Ebba gerincén váratlanul végigfutott a hideg, megrázkódott. Ösztönösen is a karjaihoz nyúlt volna, amiken kipattogzott a libabőr, de képtelen volt mozdulni. Megrettent, amikor meghallotta nyikorogni a sivatag homokját a háta mögött. Minden erejét beleadva próbálkozott újra és újra, de egyetlen porcikája sem engedelmeskedett.

            Anafé már majdnem utolérte, a csillagok és a hold fénye megcsillant a késen, melyet most egyenesen Ebbának szegezett.

            Tudta, sikítani felesleges, kint éjszaka a sivatagban. Egy teremtett lélek sem jár erre ilyenkor, hiába is várna segítséget.

            - Ez nem jó játék, Anafé! – suttogta Ebba, miközben szakadatlanul próbált szabadulni a láthatatlan béklyótól. Anafé szemében felvillant valami, ami halálra rémítette.

Nem ismerte túl régóta a lányt, egy éve vásárolták a konyhára segítőnek. Furcsa, de kedves teremtésnek tűnt, olyannak, aki attól is összerezzen, ha hozzászólnak. Viszont a dolgát jól végezte, hát senkit sem zavart.

A kis nebátsvirágnak azonban most nyoma sem volt. A lány határozott léptekkel haladt felé, majd megtorpant előtte és furcsa mosollyal az arcán Ebba hasához igazította a kést.

Ebbának kétsége sem lehetett afelől, hogy ez a lány, akit egyáltalán nem ismert, meg fogja ölni. Ekkor adta fel a próbálkozást, tisztában volt vele, hogy Anafé mágiát gyakorolt rajta, azért meredt le sóbálványként. Anafé boszorkány.  

- De miért?

            - Hogy miért? – csattant fel indulatosan Anafé. Ahol a kés hegye a hasának nyomódott, Ebba ruhája kiszakadt. Anafé tekintete gyilkos szikrákat szórt. – Hogy miért? Vegyük például ezt! – kiáltotta hevesen és elkapva a kést Ebbától, a saját kidudorodó hasára bökött vele – Ez a te műved. – ismételte. Haragját egyik pillanatról a másikra egyfajta fásultság váltotta fel, eltűnődött valamin, majd lassan a köldökéhez illesztette a kést. Ebba egy pillanatra azt hitte, hogy végül saját magát szúrja le. A lány azonban rövidesen magához tért, felkapta a fejét és gyors mozdulattal újra Ebba felé fordította a fegyverét. – Ez a te műved! – vádolta meg ismét. Immár újra felemelte a hangját. A kés hegye már felsértette Ebba bőrét, és a lány felszisszent a fájdalomtól, ahogy az lassan, nagyon lassan hatolt egyre beljebb.

            - Tedd már meg, ne húzd az időt! – dörrent egy hang Ebba háta mögött és a lány hallotta a homok csikorgását a férfi talpa alatt, ahogy közeledett. Nem tudott hátrafordulni, talán ha képes is lett volna rá, sem merte volna megtenni. Anafé Ebba válla felett elnézve a férfira emelte a tekintetét, arcára értetlenség ült ki. Ebbának úgy tűnt, hogy biztatás ellenkező hatást váltott ki belőle, mintha a kés okozta fájdalom enyhült volna. – Tedd meg! – parancsolta a hang. Gazdája most megállt, pár lépésnyire lehetett Ebbától. Talán nem akarta, hogy a lány lássa az arcát. De vajon miért? Hisz Anafé hamarosan végez vele, mire ez a nagy óvatosság? – Tedd meg, nincs időnk és végre itt a lehetőség.

            - Ha megteszem, nincs visszaút. – suttogta Anafé és hátrált egy lépést. Ebba megkönnyebbülten figyelte, ahogy a lány leereszti a kést.

            - Számodra már nincs visszaút. – mondta a másik, szavai hatására Anafé megrezzent – Tisztátalan gyermeket hordasz, tisztátalan vagy hát magad is. Azonban a támogatásunkat még elnyerheted, csak meg kell ölnöd a lányt. – Anafé továbbra is habozni látszott. Vajon a férfi rájött, hogy megjelenésével bátortalanította el a lányt? Tudja-e már, hogy ha nem lép elő a sötétből, Ebba valószínűleg már halott lenne? – Ő tehet róla! Miatta lettél gyenge és bűnös, csakis miatta.

            - Nem. – tiltakozott Anafé azonnal. Hirtelen támadt határozottsága ellent mondott az arcán legördülő könnycseppek látványának. – Te tehetsz róla! Te küldtél ide, holott pontosan tudtad, hogy nem vagyok elég erős. Ezt akartad elérni! Tudtad, hogy hamar legyőz és bűnbe esem, ezután pedig már megtehetem, amit te nem tehetsz meg.

            A férfi nem válaszolt és a csend Ebbát jobban megijesztette, mint a szóváltás, melyből semmit sem értett. Aztán azon az éjszakán immár másodszorra kirázta a hideg, de ez elmondhatatlanul erősen eluralkodott rajta. Remegett minden porcikájában, a karján a szőr felágaskodott, talán még a haja is felborzolódott. Egyikük ismét mágiát vetett be és amikor látta, hogy hozzá hasonlóan Anafé is megrezzen, már tudta, a férfi őt vette célba.

            - El ne feledd, hogy kivé lettél azzal, hogy egy morvával keveredett a véred és most is táplálsz egyet közülük. – mondta a férfi lassan, hangjában fenyegetés csendült ki, miközben Anafé nyilván a mágia irányítása alatt visszalépett Ebba elé és a kés újra a lány bőréhez feszült.

            Ebben a pillanatban Ebba számára elsötétült a világ, térdei összerogytak, de a sivatag sötétjéből kilépő férfi időben kapta el és így nem zuhant a földre. Könnyedén a karjaiba vette, majd egy szemvillanás alatt a háta mögül felbukkanó lóra pattant, eligazította maga előtt a lányt, a lovas felsőtestének dőlve már nem eshetett le.

Bár sosem látta, Anafé felismerte a férfit, számos rémtörténet főszereplőjét. Borzadálytól lezsibbadt ujjaiból kihullott a kés, kezeit védelmezőn gömbölyű hasára helyezte.

A lovas feléjük irányította az állatot, szinte centiméterekre állt meg előttük. Az öregember ösztönösen hátrált, mire a férfi csúfondárosan rámosolygott.

            - Ezt elhibáztad, vénember, ahogy a mestered is. – jelentette ki, hangja csepegett a maró gúnytól – A régmúlt regéi nem csupán mesék, de ti nem vettetek komolyan őket és ezért bűnhődni fogtok mindannyian.

Sötét pillantásától Anafé minden zsigerét átjárta a halálos félelem.

A lovas újabb gunyoros mosolyt vetett rájuk, majd megfordította a lovat és elvágtatott.

            Anafé hosszan nézett utánuk a sötétbe, majd az öreg mellé lépett, akit egykor a mesterének mondhatott, és akit egész életében mélységesen tisztelt, megbecsült.

            - Tudod, most az egyszer igazat mondott. Minden, ami ezután következik, a te hibád. – jelentette ki megvetőn és elindult a lovas és Ebba útjával ellenkező irányba.

Mély bűnbánat gyötörte, meg kellett volna ölnie a lányt. Mérhetetlenül jobb lett volna neki, ha halott, minthogy a fekete lovasok kezébe kerüljön.

De tudta, mit kell tennie. Azt mondják, létezik valahol egy ember, aki képes szembeszállni a lovasokkal. Anafé megtalálja őt és kiszabadítja Ebbát, mielőtt bántanák és felhasználnák őt borzalmas céljaikhoz.