A taxi a Rodeo Driveon hajtott végig és Michael fáradtan bámult ki az ablakon. Az eső elállt és az éjszakai fények visszatükröződtek a víz áztatta járdáról. Néhány utcányira járhattak a lakásától és még túl korán volt ahhoz, hogy a „kamu-munkával” végezhetett volna. A húga már biztosan a lakásában várja, ezért úgy döntött, inkább gyalog megy tovább, ezzel is húzza néhány perccel az időt. Szólt a taxisnak és kifizette az utat. Kellemes eső utáni idő volt és lassú léptekkel sétált hazafelé. Ránézett az órája számlapjára. A kismutató szinte már a tízesen volt és a nagymutató is a tizenkettes felé közelített, amikor az egyik mellékutcából hangos csörömpölésre és női kacagásra lett figyelmes. Elővette a pisztolyát, mert sem a csörömpölés, sem a nevetés nem győzte meg arról, hogy nincs semmi gond. Óvatosan belépett a mellékutcába és a gyér világítás miatt hunyorított a szemével. Puffanás hallatszott, amit ismét női kacagás követett. Michael látta, honnan jöhet a hang. Az utca felénél nagy konténerek álltak az egyik kis étterem hátsó bejárata mellett. Egy piros hajú nő és egy magas kopasz férfi rugdosott egy emberi testet. Michael szorosabban markolta a pisztolya markolatát és megszaporázta lépteit.

- Most legyen nagy szád, öcskös! – mondta a férfi és belerúgott a fiúba aki a földön összehúzódva próbálta védeni magát. A vörös nő a tűsarkú cipője sarkával rátaposott a fiú combjára, aki felüvöltött fájdalmában. Michael megelégelte a dolgot és bár még lehetett vagy húsz méter közte és a támadók között, felkiáltott: - Kezeket fel! Rendőrség! – a pisztolyát maga előtt tartva a támadókra szegezte a fegyver csövét. A férfi és a nő ránézett, de nem látszott rajtuk ijedtség. A fickó felemelte a kezét, mutatva, hogy megadja magát, bár az arcáról nem ez tükröződött. A nő cipője még mindig a fiú combján volt és a srác halkan nyöszörgött.

- Vegye le a lábát a fiúról és emelje fel a kezét! – parancsolt rá a nőre, mire az lassan levette a lábát és széles mosolyra húzta vérvörösre festett ajkait. Kivillant hófehér fogsora, amit a vörösre festett ajkai még inkább kihangsúlyoztak. Michael ekkor már csak néhány lépésnyire volt tőlük. A nőt nézte, de a szeme sarkából szemmel tartotta a férfit is. Egyik sem mozdult, csak valamilyen felsőbbségi önelégültség látszott az arcukon. Hirtelen köd ereszkedett az utcára és Michael már alig látta a támadókat. Néhány pillanat és már az orráig sem látott. A nő rikító haja még átsejlett a ködben de a férfi alakja szinte láthatatlan lett. Ekkor hirtelen valaki kirúgta a kezéből a pisztolyt és torkon ragadta. Jéghideg, csontos ujjak emelték fel a nyakánál fogva a levegőbe. Az utcán tisztulni kezdett a köd és a vörös nő így szólt:

- Zoárd, hagyd meg nekem a zsarut! Szívesen eljátszadoznék vele egy kicsit! – és szeme csak úgy izzott az éjben. A férfi nem válaszolt a nőnek csak erősebben kezdte szorítani Michael légcsövét miközben a rendőr a levegőben lógott. Hiába kapálózott és próbálta lefejteni a kezét a torkáról, a férfi vasmarokkal fogta és mintha a szemei vörösen izzottak volna. Michael még sosem találkozott ilyen erővel. Mintha nem is ember, hanem valamiféle robot lett volna. A feje megtelt vérrel, úgy érezte, mindjárt szétrobban miközben levegő után kapkodott. Fekete karikák táncoltak a szeme előtt és már szinte az utolsó levegő is kiszorult a tüdejéből. – Végem! – futott végig az agyán és szinte alig látta, ahogyan egy karcsú, hosszú hajú nő ugrott a vörös nő mögé szinte a semmiből.