Keresd a lányt!

     Azzal a bizonyos Rufusszal való találkozás kissé összezavarta Kriszt.

 A park padján üldögélő fiú, aki még azt is elfelejtette, hogy eredetileg a kisboltba indult volna, ehelyett bambán maga elé bámulva tétlenül merült gondolatai sűrűjébe.   Úgy érezte, hogy ez a beszélgetés, új lelket öntött bele.  Testét kellemes és annál is inkább szokatlan érzés töltötte el.   Mivel azonban soha életében nem érzett ehhez hasonlót, így kétségei támadtak, miszerint váratlanul megnőtt önbizalmát nem a fura frizurájú fiúnak hanem az általa megkínált kólának köszönheti.   Nem tartotta kizártnak azt sem, hogy az Őrangyalként viselkedő Rufusz, esetleg belekeverhetett valamiféle élvezeti szert az üdítőbe. Talán ettől érzi most magát sokkal magabiztosabbnak, mint néhány órával azelőtt. 

  Majd egy tehetetlen vállrándítással félresöpörte gondolatait és a kisboltba indult.   Próbálta elterelni gondolatait a délelőtti beszélgetésről és annál több időt fordítani arra, hogy mit fog mondani, ha ismét összefut a gyönyörű Barbival.  Mivel már egy csepp kétséget sem érzett önmagában, így gátlástalanul vetítgette maga elé az esetleges képeket, amelyet a legközelebbi találkozásukon szeretne tapasztalni.  Úgy érezte, készen áll elhívni a lányt egy randira.   Elvégre abban nincs semmi veszteni való, ha már a talákozásukkor, nyomban a köszönés után, máris randevút ajánl fel a lánynak. Főként, ha játékosan közelíti meg a helyzetet. Tekintettel arra, hogy az első találkozáskor a lány, már a második mondatával belé folytotta a szót, így hát miért ne tehetné ugyanezt Barbival?

  A vásárlás után, egyre tempósabban szedte a lábait, mielőbb vissza szeretett volna, érzi a lakására, hátha a délelőtti órákban alkalma nyílna összefutni Barbival.   Ki gondolta volna?   Abban a pillanatban, hogy betette a lábát a lépcsőházba, máris női lábak óvatos lépkedését hallotta, méghozzá lefelé. S amint megpillantotta a gyönyörű, rózsaszín ruhás lányt, azokkal a csodaszép tengerkék szemekkel és rózsa vörös ajkával, úgy érezte, hogy az izgatottságtól, összelapítja a hóna alá fogott dobozos tejet. Szívét egyszerre töltötte el öröm és bánat. Elsősorban mindennél jobban örült, hogy éppen abban a pillanatban toppant be a lépcsőházba, amikor Barbi éppen a postaládájához indult, másrészt azonban a túlzott izgalomtól valahogy mégis sikerült kinyomnia a hóna alá szorított tejet a dobozából s most testének egész bal oldala úszott a tehenek vízétől. 

- Hű, szia! - integetett neki Barbi.  Kriszt azonban koránt sem zavarta a kínos helyzet, sokkal inkább élvezte, ahogy Barbi egyre lassabban húzza végig a testén a szemeit.

- Szia! - integetett neki vissza Krisz, aki a szerencsétlen eset ellenére, sokkal lelkesebbnek tűnt. - Tudom, fura látvány, de valahogy imádom, ha tiszta tej lesz a testem! Jót tesz a bőrömnek! 

Mielőtt végiggondolta volna a mondanivalóját, szavai sokkal gyorsabban cselekedtek és már idő előtt elhagyták a száját. Barbi, aki látszólag teljesen ledöbbent a fiú reakciójától, úgy állt ott a postaládája előtt, mint aki már azelőtt megfagyott, mielőtt a leveleit kivehette volna.

 - Ez különös - jegyezte meg, miután teste felengedett és a leveleit kivéve, visszazárta a postaládáját. - Az ujjad, hogy van? Meggyógyult már?

 - Persze! Nézd, csak milyen szépen gyógyul!- emelte büszkén a magasba a mutatóujját Krisz.

 - Nahát, nem semmi! - bólintotta elismerően Barbi. - Amúgy merre voltál?

 - Csak sétáltam! - vágta rá hirtelen Krisz. - Kiszellőztettem a fejemet! Ja, meg boltban voltam!

- Ugye nincs baj? -nézett rá Barbi, majd óvatoskodva hozzátette. - Tegnap este nagyon hangosak voltatok! A lakók közül, többen is panaszkodtak ma reggel az apámnál!

Krisz egy cseppet sem érezte emiatt hibásnak magát, sőt, még a barátait sem.  Inkább jóleső büszkeség töltötte el, amiért hosszú évek után, végre tudhatott egy jót bulizni.

 - Egyszer tizennyolc éves az ember! - vonta meg a vállát, kissé flegma stílusban Krisz, amire Barbi szabadkozott, majd szemeit nagyra nyitva meredt a fiúra.

 - Buli volt az este? Nekem nem szóltál?

 - Talán hibát követtem el? - mosolygott Krisz. - Mert ha igen, akkor szívesen jóváteszem!

  Krisz ezúttal sem gondolta végig szavait, szinte maguktól röppentek elő a szájából a mondatok, melyek hallatán még ő maga is elcsodálkozott. Jóformán, beszélgetni nem tudott a lányokkal, mostanra meg olyan dolgokat is képes kiejteni a jelenlétükben a száján, melyekről eddig álmodni, sem mert volna.   Eme szokatlan és legfőképpen ijesztő mondatok hallatán már erősen gyanította, hogy Rufusz kólájában valóban lehetett valami szer. 

 - Mintha egy kicsit megváltoztál volna tegnap óta!- jegyezte meg halvány mosollyal az arcán Barbi. A lány hangjából Krisz tisztán leszűrte, hogy ezzel a valóban megváltozott stílusával, immár kezdi megijeszteni őt.

 - Sajnálom... - lógatta a fejét Krisz, mire Barbi felkiáltott.

 - Ugyan, félre ne értsd! Nekem bejön nehogy megváltozz nekem!

Krisz felemelte a fejét és jóleső mosollyal díjazta Barbi őszinte szavait.

 - Köszi! Nem fogok!

Barbi vidáman nyugtázta a fiú elégedettségét, majd a kezeiben lévő borítékokat legyezgette maga elé.

 - A postára indulok, van kedves elkísérni?

 - Naná! - vágta rá Krisz.

 - Remek! - biccentett felé Barbi, majd még egyszer megtette, ezúttal a fiú tejtől ázott ruhájára utalva. - Szerintem azért öltözz át, ha nem akarsz tejes ingben jönni!

 - Jó meglátás! - helyeselte utána Krisz, majd el is indultak felfelé a lépcsőn. Egyáltalán nem érezte magát kellemetlenül, még akkor sem, ha egész bal oldalán, tejjel átitatott ingben lépkedett Barbi mellett, aki olykor érdeklődően pillantott a fiú testére. 

 - Jut eszembe, neked nincs suli? - kérdezte a lány, amint beléptek a fiú szobájába.

 - Tudod, nekünk az iskolában két részre vannak osztva a hetek! - magyarázta Krisz, miközben már vetette is le a tejes inget és hajította rendetlenül a szobájába. - Van az "A" hét, amikor hétfőtől-péntekig kell suliba menni, és van a "B" hét, amikor egész héten, mindenki a saját gyakorlati helyén dolgozik!

 - Tehát, most "B" heted van! - fejtette meg Barbi, aki eddig mereven bámult Krisz meztelen felső testére. 

 - Pontosan! De tudod, nekem a Kossuth étterem, már nem gyakorlati, hanem munkahely! Megbeszéltem velük, hogy vegyenek fel, máskülönben nem tudnám fizetni a lakbért!

 - Azt tudom, hogy egyedül laksz, de ezen kívül senkid sincs, aki tudna téged támogatni? Szüleid?

Ekkor Krisz megállt az új ingjének begombolása közben és egy pillanatig tanácstalanul nézett maga elé. 

 - Még kisbaba koromban elveszítettem őket! - érkezett a sokára megfogalmazott mondat a szájából.

 -Uhh, nagyon sajnálom, kérlek, ne haragudj hogy felhoztam! - kapott a szája elé ijedten Barbi.

 - Ugyan, ne emészd magad, hiszen nem tudhattad! - legyintett a levegőbe Krisz.

A munkaszüneti nap, Krisznek egyenlő volt a karácsonnyal. A tegnap délutántól kezdődően, egészen eddig a pillanatig, minden úgy alakult körülötte, ahogy ő akarta.  Végre bulizhatott egy jót a barátaival, majd életében először, egy lánnyal sétálhatott a városban.  Méghozzá egy csodálatos lánnyal.  Bizonyára túlzás lenne, ha most ezt egy randevúnak fogta volna fel, azonban a postához vezető séta közben, olyan kellemesen beszélgetésbe merült a lánnyal, mintha nem csak egyszerűen az ismerőse, hanem a barátnője lett volna.  S mindezt nem csak a kettejük között kialakult kölcsönös szimpátia, hanem véleményük gyakori egyezése is igazolta. 

A postán való sorban állásnál, Krisz fáradhatatlanul szórakoztatta Barbit, ő pedig látványosan élvezte, ahogy a fiú minden előttük álló várakozót kiparodizált.   Valójában, fogalma sem volt, honnan nyerhette felhőtlen humorérzékét, hiszen eddig még jóformán Bencét sem tudta ennyire megnevettetni, mivel soha életében nem viccelődött még másokon.   Ez az újfajta viselkedési forma, ami a délelőtti órákban megszállta, immár kezdett egyre jobban megbarátkozni vele.   Még ha Rufusz valóban csempészett a kólába valami különleges szert, ugyan ki bánja?  Sokkal jobban érezte magát ebben a bőrben.