1.

A fehér abrosszal leterített büféasztalok roskadásig tele voltak finomságokkal, így Alina sem tudott ellenállni a finom falatoknak. Megpakolt tányérral próbált oldalvást el silsszolni a tömeggé vált éhezők között, amikor valaki a hadonászó villájával megkarmolta az alkarját.

- A fenébe ember nem tud vigyázni?- kiáltotta haragosan a lány, amire az előkelő társaságból sajnos több fej is feléje fordult, elkerekedett szemek meredtek rá. Egy perzselő, ideges tekintettel együtt.

A tekintet ajjaj, egy nagyon magas, széles vállú alaktól származott, aki hanyag eleganciával viselte a sötét öltönyét. A nyakkendője meg volt lazítva a sötét, göndör hajú pasinak, a vak is láthatta, utált az effajta öltözékben lenni. Alina szíve hevesebben kezdett dobogni a férfi látványától, egészen testében elgyengült. A szája kinyílt, mint egy apró, telt rózsabimbó már el is felejtette miért vonta magára a figyelmet ebben a sznob, számára kényelmetlen környezetben.

- Talán hölgyem maga nem tud vigyázni-villantak haragosan az ismeretlen férfi szemei, majd kicsit sem tapintatosan végigpásztázták Alina testét, tetőtől- talpig.

Morrisnak tetszett a látvány kétségtelen. Volt valami eredeti romlatlanság és természetesség a lányban, nem volt olyan mereven művies, mint a szalonban tartózkodó többi nő. És kurvás sem, nem árasztotta magából a piszkos szex illatát, amivel időtlen idők óta csillapította a mérhetetlen szexuális és más irányultságú vágyát.

A haragja hamar elszállt, amikor a szép metszésű arcra, a fitos orra és a nagy őzikre szemekre emelte végül a tekintetét, ami a lány megállapítása szerint hihetetlenül vonzó volt.

Morrison utálta a miliőt, ami körbevette, de a látszatot fent kellett tartania, hogy a titokra ne derüljön fény. Ő most Dan Morrison, a jól szituált régiségkereskedő. Ebben a században és ebben a városban nem más, mint egy polgár, egy férfi, aki szalmaözvegy. Beépült a városi krémbe, a nők kedvencévé vált, tekintélyes férfiakkal fogott kezet nap, mint nap. Emlékeket ültetett be a fejükbe, nem létező dolgokról, hogy múltja lehessen.

Alina miután félrehúzódott az egyik sarokba otthagyva a férfit, a fekete koktélruháját simította le, majd az alkarjára vetült a tekintete, ahol a villa csúnya pirosló karmolásokat hagyott maga után.

Morissonnak tetszett az illat, még ha olyan nehézen beazonosítható is volt az ezernyi márkás parfüm, a tucatnyi féle arcvíz, és étel kavalkád illatai között. Egyenes metszésű orra érezte az édesen finom vér illatát, a kezét ökölbe szorította, nehogy a vér utáni vágya, átalakulást idézzen elő nála.

A szalonban ragyogtak a spot lámpák, nagyméretű tükrök vertek vissza  kacér mosolyokat, nevetés hangjai és zsivaj töltötte be a termet. De a vadász már semmire nem figyelt. A potenciális áldozta alig kétméternyire ette a salátáját, a szája őrjítően szexi volt, amikor kinyílt, hogy bekapjon egy-egy válogatott falatot.

Alina ösztöne valamiféle veszélyt észlelt, a klánja őrzői már jó ideje nem háborúztak, és vad, idegen lények sem rontották a levegőt Telneában, hogy felfegyverkezve, és átváltozva űzzék őket messzire.

A lány már lassan három hónapja csak emberi mivoltában volt jelen, kezdte megérteni mi a szingli szó jelentése.

- Még egyszer elnézést, amiért felsértettem az alkarját, ha nagyon szépen önre mosolygok, akkor holnap eljön velem vacsorázni? - Morisson alig tudta megállni, hogy el ne kapja a lány karját és mohón ne kezdje el nyalogatni a finom vércseppeket, amelyek kiserkentek a bársonyosnak tűnő bőr alól. Annyira szomjasnak, és kanosnak érezte magát, mint még talán soha.

- Nem érek rá holnap- kezdte a lány ellenkezve visszautasítani a férfit, de a másik szemében megvillanó delejes pillantás mégis beleegyezésre késztette.

- Nos, jól van, legyen, ahogy akarja, este kilenckor találkozunk a szerelmesek szobra alatt a főtéren.

Morrison nem tudta kivárni a másnapot, gonosz démonként a magas felhőkarcolók és az alacsony sikátorok tetejéről követte a lányt. A város éjszakai égboltján nem látszottak a csillagok, csak a hold vékony sarlója ragyogta be az éjfekete leplet.

A vöröslővé vált szembogár keskeny csík volt csak, radarként mérte be a lány minden kis apró rezdülését.

Alina angyali lénye tudta, hogy nagy hibát követett el, amikor mellőzve egy taxi hívását, gyalog vágott neki a hazafelé tartó útnak.

-Alina nem lesz semmi baj, már csak kétutcányira vagy a kényelmes és biztonságos otthonodtól - suttogta önmaga elé a vörös hajú, karcsú alak, aki törékeny virágnak tűnt, a keskeny, alig kivilágított mellékutcán. Már bánta, hogy elfogadta a barátnője meghívását, aki az egyik nagykutya titkárnője a belváros, drága banki negyedében. Ruhája sem volt igen amit felvehetne, egy maga fajta lánynak semmi szüksége flancos holmikra. Farmer és top, ez volt nála a menő.

Tamara tehet róla, amiért most itt botladozik a sötétben, erőnek erejével rábeszélte erre a partira. Belegyezett, mert nem igen volt még hasonlóban része, a városi tanácsos szokásos évi bankettje volt ez, ahol csak nagykutyák és szuper gazdag emberek lehettek jelen. Az újságírók pedig kiéhezett vadként figyelték a legújabb szenzációs pletyka lehetőséget.

Bezzeg Tamara az első adandó alkalommal lelépett egy csinos negyvenes pasival, magára hagyva őt az ismeretlen rideg társaságban.

Morisson alkalmasnak találta a helyszínt arra, hogy lecsaphasson. A lány pont ahhoz a szakaszhoz érkezett ahol a világítás gyér volt, és mozgolódásnak semmi nyomát nem lehetett tapasztalni.

Alina kikapcsolta a másik énjét, különben felkészülve várta volna a támadást, amit egy jól irányzott varázslattal hárítani tudott volna. Esetleg.

A szárnyakkal rendelkező valami villámgyors suhanásként csapott le rá, vállába mélyesztve hatalmas karmait emelte őt a magasba, és repült vele egy távoli toronyház legtetején lévő lakás felé. A sikoly benne maradt a lány tüdejében a rettegés elhatalmasodott angyali tudatán. Felülről a város, kicsiny világító pontok tömkelegének tűnt, ám Alina jobbnak látta, ha behunyja szorosan a szemét, és nem pillant az alatta tovasuhanó mélység felé.

Morisson orrlyukai kitágultak, amikor a padlásszoba fenyő padlóján kuporgó alakra meredtek a szemei. A a fiatal nő reszketett, a kitágult pupillái hisztériás rohamot jósoltak. A helyet csupán ilyen alkalmak miatt bérelte a férfi, a mohó szomját csillapította itt időről- időre, amely méltón tanúskodott arról a szörnyről, aki benne lakozott már évszázadok óta. Nem tudta pontosan honnan jött és azt sem hogy honnan való, csupán emlékfoszlányai voltak a kezdetekről, arról az időről, amikor még pilács világított a deszkakunyhókban, amikor még a lovak szállították a terhet az embereknek, és amikor a civilizáció a bölcsőjében ringott. Amikor talán nem tartozott a nagyúr fen hatalma alá.

- Hol van az már?- túrt bele a fekete, csillogó fürtjeibe a démon. Több száz éve tanúja az emberiség fejlődésének és néha elképesztően meg tudják döbbenteni, milyen találékonyak. A nagyúr is néha fejcsóválva pislog a haladás láttán.

- Kicsoda maga szörnyszülött, a pokolból jött igaz? - A lányt mintha valamiféle delejes energia szállta volna meg, nem látszott rajta a félelem, csupán az egész testéből áradó remegés árulta el, mennyire fél.

-Nem kell félni tőlem, ártalmatlan vagyok, elveszem amit akarok, és holnapra azt is elfelejted, hogy létezem. Már régóta nem ölöm meg a nőket, akik segítenek csillapítania vágyamat. Így akár többször is tudom őket használni!- Morrison démoni szájából artikulálatlanul törtek elő a hangok, Alinának nagyon oda kellett figyelnie, hogy megértse a félelmetes mély beszédet. A karján felállt a szőr, amikor felemelkedve, és két lépést hátralépve, megnézte magának az elrablóját.

A hatalmas alaknak görbék voltak a végtagjai, rút arcából, vörösen izzó démon szemek meredtek rá. Fején két csontszerű szarv igazolta pokoli származását, a hátán ennek ellenére nagy, fekete tollú szárnyak pihentek meg.

- Mond meg ki vagy? A nevedet akarom tudni!

- Morisson vagyok a régiségkereskedő - válaszolt a sátáni hang.

-Nem, nem az vagy! Az igazi nevedet mond bestia!- A démon közelebb lépett úgy érezte mindegy, hogy a nő, akinek egyre inkább angyal szaga volt, tudja- e a nevét avagy sem. Ezért inkább elárulta.

-A nevem Detrixmon! Az alvilág földi küldötte vagyok. - Alina nem kapott levegőt, amikor a rettegett nevet meghallotta. Ha a bátyja, Shen megtudja milyen ostoba volt, hogy belesétált az általa és az őrzők által oly régóta kergetett démon karjaiba, összetöri a csontjait, ha ugyan még lesznek addigra bármilyen testrészei, mire innen kiszabadul!

Foplyt.köv.