A mi utcánk 39.

           Nagy önmegtartóztatásról tett tanubizonyságot Vászja is,-- csak egyetlen dolog tartotta vissza attól , hogy Maruszját azonnal magáévá tegye , hogy alig egy hete ismerkedtek meg. Nem tudta elképzelni , hogy a kocsmárosból  milyen reakciót vált ki ha fülébe jút , hogy lánya egy ílyen rövid ismeretség után azonnal lefekszik egy alig ismert fíúval. És tudott várni azért is, mert látta a lányon , hogy az a gyűrü mennyire sokat jelent neki. Maruszja is türelmesebb volt, mert már biztonságba érezte magát Vászja oldalán. Mindezek ellenére a szekér hátuljában tovább folytatták a csókolózást , ami egyre jobban idegesitette Sálikót , mert minduntalan arra ösztökélte a csókok cuppanása, hogy mielőbb útrakeljen, hogy megkeresse Nagynét , örömet okozva neki a gyűrüvel és nem kevésbé a jelenlétével. Úgyanakkor szinte megbénitotta az a tudat , hogy neki még mire kell vállalkoznia azért , hogy eljuthasson az imádott nőhöz.

         Ilyen gondolatok közepette haladtak hazafelé a kihalt -- senki által nem járt--lassan teljesen elgazosodó úton.Vászja és Maruszja a boldog valóságba fürdött , mig Sálikó a távoli kilátástalanságba.

         Sálikó döntéskényszerben érezte magát, ezért elhatározta , hogy a legrövidebb, belátható időn belül elindul szerelméhez.Arra gondolt, hogy a gyűrü és a személye elég bizonyiték lesz arra, hogy Nagyné egy percig se kételkedjen eddigi és elkövetkező hüségében. 

         Alig várta , hogy ezt közölje édesanyjával, testvérével, és Maruszjával is.Még ott a szekéren eldöntötte ezt, bár tudta , hogy ötlete nem fog osztatlan sikert aratni hozzátartozóiban. Legkevésbé az édesanyjában! 

         Nagy volt az öröm a kocsmároséknál, amikor hazaérkeztek és Maruszja megmutatta a gyűrüket.Maruszja örömében mindenkit összecsókolt, de a legtöbb időt a Vászja csókolására szánta , mert őt tartotta  öröme legfőbb okozójának. A kocsmáros  is keményen megölelgette, és örömmel jelentette ki, hogy minden gondolkodás nélkül, fíának fogadja Vászját, mert az már csak úgy természetes.

         Miközben mindenki ünnepelt, pálinka és ennivaló is került az asztalra,  Sálikó -- gondolatban --már messze járt. Felidézte azokat a helység neveket amelyiket végig járt amig eljutott Nagynéhoz. Szinte látta maga előtt az utat, hegyeket, völgyeket, fenyőerdőket szakadékokat és vizmosásokat. Igen, ezek a Kárpátok. Ezen kell túljutni, és azután már zökkenő mentes az út, a boldogság felé. Nem is ez a gond-- nyilalt bele a félelem ,hanem az országhatáron való átjútás. Mert már vannak ellenörzött határok , ami akkortájt nem volt-- csak mentek előre nem törődtek semmivel és senkivel. De most nem úgy van, most más a helyzet, más a hatalom. Való igaz akkor két határon kellett átmenni, mert a Kárpát kanyar közelébe is volt egy határ, de az már nincs-- egy akadállyal kevesebb van, de mégis vesszélyesebba az utazás. De a legrosszabb az , hogy nincs hivatalos lehetőség arra , hogy az ember elutazhasson kedveséhez. Cudar volt a háború , de cudar ez a világ is -- hiszen ők akik "felszabaditották" , fél Európát-- pontosan ők vannak bezárva, hogy nem mozdulhatnak ki  falujukból városaikból. Sálikó, nem tudott ünnepelni a többiekkel-- elbúcsuzott mindenkitől és lassan gondterhelten hazaindult, de előtte bejelentette, hogy ő rövidesen utnak indúl, neki mennie kell-- mert érzi , hogy őt,  valahol messze nagyon várják.

         Hazafelé menet már az utvonalon gondolkodott--elméletben már megközelitette a határvonalat, a Prut folyót. Azon mindenképp át kell mennie-- és ez tünik most a legnehezebbnek. Már látta maga előtt a Prutot, bokros , fás, ingoványos partjaival. Nagyjából ismerte az ukrán oldalon a környezetet-- sokáig táboroztak ott bevonulásakor, annál kevésbé a román oldalt, mert ott már, gyorsan haladtak , mert támadásba lendültek, és nem volt megállás , csak annyit mondtak nekik , hogy a cél Berlin. Nem sokat tudott Berlinről --pontosabban semmit-- csak azt amit mondtak nekik, hogy odáig kell menni,a végső gyözelem eléréséért.

         De most is  ősz van, éppen úgy mint amikor néhány évvel korábban átkeltek a Pruton. Alacsony volt a vizállás, sehol sem ért derékon túl-- igaz egy kicsit hideg volt, de napközben megtudták száritani a ruhájukat a napon. A szerencsésebbek,vagy  akiknek volt kedvük és türelmük, megkeresni a sekélyebb szakaszokat azok térdig érő vizben gázolhattak át. Ezek közé tartozott ő is, és meguszta mindenféle betegség nélkül-- ám aki derékig merült , az csúnyán meghűlt, és napokig köhögött. Gyógyszer az nem volt--csak a szlogen, az orosz katona, nem kényeskedik, nem fél a golyótól sem , de ha mégis eltaláljak , még akkor is megtesz három diszlépést, és csak azután esik össze. Aztán vagy fel áll , vagy nem. De erről már szól nem a fáma!

        Haza  kellett  érjen, hogy gondolatai visszatérjenek a mába. Édesanyja várta-- akinek elmesélte szándékát, hogy ő most már rövidesen útrakél Nagynéhoz.