Szeretném kérni a véleményeteket erről az írásról.Egy másik oldalon

nagyon a "földbedöngöltek" ...."

ezt kaptam az alább falrakott írásomra:

"Ennyi rettenetet, ömlengő-szépelgő borzalmat ÖSSZEHÁNYNI nem kis munka lehetett, de talán produktívabban is ELTÖLTHETTED VOLNA az időt. Például OLVASÁSSAL. Annyi szép, jó, érdekes könyv van, ami elolvasásra vár.
Szóval, teljesen FELESLEGES írnod."

Várom a kirtikát ami elfogadok tisztelettel:)

Tudom, hogy csak pár pillanatra jöttél ide, de állj meg és érezd az illatokat Velem! Maga az illat az egyik legmisztikusabb valami. Mindig és mindenütt jelen van, az egész lényedben, hiszen te magad vagy az illat.

FÉLTEM... Érezni a múltamban!
A félelem orrfacsaró, bűzös szaga körbelengett nap, mint nap...

Egy szakításon voltam túl, és menekültem a fájdalom elől. Nem akartam szomorúságot, fájdalmat érezni. Vagy csak nem akartam elfogadni, hogy ezekkel a negatív érzésekkel együtt kell tudni élni, és le kell győzni a félelmeket? Ha keresed a boldogsághoz vezető utat akkor saját magadat kell előbb szeretned. Nekem nem ment. A félelem marta, tépte a szívemet, addig, míg a lelkemig nem ért! Én csak örömet, felszabadultságot, a lelkem szabadságát kerestem és nem félelmeket! Nem volt más választásom, mint, hazudtam. A világnak, az embereknek, és magamnak! Nem azt mutattam, aki, vagyok!

HATALMAT akartam!

Az érzelmeim felett, mások felett!

MEGKAPTAM!

Százszor százféle alakban! Az erotika, a bujaság, lett az én birodalmam, ahol én voltam a tündérkirálynő…

HÓDÍTOTTAM!

Ám miközben ebben az illúzióban éltem, magam köré téglákból falakat építettem.

ÁTHATOLHATATLANT!

Hol a gyermeki énemet, hol a női énemet, hol a vadabb énemet mutattam. Miközben menekültem… DE túl messzire mentem! Megjártam a magasságot és a mélységet is egyszerre! Teljes lélekkel vágytam a fény felé már, ahol nincs semmi hamis, csak IGAZ!

HIBÁZTAM!

És akkor elkezdtem visszafelé lépkedni! A téglákat bontogattam egyesével lefelé. Azzal, hogy adtam, kaptam is. Nyílt a világ előttem, szélesedett és befogadott. Körbevett valami illat… a TISZTASÁG illata. Elkezdtem újból ÉREZNI! És ELFOGADNI azt, hogy az élet velejárója a sötétség is, a maga misztikumával! Éreztem újból a fájdalmat, az örömöt, a feltétlen odaadást, a boldogságot, az elengedést, az önfeláldozást, a szerelmet, a szorongást, az elmúlást. Már nem féltem érezni. ÉLTEM!
A téglák omlottak sorban lefelé, miközben a lelkem belül, hol kiabálva, sikoltozva, de élt! Velem voltak a szeretteim, a kis lelkek, akik jöttek mentek az életemben.

ÖNBIZALMAM lett.

Elképzeltem azt a nőt, aki lenni akarok. És az lettem! Egy szeretnivaló, bolondos, vidám, KÜLÖNÖS NŐ! Aki, ha kell céltudatos, bátor, akaratos, kitartó, ám nap, mint nap rózsaszín lelkű kislányként is tud élni, és egy vörös démonként is. Leomlottak a falak végleg! A félelem illata elillant, és átvette a hatalmat felette az elfogadás!
MIRJAM vagyok! NŐ, aki már nem hazudik önmagának! „

„Hé! Itt vagyok! Én is létezem, és meg akarom mutatni nektek, ki vagyok! Meztelenül, lecsupaszítva, sebezhetően, felvállalva mindent, ami én, igazul, hogy talán példát mutatok másoknak ezzel, hogy saját magad vagy a tanítód, a pajtásod, a szeretőd. Te magad vagy az életed! Kicsiben már megmérettettem, most azon kell dolgoznom, hogy ezt megtegyem nagyban is. Erre lesz jó a könyv? A ki nem mondott szavakat elsuttogom, és szép lassan átviszem a való világba, és kiállok eléd. Eddig is azt hangoztattam: szabadon élek, a lelkemnek kell ez, de lám kiderül, mégsem igaz egészen. Valami fogva tart, és ez a FÉLELEM. Ha játszani akarnék e szóval, akkor figyeld csak… FÉL és ELEM! Mintha azt szeretné sugallni magában a félelem egy senki, csak egy fél valami… és te… csak TE kellesz hozzá, hogy egész legyen. Na, én nem akarok ehhez hozzá járulni. Ő csak játsszon egyedül és fél… elemként… és keressen más játszópajtást
magának.”/ Mirjam Salliven: Szexr@ndi lélek nélkül

És érezd addig is az illatokat, hiszen erősebbek a pillantásoknál, az érzelmeknél, az akaratnál, a szavaknál! Merülj el bennük!