Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Aznap két lélek született le a Földre, egy pici és szegény országba a Zordia Egyesült Uradalomba, mely a világ északi részén feküdt, és egyetlen szomszédja a Szövetséges Birodalom, a déli határnál húzódott. Területének többi részét óceán vette körül. Az ország szegénységéről leginkább földrajzi elhelyezkedése tehetett. Területén több nagy kiterjedésű, sűrű, szinte áthatolhatatlan erdő terült el, mely tökéletes búvóhelyet biztosított a bestiáknak.
9 éve | Horváth Tibor | 9 hozzászólás
Egy kisfiúnak meghaltak a szülei.
Gyásza olyan mély volt, hogy teljesen bezárkózott, s ez elszigetelte őt a külvilágtól. Barátai nem voltak. A nevelőszülők, akik örökbefogadták, ellátták ugyan mindennel, de a kisfiú valahogy nem érezte úgy, hogy igazán szeretnék.
Egy este, miközben bánatában csendesen sírdogált, megjelent a szobájában egy csodaszép angyal. Arca nem tükrözött semmiféle érzelmet. Csak állt ott, és ezt az egy kérdést tette fel a kisfiúnak: - Meg tudod-e mondani, ki vagy?
|
|
11 éve | Csete Ádám | 5 hozzászólás
Sötét, kietlen pusztaság az egyik oldalon, másikon pedig egy hegyszirt meredek orma emelkedik. Egy alak térdel szemben a szirttel, bőre sötét, vöröses árnyalatú, fején egy pár szarv meredez. Térden állva, előre görnyedten, a földet bámulva, gondolataiba mélyed. Fekete szemei elárulják: gondolatban messze jár, nagyon messze. Az ég sötétvörös színben úszik, a távolban fekete füstfelhők szállnak fel több felől, nemrég véget ért, véres csaták helyét jelezve.
12 éve | zsoldos zsóka | 8 hozzászólás
/Sok szeretettel azoknak, akik még nem olvasták, és azoknak is, akik már igen, de az óta megfeledkeztek róla, napi gondjaik miatt./
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy csacska bohókás angyalka.
Mint minden becsületes angyalkának, a mi kis angyalkánknak is ajándékoztak nevet az égiek.
Ő, Pipelli.
Napközben, az angyaliskola padjában kuksolt, mint a többi hasonló korú kisangyal. Azért mondom, hogy kuksolt, mert bizony Pipelli, nem a tanítójára figyelt, ahogy egy angyali teremtéshez illik, hanem leginkább álmodozott.
12 éve | Lea McKinnell | 8 hozzászólás
1.
A fehér abrosszal leterített büféasztalok roskadásig tele voltak finomságokkal, így Alina sem tudott ellenállni a finom falatoknak. Megpakolt tányérral próbált oldalvást el silsszolni a tömeggé vált éhezők között, amikor valaki a hadonászó villájával megkarmolta az alkarját.
- A fenébe ember nem tud vigyázni?- kiáltotta haragosan a lány, amire az előkelő társaságból sajnos több fej is feléje fordult, elkerekedett szemek meredtek rá. Egy perzselő, ideges tekintettel együtt.
Ennyi
I.
- Mocskos pokolfajzat… - hörögte – Most bizonyára nagynak hiszed magad. Holott nem vagy más, mint egy féreg a pokolból. A legmocskosabb fajtából.
- Én féreg vagyok. Te pedig gyilkos… - nézett rá zöld szemeivel.
- Ismét elfelejted, honnan jöttél –zihált.
A lány az alak halántékához szorította a pisztolyt.
- Néha azt kívánom, bárcsak kitörölhetném életem azon részét - hajtotta le a fejét.
- A fajtársad vagyok. Képes lennél kinyírni egy testvért?
13 éve | Bálint Eliána | 15 hozzászólás
I.A vég kezdete
Emlékszem életem egyik
leghosszabb napjára.Anya egy puszival ébresztett,Eric pedig a közvetlen
közelemben víjjogott valamit.Csak később tudtam kivenni,hogy az
a fülsüketítő visítás egy értelmes mondat,akkor aztán felpattant
a szemem.
-Boldog születésnapot,édesem!-mosolygott rám Anya a megszokott,melegséget
sugárzó tekintettel.
Ez képtelenség!Máris eltelt volna egy újabb év?-gondoltam magamban.Hangosan
felhorkantam,a takaróm magamra húztam és a fejem a párnámba fúrtam.Igen,egy
normális ember örülni szokott annak,ha születésnapja van,főleg
ha még csak a tizes éveiben jár az illető.Engem viszont semmilyen
szempontból sem lehetett a normális kategóriába sorolni.Nekem április
harmadika nem Claire Bennett születésnapját jelentette,hanem azt,hogy
Claire Bennett újabb egy évet töltött el ezen az átkozott helyen.Négy
éve költöztünk el ezen a napon egy Lake Monrou nevű városkába,az
én személyre szabott poklomba.Annak ellenére,hogy már kezdtem hozzászokni,ha
jobban belegondoltam mindig elborzadtam a gondolaton,hogy legalább
még négy évet el kell töltsek ebben a városnak nevezett porfészekben.
-Lent várunk téged,a kedvencedet sütöttem!-hallottam még Anya hangját
a takaró alól,a zajokból ítélve lerángatta magával Ericet is,aki
hevesen ellenkezve azt kiabálta:"De maraaadnii akarok!!!Amikor
az ajtó bevágódott mögöttük felsóhajtottam és felkeltem.Miután
megmostam a fogam,fölkaptam magamra egy csőnadrágot és egy blúzt,megpróbáltam
kifésülni a hajam,de,mint mindennap ma is lehetetlenül göndör maradt.Lerobogtam
a konyhába és amilyen gyorsan csak tudtam megreggeliztem,tényleg
a kedvencemet sütötték.Úgy 3 db palancsita után telilettem,felvettem
egy pulcsit és a táskámmal a hátamon nyúltam a bejárati ajtó
kilincséért.
-Várj,kicsim!Mindjárt elviszlek,Ericet várom,hogy befejezze az evést.-szólt
utánam Anya.
-Nem kell,ma Jen visz be.-hadartam gyorsan.-de azért kössz.-tettem
még hozzá,mert láttam az arcán,hogy elszontyolodik.
Olyan gyorsan vágódtam ki az ajtón amennyire csak tudtam és szinte
sprintelve futottam végig az utat Jen házáig,hogy odaérjek mielőtt
még elindulna.Kivételesen szerencsém volt,Jen éppen akkor lépett
ki az ajtón.Jennifer Cooper,a legjobb barátnőm,a társam,aki eddig
átsegített ezen a pokoli időszakon.Ő is újként érkezett még
annak idején Lake Monrou-ba,amint megláttuk egymást tudtuk:a sors
egymásnak rendelt minket.Na jó,talán ez egy kicsit túlzás.De tény
és való,hogy fokozatosan összebarátkoztunk,mostanra pedig elválaszthatatlanok
lettünk.Csak a vasárnapokat nem töltjük együtt.
13 éve | K. Katey | 12 hozzászólás
Sylvinek...
† † †
Egy kósza bárányfelhőn hasaltunk és figyeltük az alattunk elterülő világot. Figyeltük a színes foltokat és a folyton mozgó parányi pontokat. A fellegek fölül ugyanis csak ennyinek látszott a világ. Abból a szemszögből vidám volt és barátságos, új élményekkel kecsegtető.
- Nem megyünk közelebb? – kérdezte ismét. Mint mindig, akkor is izgalommal csengő hangon. Angyali türelme volt. Soha nem adta volna fel.
- Menjünk. – egyeztem bele.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Utolsó hozzászólás