másról beszélek, csak arról nem, amiről kéne... De mit számít, ha senkinek sem fontos mit mondok? Mit számít, ha senkinek sem fontos, hogy ki vagyok én? Sirattattam meg már embereket, csupán a szavaimmal. Felszakítottam olyan sebeket, amiket talán nem kellett volna...Okoltak is már miatta. Szenvedtek, csak mert fájt, mert ugyan én miért éreztem volna fájdalmat? Mosolygok, hamar összeszedem magam, öt perc múlva már semmi bajom...csak ezt látják...De azzal nincsenek tisztában, hogy amikor leírtam azokat a szavakat, akkor azt éreztem legtöbbször, amiről írtam.Csakis úgy tudtam sirattatni, hogy először átéltem azt a fájdalmat és megpróbáltam visszaadni, de az élet mindig megy tovább. Sokszor csak azért festem le rossz érzelmeimet, mert amikor történetet csinálok belőlük, olyan, mintha magamból írnám ki. Ez egy fajta terápia...az én terápiám...Ezért írok ritkán a boldogságról... mert félek, hogy kiírom saját magamból az örömömet...