Amikor Várady legközelebb találkozott az angyalarcú lánnyal, a dolgok a lehető legkedvezőtlenebbül álltak. Munkája nem volt, az ihlet is messzire elmaradozott, ráadásul még barátja sem akadt, aki segíthetett volna rajta. Elindult a lejtőn, ám ez a stáció, mint később kiderült, még igen korai volt… némely tekintetben.

   Keresztrejtvényt fejtett éppen, hogy valami hasznossal töltse az idejét, amikor kopogtak az ajtaján. Az angyalarcú lány volt az. Kék szeme csak úgy ragyogott. Várady egy abszurd pillanatig meg volt róla győződve, a mennyország egy angyala szállt le, hogy őt megsegítse, védőszárnyai alá vegye.

   Ám a következő pillanatban a lánynak eleredtek a könnyei, és ettől a varázs egyszersmind szertefoszlott. Váradynak eszébe jutott, hogy ez az angyalarcú teremtés tagja volt annak a triumvirátusnak, amely alaposan kiforgatta vagyonából. A lány azonban oly keservesen sírt, hogy nem volt képes rárivallni. Betessékelte inkább, leültette a franciaágy szélére, ő maga pedig a fotelban foglalt helyet, kerülve a közeli kontaktust. Vendége egy darabig még itatta az egereket, aztán összeszedte magát, és halk, elcsukló hangon beszélni kezdett: - Sajnálom. Én nem akartam, hogy… Csak, tudja, azok a srácok egyszer kirángattak a bajból, és azóta úgy érzem, tartozom nekik.

   Hogy így kitárulkozott, Váradynak is megjött a bátorsága. Erélyesen, kioktatón ezt mondta:

-          Az ég szerelmére, te lány! Több százezer forint kárról beszélünk! Ez a mai világban nem kis pénz.

   A lány lehajtotta a fejét, és a szőnyegnek címezve mondandóját, így szólt:

-          Azért jöttem, hogy kárpótoljam. A képeket nem adhatom vissza, ahogy pénzt sem adhatok. De munkát találni talán segíthetek.

   Várady kíváncsian előredőlt a fotelban, kezével térdére támaszkodott. Teljesen elbűvölte a lány személye, egész megjelenése. Csak most vette észre, mennyire jól áll neki a bő, terepszínű ing, amit visel. Nem engedte ugyan láttatni a farmernadrág által hangsúlyosabbá tett formáit, de ez nem is volt hátrányára.

   A beállt csöndet végül a lány törte meg. Büszkén felszegte fejét, igéző szemét mélyen Várady tekintetébe fúrta.

-          Van egy befolyásos ismerősöm a tejgyárban. Na, ne ijedjen meg, szó sincs fizikai munkáról. El tudja önnek intézni, hogy az irodába helyezzék el.

   Váradynak tetszett az ötlet. Ekkor, hogy így jobban belegondolt, talán előnyös is volt a dolgok ilyetén alakulása. Úgy állt hozzá, hogy most legalább lesz egy normális állása, akár a legtöbb embernek. Hiszen az ihlet előbb-utóbb úgyis cserben hagyta volna. Végtére is, majdnem biztosnak vette, hogy ugyanoda lyukadna ki, ahol akkor találta magát. (Azzal a nem kis- több százezres nagyságrendű – különbséggel.)

-          Mikor mehetek? – csapott le az ajánlatra mohón Várady.

   A lány felállt, majd emelt fővel, láthatóan megkönnyebbülve válaszolt:

-          Akár most is, ha ráér.

   Várady a félig kitöltött keresztrejtvényére sandított, majd rákacsintott az angyalarcú lányra.

-          Nem, azt hiszem, nincsen különösebb dolgom.

************

   A nő a személyzeti osztályon alaposan végigmérte Váradyt. Közben hümmögött, talán még maga sem tudta eldönteni, elégedettségében avagy ellenszenvének jeléül. Épp Várady adatait vette fel, és míg körmölt, Várady meg volt róla győződve, hogy fél szemmel folyamatosan őt figyeli.

   Miután a nő lejegyzett mindent, felnézett, kezével dobbantott az asztalon, de akkorát, hogy a többi irodista is feléjük fordult. Ettől kicsit zavarba jött. Halkan, szemérmesen közölte:

-          A munkaruháját felveheti a mellettünk lévő raktárhelyiségben. Írok egy papírt, ezt adja oda a raktárosnak, és már kész is van. Nem sok: egy köpeny, hajháló meg maszk.

   Várady elképedve hallgatta. Néha szeretett volna közbeszólni, de valahogy nem kínálkozott a megfelelő alkalom. Ám amikor a nő befejezte, szinte azonnal heves tiltakozásba fogott.

-          De hiszen nekem azt mondták, adminisztrációs feladatokat kell majd végeznem. Nem ilyen… - Elhallgatott. Megtalálta ugyan a kellő kifejezést, de úgy érezte, az túlságosan sértő lenne a többi dolgozóra nézve. Ezért inkább nem háborgott. Tűrte a személyzetis hölgy lekicsinylő pillantását, és kelletlenül átballagott a munkaruha-raktárba.