A világ végétől két lépésre

Apokaliptikus szösszenetek

Bumm

- Lődd le! – ordítottam.

- Nem bírom! – remegett a keze.

- De egyre közelebb jön! – léptem egy lépést hátra.

- Közelebb hát… - visított, majd meghúzta a ravaszt.

De a lény csak újra közeledett.

- Váá, de béna vagy! A fejére célozz! Istenem! – húztam fel a szemöldököm.

- Oda céloztam, de talán, ha nem visongatnál itt nekem állandóan, - hadonászott – akkor el is találtam volna. De persze te sosem tudod befogni a pofádat! Még egy kikúrt pillanatra sem!

- Jólvan na… Most mondjam erre azt, hogy te meg túl keveset beszélsz? Elvárod szinte, hogy kitaláljam a gondolataidat! – kiabáltam rá.

- Csak nem szeretek feleslegesen lotyogni. Icuka ezt mondta, Terike azt mondta, be nem áll a pofád egész délután, pedig tudod néha csak egy kis pihenésre vágyom! – sóhajtott.

- Te meg nem voltál hajlandó bemutatni az anyádnak, pedig már két éve együtt élünk! Szerinted nekem ez nem fáj? Hogy higgyem el így, hogy bármit is komolyan gondolsz? – hisztiztem.

- Igen, és ki fizeti a sok a hülyeségedet mi? Mackókám új kocsi kell, Mackóka lenőtt a műkörmöm, Mackóka, tényleg nagy a seggem? – húzta fel az orrát.

- Mi, szerinted a nagy a seggem? – sírtam el magam.

- Ugyan már Kicsim, nagyon jó feneked van…- nézett rám.

- Jaj – szippogtam. – Szeretlek ám Mackókám.

- Én is szeretlek Kicsim! – karolt át.

- De azért most ár tényleg lelőhetnéd… - adtam egy puszit az orrára.

- Szerintem most már marha mindegy… - fordultunk meg, és lenéztünk a legalább öt emelet mély szakadék mélyére. Majd a másik irányba, ahol már nem csak egy, hanem legalább tíz lény jött közelebb és közelebb.

- Viszlát Mackóka! – kaptam ki a pisztolyt a kezéből, és elrohantam jobbra.

- Gyere vissza te ribanc! – hallottam a hangját. –És igenis nagy a seg…

A világ leggagyibb utolsó mondata

Helyszínünk egy falusi kiskocsma terasza, az idő valamikor este tizenegy tájékán járhat, két főszereplőnk pedig Gáza és Sanyi, akik azzal váltak a faluban nevezetessé, hogy bármikor, bármiről képesek voltak filozófiai magasságokba emelkedő beszélgetést folytatni.

- Te Gjéééza… Hallottad, aztat mondták tennap a rádijóba, hogy gyün valami meteor…

- Ejj, hát abban a zajládában, mindig csak monnyák aztot a baromságot-e. Há mán hogyan gyünne a világvééége! Nem úgy van az, hogy az csak úgy gyün, mindenféle előzmény nékü…

- De aszonták… Várjá, hogy az a globális felmelegedés, mán emmiatt vaút. Mán évek óta… Meg az a cunami-e. Ott Japánba-e…

- Ez akkorsem így van. Mikor mink vaútunk kölkök, is vaút, hogy eccer nyáridőben 35 fok is vaút, aztán legközelebb meg csak 20, meg eső. Meg azok a hideg telek, ejjj!

- Azok ám… Hujj, de még cipőnk se vaút rendes, úgy futottak az oskolába-e, hogy meg ne faggyon a lábunk…

- Hehe, köhh-köhh… Azok a rjégi szép idők! Nem ám, mint ezek a mai kis nyápic fijatalok! Nem tunnak ezek semmitse, mi vót akko’! Amiko’ itt kerekezett az orosz a gumi nélküli biciklive-e! Ezen az utcán! Meg mosatlan ették azok az uborkát a fődrü!

- Ájj-ájj… Te Jaúzsi… Látod, aztot a rohadt nagy, furcsa alakú, fekete főhőt a távolban, je?

- Ja…