November eleji, igencsak hideg idő uralkodott. A fák lassan teljesen megkopaszodtak, ágaikat reggelente dér borította. A nedves fűben varjúcsapat keresgélt eleség után.

   A Városligetben sétálók ezen a délelőttön olyan eseménynek lehettek tanúi, mely bizonyára legtöbbjüket sokkolta és felkavarta.

   Az egyik padon fiatal anyuka ült a fiával, a zord időjáráshoz képest kevéske ruhába öltözve. A kisfiú mellett ócska, kopott cipősdoboz állt, üresen. Amikor arra jött valaki, anyja unszolására az ölébe kapta, és a jövevényre nézett. Többen megálltak, szánakozva nézték a gyermeket, majd továbbálltak. Olykor pottyant némi aprópénz a dobozba, melyet az anyuka azonnal kihalászott onnan, és a zsebébe tette.

-          Ügyes vagy, Pisti! – veregette meg fia vállát. – Ha így folytatjuk, sikerül kifizetnünk valamit a tartozásból.

   Ám az emberek jótékonykodása valójában nem ütötte meg a kellő szintet. Az anyuka tudta ezt, ugyanakkor úgy érezte, Pistinek nem feltétlenül kell megtudnia az igazat. Okos fiú volt, és a nő tisztában volt vele, nagyjából mindent ért, ami körülöttük zajlik.

   Pisti reszketve, ámde kötelességtudóan végezte a rászabott feladatot. Anyja azonban belül egyre türelmetlenebbé vált. A doboz nem telt úgy, ahogyan azt szerette volna. Ekkor hirtelen felállította gyerekét, maga felé fordította, és a szemébe nézett. Pisti sosem fogja elfelejteni azt az eszelős, kétségbeesett tekintetet.

-          Valamit csinálj is, ne csak itt ülj! – förmedt rá a gyerekre. – Azért nem adakoznak az emberek. Mutasd meg nekik, mit tudsz!

   Pisti erre mozogni kezdett, mint egy karót nyelt fiú, aki táncolni szeretne, de nem igazán tud feloldódni.

   Egy középkorú házaspár ment arra. Amikor meglátták, mit művel a gyerek, az asszony közelebb húzódott urához, átkarolta őt. Undorodva, lenézően nézték az anyját, aki egyre feldúltabb lett. A házaspár végül nagy ívben kikerülte azt a padot.

-          Mi lesz már? – kelt ki magából az anyuka. – Így semmit nem fognak adni! Szedd össze magad!

   Pisti próbált szót fogadni. Gyorsabban emelgette a lábait, ugrált, tekergette a csípőjét, amitől csak még idétlenebb képet festett.

   Most egy idősödő férfi ment el mellettük, aktatáskával a kezében, ügyet sem vetve a koldulókra.

   Az anyuka erre teljesen kijött a sodrából. Felállt, megragadta Pisti karját, és erőteljesen megrázta a gyereket. Az menten sírva fakadt.

-          Ez neked beleadás? Mindjárt agyonváglak, ha nem csinálod normálisan!

   Pisti igyekezett, de anyjának és a járókelőknek sehogyan sem nyerte el a tetszését. Könnyei patakokban folytak, egész testében remegett, ráadásul anyja ott állt, közvetlenül mellette, ütésre készen. Addig-addig igyekezett, míg néhányan megálltak körülöttük. Vagy öt méterre volt tőlük a legközelebbi bámészkodó. Közelebb nem mert senki lépni.

-          Látod, megy ez! – lelkendezett az anyuka. – Folytasd, egyre jobban csinálod!

   És Pisti folytatta.

   Egy vékony női hang ekkor bekiáltott: - Asszonyom, mi a frászt csinál? Hát nem látja, hogy ez a gyerek remeg?

   Az anyuka figyelemre sem méltatta. Nógatta tovább Pistit, néha biztatásképp lökött rajta egyet.

   A tömeg meg csak gyűlt, egyre többen voltak kíváncsiak a jelenetre. Az anyuka a gyerek kezébe adta a cipősdobozt, és így szólt hozzá:

-          Gyerünk, menj oda hozzájuk, és kérjél tőlük!

   Pisti engedelmeskedett. Ám némi aprópénzen kívül most sem esett egyéb a dobozba. A legtöbben undorodva távolabb húzódtak a gyerektől, amint az közeledett hozzájuk.

   Az anyuka mérgesen felvonta a szemöldökét. Odébb taszította Pistit, és most a tömegre förmedt: - Adjanak már neki! Hát nem látják, hogy szegénynek nincsen egy normális ruhája?

   Kikapta a fia kezéből a dobozt, és maga ment elintézni a dolgot. A tömeg erre oszolni kezdett. Utánuk szitkok és átkok sorozata záporozott az asszony szájából. Mindez haszontalan. Az asszony dúlva-fúlva visszasétált a padhoz, és egy jókora pofont kevert le Pistinek, aki erre újból elsírta magát.

-          Majd megtanulod, hogy úgy csináld, ahogy mondom. Majd megtanítalak rá, ha kell, verés által.

   Erre azonban nem került sor. Ekkor láthatták az emberek utoljára anyát és fiát az utcán koldulni.