Sötét, kietlen pusztaság az egyik oldalon, másikon pedig egy hegyszirt meredek orma emelkedik. Egy alak térdel szemben a szirttel, bőre sötét, vöröses árnyalatú, fején egy pár szarv meredez. Térden állva, előre görnyedten, a földet bámulva, gondolataiba mélyed. Fekete szemei elárulják: gondolatban messze jár, nagyon messze. Az ég sötétvörös színben úszik, a távolban fekete füstfelhők szállnak fel több felől, nemrég véget ért, véres csaták helyét jelezve. Fedetlen felső teste izmos, rajta vér és por, sebekkel tarkított bőre verejtékben úszik. Bal kezére támaszkodva lassan, mélyeket lélegzik. Bal kézfeje mellett egy kés áll ki a földből, alig száradt meg rajt a vér. A szél erősen fúj, a kietlen tájon hordja a port, a távolban lángoló erdők ellenére mégis hideg a levegő. A teremtmény egy szakadt, rövid, mocskos nadrágot visel, meztelen talpán szintén vágások vannak. Gondolkodik. Vajon jól döntött? Megérte harcolni Érte? 

Egyszer csak a hegyszirt ormán megjelenik egy alak, először csak halványan, majd mind jobban kitisztul formája. Egy nő az. Hosszú, fehér haja van, fiatal, csodaszép. Tiszta, fehér ruhát visel, a szél játszik vele, lengeti ide-oda, a por is kavarog, de látszólag lepereg róla, nem árt neki, nem hat rá. Lassan, nyugodtan elsétál a peremig, majd megáll, lenéz az ott térdelőre. Egy ideig hallgatnak, majd a lenti alak megszólal. Mély, hörgő, kellemetlen és erős a hangja, melyekkel e szavakat mondja:

-Mint kietlen földön dögevő állat tetemre, úgy üres lelkem parancsodra vár. Fagyos földeken elenyészem, vértenger által söpörve el. Sötét, mint a hamu s kemény, mint a kő, fagyos hajnalon, megtört szívem csillapítja így szomját. 

Miután e szavakat kimondta, felemelte fejét. Azt is sebek borították, de tartása mégis büszke volt, mintha nem is ő térdelne, hanem ő előtte heverne a világ, s neki csak egy emberre kéne felnéznie, aki ott állt fent, a hegyormon. A nő messze volt, de a férfi mennydörgő hangja sokkal messzebb elhallatszott. A női alak felragyogott, mintha erős lámpást gyújtanának mögötte, világos, fehér fénye a térdelő arcára vetült, a nő arca alig látszott, a szelek játszottak a hajával, csak egy-egy pillanatra lehetett kivenni az ajkait, de így is látszott, hogy mosolyog. A férfi ismét megszólalt, de most már haragos hangon, mintegy szemrehányást téve:

-Hogy tudsz szeretni mind azok után, amiket tettem? Ha tudsz, kérlek, bocsáss meg.  Félsz tőlem? – ezeket a szavakat már egész testével mondta ki, mintha iszonyatos fizikai fájdalmat kellene kiállnia minden egyes szó után, bár hangján nem hallatszott, az továbbra is mély, hörögve visító, félelmetes menydörgés volt. Amíg beszélt, az egész teste úgy vonaglott, mintha izzó vassal vernék. Ezután, a nő felemelte jobb kezét, kinyújtotta a férfi felé, tenyerét felfele fordítva, mintha hívná, hogy fogja meg, majd egyetlen szó nélkül elhalványult és ismét eltűnt. A térdelő alak lehajtotta fejét, töprengett egy ideig, majd ahogy az angyal az égbe, ő is elindult, hogy hazatérjen.

Mielőtt még alászállt volna, összegyűjtötte a lelkeket, amelyeket ő szabadított ki halandó testükből, és felkészítette őket a pokolba vezető útra. A Sátán fia volt ő. Mikor egy nap, ártatlanokat keresett, akiket az alvilágba taszíthat, apja parancsára cselekedve a bűnt szórva az emberek közé, megjelent neki, egy angyal. Csodaszép volt. Olyan, amilyet még soha nem látott. Heves lüktetés lett úrrá rajta, érezte, hogy valami láthatatlan ehhez a teremtéshez kapcsolja menthetetlenül, mindörökre. Az angyalok egyik lánya, és az Ördög egyetlen fia, egyetlen napot töltöttek el együtt, fent, a föld felszínén mielőtt hazatértek, de ezt az egy napot nem felejtették el soha.

Amikor az alvilág ura pokoli seregét az angyalok birodalma ellen küldte, fia nem hagyhatta, hogy bármi baj érje azt a teremtést, aki bár nem lehet az övé, de nem szakíthat ki szívéből soha. Így hát apja ellen fordult és kegyetlenül, féktelenül, a sátán fiához hű módon vívott harcot az égiek oldalán. 

Most hát úton van, hogy elvigye a kárhozott lelkeket apjának, s ha kell, odalent, a sötét pokolban is szembeszálljon vele, aki szerelmét holtan akarja látni. Ha odafigyeltek, mikor odakint szörnyű vihar tombol, villámlik és mennydörög, halljátok-e a szélsúgásban, a kárhozottak harcának iszonyú moraját?